Hírek Geomágneses vihar érte el a Földet, Kanadában erőteljes sarki fényt okozott

A jelenség furcsasága, hogy a kutatók nem látták előre, hogy érkezik.


Egy G1-es osztályú geomágneses vihar érte el a Földet múlt szombaton, és fényes sarki fényt okozott Kanada felett – jelentette a Newsweek. A jelenséget a tudósok néhány pillanattal annak megtörténte előtt érzékelték, ami szokatlan.

A múlt hét elején egy napfolt, az AR3038 óriásira nőtt, majd pedig egy erőteljes koronakidobódást (CME) is észlelni lehetett a napfelszínen. A szakértők emiatt egy nagyobb napviharra számítottak, de nem voltak benne biztosak, hogy a jelenség eléri majd a Földet. A mostani eset azonban megmutatta, hogy a csillag a napfelszín folyamatos tanulmányozása ellenére is okozhat meglepetéseket.

A geomágneses vihar érkezéséről a Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA) űridőjárás-előrejelző központja (SWPC) adott ki figyelmeztetést – június 25-én este, vagyis közvetlenül a vihar érkezése előtt. Az SWPC a geomágneses vihart G1-osztályúként kategorizálta. Ez a vihar ereje és hatása szempontjából a legalacsonyabb besorolás, de így is komolyan kell venni: a jelenség gondot okozhat a műholdak működésében, és hatására ingadozás állhat be az elektromos hálózatban. Az ilyen események során bekövetkező energiaátadások látványos sarki fényeket is produkálnak, amelyek láthatóak az éjszakai égbolton. Kanadában pedig meg is történt.

Még ha a geomágneses vihar nem is okozott igazán váratlan eseményeket, a jelenség arra késztette a szakértőket, hogy átnézzék az adatokat, hátha választ kapnak belőlük, miért nem értesültek hamarabb a vihar érkezéséről. Ekkor derült ki, hogy a jelenséget az úgynevezett együtt forgó interakciós régió (CIR) okozhatta. Ez a napszél lassú és gyors mozgású áramlatai közötti átmeneti zóna. Ilyenek azonban sokkal ritkábban alakulnak ki, és nehezebben is észlelhetők.

1656761373273.png
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,847
Tagok
615,338
Legújabb tagunk
Jo Maya
Oldal tetejére