Geréb Ágnes kegyelmet kapott Áder Jánostól, nem kell börtönbe vonulnia

Kegyelmet kapott Geréb Ágnes Áder János államfőtől, így nem kell a szülész-nőgyógyászra kiszabott szabadságvesztés büntetést végrehajtani – derül ki a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) honlapján csütörtökön megjelent közleményből.


A KEH Sajtóigazgatósága kommünikéjében azt írta: a Fővárosi Bíróság 2011. március 24-i és a Fővárosi Ítélőtábla 2012. február 10. napján kelt határozatával jogerőre emelkedett ítéletében Geréb Ágnesre kiszabott szabadságvesztés büntetés végrehajtását az államfő kegyelemből elengedte.

Ugyanakkor a mellékbüntetést, azaz a szülész-nőgyógyász orvosi, valamint a szülésznői foglalkozás gyakorlásától való eltiltást érintetlenül hagyta, és a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesítés iránt benyújtott kegyelmi kérelmét is elutasította a köztársasági elnök.

A közlemény megjegyzi: Áder János az alaptörvény vonatkozó rendelkezése alapján – figyelemmel az igazságügyi miniszter előterjesztésére – hozta meg döntését a kegyelmi ügyben.

Geréb Ágnes ellen otthonszülési ügyek miatt emeltek vádat. Az egyik esetben ikerszülésben az egyik gyermek holtan jött világra, a másikban pedig a gyermek maradandó egészségkárosodást szenvedett, és fél évvel később meghalt.

Geréb Ágnest jogerősen két év fogházra ítélték, és tíz évre eltiltották a szülész-nőgyógyász orvosi és a szülésznői foglalkozástól.

(MTI)

gereb-agnes-681x383.jpg
 
Ennek azért örülök. Bár elítélem amit művelt, - még ha azt el is ismerem, legalább részben biztos jószándékból tette - de úgy vélem börtönbüntetést nem érdemelt volna. Ellenben én életfogytiglan eltiltottam volna abszolút minden szülészeti vagy orvosi ténykedéstől.
 
A Geréb este olyan politika által átszőtt.
Megkísérelték már párszor megbüntetni megakadályozási céllal azok nem valósultak meg.
Most a jelenlegi jogviszony keményen végigvitte.Erőt is mutatva.
Mi megcsináltuk!
De mindég ott a közvélemény a bírói ítéletekre.
Most az ítélet kritizálható.
Meg is történt
És itt a kegyelem
Amivel talán el lehet érni a keménykedés is megvan meg a nem büntetem is.
 
NA vegre a Koztarsasagi Elnok legalabb valami jot is csinalt, mert olyan keszsegesen alair mindent mintha el se olvasna mit tolnak az orra ele.
Azok a granit szilardsagu torvenyek, nem puhitottak meg.
 
És még mindig nincs szó azokról a halál- esetszámokról szülész/nődokikra lebontva amelyek a kórházban estek meg. :mad:
Azokat az orvosokat miért nem állítják bíróság elé?:mad:

A kórházban történő sorozatos oxigénhiányos állapot miatt fellépő későbbi fogyatékosságokról (az orvosi tevékenység okán) meg már nem is beszélve.:mad:

Gerébben azt bírtam, amikor kerek perec megmondta, hogy a szülés veszélyes vállalkozás akár az anya, akár a gyerek, akár mindketten belehalhatnak. Ezt egy kórházi orvos mikor mondja? (Én még nem találkoztam olyannal) Szerintem itt kezdődik a korrektség.

És még mindig szívesebben szülnék nála, mert tudom, hogy a kezei között csak ketten haltak meg (igen, benne van a pakliban), de ő vállalta névvel és arccal (közben ezt egyetlen egy orvos sem vállalta a saját ügyében!) . Egy NO-NAME orvosról meg még a nevét sem tudom, nem hogy milyen (születési)halál statisztikával rendelkezik...
 
Geréb Ágnes lehet elítélni Azt is aki Geréb Ágnest bízták meg Jól tudták Geréb Ágnes tudása hol ér véget Ök döntöttek úgy ! Vállalják a kockázatot Utána meg megkövezni ha baj van? Pereskedni gusztustalan Vállalják a döntésük következményét. A szülészeteken nem az kérdés igen vagy nem Ki és mennyit mikor. Ha már bűnös ő a legkevésbé
 
Már ezt az ikerszülést megelőzően eltiltották az orvosi hivatástól. Ha azt a bírói döntést tiszteletben tartja, erre az ítéletre nem is kerülhetett volna sor.
feltételezem - bár nem vagyok jogi szakember, én csak a pokol jogait ismerem mint advocatus diaboli, az emberi jogrendszert nem - hogy ha megint csinál valami ilyesmit, érvényét vesztio az elnöki kegyelem, és le kell ülnie ezt a két évet is. De ha mégse, hát az a minimum hogy másodjára szó se lehet semmiféle kegyelemről. És sokkal többet is kap.
 
És még mindig nincs szó azokról a halál- esetszámokról szülész/nődokikra lebontva amelyek a kórházban estek meg. :mad:
Azokat az orvosokat miért nem állítják bíróság elé?:mad:

A kórházban történő sorozatos oxigénhiányos állapot miatt fellépő későbbi fogyatékosságokról (az orvosi tevékenység okán) meg már nem is beszélve.:mad:

Gerébben azt bírtam, amikor kerek perec megmondta, hogy a szülés veszélyes vállalkozás akár az anya, akár a gyerek, akár mindketten belehalhatnak. Ezt egy kórházi orvos mikor mondja? (Én még nem találkoztam olyannal) Szerintem itt kezdődik a korrektség.

És még mindig szívesebben szülnék nála, mert tudom, hogy a kezei között csak ketten haltak meg (igen, benne van a pakliban), de ő vállalta névvel és arccal (közben ezt egyetlen egy orvos sem vállalta a saját ügyében!) . Egy NO-NAME orvosról meg még a nevét sem tudom, nem hogy milyen (születési)halál statisztikával rendelkezik...
*
Véleményem annyiban eltér, hogy én mindenképpen kórházban adnék életet a gyermekemnek, mint ahogyan ezt anno' tettem is. Az is igaz viszont, hogy több orvos vét, van, hogy csak azért inditják meg a szülést, mert a t. nőgyógyász szabadságra megy ??????!:oNem egyszer és nem kétszer hallottam erről. De bizony arról is van tudomásom, hogy olyan sokáig hagyták vajúdni az édesanyát, hogy a gyerek már oxigén hiányosan jött a világra. Sőt volt olyanról is tudomásom, hogy a fogóval rosszul fogták meg a fejét és sérült, lett egy életre. Ezek az esetek el vannak kenve, mint ahogyan még mindig előfordul olyan, hogy nem kötik le a baba szemét, mert bizony még mindig nagyon sok olyan inkubátor van, amiben szükséges volna, mert elöregedtek azok a gépek is, mint oly sok többi gép is. Az is igaz, hogy a kórházi személyzet ápolónők, szülésznők kegyetlenül le vannak terhelve... Ha ezen az oldalon állok, akkor itt adok igazat, miszerint a mai eü.ben ez a mondás járja:"megpróbáljuk a lehetetlent, de a csodákra várni kell". Egy emberi élet veszélyeztetése, elvesztése is megbocsáthatatlan... Soha nem szabadna megesnie olyan orvosi műhibának, amikor egy egészséges várandósságból születendő gyereket - fogyatékossá tesznek, fenti okok miatt.
A Honvéd Kórház ügyeleti osztályán Zacher dr. miért lehet még vezető? Ha igaz az, amit Zacher állít, hogy rosszak a körülmények, sőt időnként tarthatatlanok, akkor miért nem tesznek tevőlegesen ellene, hogy javítsanak az orvosi ellátáson, a sürgősségi orvosi ügyeleti ellátáson?! Szájtépés ez részemről, mert sajnos nincs hatalmam bármit is segíteni a rászorultakon. Sajnálkozni nem érdemes. Tenni, tenni kellene - minden eü. vonalon, hogy sem orvosi műhiba, de ellátatlanság okán senkit ne lapátoljanak át a másvilágra ott, ahol e világon kellene megtartani a rászorultakat.
 
Már ezt az ikerszülést megelőzően eltiltották az orvosi hivatástól. Ha azt a bírói döntést tiszteletben tartja, erre az ítéletre nem is kerülhetett volna sor.
Melitta tapsoltál a kegyelemnek.
Visszaeső és megátalkodottnak miért tapsolni
Egy másik hozzászóló:
Járulékos veszteség ...mondá Ágnes asszony és jól képzett csapata,és mossa kezeit a patakban a ruhájával együtt.
 
Utoljára módosítva:
Sajnos a babak egy resze betegen szuletik vagy szulesi serult lesz. Nekem a korhazban volt nagyon rossz tapasztalatom erre rament az iker fiaim.
Fogodott orvossal akit minden honapban rendszeresen latogattam es fizettem.
9 honap nem volt eleg hogy rajojon hogy iker terheseg.
Ettol fugetlenul en is korhazbara tennem le a voksot.
Amiert orulok hogy nem kell sittre mennie mert eppen eleg idot toltott mar bent es haziorizetbe. Tobb ismerosom is szult nala, es mind nagyon meg volt elegedve. Meg az se vallott ellene akinek a babaja meghalt , hanem a ferje verte ki a balhet ,meg nem talalt masik macat maganak.
Hibazott, biztos, leheteges, egyikunk se szulesz nogyogyasz hogy szakmailag felul vizsgalhatjuk hol rontotta el .
Minden orvos az eletre eskuszik es nem a halalra, ilyen eset megtortenik neki biztos egy eleten at borzalmas lelkiteher foleg ha hibasnak is erzi magat.
A szules termeszetess folyamat, a vilagon majd mindenhol babak meg csak nem is orvosok segedkeznek, regen is es most is ujra sokan visszatertek az otthon szuleshez. Nem mindenkinek adatik meg hogy siman mire harmat szamolok kiugri a baba es minden OK. A nok nagyreszenel felmerulnek problemak ,elotte alatta utana szoval veszelyes folyamat a termeszetes szules. A dontes a szuloke volt akik nem a korhazat vallaltak a rizikot is ha barmi baj lesz az ido a percek annyira fontosak hogy az eletbe kerulhet.
 
Amit ez a nö csinalt az gyilkossag, a felelötlen szülök pedig mind a beleegyezesüket adtak ra. Ezeket az eseteket az oltasselenesseghez tudnam hasonlitani, ott is a gyerek szivja meg. A börtön szerintem keves ehhez.
 
Érdekes, hogy mennyien pálcát törnek Geréb felett, pedig (Tipasával értek egyet) a "tisztelt" anyukák döntöttek mellette. Utólag ne kiabáljanak kígyót-békát rá.
Én úgy gondolom, hogy ha már idáig fajult a dolog (per, bíróság, ítélet), ez volt a legkorrektebb eljárás: kegyelem eltiltással.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,807
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére