Gigabüntetés vállal a kormány, hogy Brüsszel továbbra is fizessen – 700 milliárd a bírság

Az eddig kalkuláltnál is sokkal nagyobb, közel 700 milliárd forintnyi összes pénzügyi büntetést vállalt be az elmúlt időszakban a magyar kormány azért, hogy az Európai Bizottság újra folyósítsa a brüsszeli támogatásokat Magyarországnak – írja bizottsági válaszokra hivatkozva Jávor Benedek volt EP-képviselő a blogján.

money-1508525_960_720.jpg


Arról, hogy hatalmas büntetést vállalt be a kormány, hogy újra jöhessenek a brüsszeli milliárdok, elsőként a Portfolio írt még szeptember elején. Az egyeztetések akkori állapota alapján úgy tudtuk, hogy 300 milliárd forint alatt járt a bevállalt pénzügyi büntetések mértéke. Néhány héttel ezelőtt a 24.hu informátora már azt mondta, hogy ez az összeg 300 milliárd forint fölé ment, most viszont Jávor Benedek volt EP-képviselő a blogján ennél is jóval nagyobb, csaknem 600 milliárd forintnyi EU-támogatás tartalmat érintő pénzügyi büntetésről ír arra hivatkozva, hogy milyen válaszokat küldött az Európai Bizottság a 2018-as költségvetési zárszámadási folyamatban az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága kérdéseire.

A Jávor által megírt főbb információk:

– 2018 során összesen 8 magyar Operatív Programban kellett intézkedést végrehajtania az Európai Bizottságnak, ami messze a legtöbb az összes tagállam között. (Összesen 30 OP-nél történt intézkedés valamennyi tagállam kapcsán tavaly, és a 8 magyar intézkedésen felül 6 francia OP-ban kellett még lépni. Az intézkedés pénzügyi büntetéssel összefüggő intézkedést jelent.)


– Az Európai Bizottság 7 magyar Operatív Programban talált rendszerszintű közbeszerzési szabálytalanságokat (feltehetően a közbeszerzési ellenőrzési rendszer hiányosságaival összefüggő, régóta ismert vizsgálatról van szó, amelyről már mi is írtunk számos alkalommal). A 7 Operatív Program a következő: GINOP, TOP, VEKOP, EFOP, KEHOP, IKOP, KÖFOP. A szabálytalanságok láttán a Bizottság azt javasolta, hogy a megállapodásig megkötött 5600 milliárd forintnyi magyar közbeszerzésre legyen érvényes a 10%-os átalánykorrekció. A blogbejegyzés egyik legfontosabb új információja az, miszerint erre a gigantikus összegre elfogadta az ajánlatot a magyar kormány, mert nem volt értelme egyesével végignézni minden közbeszerzést, jobban járt így a magyar kormány. Ez tehát Jávor levezetése szerint 560 milliárd forintnyi átalánybüntetés bevállalását jelenti.

– A bizottsági válaszok alapján Jávor azt írja, hogy ezen felül kell értelmezni a vízügyi keretközbeszerzés régi vitás kérdését, amelyben az lett az alku, hogy a 420 milliárd forint keretből már 260 milliárd forintnyi szerződésállományra vállalta be a kormány a 25%-os pénzügyi korrekciót. A büntetés arányáról elsőként a Portfolio írt szeptember elején, de akkor még úgy becsültük, hogy csak 210 milliárd forintnyi szerződést kötöttek meg, most viszont a Bizottság válaszából azt hámozta ki Jávor, hogy 260 milliárdos szerződésállományra kell ezt számolni. Ez tehát 65 milliárd forintnyi büntetés bevállalását jelenti.

– A fentieken felül kell még értelmezni egy külön vitás ügyet, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) irányítási és kontroll mechanizmusaival kapcsolatos ügyet (nem volt érdemi verseny a TOP-os források odaítélésénél, így sérülhetett a takarékos forrásfelhasználás elve is). A vita úgy zárult, hogy az addig megkötött szerződésekre szintén 10 százalékos átalány büntetést vállalt be a kormány. Ez a blogbejegyzés szerint 60-80 milliárdos büntetés bevállalását jelenti (mi középértékként 70 milliárddal számolunk az alábbi összesítésben).

A fenti három tétel együtt tehát 695 milliárd forintnyi pénzügyi büntetés bevállalást jelenti, ami abból kiindulva, hogy a pályázatok mögött jellemzően 85% a tényleges EU-pénzek aránya, azt jelenti, hogy kb. 590 milliárd forintnyi EU-pénzt érint a tényleges büntetés. Ez a 7 évre szóló, Brüsszelből várható EU-keret 7,4%-a, és legalább ennyivel igyekszik túlvállalni a pénzügyi keretet itthon elosztott források segítségével a kormány.

Jávor azt írja:

Mindez egyetlen embernek nem tűnt fel eddig. Az illetőt Polt Péternek hívják, neki kéne a közérdeket képviselnie a korrupció elleni fellépés során, és az 5-600 milliárdnyi büntetést eredményező rendszerszintű korrupció eltussolásának területén végzett fáradhatatlan munkájának jutalmaként épp most választották meg újabb 9 évre a Legfőbb Ügyészség élére. Ha ő nincs, az ügyészség már sokkal korábban tetten éri az intézményesült állami korrupciót, fellép ellene, visszaszorítja, és megússzuk a 2014-2020 közötti magyar uniós pénzek több mint 5 százalékára, az ország éves költségvetésének 2,5 százalékára rúgó gigabüntetést.
 
Van némi különbség a bevándorló ( életvitelszerű áttelepülés a születési országukból) és a munkavállaló közt aki jön megdolgozik a pénzéért és az államnak nincs vele egyéb kötelezettsége.
tabla_-e1446228673547-1024x576.jpg

Vagyis akkor mégis jöhetnek?????
ameddig olyan munkákat vállalnak el ami a magyaroknak nem kell, jöhetnek bátran ... tehát ha magyar jelentkező nincs jöhet a vietnámi. A gazdag arab országok technikáját kell alkalmazni, senkinek semmi kifogása.
Vagyis csak dolgozzon és utána sipirc haza?
egyszerüen, ha nem tetszenek az itteni szabályok, nem felel meg az itteni kultúra, ne jöjjenek.
Milyen szabályok milyen kultúra?
Előbb tanulja meg a ország anyanyelvét?
Olvasson jókait tudjon a pozsonyi csatáról, tudja hogy felkell állni ha a meccsen énelkik a himnuszt....akarom mondani a nélküled nevű nótát?
 
Vagyis akkor mégis jöhetnek?????

Vagyis csak dolgozzon és utána sipirc haza?
Tökéletes megfogalmazás. Ismétlem mint például
Egyesült Arab Emirátusok, Szaúd-Arábia ...

Milyen szabályok milyen kultúra?
Előbb tanulja meg a ország anyanyelvét?
Olvasson jókait tudjon a pozsonyi csatáról, tudja hogy felkell állni ha a meccsen énelkik a himnuszt....akarom mondani a nélküled nevű nótát?
a fent említett munkaerőre ez nem vonatkozik, a bevándorolni akarókra viszont igen, nem tudom az USA -ban vagy más országokban pontosan mihez kötik a bevándorási engedélyt, de olyasmikhez amiket felsoroltál. Például már ne lőjön le ha nevetek egy Mohamedes viccen, esetleg ne fejezzék le a papokat.
 
Utoljára módosítva:
Te ezt csak veszélynek találod, nem folyamatban levőnek?
A belinkelt filmben muszlim tüntetők követelik Londonban a sária (iszlám törvények) bevezetését az Egyesült Királyságban.
Elfelejtetted miért volt a párizsi terrortámadás a Charlie Hebdo szerkesztősége ellen.
Mégis szerinted alkalmazkodnak a befogadó társadalomhoz, vagy a társadalmat alakítják olyanra mint ahonnan jöttek? Miért kell nekünk eltüntetni a kereszteket, Hollandiában már a Mikulás is rasszista, a hagyomány védéséért pedig börtön jár (rákesehetsz a neten, sajnos nem linkelhetem be)

A többi észrevételeddel kapcsolatban, ajánlani tudom például a Svájcban még 2009 -ben életbe lépett minaretépítési tilalmat vagy például Franciaországban 2011 óta bírságolják azokat a nőket, akik burkában járnak az utcán.
Mikor én megyek vendégségbe én alkalmazkodom a vendéglátóimhoz.

"muszlim tüntetők követelik Londonban a sária (iszlám törvények) bevezetését az Egyesült Királyságban" - és milyen politikai eredményeket ért el eddig ez a maroknyi radikális csoport?
-
Semmilyent, mert egy ilyen programmal még csak legális pártot sem tudnának alapítani Nagy Britanniában.
-
Magyarországon egy keresztény ajatollah a miniszterelnök uralkodik, és ehhez neki a fél országot meg kellett bolondítania.
Orbán ezzel a hatalmas támogatással sem fog tudni egy fasiszta államot csinálni Magyarországból, miből gondolod, hogy mi megfogunk térni és iszlamisták leszünk?
-
A Charlie Hebdo elleni támadás célja nem egy "istenállam" realizálása Franciaországban volt hanem un. "konservativ értékek védelme". Mohamedröl nincs is fénykép vagy festmény mert azt tiltja a vallás, ezért nem tudom miről ismerték fel a prófétát az újságban?
-
Tudtad, hogy Svájcban az un. "minaret építési tilalom" nem abszolút? Meg kell kérvényezni és meg kell várni az eredmányt:
A Minarett az nem csak egy torony, abból harangszó helyett hangos imát szórnak.
Ez természetesen egy elavult formája az imára-hivásnak ugy mind a harangszó. Egy SMS is megtenné.
-

A menekültek túlnyomó többsége pont az Istenállam elöl menekült Európában,
-
Keresztény terroristák nemcsak Norvégiában, az USA-ban, Afrikában... van hanem szerte szét Europában? Azoknak is van hajmeresztő programjuk és számos áldozatuk. Hogy ne terheljem az oldalt elküldöm neked privát a nevüket, címüket és a gyilkosságok listájának egy részét.
-
Tudtad, hogy sok menekült egyáltalán nem hisz istenekbe és az "ex-muszlimok" egyesülete segít nekik kilépni az erőszak-szervezetből. Tudtad, hogy idestova Afrikában több keresztény él mint Európában?
-
Tudtad, hogy a Mikulás Török volt?
Tudtad, hogy a Mikulás csontjait rabló keresztény szerzetesek gyilkosság árán rabolták el a sírhelyéből?
Tudtad, hogy a Romai birodalomban nem "keresztényeket" üldöztek hanem zsidókat?
A kereszt még messze nem volt ennek a szektáknak a szimbóluma.
-
Neked fogalmad sincs a saját "vallásodról" de csak jár a szád, heccelsz.
-
Felsoroltál még egy pár dolgot amit ezerszer megbeszéltünk de te nem vagy képes tanulni.
A burkáról is beszéltünk eleget, talán ismered a Bécsi és a Párizsi reakciót.
Németországban nincs burka-tilalom, ha ilyen nőket akarsz látni akkor menjél előkelő szállodák, Gucci és hasonló boltok elé.
-
Még mindig nem fogtad fel, hogy Söder nem levenni hanem felrakni akar kereszteket.
Erröl nem muszlim-ekkel vitázik, hanem velem és más szabadgondolkodásúval.
Már eljutott odáig, hogy egy "plusz-jel is elég neki", nem kell megfeszített zsidó a keresztre.
 
"muszlim tüntetők követelik Londonban a sária (iszlám törvények) bevezetését az Egyesült Királyságban" - és milyen politikai eredményeket ért el eddig ez a maroknyi radikális csoport?
-
Semmilyent, mert egy ilyen programmal még csak legális pártot sem tudnának alapítani Nagy Britanniában.

ha már felhoztad Németországot, hallottál már a CDU muszlim tagozatáról?... MIDU (Muslime in der Union)
Angela-Merkel-Aiman-Mazyek.jpg


érdekelnek más európai muszlim pártok is?
 
ha már felhoztad Németországot, hallottál már a CDU muszlim tagozatáról?... MIDU (Muslime in der Union)

érdekelnek más európai muszlim pártok is?
-
Kedves gup, akár hányszor belopakodsz egy új fedőnév alatt rögtön elkezdesz bennünket ijesztgetni,
bör-színnel, vallással, etnikummal. Hát nem félünk. :)
-
Muszlimok, Hinduk, Zsidók, Buddhisták... söt ateisták is vannak már régóta a Német Keresztény pártokban
ebben nincs semmi különös, mert nálunk a vallás privát dolog.
-
Igen, 2016-ban ebből 30 (betűvel kiírva: harminc) párttag indított egy iniciatívát "Muslime in der Union".
Ebbe semmi különös nincsen, van "Frauen-Fraktion" is mégsem tör ki a pánik, hogy az Amazonok átfogják venni a hatalmat. :)
-
Gondoljunk bele, hogy a két keresztény pártban összesen 573.000 párttag van ( CDU 431.000, aCSU 142.00),
ebből 30 ember intenzíven foglalkozik a muszlimok speciális problémáival, ha te ebben egy veszélyt látsz? :D
-
Jobb lett volna ha a képet teljes egészébe beteszed és odairod milyen alkalomból készült.
-
2-format6001.jpg

-
A felvétel a Brandenburgi Tor-nál készült egy héttel a Charlie Hebdo és egy zsido supermarkt elleni gyilkos támadás után. A németországi iszlám szervezetek rendeztek egy demonstrációt az összetartás mellett.

Mond ki küldi neked ezeket a "horror" jelentéseket?
Magadtól biztos nem bukkannál rá, vagy ha igen mi van a másfajta jelentésekkel pl.: "Az elmúlt évben a Szövetségi köztársaság területén 813 támadás történt muszlimok és Moschee-k ellen. "Szinte valamennyi tettes szélsőjobboldali volt."
-
Nem akarom a hülyeségeidet itt további naci-merényletekkel, gyilkosságokkal kompenzálni, csak arra figyelmeztetlek, hogy feltűnő ez az egyoldalúságod.
-
A magyar kormány megbízott propagandistája a heti "show-jában" már odáig ment el a nacik tisztára-mosásával, hogy a legutolsó adásában megmagyarázza, hogy a német nemzeti-szocializmus csak egy jogos reakció volt a kor szexualitás
és a kicsapongó életvitelére.

-
Meg is próbálja ezt a "bölcsességet" az amerikai film Kabaret-böl levezetni. "Tessék nézni, itt a perverzitás és ekkor lépnek be a nácik a színre." - mondja a Fidesz alapitó.
-
Szerinte a "Liza Minnelli" volt az oka, hogy Németország lerohanta Lengyelországot, Oroszországot az egész világot... :(
-
Ez sajnos nem nevetnivaló, a Horthy-Passió csak egy prelúdium magyar kormány eladásából.
 
Utoljára módosítva:
-
Igen, 2016-ban ebből 30 (betűvel kiírva: harminc) párttag indított egy iniciatívát "Muslime in der Union".
na, most akkor van muszlim politikai szerveződés Németországban vagy nincs?

MIDU.jpg


Egy másik párt, gondolom erről sem hallottál, pedig ezeknek is van parlamenti képviselete : Dutch-Islamist ‘Denk’ Party
Hollandiában a becslések szerint 1,2 millió muszlim él, csak a kritikus tömeg kell.
Szóval nincsenek iszlamista pártok Európában és Anglián kívül sehol Európában nem követelik a saríja bevezetését?
 
na, most akkor van muszlim politikai szerveződés Németországban vagy nincs?

MIDU.jpg


Egy másik párt, gondolom erről sem hallottál, pedig ezeknek is van parlamenti képviselete : Dutch-Islamist ‘Denk’ Party
Hollandiában a becslések szerint 1,2 millió muszlim él, csak a kritikus tömeg kell.
Szóval nincsenek iszlamista pártok Európában és Anglián kívül sehol Európában nem követelik a saríja bevezetését?

Előkaparsz egy témát, amiről mi itt a canadahun-on, már 2016-ban, 2017-ben beszélgettünk.
- Elferdíted a keresztény párton (CDU/CSU) belüli frakciót, ami azzal a céllal, jött létre,

- hogy az itt élő, 3,5 millió muszlim folklórt ápoló speciális érdekeivel a párt foglalkozni tudjon
- Manipulálsz a Párizsi terror ellen tüntető muszlimokat ábrázoló képet az ellenkezőjére
- és van bör a képeden gúnyosan megjegyezni "valószínű erről sem hallottál"
- nem gondolod, hogy ez szemétség!
-
- Mi az, hogy szervezkednek!?
- Az Iszlám a kereszténység után a 2. legnagyobb vallásos felekezet No-ban és ez nem 2015-töl
- A magukat muszlim vallásúnak nevezők 63%-a Török származású, mi a problémád?
- A magyar miniszterelnök forszírozza az EU-ba való felvételüket,
- Ö az egyetlen aki az Imam-Erdogánt mindenben támogatja,


- Az első koránt 1694-ben nyomtatták ki Németországban Hamburgban, nem 2015-ben
- Az elsö mecsetet III. Frigyes Vilmos épitette 1731-ben a porosz hadseregében harcoló tüzéreknek.
- Mecsetet építettek már 1915-ben Németországban a 30.000 háborús fogoly számára...
- Nem vagyok én vallásos felekezetek védőszentje de legyünk hüek az alkotmányunkhoz

Szóval nincsenek iszlamista pártok Európában és Anglián kívül sehol Európában nem követelik a saríja bevezetését?
-
- Politikai pártokat csak alkotmány-hü állampolgárok, alapíthatnak és választhatnak
- Nincs egyetlen egy Európai ország sem amelyik jogrendszere a Scharia lenne.
- Miért nem beszélsz a "Reichsbürger-ekröl" akik nem ismerik el a Bundesrepublik-ot?
- Miért nem beszélsz az Európai szélsőséges fasiszta pártokról akik resztvettek az EP választáson
- Miért nem beszélsz a nacionalista pártokról akik a politikai gyilkosságok mögött vannak
- Miért nem beszélsz arról, hogy itt orvul külföldieket gyilkolnak meg, zsinagógákra támadnak
-
Utoljára leirom, valóban 1998-ban valóban alakult egy német Iszlám Párt (IPD)
- amiról 2002 óta, semmi hír, feloszlatva nem lett ezért csak formálisan létezik
- Hollandiában valóban alakult a semmiből egy "bevándorlók pártja"
- ami egy reakció a szélsőjobboldali extrémista Wilders-re és nem csak muszlimok
- Te összekevered az iszlám vallást és folklórt az iszlám izmussal
- Nyugaton vallásszabadság van, amit te kritizálni akarsz az terrorizmus és az egy apró kisebbség
- Ismételten megtiltom neked, hogy általánosíts és a szorgalmas becsületes emberek milliót diszkrimináld
- A magyar születésűekét sem lehet egy kalap alá tenni tömeggyilkos, vagy rablógyilkosokkal
- mert ök, vagy a rokonaik Magyarországon született

- Németországban van több migrációs háttérrel (szülővel) rendelkező politikus és ez igy van jól.
- Miért nem sípoltál amikor Joska Fischer volt a német külügyminiszter?

Nagyon szívesen vitatkozom máskép gondolkodóval,
- mert csak ugy okosodunk ha meghallgatjuk a másik véleményét
- te azonban csak fasiszta propagandát szórsz,
- soha nem reagálsz arra ha a fasisztákról, antiszemitákról beszélünk, vagy keresztény terrorról
- a taktikád az, hogy válasz helyet egy újabb „tisztázni valót” vetsz be
- Minden alkalommal lejáratod magadat mind most is a fényképekkel
 
700 milliárd....
Most olvasom hogy egy kis községben az új polgármester bemutatta a hiány összegét...250 miilió!!!
Pedig milyen szép vágóhíd lett volna ..
70k0FjiPKkkHAKAKs.jpeg

Ez 70 millió...pedig ott a korona és az alaptörvény.
Ekkora összeg szinte nem akarom elhinni remélem az ügyészség megnyugtat hogy téves az infó...
Mert ha igaz akkor megértem hogy a kormány inkább bevállalja a bűntetést mint hogy itt kutakodjanak.
 
Kedves gup, akár hányszor belopakodsz egy új fedőnév alatt rögtön elkezdesz bennünket ijesztgetni,
Miért vagy benne biztos hogy ugyanaz.

700 milliárd....
Most olvasom hogy egy kis községben az új polgármester bemutatta a hiány összegét...250 miilió!!!
Pedig milyen szép vágóhíd lett volna ..
70k0FjiPKkkHAKAKs.jpeg

Ez 70 millió...pedig ott a korona és az alaptörvény.
Ekkora összeg szinte nem akarom elhinni remélem az ügyészség megnyugtat hogy téves az infó...
Mert ha igaz akkor megértem hogy a kormány inkább bevállalja a bűntetést mint hogy itt kutakodjanak.
A múltkor halálra kerestem Boldog István képét aminek az volt a címe: így átadni senki sem tud
felhajtás hajcihő korona és valójában sehol semmi
70k0FjiPKkkHAKAKs.jpeg
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
Töröltem egy jelzővel ellátott mondatodat! Légy szíves állítsd le magad, és ne szíts veszekedést! Ha aztán az illető visszavág rögtön sértődötten nyomkodod a jelentést! Ugyanolyan vagy, mint az a tagunk akit említettél, neked sem ez az első nicked, te is visszajössz akárhányszor is vagy kitiltva!
Én is volt mikor személyeskedtem de, próbálom magam visszafogni.
El kell fogadni hisz nem biztos hogy a másik véleményével egyetértek és ő is szeretné a véleményét megosztani pedig lehet hogy nem egyezik az enyémmel.
 
Ujabb buntetes

6,5 millió euróra büntette Magyarországot az Európai Bizottság

6,5 millió eurós büntetést szabtak ki Magyarországra uniós pénzek miatt – közölte szerdán Ara-Kovács Attila, EP-képviselő, az Európai Parlament Mezőgazdasági Bizottságának tagja.

A politikus azt írta, hogy az OLAF vizsgálatai és az Európai Bizottság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatóság 2015. és 2017. évi ellenőrzései rendszerszintű hiányosságokat találtak a magyar vidékfejlesztési program közbeszerzési eljárásaiban. Ezért a Bizottság úgy határozott, hogy 6,5 millió euró összegű büntetést alkalmaz Magyarországgal szemben és a magyar hatóságoknak felül kell vizsgáltatni az ide kapcsolódó közbeszerzéseket is.
 
Ujabb buntetes

6,5 millió euróra büntette Magyarországot az Európai Bizottság

6,5 millió eurós büntetést szabtak ki Magyarországra uniós pénzek miatt – közölte szerdán Ara-Kovács Attila, EP-képviselő, az Európai Parlament Mezőgazdasági Bizottságának tagja.

A politikus azt írta, hogy az OLAF vizsgálatai és az Európai Bizottság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatóság 2015. és 2017. évi ellenőrzései rendszerszintű hiányosságokat találtak a magyar vidékfejlesztési program közbeszerzési eljárásaiban. Ezért a Bizottság úgy határozott, hogy 6,5 millió euró összegű büntetést alkalmaz Magyarországgal szemben és a magyar hatóságoknak felül kell vizsgáltatni az ide kapcsolódó közbeszerzéseket is.
Erre a válasz az hogy soros.....ja meg hogy gyurcsány...
A támogatók meg bólogatnak jól mondod!!
Eltelik jó pár év amikor rádöbbennek hogy hiba volt de, ez már rajtunk nem segít.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,713
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére