Hírek GKI: Magyarország az EU legszegényebb országa

Magyarország tavaly az Európai Unió legszegényebb országává vált, amit részben a kiskereskedelmi forgalom jelentős visszaesése okozott – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. A jegybank szerint ennek oka, hogy a jövedelmek értéke csökkent.

Az Eurostat friss összesítése alapján 2023-ban Magyarország lett az EU legkevesebbet fogyasztó országa. A 27 tagállam átlagának csupán 70 százalékát költötték a magyarok, míg a bolgárok 73, a románok pedig 89 százalékát.

Az RTL Híradó beszámolója szerint az EU legmagasabb inflációja tavaly Magyarországon párosult az unió legalacsonyabb fogyasztásával. Molnár László, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgatója a Híradónak mondta a magyar átlag lakosság a legszegényebb az unió összes polgárát figyelembe véve.
Ennek részben következménye a kiskereskedelmi forgalom jelentős visszaesése, hiszen nagyon keveset tudunk fogyasztani.”

A riportban elhangzott, hogy idén áprilisban majdnem 1 százalékkal csökkent a boltok forgalma márciushoz képest. Ez azt jelenti, hogy a magyarok nagyjából annyit vásároltak, mint három évvel ezelőtt, pedig a KSH adatai szerint a fizetések értéke tavaly szeptember óta nő.

Az RTL Híradó megkereste a Magyar Nemzeti Bankot is, Baksay Gergely, a jegybank ügyvezető igazgatója azt válaszolta: „A legfontosabb átmeneti vagy ciklikus ok természetesen a megemelkedett infláció volt az elmúlt két évben Magyarországon. Az infláció emelkedése következtében a reáljövedelmek csökkentek, a fogyasztói bizalom jelentősen mérséklődött, alacsonyabb szintre, mint a Covid idején. Mindez értelemszerűen visszavetette a fogyasztást.”

A csatorna megkeresésére a magyar kormány úgy reagált, hogy szerintük a családok egyre többet fogyasztanak.

Szabó Barbara

1719021396417.jpeg
 
Ennek részben következménye a kiskereskedelmi forgalom jelentős visszaesése, hiszen nagyon keveset tudunk fogyasztani.”
Válasz?
a magyar kormány úgy reagált, hogy szerintük a családok egyre többet fogyasztanak.
Nesze semmi fogd meg jól.
De, mióta van ez a Európa Bajnokság labdarúgásban nézem a TV-t és látom milyen híreket kap a néző már egyáltalán NEM csodálkozok azon hogy a választásokon ilyen jól szerepel a kormány.
A tények egyszerűen közérthetően fogalmazva egy a jó oldal és a másik a gonosz. Mint a mesében semmi olyan hogy na nézzük mit mond a másik. Á semmi...rúgjunk bele a másikba ezt érdekli a nép....(és érdemli)
 
Szégyenteljes csúsztatás a szegénységet és a fogyasztást összemosni!
Mi magyarok megtakarítunk, takarékoskodunk, kevesebbet fogyasztunk és óvatosabbak vagyunk ebben a nehéz gazdasági és politikai környezeteben.
Erény és érdem a kisebb fogyasztás!


( A tegnapi NGM propagandaszöveg lényege. )
 
Utoljára módosítva:
Aggodalomra semmi ok amíg például Németországban és Luxemburgban sokkal rosszabb a helyzet:

1.jpg

( A szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya )

A novekedes.hu hozta össze alig egy órája valami nehezen követhető zavaros logika alapján.

Hallottam róla, hogy Németország már nincs is, mind megfagytak az emberek, de Luxemburg mégiscsak túlzás.
 
Utoljára módosítva:
Mi számolunk a többiek rúgják a gólokat.
Ne felejtsd el, hogy a horvátok, a 6 évvel ezelőtti VB másodikok, akik 2 év bronzot szereztek a VB-n, szintén utolsók és az utolsó fordulóban kell kiharcolniuk a továbbjutást. És ha sikerül nekik, akkor az olaszok mindenképpen kiesnek, és ők a CÍMVÉDŐ-k!!! Szóval, igen, szánalmas a magyar foci meg a milliárdok is mehettek volna máshova, de tulajdonképpen nem lógnak ki az élmezőnyből nagyon. Csak szar csoportba kerültek...
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Miticsilla wrote on AgnesB73's profile.
Szia! Hálásan köszönöm a Torpedo INK sorozatot! Nagy örömet szereztél vele.
Hajni1966 wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta, az lenne a kérdésem hogyan tudnék feltölteni ide filmeket, rengeteg jó minőségben vannak természet, dokumentum és mozi filmek. +d-s film is van egy rakattal. Magyar szinkronos.
Arco wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta,
kérdésem, hogy miképpen tudnám az elavult hozzászólásomat törölni?
Köszönettel és szívélyes dvözlettel,
Arco
Kriszta.Hollo wrote on balacy's profile.
Kedves "Balacy"! Keresem 'A sárga táltos c. 1982-es rádiós hangjátékot. A listádban szerepel, de a folder - akárcsak a többi - üres. Mit csinálok rosszul, vagy hogyan érhetném el ezt a file-t? Kösz szépen, Holló Kriszta.
pepistoyan wrote on Reginka77's profile.
Thank you, thank you very much for your help.
I am very happy to finally have this model.:)

Greetings from Bulgaria

Statisztikák

Témák
38,569
Üzenet
4,908,417
Tagok
622,054
Legújabb tagunk
Cseri Böbe
Oldal tetejére