Gumiszoba

Ha egyszer utazhatnál az időben,hová mennél és miért?

  • A romantikus középkorba, mert én lennék a legokosabb

    Szavazat: 0 0.0%
  • A jövőbe, hogy ne is lássam ezt a korszakot.

    Szavazat: 1 4.3%
  • Ha házasságkötésem előtti napra, kupánvágni magam.

    Szavazat: 2 8.7%
  • Visszamennék és megragadnám az elszalasztott percet

    Szavazat: 4 17.4%
  • Vissza, kihúzni Rayman gépét, ne kérdezzen zöldeket

    Szavazat: 0 0.0%
  • Vissza, elbúcsúzni valakitől, hogy mégegyszer lássam.

    Szavazat: 7 30.4%
  • Vissza a jövőbe.

    Szavazat: 1 4.3%
  • Megsúgnám magamnak a lottó számokat a jövőből.

    Szavazat: 2 8.7%
  • Valószínűleg másokért használnám fel, a lehetőséget

    Szavazat: 6 26.1%

  • Összes szavazó
    23
  • Szavazás lezárva .

Rayman

Állandó Tag
Állandó Tag
Nem születtem hódítónak. Reményik Sándor

Nem születtem hódítónak

Voltaképen barbár hódítás volt.
Vagy szelíd erőszak legjobb esetben.
Vagy még inkább: meddő tusakodás,
Amit a természeten elkövettem -,
Hogy embert, fűt, fát, folyót, felleget,
Hajnalt, alkonyt versbe kényszerítettem
Prokrustes-ágy e szomorú nász ágya:
Nem fér el benne s fölkél józanul,
Hajadonfővel, a legyűrt világ.
Egy harsány, éles, büszke rigófüttyben
Hallom hajnaltájt lekottázhatatlan
Dallamát.
Nem, nem születtem hódítónak.
S ahogy őszülnek mindinkább az évek:
Én, ki a dalra tettem sorsomat,
Érzem: az Élet nagyobb, mint az Ének.
Lehetnék most keserű is nagyon.
Sorsomat föl mégsem panaszolom:
Hogy az Életbe vissza nincsen út
S hogy az Ének is hűtlen és hazug.
Nem, nem az Élet, és nem is az Ének,
Én, én vagyok egyedül a hibás -
És az, hogy lassan őszülnek az évek.
S ha ráeszmélek: minden hódítás csúf,
És minden násznak egy kis szennye van -
S csak, amihez én ujjal se nyúltam:
Az hófehér, s az színarany.
Oly szép minden önnön körén belül,
Míg az én mohó, sötét, salakos,
Békétlen lelkemmel nem egyesül.
Oly szép az erdő önmagában,
Hajnalában és alkonyában,
Oly szép az erdő tündér-egyedül -
Amíg a versembe nem kényszerül.
Nem, nem születtem hódítónak.
És ahogy lassan őszülnek az évek,
Úrrá lesz rajtam valami szomorkás,
Mégis derült és sugaras lemondás.
A hozzámhajló Hangulatnak is
Mind gyakrabban mondom: Béke veled.
Menj ahhoz, ki hitvesévé tehet.
S ahogy mindinkább őszülnek az évek,
Mondom az egész gyönyörű világnak:
Énekem bűvköréből elbocsátlak.
Mondom: te Rózsa, szirom-milliódból
Nekem már szelencényi rózsabalzsam,
Szűrt égi illat sem kell, rózsa-pára -
Szent Margitom ravatalára.
Ember, fű, fa, felleg, folyó -
Hajnalok, alkonyok,
Kiket le nem bírhatott énekem:
Maradjatok hát hódítatlanok!
És te világ szűz légy és győzhetetlen - -
Ne érintsenek még az álmaim sem.

http://mek.oszk.hu/01000/01052/html/remeny.gif
 

UV.

Állandó Tag
Állandó Tag
Hol ? :roll::roll:


Idézet:
Eredeti szerző UV.
Ahogy elnezem a kepeket, igen nagy volt az az erdo ahol jartal.

Eredeti szerző Rayman

Remélem egyszer akkora lesz, mint szeretnéd ! :grin:


Itt pattog a labda visszafele. Amikor az irod, hogy " mint szeretned " . :D
De rendben van, egyenlore csak probaljuk kitalalni, hogy mitol gumiszoba a gumiszoba. Lehet, hogy csak a meleg vagy a szombat?:cool:
 

Rayman

Állandó Tag
Állandó Tag
Mikor a villany elalszik

Mikor a villany elalszik


Elvész a fény,
A földi esték arany dicsősége.
Csak a menny éber ezüstszemei
Tekintenek a csöndes szobamélybe -
És bennem villózik egy költemény.

Elvész a fény,
Mely minden fény-elődjét
Nagy-büszkén megvetette
És még az Isten házát is bevette.
Kezünk öreg szer után tapogat:
Egy árva gyertya hazajáró lángja,
Ősi, magas ezüst-tartóban állva,
Kezdi riasztgatni az árnyakat.

Riasztgatja - és idézgeti őket.
Minden eszembe jut,
Mi akkor történt, az új fény előtt...
A gyertyalángon átmerengve látom
Gyermekkorom, a csöndes hegytetőt,
Honnan már csak lefele vitt az út -
És Tündérország kristálykapuját,
A ködbe süllyedt, rég bezárt kaput.

Nézd ezt a lángot, hogy ágaskodik,
És hogy roskad magába -
Most mint egy szív,
Oly elkülönült, számkivetett, árva.
A villanyfény ezredmagával ég -
A gyertya mindíg, mindig csak magába.

De most, most nézd! Elkeskenyül a lángja!
Most olyan, mint egy tőr,
Brútus tőre; mely a sötétbe döf,
És Caesar szívét mégis eltalálja!
Mint élesre fent lelkiismeret -
Mely tompán hull majd ismét önmagába.

Elvész a fény,
A földi esték arany dicsősége.
Csak a menny sok-sok ezüst-lámpása int
Vigasztalón s fenyegetőn a mélybe.
 

Rayman

Állandó Tag
Állandó Tag
Idézet:
Eredeti szerző UV.
Ahogy elnezem a kepeket, igen nagy volt az az erdo ahol jartal.

Eredeti szerző Rayman

Remélem egyszer akkora lesz, mint szeretnéd ! :grin:


Itt pattog a labda visszafele. Amikor az irod, hogy " mint szeretned " . :D
De rendben van, egyenlore csak probaljuk kitalalni, hogy mitol gumiszoba a gumiszoba. Lehet, hogy csak a meleg vagy a szombat?:cool:


Meleg ?

Forró betonon hasalok ? :)

Attól gumiszoba a gumiszoba, hogy nem tuggggya összetörni magát az ember . :)
 

Rayman

Állandó Tag
Állandó Tag
Így emlékszem

Így emlékszem

Így emlékszem most-mult szörnyű napokra:
Ha tudtam volna imádkozni akkor,
Így imádkoztam volna:
Uram, kimondhatatlan rettegéssel
Nézem, hogy indul teremtett világod
Szakadni szerteszéjjel -
Hogy indul válni vérré és üszökké,
Amelyből nincsen feltámadás többé.
Szívszorongva számlálom mindenütt
Közel és távol szeretteimet,
Jajdulva kérdem, hogy mi lesz velük
S mivé lesz a kicsiny magyar sziget -
De minden szörnyűségnél szörnyűbb kérdésem ez:
Uram, a lelkemmel, a lelkemmel mi lesz?
Így várjam a véget tompán, tunyán -
És szívet vesztve és vesztve fejet?
Segíteni ne tudjak senkinek?
Ne tudjak egy tiszta tekintetet,
Bátor, tudó pillantást vetni fel
Az égre, amely füstben tűnik el
S a földre, amely alattunk inog?
Így találjanak, szégyenteljesen
Kapkodva, az apokaliptikus
Pillanatok?!
Én Istenem, tartsd fel a végzetet,
Takard be irgalmadnak fátyolával
A nőket s a gyermekeket -
Kegyelmezz a bűnös világnak,
Mindennek, ami itt hamis
És nekem is -
Ám ha mégsem lehet:
Velem tedd meg ezt a csodát:
Érjem fel, bárha ágaskodva is
Lélekkel a roppant tragédiát!
Legyen számomra legalább nyitott könyv
A Jelenések Könyve -
A szívembe, mint gyüjtőmedencébe
Zuhogjon mindeneknek vére, könnye.
Lelkemet köszörüld ki, mint a kardot,
Éles legyen, mint a beretva,
Kiköszörült élén csillanva tükröződjék
A világ bíbor-sötét alkonyatja -
Bármi jön: tudjak vele szembenézni!
 

Rayman

Állandó Tag
Állandó Tag
Történelem

Reményik Sándor


Történelem

Kerelőszentpáltól Krakkóig az út
Hosszú volt - - s mégis győzelmes-rövid
- Báthory! - pedig nem volt repülőd,
Motorkerékpárod. - Sem tankjaid
Nem voltak. Mégis, hatalmas karod
Erdélyi súllyal sujtott egyaránt
Székely pártütőt s orosz zsarnokot.
Futott előled gyáván, nyomorultan
Békés: a nevét meghazudtoló,
S futott előled Rettentő Iván:
Cár, minden oroszé, mindenható.
Apám ajkáról hallgattam először
Lázas-büszkén a zord tündér-mesét:
Volt egyszer hol nem: két országnak Őre -...
(Megfizetett a muszkának előre,
48-ért is! gondoltam titokban -
S megnőttem e gyermeki gondolatban -
S abban, hogy mindezt más magyarok nélkül,
Kicsiny Erdélyből csinálta vitézül.
S hogy elhagyott is: gondunkat viselte
Lengyelek Királya, Erdély Fejedelme.)
Hallgattam a zordon tündér-mesét
Apám ajkáról régi-régi télen.
Szunnyadtak az új kísértetek még.
Pilsudszky sírján dísz-őrséget áll most
Más hódító. Póz az, vagy becsület?
Mindegy. Te, ó Fejedelem s Király,
Zárd imádba kicsiny Erdélyedet.
A te sírodon lengyel ég alatt most
Dísz-őrséget - fájdalmasan lebegve
Aligha áll más, ha nem Pókainé
Árva, szegény - és kiengesztelt lelke.
 

Rayman

Állandó Tag
Állandó Tag
Hol sírjaink domborulnak, unokáink leborulnak......

Az erdőben jártam és találtam valamit.

Galéria...........................................
 

Rayman

Állandó Tag
Állandó Tag
Akkor majd visszanezek rad es remelem nem fogod magad osszetorni hanem epsegben kikerulsz a gumiszobabol.

A versek nagyon szepek.:D


A függőség olyan betegségforma , amiből a beteg nem akar kigyógyúlni.

Nem akarok kikerülni innen soha ! :D
 

Rayman

Állandó Tag
Állandó Tag
Fektén bólogat az eperfa lombja................

Ete van este van kiki nyugalomba .................................:(



Nem ismertem. Csak ifjú álmait
Teregette gyöngéd kéz asztalomra.
A vers-soroknak néhol szárnya nőtt,
Véltem: fiók-sas, egykor szállni fog
S átszeli egét: a magyar jövőt.
Amerre fut, kormányon a keze -
És nem a balsors fut szembe vele.
Nagyapjáról írt halkan, hódolattal,
Komor-szerényen és keserűn,
S fájdalmasan, hogy óriás a mérték
S ő hiába nő a kopár gyepün -
A vértanúság roppant árnyékában
Sosem lehet igazán önmaga -
Ország szemében, övéi szemében
Mindíg csak a nagy-ember-unoka.
Így tépelődött ifjan, mélyre nézve -
S a szörnyű sors valahol máris várta,
Öltözve egy útszéli eperfába:
Jaj, neki csak azzal volt ütközése.
Rohant a hajnalban a gépkocsi,
Kezéből percre kibillent a kormány -
Vajjon nem így billen ki mindenütt
Ország-kormány a legbiztosabb kézből,
Mikor a végzet villáma leüt
S szürkületből feketén bólogatva
Egy eperfa kibukkan?!
Ó, eperfa, fekete lombbal intő,
Ki alkony- s hajnal-szürkületben állsz,
Család és ország fölé tornyosulsz
És vágyak fölé és remény fölé -
Ejts hűs lombot e holt ifjú fölé!
S mondd, vajjon nem vértanúság ez is?
Vér-bizonylat, hogy emberek vagyunk,
Esendők, gyarlók, balgák, nyomorultak -
S nem mindegy végül, hogy szembe mi jön,
Ránk fekete fátyollal mi köszön:
Háború harsog, forradalom forrik,
Vagy egy magányos Eperfa komorlik -
S nem lehet kikerülni??!
Ó, Eperfa, mindnyájunk Eperfája!!
Áll és feketén bólogat a lombja.
Egyszer mindnyájan belé ütközünk.
"Este van, este van, ki-ki nyugalomba."
 

Rayman

Állandó Tag
Állandó Tag
Akkor majd visszanezek rad es remelem nem fogod magad osszetorni hanem epsegben kikerulsz a gumiszobabol.

A versek nagyon szepek.:D

" Láttam a vért az ereinkből cseppenként folyni, s zúgva dűlni;
Én segítsek Neked innen kimenekülni??!"
 

Rayman

Állandó Tag
Állandó Tag
Jaj, nagyot kértél

Jaj, Barátom, nagyot kértél tőlem, lehetetlenül nagyot!
S ezen az egy ponton én kegyetlenül makacs vagyok.

Tizennyolc éve prédikálom: maradni, s a fészken megülni:
Én segítsek Neked innen kimenekülni??

Nem segítek. Ha tehetném is: nem akarom.
Szakadjon le tőből inkább a két karom!

Híd ha lennék: vízzel vitetném el magamat.
Viadukt ha lennék: beomlanék a lépteid alatt.

Alagút ha volnék: rádszakadnék szörnyű robajjal.
Asszony ha volnék: tartóztatnálak hosszú jajjal.

Farkas ha volnék: riasztanálak üvöltéssel.
Ha útonálló: állnék utadba hosszú késsel.

Erdő ha volnék: kigyulladnék sorompó-lánggal,
Tűz-esőben haladhatnál csak rajtam által.

Holttestemet vetném elibéd akadálynak,
Csak azon át inthess búcsút Erdélyországnak.

Tizennyolc éve prédikálom: maradni, s a fészken megülni.
Láttam a vért az ereinkből cseppenként folyni, s zúgva dűlni;
Én segítsek Neked innen kimenekülni??!
 

Rayman

Állandó Tag
Állandó Tag
Petőfi Sándor: A TISZA

A TISZA

Nyári napnak alkonyúlatánál
Megállék a kanyargó Tiszánál
Ott, hol a kis Túr siet beléje,
Mint a gyermek anyja kebelére. A folyó oly símán, oly szelíden
Ballagott le parttalan medrében,
Nem akarta, hogy a nap sugára
Megbotoljék habjai fodrába’.
Síma tükrén a piros sugárok,
(Mint megannyi tündér) táncot jártak,
Szinte hallott lépteik csengése,
Mint parányi sarkantyúk pengése.
Ahol álltam, sárga föveny-szőnyeg
Volt terítve, s tartott a mezőnek,
Melyen a levágott sarju-rendek,
Mint a könyvben a sorok, hevertek.
Túl a réten néma méltóságban
Magas erdő; benne már homály van,
De az alkony üszköt vet fejére,
S olyan, mintha égne s folyna vére.
Másfelől, a Tisza tulsó partján,
Mogyoró- s rekettye-bokrok tarkán,
Köztök egy csak a nyilás, azon át
Látni távol kis falucska tornyát.
Boldog órák szép emlékeképen
Rózsafelhők usztak át az égen.
Legmesszebbről rám merengve néztek
Ködön át a mármarosi bércek.
Semmi zaj. Az ünnepélyes csendbe
Egy madár csak néha füttyentett be.
Nagy távolban a malom zugása
Csak olyan volt, mint szunyog dongása.
Túlnan, vélem átellenben épen,
Pór menyecske jött. Korsó kezében.
Korsaját mig telemerítette,
Rám nézett át; aztán ment sietve.
Ottan némán, mozdulatlan álltam,
Mintha gyökeret vert volna lábam.
Lelkem édes, mély mámorba szédült
A természet örök szépségétül.
Oh természet, oh dicső természet!
Mely nyelv merne versenyezni véled?
Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz,
Annál többet, annál szebbet mondasz. �
Késő éjjel értem a tanyára
Fris gyümölcsből készült vacsorára.
Társaimmal hosszan beszélgettünk.
Lobogott a rőzseláng mellettünk.
Többek között szóltam én hozzájok:
„Szegény Tisza, miért is bántjátok?
Annyi roszat kiabáltok róla,
S ő a föld legjámborabb folyója.”
Pár nap mulva fél szendergésemböl
Félrevert harang zugása vert föl.
Jön az árviz! jön az árviz! hangzék,
S tengert láttam, ahogy kitekinték.
Mint az őrült, ki letépte láncát,
Vágtatott a Tisza a rónán át,
Zúgva, bőgve törte át a gátot,
El akarta nyelni a világot!
 

Rayman

Állandó Tag
Állandó Tag
Anyám

Ha én...



Ha én feküdnék most a hant alatt,
Anyám, Te drága,
Neked fekete volna minden pillanat.
Hogyan képzeljem el Alakodat
Karácsonyeste síromra hajolva,
Rendezgetve a fenyőgallyakat?...
Szíved ha rögtön meg nem szakadt volna,
A mosolygást, a mosolygást
Bizonyosan elfelejtetted volna.
Én itt maradtam,
S azóta számtalanszor mosolyogtam,
Mintha nem Te feküdnél hant alatt.
Anyám, Anyám,
Bocsásd meg az én rossz életemet
És minden beteg mosolygásomat.
 

UV.

Állandó Tag
Állandó Tag
Vegig neztem a kepeket a temetokrol. A sirok allapota nagyon szomoru es szegyen rank nezve.
Egy ismerosom jut eszembe aki minden evben a csaladjaval- es egy csoporttal-elmegy Del-Amerikaba es hazakat epitenek egy faluban.Minden evben 4-et.
Azt gondolom, hogy tennunk kellene azert, hogy ezek a sirok es a temetok jobb allapotban legyenek. Kellene szerveznuk egy nyari tabort, odamenni es felujitani oket. Talan masok is kovetnek a peldat. En benne vagyok.
Talan Melittaval kellene errol beszelned.
 

UV.

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy mondat a szeretetrol
Batta György

Hol szeretet van,
Ott szeretet van
Nemcsak a Bibliában rögzült
Isten szavában,
Nemcsak jó anyák mosolyában
Megannyi mozdulatában
Lelkük minden zugában
Ott szeretet van
Nemcsak bölcs vének tanácsában
Az évek ne a keseruséget teremjék benned - a mérget -
Hol szeretet van,
Ott szeretet van
És nemcsak abban, ahogy mindegyik gondolatban
Másokért dobban a költo-szív szakadatlan
Ahogy az anya is ott lüktet végig a magzatban
Hol szeretet van,
Ott szeretet van
Nemcsak mikor az ujjak mell-kupolákra simulnak
S forró szerelmi vágyban tüzesedve a lázban
Hevülnek vörösre gyúlva akár az urhajó burka
Hol szeretet van,
Ott szeretet van
S fönnmarad holtodiglan
Nem számít, hogy a vágytól feszülo kupolából
Marad csak roskadt sátor az ido viharától
S már nem az ujjak - dermedt pillantások
Simulnak enyészo testmezokre
Mik eltunnek örökre
Hol szeretet van,
Ott szeretet van
Nemcsak az estben aláhulló pehelyben
E máris tökéletesben, mert arányaiban
Jövendo világok váza - és remekben,
Mert simulásában, arcodra hullásában,
Ahogyan gyöngéden megérint az éjben -
Abban szeretet van
S hol szeretet van, puska nem dörren,
Vér nem fröccsen, nem sújt tudatlan ököl sem
Váratlan, edényeit a vér nem hagyja el a testben,
Kering erekben, nem buzog sebekben,
Torkolattüzek ibolyákban égnek csak, szelíd lángban
Hol szeretet van,
Ott szeretet van
Szamócafej a vércsepp - igézve nézed
Láthatsz fuszálat, áldott sörényes fákat,
Tornyokat, kupolákat, de sehol katonákat
Hol szeretet van,
Nem baj, hogy más vagy
Más a honod, a templomod, s nyelvedben,
Lélek-emelte versedben másként
Zendülnek az igék, csendülnek rím-harangok
Hogy mongolos az arcod - szabad
Hogy a szavak hozzád vonuljanak
Mint hegybol a nyáj
És senkinek se fáj, hogy bennük még
Véreid rakta, Szent István -látta
Tüzek parázslanak, Mátyás felhoi gomolyganak,
Budai paripák fújnak, holtakért gyertyák gyúlnak -
Ott nem félsz
Élsz csillagfénnyel a szemedben
Nem gyulöletben, hisz tudják:
Tüdo halványlik, szívmoraj hallik,
Oxigéntüzek égnek benned is, piros-kékek
S lám, arcodon is közös a bélyeg
A halál-sütötte enyészet
Nézheted, mint állat borén a jelet
Hol szeretet van,
Elpusztíthatatlan,
Uri áradatból, az idofolyamból
Arany szemcséit kimoshatod,
S a világot belolük összerakod,
Mint ködbol a tornyok, felhobol az ormok
Ember s táj eloragyog
Megláthatod minden keservek könnyét
Fájdalmak fekete gyöngyét mert
Minden mi kín, a lélek-fény útjain
Hozzád is átszáll,
Veled is munkál - fáj
Bárhol a zsarnok: égetnek szenvedo arcok
Szemükbol a kiáltás roncsoló sugárzás
Fenyotu hördül törten füst-fojtva a völgyben
Zengo kövekbol hallik
Vizeken halál iramlik
Rémülten hordod kozmikus sorsod
Mint a bogár ahogyan löki-viszi a folyam
Sodorja hullt falevélen -
Nincs menekvés földön-égen?
Kérded esetten, félelem-sebzetten,
Ido-szegekkel verten a létkereszten
Már-már abban a végso pillanatban ahonnan tovább nincsen
S ekkor fénylik fel Isten
Lelkedben, minden sejtedben
Általa emberré épülsz,
Már csak a jóra készülsz,
Röpít a kegyelem
Gyorsan, aranyló hit-burokban,
Virágzó, békét sugárzó,
S mint betlehemi fényözön
Elönti bensodet az öröm
Hogy benned szeretet van - kiapadhatatlan
Látod, hogy növi be a világot
Mint fénylo moha, arcok s virágok mosolya
Halál nem rettent, serkent: a jóra
Törekedhetsz, másokért cselekedhetsz,
Nyújtod a kezed, s tenyeredbe veszed
Akár egy cinege madárkát, a Földet
Ezt az árvát, ezt a vergodot, vérzot,
Lángokban égot, csapzottat, meggyalázottat,
Simítod, ne remegjen,
Gyógyuljon, ne ernyedjen
Uri fán fényesedjen
Csak arról énekeljen:
Ahol szeretet van, remény és jövo van.

Hit ez a dal is
Ez a hu
Ez az érted is szóló mu
Mely majd ott áll a sírodnál
Megmondja, ki voltál
Porod is neki szolgál
 
Oldal tetejére