Gyárfást gyanúsítja a rendőrség Fenyő János megöletésével

Az úszószövetség volt vezetőjét és az egykori Nap TV tulajdonosát előállították.


Fenyő János médiavállalkozó megöletésével gyanúsítja a Magyar Úszó Szövetség volt vezetőjét, Gyárfás Tamást a Nemzeti Nyomozó Iroda. A Pesti Srácok megkeresésére az ORFK Kommunikációs Osztálya megerősítette az értesülést.

Egy perccel hat óra előtt a rendőrség honlapján is közzétették, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai kedden, a kora délutáni órákban Budapesten elfogták, majd előállították „a 69 éves Gy. Tamás budapesti lakost”. A közleményből kiderül, hogy Portikhoz hasonlóan emberölésre való felbujtással gyanúsítják, megalapozottan. Gyanúsítotti kihallgatása folyamatban van.

A Fidesz-közeli portál úgy tudja, a rendőrség birtokában bizonyítékok vannak arra, hogy a Nap TV egykori tulajdonosa adott megbízást Portik Tamásnak üzleti ellenfele, Fenyő János likvidálására. Azt írják, hogy a bizonyítékok között egy hangfelvétel is van, amelyen Portik és Gyárfás beszélgetése hallható. Az Index információi szerint Gyárfást őrizetbe is vették.

Fenyő Jánost, a Vico sajtóbirodalom tulajdonosát 1998. február 11-én gyilkolták meg a Margit utcán, amikor a piros lámpánál megállt Mercedesével. Gyilkosa egy másik autóból ugrott elő, és gépfegyveréből 19 lövést adott le a médiavállalkozóra, aki azonnal meghalt. 2011-ben Szlovákiában tartóztatták le az Aranykéz utcai robbantással és más bérgyilkosságokkal összefüggésbe hozott Jozef Rohácot, miután kiderült, hogy az ő DNS-ét találták meg a merénylet helyszínén hagyott sapkában.

Rohácot tavaly ítélték jogerősen életfogytig tartó börtönbüntetésre, de az nem derült ki, hogy ki bízta meg a szlovák férfit a merénylettel. Az ügyben tavaly novemberben rendelt el perújítási nyomozást a Fővárosi Ítélőtábla.

Medvegy Gábor

gyarfas-tamas-1024x576.jpg
 
A kegyvesztettek sorsa...:D
A rendszerváltás idejében nagyon sokat akart markolni úgy cigány módra
Akarta valamelyik csatornát meg újságokat és a médiacézár útjában volt
Sokat beszéltek abban az időben arról hogy o volt a megbízó
Egyébként nem azzal van baj hogy cigány ,hanem azzal hogy aszerint ,cigány módra is el intézi ügyeit .
 
Eddig a Gyárfás hozta az elvartakat
Mara bukott pojáca
Semmi haszon belőle így mehet a lecsóba
Egyszer minden kiderül
Nem tudod véletlenül, hogy Gy .-nak volt tulajdonrésze az ATV- ben?( Vagy csak ügyvezető?)

Továbbá esetleg mi volt az a kép régebben itt a Ch-n, amin Vajna, Habony, Németh egy asztalnál a Nobuban...
Az Atv-ben Némethék a többségi tulaj? Politikai irányultsága?
 
Az érdekmúlás a tanu esetében is előfordul.
Eltelik egy-két évtized, a korábbi puszipajtásokból haragosok lesznek, házastársak elválnak, üzlettársak között megromlik a viszony stb. és évtizedek múlva már nem áll érdekükben hallgatni.
Ezért érdemes az ilyen "döglött aktákat" időről-időre elővenni.
Elévülési idő?
 
Nem tudod véletlenül, hogy Gy .-nak volt tulajdonrésze az ATV- ben?( Vagy csak ügyvezető?)

Továbbá esetleg mi volt az a kép régebben itt a Ch-n, amin Vajna, Habony, Németh egy asztalnál a Nobuban...
Az Atv-ben Némethék a többségi tulaj? Politikai irányultsága?
Nem tudod véletlenül, hogy Gy .-nak volt tulajdonrésze az ATV- ben?( Vagy csak ügyvezető?)

Továbbá esetleg mi volt az a kép régebben itt a Ch-n, amin Vajna, Habony, Németh egy asztalnál a Nobuban...
Az Atv-ben Némethék a többségi tulaj? Politikai irányultsága?
Abba az időben a vajna meg a holdban volt az ATV -t meg akkor imádkozta össze a Németh
A Gyárfás valami nap tv-t akart majd utána nézek
Elég setét figurája volt akkor a zavarosban halászóknak
Úgy gondolom hogy a kezdeti szabad rablás bán résztvevők
Lassan kihalnak vagy horogra akadnak
Eljön majd a tisztességes alapokon valo vállalkozas ideje is
Jön egy új generáció ami mar nem terhes a múlt nyomor A-val
Sooo nemhiába masiroztatta népet 40 évig Mózes
A rabszolga identitás épp olyan mint a kommunista - szocialista elvek
Beegnek - meg kell tőlük szabadulni
Meg 20 év
 
Az elejét azért nem ragoztam mert nem tartozik a tárgyhoz.. Ugye Gyárfás kiment Los- Angelesbe mint újságíró de a szoci blokk bojkottálta az olimpiát .. megismerkedett egy elégé homályos múltú üzletemberrel a "szaknévsoros" Bodnárral, akivel közösen üzleteltek. Majd mikor kiderült a Nap tv nehéz anyagi helyzetben van gyakorlatilag Székelyt az alapítót kinyomta, odahívta Havas Henriket és Forró Tamást s a készített műsorokkal házalt nem is rosszul.. Na innen folytatódik az előző bejegyzésem..
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,095
Üzenet
4,794,948
Tagok
615,342
Legújabb tagunk
Kovács Lászlóné13
Oldal tetejére