Gyárfást gyanúsítja a rendőrség Fenyő János megöletésével

Az úszószövetség volt vezetőjét és az egykori Nap TV tulajdonosát előállították.


Fenyő János médiavállalkozó megöletésével gyanúsítja a Magyar Úszó Szövetség volt vezetőjét, Gyárfás Tamást a Nemzeti Nyomozó Iroda. A Pesti Srácok megkeresésére az ORFK Kommunikációs Osztálya megerősítette az értesülést.

Egy perccel hat óra előtt a rendőrség honlapján is közzétették, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai kedden, a kora délutáni órákban Budapesten elfogták, majd előállították „a 69 éves Gy. Tamás budapesti lakost”. A közleményből kiderül, hogy Portikhoz hasonlóan emberölésre való felbujtással gyanúsítják, megalapozottan. Gyanúsítotti kihallgatása folyamatban van.

A Fidesz-közeli portál úgy tudja, a rendőrség birtokában bizonyítékok vannak arra, hogy a Nap TV egykori tulajdonosa adott megbízást Portik Tamásnak üzleti ellenfele, Fenyő János likvidálására. Azt írják, hogy a bizonyítékok között egy hangfelvétel is van, amelyen Portik és Gyárfás beszélgetése hallható. Az Index információi szerint Gyárfást őrizetbe is vették.

Fenyő Jánost, a Vico sajtóbirodalom tulajdonosát 1998. február 11-én gyilkolták meg a Margit utcán, amikor a piros lámpánál megállt Mercedesével. Gyilkosa egy másik autóból ugrott elő, és gépfegyveréből 19 lövést adott le a médiavállalkozóra, aki azonnal meghalt. 2011-ben Szlovákiában tartóztatták le az Aranykéz utcai robbantással és más bérgyilkosságokkal összefüggésbe hozott Jozef Rohácot, miután kiderült, hogy az ő DNS-ét találták meg a merénylet helyszínén hagyott sapkában.

Rohácot tavaly ítélték jogerősen életfogytig tartó börtönbüntetésre, de az nem derült ki, hogy ki bízta meg a szlovák férfit a merénylettel. Az ügyben tavaly novemberben rendelt el perújítási nyomozást a Fővárosi Ítélőtábla.

Medvegy Gábor

gyarfas-tamas-1024x576.jpg
 

kis-nagy Gyárfás 1x1


Gyárfás Tamásról sohasem lehetett túl sok jót és szépet hallani. De mielőtt ítélkeznénk, vegyük is végig, honnan jött, miket tett és mivé lett időközben. Próbáltam csak a tényeket összeszedni. A végén pedig próbáld eldönteni, hogy akkor most Gyárfás jó arc, vagy rossz arc!

Gyárfás Tamás 1949. március 22-én született. Édesapja anyagbeszerző, édesanyja áruházi eladó volt. Szerény körülmények között, egy négyes fővárosi társbérletben éltek. Magyar-történelem szakos tanári diplomája után 1972-ben sportújságíróként helyezkedett el a Népsportnál, ahol tizennyolc évig dolgozott. Elhivatott, szorgalmas, ugyanakkor ambiciózus és törtető munkatársnak jellemezték akkori kollégái, mely tulajdonságok később a sportdiplomácia és az üzlet (ingatlanbiznisz) területére is elvezették.

1984-ben, a Los Angeles-i olimpia évében kapcsolatainak köszönhetően az amerikai Sport Illustrated című lap felkérte, hogy a magazin kifejezetten az olimpiára készülő kiadványában írjon bemutatócikkeket a szocialista országokból érkező sportolókról, ezért három hónapra meghívták New Yorkba. Kint tartózkodása idején tudta meg, hogy az olimpiát a szocialista országok bojkottálják, de a Népsport főszerkesztőjének jóváhagyásával ő tudósíthatott Los Angelesből, ha már az országban volt. (Miután ez nem volt túl gyakori a Kádár-érában, ezért sok-sok legenda kering e tudósítások „áráról”.)

Ekkor ismerkedett össze a jómódú emigráns vállalkozóval, Bodnár Györggyel, aki számos kétes ügy révén gazdagodott meg, egy időben még profi hamisítóként is tevékenykedett. Bodnár aztán Gyárfáson keresztül ismerte meg a NOB tag Békesi Lászlót, aki a rendszerváltás után a Németh-kormány pénzügyminisztere lett, és segítette Bodnár budapesti kaszinójának a működését. Gyárfás ekkor könyvet is írt a Los Angeles-i olimpiáról, melynek Békesi volt a lektora, ami miatt az 1985-ös megjelenését követően az MSZMP Politikai Bizottsága vizsgálatot indított, mert szerintük Gyárfásék nem egyeztettek a párttal, valamint saját zsebre dolgoztak. A kötet kiadását végző gazdasági munkaközösség pedig szerintük tiltott hirdetésszervezést folytatott, de Gyárfás szerint az volt a bajuk a könyvvel, hogy az

nem támasztotta alá a bojkottot, az olimpia hőseiről szólt, a résztvevőket és nem a távolmaradókat ünnepelte.

Gyárfást le is fokozták a Népsportnál, de – milyen érdekes... - az 1988-as szöuli olimpiáról már megint tudósíthatott. Ekkor, a rendszerváltás idején azonban Bodnár unszolására már az üzleti világ kezdte érdekelni, és Bodnár személyében egy tőkeerős befektetőt is maga mellett tudhatott.

Ketten indították 1989 januárjában a Sport Plusz nevű sportbulvárlapot, amelynek először Bodnár, majd Gyárfás lett a tulajdonosa. Gyárfás ekkor ismerte meg Havas Henriket, akit meg akart nyerni az újságnak. Ezután ügyvezető lett Bodnár első nagy magyarországi vállalkozásában, a Szaknévsor nevű sárga telefonkönyvet kiadó és 1988-ban alapított HTD Szaknévsor Kiadó Kft.-ben. 1989-ben indult az első kereskedelmi magántelevízió is, a Nap TV, melyet Székely Ferenc alapított, majd egy joghézagot kihasználva elérte, hogy Budapest vonzáskörzetében fogható legyen. Havas ebben a műsorban volt riporter és Gyárfás rajta keresztül került kapcsolatba Székellyel és a Nap TV-vel, mivel Gyárfás sportrovatot kívánt a műsorban indítani. Ekkor tudta meg, hogy a televízió a csőd szélén van, és felajánlotta, hogy rendezi az anyagi hátteret. A konstrukció lényege az volt, hogy ezentúl ő értékesíti a reklámidőt és biztosítja a pénzt a működéshez, illetve, hogy a Nap TV-t készítő cégben tulajdonrészhez jut. A konstrukció értelmében a hozzájárulása arányában szerzett végül többségi tulajdonrészt a tévében Bodnárral közösen.

Mindene volt a Nap TV, ismerői szerint a családját is hanyagolta a munkamániája miatt, nem járt el sem szórakozni, sem nyaralni, miközben mindenen igyekezett rajta tartani a szemét. Kínosan ügyelt rá, hogy a televízió ne pazaroljon, ezért igyekeztek mindig magukhoz hívni az aktuális vendégeket, főleg politikusokat, de egyéb téren is nagyon spórolós volt. (Forgató stáb alig-alig dolgozott, pedig egy reggeli 3 órás műsorfolyam esetén szakmailag indokolt lenne... Az operatőtök reggel 5-re mentek, az adásnak 9-kor vége lett, majd egész nap ott lebzseltek, várakoztak, hátha lesz forgatás is... Ritkán este hazamentek, majd reggel ötkor már megint az Angol utcában voltak. Mindezt igen szerény díjazásért.) Bár lehajolt az apróért, Gyárfás üzletemberként sokszor hatalmas összegekről döntött villámgyorsan. Több olyan történet is keringett, ami arról szólt, hogy ha Gyárfás érdeke úgy kívánta, rendesen belenyúlt a zsebébe. Állítólag volt olyan eset, amikor egy külföldi magánnyomozónak fizetett ki egy nagyobb összeget, hogy az egyik üzleti riválisa eltitkolt külföldi vagyonát feltárja, de Gyárfás tagadta a híresztelést. Bár érték kritikák a televíziót, a nézettségi adatok Gyárfást igazolták – igaz, akkor még nem volt a reggeli televíziós piacon konkurencia -, aki így okkal mondhatta azt, hogy nincs abban semmi kivetnivaló, ha a nézettségért cserébe a hirdetési bevételek a cégét gazdagítják.

Gyárfásnak közben konfliktusai voltak Princz Gáborral, az egykori Postabank volt igazgatójával, és Fenyő János médiavállalkozóval, mert mindkettő meg akarta szerezni a Nap TV-t. 1990-ben a Postabank a televízió egyik tulajdonosa lett, mígnem egy belvárosi étterem bérleti jogáért cserébe a bank kivonult a tévéből. Maga Gyárfás sem tagadta a konfliktusokat Princz-cel, de arra nem emlékezett, hogy amíg Princz résztulajdonos volt elmaradozott volna a fizetés, ahogy erre a kollégái emlékeztek. Princz viszont Gyárfás nyerészkedő megállapodásait nehezményezte. Fenyő is szemet vetett a televízióra, és mikor Székely Ferenc 1994-ben a köztelevízió alelnöke lett szövetkezett Fenyővel. A Gyárfás és Fenyő közti konfliktusba a nagypolitika is beleszólt: 1997-ben az akkori kormányfő, Horn Gyula is arról győzködte Fenyőt, hogy hagyja békén a producert. Mikor aztán Fenyőt 1998-ban meggyilkolták, a korábbi – elég durva - vita miatt szinte rögtön Gyárfás neve merült fel megbízóként, de Gyárfás és Fenyő - nem mellékesen, Gyárfás elmondása szerint... - addigra már rendezte a konfliktusait. Ettől függetlenül a pletykák megmaradtak, főleg miután Gyárfás alkalmanként nyomást gyakorolt médiumokra, amikor azok a gyilkosságban vélelmezett szerepével foglalkoztak. Volt, hogy az ügyvédje irodájába zárt újságírókat, míg azok meg nem ígérték, hogy nem írnak az ügyről, máskor Havas Henriket hívta fel számon kérően, mikor a TV2 Mokka című műsorában került szóba az érintettsége.

Az első Orbán-kormány hatalomra kerülése után a Nap TV-t száműzte a köztévé, de Gyárfásnak volt hova mennie. Először a TV3, majd miután az csődbe ment, az ATV fogadta be azonnal a műsort. Gyárfás szerint ebből is látszik, hogy amit csináltak, az jó volt, mert ha nem így lett volna, akkor nem kapkodtak volna utánuk. Amikor a Nap TV-nek mennie kellett a köztévéből a tulajdonostársak olcsón eladták a részüket Gyárfásnak, mivel attól tartottak, hogy a kisebb csatornákon a műsor nem lesz nyereséges, aki így 100 százalékos tulajdonosa lett a cégnek, ugyanakkor a műsor mégis nyereséges maradt és 2002-ben, a Fidesz bukása után visszakerült a köztelevízióba.

2007-re a Fidesz bojkottálta a Nap TV-t elfogultsága miatt, valójában azonban az állt a konfliktus hátterében, hogy szerintük Gyárfás meg akarta buktatni Schmitt Pál MOB-elnököt, aki ekkor a Fidesz politikusa volt. Gyárfás ugyanis még 2007 nyarán ultimátumot tett közzé Sport Pluszban, és egy decemberi időpontot jelölt meg a fideszes politikus távozására, de már szeptember 8-án, a MOB rendkívüli ülésén megpróbálták leváltatni az elnököt. Néhány MOB-tisztséget viselő kormánytag támogatta Gyárfást, de végül Schmitt maradt a pozíciójában. Gyárfás utólag azt állította, hogy valójában nem ő kezdeményezte Schmitt menesztését, és akik mindezt elindították, azok sorra kifaroltak. De mint mondta, a kezdeményezők között nem csak baloldali politikusok voltak. Azt viszont elismerte, hogy szerinte is Schmitt leváltási kísérlete volt a bojkott oka. Gyárfás egyik nyilatkozatában saját MOB-os karrierjét is feltette a váltás sikerére, Schmitt talpon maradása után azonban mégsem mondott le posztjáról. A bojkott folyományaként 2009-ben, amikor már nyilvánvaló volt, hogy a következő kormányzati ciklusban ismét Fidesz-kormány alakul, a köztévéből megint kirúgták a Nap TV-t. Gyárfásék ezután a Story TV-n próbáltak műsort indítani, de két héttel az indulás előtt a csatorna menedzsmentje visszalépett.

Gyárfás így elvesztette médiabefolyását, de az úszósportban továbbra is megmaradt a befolyása.

És innen már csak címszavakban, mert ennek úgyis lesz folytatása:

1993-tól huszonhárom éven át a Magyar Úszó Szövetség elnöke, a kétezres évek végén pedig sorra szerezte meg a nemzetközi szinten is rangos pozíciókat. A Nap TV felszabadult infrastruktúráját a LEN-nek gyártott műsorok készítésére használta. 2010 óta a FINA 208 országába eljutó angol, arab és kínai nyelven készülő Fina Aquatics World Magazin főszerkesztője. Közben milliárdos vagyonát jelentő ingatlanjai jó részét állítása szerint eladta. Gyárfás azt mondta, hogy nem a pénz motiválta, mert, ahogy fogalmazott:

megengedheti magának, hogy a kezdet kezdete óta az úszásért társadalmi munkában tevékenykedjen.”

2016 novemberében elmérgesedett a MÚSZ elnök és az úszók közötti kapcsolat.November 21-én Hosszú Katinka olimpiai bajnok úszó és sporttársai egy közös nyilatkozatot tettek közzé:

"...a Magyar Úszószövetség jelenlegi, közel 20 éve regnáló vezetése – amely mögött megszűnt az az egység és bizalom, amivel az úszótársadalmat képviselni tudja – távozzon, és adjon teret az új korszak megszületésének."

Gyárfás november 30-án lemondott a Magyar Úszó Szövetség elnöki tisztéről.

2017 januárjában Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester és Orbán közeli barátja megvette Gyárfástól az addig tulajdonában lévő, korábban a Nap TV-nek is otthont adó Angol utcai épületegyüttest. Azt Gyárfás sem tudta megindokolni, hogy Mészárosnak miért pont az ő ingatlanjai kellettek, amit egyébként nem sokkal azelőtt újíttatott fel, de azt elmondta, hogy a polgármester-vállalkozó egy embere már előző év decemberében megkereste ez ügyben, majd az ingatlan egyik bejárásán maga Mészáros is megjelent, aki gyorsan meg is egyezett Gyárfással az adásvételről. Gyárfás állította, hogy akkor találkozott először Mészárossal, és hogy nem érzi, hogy az ingatlanvásárlás a kormányzat kompenzálása lett volna az úszószövetség elnöki székéből történt lemondásáért.

2018. április 17-én a rendőrség előállította és emberölésre való felbujtással gyanúsítva kihallgatta, majd őrizetbe vette a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatban.Sajtóértesülés szerint a gyanúsítás alapja egy hangfelvétel, melyen Gyárfás Portik Tamással, az Energol Rt. 2016-ban elítélt vezetőjével beszélget a később Jozef Roháč által meggyilkolt Fenyő Jánosról. Gyárfás Tamás a kihallgatás során mindenre kiterjedő vallomást tett, tagadta a terhére rótt cselekményt és panaszt jelentett be a gyanúsítás, valamint az őrizetbe vétel ellen. A Fővárosi Főügyészség megállapította, hogy a bűncselekmény megalapozott gyanúja egyértelműen fennáll, ezért a panaszokat elutasította.

Jelenleg nyomkövetővel a lábán lakhelyelhagyási tilalomban van.

Sic transit gloria mundi. = "így múlik el a világ dicsősége"

Szerintem ennek még folytatása következik.

(Forras : Bara Arisztid )
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,563
Tagok
615,324
Legújabb tagunk
Vahl Rózsa
Oldal tetejére