Gyógypedagógusoknak, logopédusoknak, szülőknek... 2014

Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.

editkicsi

Állandó Tag
Állandó Tag
Kérem, hogy aki tud segítsen. A btmn-es tanulókra vonatkozóan keresem a jogszabályi hivatkozást arra vonatkozóan, hogy jogosultak szakmai vizsgán bizonyos mentességekre, többletidőre és arra, hogy szóban válthassa ki az írásbeli vizsgarészt. Sajnos, én úgy látom, hogy a törvények csak az SNI-t emlitik, )és elfelejtették beletenni a btmn-t, valamint elsősorban a z érettségit emelik ki, a szakmai vizsgáról nem, vagy alig esik szó. Kérem, aki tud, segítsen, mert a kiadott szakértői vélemények végén a jogszabályi hivatkozásokkal nem jutottam előbbre - a btmn-esek szakértői véleményében is csak az sni-t találtam. Joghézag van? Véleményem szerint igen, mert ez már több éve probléma mifelénk a vizsgára jelentkezés közeledtével. Én állitom, hogy jár nekik, de mivel a felmutatott törvények nem emelik ki,ezért nem mindig kapják meg. Nagyon köszönöm mindenki segítségét! Annak is örülnék, ha elmondanátok, hogy más szakiskolákban (bocsánat az idéntől szakközépiskola a neve) hogy működik ez.
 
liamilla

2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről
51. § (5) A sajátos nevelési igényű és a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanuló részére a felvételi vizsgán indokolt esetben biztosítani kell a hosszabb felkészülési időt, az írásbeli vagy szóbeli felmérésen biztosítani kell az iskolai tanulmányai során általa használt, megszokott eszközöket, a vizsga szervezésével alkalmazkodni kell az adottságaihoz.
20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet
68. § (1) A vizsgázó az írásbeli válaszok kidolgozásának megkezdése előtt mindegyik átvett feladatlapon feltünteti a nevét, a vizsganap dátumát, a tantárgy megnevezését. Vázlatot, jegyzetet csak ezeken a lapokon lehet készíteni.
(2) A vizsgázó számára az írásbeli feladatok megválaszolásához rendelkezésre álló maximális idő tantárgyanként hatvan perc.
(3) Ha az írásbeli vizsgát bármilyen rendkívüli esemény megzavarja, az emiatt kiesett idővel a vizsgázó számára rendelkezésre álló időt meg kell növelni.
(4) A sajátos nevelési igényű, a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő vizsgázó szakértői bizottság szakvéleményével megalapozott kérésére, az igazgató engedélye alapján
a) a sajátos nevelési igényű, a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő vizsgázó számára az írásbeli feladatok megválaszolásához rendelkezésre álló időt legfeljebb harminc perccel meg kell növelni,
b) a sajátos nevelési igényű, a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő vizsgázó számára lehetővé kell tenni, hogy az iskolai tanulmányok során alkalmazott segédeszközt használja,
c) a sajátos nevelési igényű, a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő vizsgázó írásbeli vizsga helyett szóbeli vizsgát tehet,
 
evacsohi

Ez azt jelenti, hogy ha felmentést kapott a kézírás alól a vizsgázó, akkor géppel írhat. Az iskola viszont azt a felvilágosítást adta, hogy az esszé mehet géppel, de a teszt jellegű feladatok nem. Erre van valakinek konkrét megoldása? A lányom kézírása olvashatatlan, illetve hatalmas erőfeszítést követel tőle, ha olvashatóan kénytelen írni. Abban a szituációban gyakorlatilag el kellene döntenie, hogy mire fordítsa az idejét, a feladat megoldására illetve arra, hogy rögzítse azt. Márpedig a kettő csak együtt ad értékelhető eredmény. Erre a helyzetre mi a megoldás? December elején megyek be a suliba, hogy végleges és megnyugtató megoldást találjunk. Mit javasolnátok?
 
Gyanítom a technikai kivitelezés miatt nem akarja engedni az iskola a teszt kitöltését géppel. Kicsit nehezebb olyan formátumba tenni, hogy géppel kitöltve ne csússzon szét az egész, vagy megoldható legyen egy összekötés, bekarikázás. Esetleg javasold, hogy külön lapra írhassa géppel a teszt szöveges megoldásait, az egyéb (aláhúzás, összekötés, bekarikázás) műveleteket, pedig magán a tesztlapon.
 
Ezek szerint Te is úgy tudod, hogy hivatalosan nincs ilyen formátumú érettségi feladatlap. A tiéden kívül még azt a javaslatot kaptam, hogy a felügyelő tanár írja be kézzel a feladatlapra a válaszokat. Az osztályból érint kézsérülés miatt mást is ez a helyzet. Mindenképp megoldást kell találni rá. Legalább ez ne stresszelje a lányokat, van miért izgulniuk ezen kívül is.... :( Majd beszámolok, mit értünk el az iskolában. :)
 
Nem tudom, hogy engedélyezett-e az, hogy más irja rá. Én pl. a szakértői bizottságtól azt az infót kaptam, hogy olyan nem lehetséges, hogy az irásbeli érettségi vizsgán a felügyelő tanár felolvassa a szöveges feladatot a vizsgázónak (matekbó, diszlexiásnak), ezért azt kértük, hogy szóban vizsgázhasson.
 
editkicsi

Állandó Tag
Állandó Tag
Szeretnék ajánlani nektek valamit. Kidolgoztak olyan betűtípust, ami a diszlexiásoknak könnyebben olvasható.
Több is van ilyen, s az egyik otthoni használatra bárki számára letölthető ingyen ezen a linken.

https://www.dyslexiefont.com

regisztrálni kell, megadni a nevet, cimet- ugyanúgy, mint egyéb helyeken, s e-mailben érkezik a letöltési link. Letöltés után megnyitva a Word-t, a betűtípusok közt megtaláljátok a dislexie betűtípust.
Otthoni használatra ingyenes. SAjnos az iskoláknak nem.
 
Regehű

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
A Dyslex2005 teljes programot keresem. Segítség lenne a fiamnak, ha azzal gyakorolhatna.

Köszönöm.
 
liamilla

Állandó Tag
Állandó Tag

Csatolások

  • 1a.jpg
    1a.jpg
    1.3 MB · Olvasás: 113
  • 1b.jpg
    1b.jpg
    1.1 MB · Olvasás: 107
  • 2a.jpg
    2a.jpg
    1.1 MB · Olvasás: 101
  • 2b.jpg
    2b.jpg
    995.1 KB · Olvasás: 103
  • 3a.jpg
    3a.jpg
    1.4 MB · Olvasás: 99
  • 3b.jpg
    3b.jpg
    1.2 MB · Olvasás: 99
  • 4a.jpg
    4a.jpg
    1.3 MB · Olvasás: 98
  • 4b.jpg
    4b.jpg
    1.1 MB · Olvasás: 97
  • 5a.jpg
    5a.jpg
    1.5 MB · Olvasás: 98
  • 5b.jpg
    5b.jpg
    1.3 MB · Olvasás: 97
  • 6a.jpg
    6a.jpg
    1.8 MB · Olvasás: 98
  • 6b.jpg
    6b.jpg
    1.6 MB · Olvasás: 99

sofiread

Állandó Tag
Állandó Tag
Emlékeim szerint a HEFOP kompetenciafejlesztő oktatási csomagjának része. Talán szövegértés területen, de biztos, hogy az alsós magyar anyagok közül való. Sajnos az oldalt már megszüntették, lejárt a pályázati kötelezettség. Talán valaki lementette a gépére.
 
Soska3

Állandó Tag
Állandó Tag
Sziasztok!
Keresem Prisztóka Gyöngyvér Testneveléselmélet című könyvét. Remélem valaki tud segíteni! Köszönöm!
 
liamilla

Állandó Tag
Állandó Tag
Emlékeim szerint a HEFOP kompetenciafejlesztő oktatási csomagjának része. Talán szövegértés területen, de biztos, hogy az alsós magyar anyagok közül való. Sajnos az oldalt már megszüntették, lejárt a pályázati kötelezettség. Talán valaki lementette a gépére.
Köszi, egy másik oldalon megtaláltam, ahová elmentették ezeket a HEFOP-os anyagokat!
http://tanitonline.hu/?page=lessonbank
 
Sziasztok!
Szükségem lenne a Dr. Buda Béla: Az iskolai nevelés - a lélek védelmében. Az iskolai mentálhigiéné alapelvei c könyvére, valakinek megvan esetleg? :/
 
Státusza
További válaszok itt nem küldhetőek.
Oldal tetejére