Gyerekszáj

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Kisfiammal először voltam az állatkertben. Sétáltunk, nézegettük az állatokat, mindegyiknél kérdezett valamit. Egyszer csak odaértünk a majmokhoz, az egyik majmocska egészen közel jött, a kisfiam leült a ketrec elé és alaposan szemügyre vette. Rám nézett és megkérdezett,
- anyuka látod milyen szomorúan néz?
- látom kicsikém, biztos azért szomorú, mert be van zárva
- nem hiszem, szerintem sajnál minket
- sajnál minket? de hát miért?
- mert nem ő van bezárva hanem mi vagyunk kizárva
 

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Szeretett esőben játszani, ugrálni a tócsákban. Egyik kirándulásunk végén miközben a normafánál vártuk a buszt hatalmas felhőszakadás zúdult a városra. Kisfiam kiszaladt a szakadó esőbe a buszmegállóból és elkezdett egy kátyúban ugrálni. Többen rám szóltak, hogy ne engedjem mert sáros lesz, (akkor már nyakig vizes volt) megfázik, meg egyébként is, így nem ülhet fel majd a buszra.
A gyerek megállt és nézte az embereket, aztán megszólalt
- gyere anyuka te is ugrálni, olyan finom meleg a tócsa
- csillagom, én felnőtt vagyok, nekem nem illik tócsában tapicskolni, meg a buszt is bepiszkítjuk ha felszállunk rá
- tudom hogy felnőtt vagy, de te okos felnőtt vagy és nem olyan házsártos mint a többi felnőtt ott mögötted, a buszt meg nem piszkítjuk be mert majd sétálunk
- nem okozhattam csalódást kiléptem az esőbe és elindultunk gyalog hazafelé
 

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Barátnőm kisfia egyszer megkérdezte az anyjától
- anya a jegesmackó szereti a mézet?
- kisfiam ahol a jegesmaci él ott nincsenek méhek, így méz sincs
- de szereti a mézet?
- nem is tudja mi az a méz, szerintem nem szereti
- de ha adnának neki akkor szeretné?
- ott nem élnek emberek senki nem tud mézet adni nekik
- de attól még szeretheti!, zárta le a beszélgetést a 3 éves kisfiú.
 

phoenyx

Állandó Tag
Állandó Tag
Egy hosszabb monológom után a kiskamaszom megszólalt:
- mondd csak, van egy Tik-Tak-od?
Nem bírtam ki nevetés nélkül...
Nagyon örülök, h létrehoztad ezt a témát!
A gyermek őszinte.
A gyerekszáj summázza és tisztán elétárja a felnőtteknek a lényeget.
Ezért benne rejlik minden, amit egy felnőtt számára, a kor előrehaladtával, már feledésbe merült, v csak dereng...

Köszönöm a Fórumozók nevében is ezt a témát Neked!:dr_24::hurra:
 

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Ez aranyos történet Kedves phoenyx! :)
Példája a szülői vasszigornak. :D
És az a véleményem, hogy az ilyen típusú nevelésnél nyitott marad a gyerek a szülők felé.

Azért hoztam létre ezt a témát, mert a mi gyermeknevelési módszerünk nagyon eltérő volt az átlagos neveléstől, így a gyerek mindenütt kimondta a véleményét. Emiatt sokszor kerültünk kínos helyzetbe, sokszor kuncogtunk a felnőttek reagálásán.
 

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Soha nem használtam sminket, nem éreztem hogy szükségem van rá.
Egy alkalommal vonaton utaztunk a nagyobbik gyerekkel, feltűnt hogy szótlanul ül. Ránéztem, és megkérdeztem tőle, hogy
- jól vagy drágám? Nagyon csendben vagy, minden rendben?
Rámutatott egy erősen kifestett lányra és megkérdezte
- Annak a néninek miért olyan az arca?
- Az smink kisfiam.
- Az mi az?
- Arcfesték.
- Festék????? kérdezett csodálkozva, majd folytatta - apuval festettük a kerítést dédikénél, mert azt mondta az apu, hogy kopott meg öreg a deszka, és szebb lesz ha lefestjük. A néni is azért kent festéket az arcára mert kopott meg öreg az arca?
Volt aki kuncogott, volt aki mosolygott, a lány hangosan felnevetett.
Amikor megállt a vonat odalépett hozzánk, és közölte a fiammal, hogy - mióta élek te vagy az első őszinte pasi akivel találkoztam, megölelte a fiamat és leszállt az állomáson.
 

Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Nálunk is - mint minden családban - előfordul, hogy valamelyik gyerek kihúzza a gyufát. Amikor a hegyibeszédemet tartom előfordul, hogy felemelem a hangom. Ráadásul látom, hogy a velem szemben álló gyerek szája mosolyra húzódik, amire én még paprikásabb leszek. Még hangosabban mondom a magamét, mire a macska szemből rám ugrik. Persze oda lesz a nevelés, mert mindenki dől a röhögéstől.

Egyszer direkt eljátszottuk a vitát. A macskánk először csak leül elém, egy darabig figyel, majd támadásba lendül. Mintha védené a gyerekeket vagy lehet csak nem szereti a hangoskodást. Persze mióta ezt tudjuk azóta a gyerekek mindig előre szólnak:
- Anya, vigyázz! Jön a Muffin!
 

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Ilyen hangos veszekedős történetem is van.
Egyszer nagyon felmérgesítettek, és megpróbáltam megmagyarázni, hogy amit tettek az rossz, és kegyetlenség. Miközben mondtam a magamét hol az egyik hol a másik vágott a szavamba
- de anyuka
rászóltam hogy végighallgattok és utána beszélhetsz
erre a másik kezdte - de anyuka nem is úgy volt
itt megemeltem a hangom, mire a reakció a kicsitől
- persze így könnyű, anyuka jobban tud ordítani mint mi
Hegyibeszédnek itt vége is volt, elnevettem magam.
 

Dabadi75

Állandó Tag
Állandó Tag
Férjemnek el kellett utaznia 4 napra egy oktatás miatt. Gyerekeknek azt szoktuk ilyenkor mondani, hogy "okosodni" megy. Tegnap a főzés közben valamit kérdeztem, amire férjem valamit válaszolt is. Erre 10 éves lányom:
- Igaza van Apának! Apa okos.
- Hát igen, de mégis okosodni küldik. - válaszoltam.
Lányom egy ideig gondolkodott majd megszólalt:
- Nem is értem miért kell elmennie! Apa már így is elég okos! Nem kell már okosodnia!
Jót nevettünk, de ennek ellenére sajnos el kellett mennie.
 

tornando

Őstag
Ezüst támogató
Állandó Tag
Ti tudtok mulatságost én nem
Én csak találós kérdést tudok
Megfejtések csak tipp után
Mi a következő:
Ez gyerekszáj lányom mondta a saját nyelvén
  1. haningrág
  2. nemhajús
Ez pedig nagyiszáj nagymamám mondta a saját nyelvén:
  1. mokvics
  2. Vamburg
Mindegyik magyarul van
 
Utoljára módosítva:

phoenyx

Állandó Tag
Állandó Tag
Ti tudtok mulatságost én nem
Én csak találós kérdést tudok
Megfejtések csak tipp után
Mi a következő:
Ez gyerekszáj lányom mondta a saját nyelvén

  1. haningrág
    nemhajús
Ez pedig nagyiszáj nagymamám mondta a saját nyelvén:

  1. mokvics
    Vamburg
Mindegyik magyarul van
Üdv!
Csak a nagyiszájra gyanítom a megfejtést:

Moskvich -mint autó típus -
Wartburg -szintén autó típus-
:)
 

tornando

Őstag
Ezüst támogató
Állandó Tag
Az volt a könnyebb de azért számomra érdekes egy igen-dős öregasszony aki a kocsit se ismeri leírva se látta
Hogyan tanul el fonetikusan hogy lesz vamburg meg mokvics
Nagyon hasonló a gyerek is aki szintén nem sokat tud a dolgokról
szintén nem látta leírva
Hogyan tanul el fonetikusan tárgyak neveit
Így lett a harisnyanadrágból haningrág

A másik az nem fonetikus dolog volt az egy ösztönös önálló szóképzés!!
Ez nekünk is fejtörést okozott
A nemhajús az a kopasz ember!! (nem hajas gondolom ebből lett)
 
Utoljára módosítva:

phoenyx

Állandó Tag
Állandó Tag
Ha már eljátszunk ezzel, íme az én emlékem a gyerekem szavaiból, míg alig tudott beszélni:
1.) májkus
2.) pacsicsom.

Nem oly nehezek.
Aztán volt egy lll.is, amit annyiszor kért, ha készültem boltba, és összeírtam, mit vegyek, h egy idő után konkretan úgy is írtam fel a listára, ahogy a szájából hallottam:
Jopi :)

A kezdeti szóalkotási botladozásokat 5 éves korára felváltotta a szótagolás.
Akármilyen hosszú szót mondhattunk neki, eltapsolta, a szótagoknàl.
Végül újságból választottunk neki hosszú szavakat.
Azt is rendre, helyesen szótagolva eltapsolta, azaz, ott tapsolt, ahol el szükséges választani.
Senki nem tanította rá.
Ráadásul egy olyan időszakát élte, amikor hosszú hetekig nem volt oviban, mert sorra betegedett meg más és más kórtünetekkel.
Velünk nevetett, h nem tudott kifogni rajta egy szó sem, és ha megtapsoltuk, ő is tapsolta saját magát :)
 

phoenyx

Állandó Tag
Állandó Tag
Még egy, ez most saját gyerekkori szájamból.
Ha megfejti vki, v szabad a gazda és szeretnétek, h leírjam megfejtését, akkor a történetét is hozzáfűzöm röviden.
Namuska
 

phoenyx

Állandó Tag
Állandó Tag
Mamuska, nagymama jutott eszembe ahogy ránéztem. De szabad a gazda.
Tulajdonképpen talált.
Vendégségben voltunk apai Nagymamámmal az Ő sógornőjénél. Kicsi voltam, s éjjel volt, gyorsan akartam szólítani - mindezt már csak elmesélésből tudom- és összevontam: becézve, Nagymamuskából lett a Namuska.
Ettől fogva az én drága Nagymamám mindhárom gyermeke ugyanezzel a névvel szólította.
A ll.világháború idején megözvegyült Nagymamám a 3 gyermekét egyedül nevelte fel, szakács volt árvaházban, és volt, h légiriadó ellenére, tiltás mellett is hazafutott gyerekeiért..
Mondanom sem kell a világ legfinomabb főztjét és süteményeit/édességeit nála ettem, de még a házilag főtt lekvárjai is emlékezetesek, nemcsak ízükről, hanem mert 'zselésítő anyag' nélkül is megállt benne a kanál! :)
 

phoenyx

Állandó Tag
Állandó Tag
Szintén kicsi voltam, mikor utcán látva egy várandós asszony, megkérdeztem anyukám, miért olyan nagy a néni pocija.
Anyu kereken kimondta, mert a néni nemsokára babát fog szülni.
Legközelebb, mikor az utcán megpillantottam egy bácsit nagy pocakkal, már azt kérdeztem anyutól:
- És a bácsi mikor fog szülni?
 

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Amikor gyerekek voltunk vándorlás volt az életünk. Télen Magyarországon éltünk, aztán tavasztól ősz végéig Törökországban. Zolta, az ikertestvérem, beszélt törökül, magyarul, és az ottani kurd nyelvjárást is. Nekem nem mentek az idegen nyelvek, érteni értettem, de megszólalni nem tudtam. Egyik télen Zolta elhatározta, hogy megtanítja a kurd nagyit magyarul. Tavasszal az összes könyvet bepakoltunk a csomagok közé, és elindultunk. Sikerült a terve, több évig tartott mire a nagyi megértette amit beszéltünk, és ha nem is kristálytiszta magyarsággal, de beszélgetni is tudtunk vele. Vele és anyukám ott élő testvéreivel is.
A baj csak az volt, hogy Zolta néhány szót rosszul ejtett ki, pl. krumpli helyett kumpri, paradicsom helyett padaricsom, Zafira helyett Zarifa (így hívják a nagyit) paprika helyett papirka, stb. . . Azok a szavak amiknél keverte a betűket kevert betűkkel rögzültek a családtagoknál is.
Vicces mikor beszélgetünk, néha percekig agyalok azon, hogy mit is hallottam.
 

Beka Holt

Kormányos
Fórumvezető
Kormányos
Nagyon friss, és még mosolyogni sem tudok rajta.

Ma kórházban voltam, infúzióra kellett mennem.
Feküdt az egyik ágyon egy nagyon idősnek látszó néni és egész nap csendesen sírdogált. Az egyik kis nővérke időnként végigszaladt az ágyak között, ennél a néninél mindig megállt egy pillanatra és végigsimította az arcát, vagy a karját. Betakarta a lecsúszott takaróval, és szaladt is tovább.
Kora délután felbukkant egy nagyon vékony kopasz kislány, maga előtt tolta a kerekes infúziós állványt. Aranyosan köszönt és szétnézett, meglátta a nénit és odament hozzá. Kíváncsian néztem mi történik. A kislány megállt a néni ágyánál, megfogta a kezét, és köszönt neki, majd megkérdezte tőle - miért sírsz nagymama?
Szíven ütött, Uram Isten, a nagyi is meg az unokája is?
A néni felnézett, - nem is vagy az unokám
- nem baj nénike, játsszuk azt hogy az unokád vagyok, és rámosolygott a nénire - miért sírsz?
- mert egyedül vagyok, hiányzik a lányom, és mindenem fáj
- legyek a lányod amíg itt vagy? - de azt ugye tudod hogy akkor fájni fogsz?
megölelte a nénit és odafeküdt mellé.
én meg elsírtam magam
Amikor eljöttem odamentem hozzájuk, megpusziltam azt a kislányt, átölelte a nyakamat és suttogva azt mondta, elaludt a mamika most nem sír.
 
Oldal tetejére