Hírek Gyurcsány: „Nem akarok, és nem is fogok kormányozni”

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnökének nem hiányzik a hatalom, és semmilyen szerepben nem akar részt venni a kormányzásban. Egyáltalán nem hiányzik neki a hatalom – erről posztolt Gyurcsány Ferenc a közösségi oldalán.

„Az én személyes ambícióm nem az, hogy benne legyek bármilyen kormányban. Nem akarok, és nem is fogok kormányozni. Semmilyen szerepben” – szögezte le az országot járó volt miniszterelnök.

Adódik a kérdés, hogy akkor miért politizál? A DK elnök szerint a személy kormányzásánál fontosabb a gondolat, a hit kormányzása. „Aztán persze vannak, és lesznek emberek, akik elvégzik a kormányzás iszonyatosan nehéz, mindennapi munkáját” – magyarázta, és hozzátette:

Mély meggyőződésem, hogy Magyarország jobb hely lenne, könnyebb lenne itt élni, büszkébbek lehetnénk közös hazánkra, ha valami olyasmi történne velünk, amit mi ajánlunk, képviselünk. Igen, a DK. Természetesen tudom, hogy az Önök többsége ma nem ezt gondolja”.

Gyurcsány, DK
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Andrea Dózsa wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Végre sikerült regisztrálnom és így mostmár majd itt is olvashatom a fordításaidat. Köszönöm az eddigieket is. :)
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

A mai Á R P Á D napon is nagyon sok boldogságot kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl : v.pisti
phoenyx wrote on papadi's profile.
Kedves Papadi!

A szívem lelkem gyógyította, csupán a lista, amit láttam, a kabaré témában!
Nem töltöttem le ugyan egyiket sem, de most, h betegségből lábadozok, végig olvasva a szereplőket, egykori kabaré jelenetek ugrottak be, amit azóta elhunyt Édesapámmal szívesen néztünk/hallgattunk, annak idején.....

Isten Áldása szálljon Rád!

Statisztikák

Témák
39,176
Üzenet
5,044,491
Tagok
630,288
Legújabb tagunk
Comfortpros
Oldal tetejére