Gyurcsány: Először együtt a teljes ellenzék

Közösen tettek fogadalmat csütörtökön az Országház lépcsőjén a kormánnyal szembeni ellenállásról a Jobbik, az MSZP, a DK, az LMP, a Párbeszéd, valamint a Momentum politikusai, független országgyűlési képviselőkkel kiegészülve.

Gyurcsány Ferenc egyből egy képpel illusztrálta az ellenzéki fellépést:

49182426_2349950635037385_4124855035953676288_n.jpg


A fogadalmat tevők vállalták, hogy közösen lépnek fel a tavaly év végi tüntetéseken megfogalmazott ötpontos követeléscsomag megvalósításáért. Ennek megfelelően követelték a "rabszolgatörvény" azonnali visszavonását, a kevesebb rendőri túlórát, a független bíróságokat, az európai ügyészséghez történő csatlakozást és a független közmédiát.

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője arra emlékeztetett, hogy a most megjelent pártok szombaton a szakszervezetekkel és civilekkel közösen tartanak tüntetést. Úgy fogalmazott, meg kell mutatniuk, hogy "ami itt történik, az nem folytatható".

Szabó Tímea, a Párbeszéd képviseletében elmondta, azért kezdeményezték a parlament rendkívüli ülését, hogy azonnali válaszokat követeljenek a kormánytól arra, miként bántalmazhattak ellenzéki képviselőket a köztelevízió épületénél. Kijelentette, az ellenzék a jövőben is egységesen lép fel a "rabszolgatörvény" ellen, a "demokráciáért".

Hadházy Ákos független képviselő aláhúzta, független közmédia, bíróság és ügyészség nélkül nem lehet választásról, parlamentről beszélni.

Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője fontosnak nevezte, hogy az egymástól nagyon sok mindenben különböző ellenzéki pártok egymás mellé álltak a "gyalázatos rabszolgatörvénnyel" szemben. Kiemelte, minden olyan eszközt használniuk kell, amelyekkel erőteljes politikai nyomást gyakorolhatnak a kormányra, ugyanakkor erőszakmentesnek kell megtartaniuk a tiltakozásukat.

A jobbikos Jakab Péter a magyar történelem leggyávább kormányának nevezte a jelenlegi kabinetet, szerinte ugyanis sem az emberekkel, sem az ellenzéki képviselőkkel nem mer szembenézni. A politikus arra biztatta a szakszervezeteket, hogy kezdeményezzenek általános sztrájkot. "Az utcán, az üzemekben lehet meghátrálásra kényszeríteni a kormányt, ha a parlamentben nem hajlandóak dolgozni" - mondta.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke úgy fogalmazott, "ha egy ország kormánya elárulja a saját népét, akkor eljön az ideje a lázadásnak". Azt kívánta az országnak, legyen ereje "fellázadni Orbán rendszerével szemben". "Nem egy törvénnyel szemben, egyik vagy másik szabállyal szemben, de mindazzal, amit az elmúlt években, az ország szégyenére megvalósítottak" - fejtette ki. A volt kormányfő szerint az ellenzék közötti vitákat akkor kell majd újra kinyitni, ha Magyarország újra tisztességes jogállam lesz.

Szél Bernadett független képviselő azt mondta, nem kérnek a látszatdemokráciából, amelynek semmi köze a jogállamhoz. A Fidesz "verőlegényekkel" irányítja az országot - jelentette ki, majd példaként említette a közmédiánál történteket, valamint azt is, hogy reggel katonák akadályozták meg, hogy vendéget vigyen az Országház épületébe. "Ez a rendszer már rég nem az, aminek hívják, ez nem köztársaság, ez nem demokrácia, ez nem jogállam" - értékelt.

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke első és legfontosabb feladatuknak a "rabszolgatörvény" visszavonását nevezte. "Ezért fogunk kézzel-lábbal küzdeni, és ütni a vasat addig, amíg meleg" - mondta, megjegyezve, "2019 az ellenállás éve lesz".
 
Sajnos ezt Gyurcsány elrontotta, hisz ha nem a nyilvánosságnak szánta a beszédét akkor igenis ügyesebben kellett volna politizálnia, miért nem szivárognak ki hasonló beszédek a jelenlegi vezetéstől?
Pedig biztos vannak...azért mert ügyesebbek!
A bíróság ítéleteit meg nem jó kétségbe vonni mert akkor a teljes ítélkezési rendet kétségbe vonjuk...
Mert ok nem monjak hanem csinaljak ejjel nappal a hazugsagokat.
 
Sajnos ezt Gyurcsány elrontotta, hisz ha nem a nyilvánosságnak szánta a beszédét akkor igenis ügyesebben kellett volna politizálnia, miért nem szivárognak ki hasonló beszédek a jelenlegi vezetéstől?
Pedig biztos vannak...azért mert ügyesebbek!
A bíróság ítéleteit meg nem jó kétségbe vonni mert akkor a teljes ítélkezési rendet kétségbe vonjuk...
Szerintem se elég úgy lenni jó politikusnak hogy naivan de egyenesen,Őszintén változtatni szándékozik
Hisz az egész pártját le kellett teremteni
Ezek először belső ügyek ott tisztogatni nem egyszerű
Tehát nem volt ügyes
Sejthette volna árulók vannak a Fidesz irányába.
Belső puccsisták
Ha rafinált akkor erre számolnia kellett volna
Ha meg nyilvánosságnak szánta még nagyobb ostobaság.
Ekkor meg az ellenfeleit nem ismerte jól
 
Sajnos ezt Gyurcsány elrontotta, hisz ha nem a nyilvánosságnak szánta a beszédét akkor igenis ügyesebben kellett volna politizálnia, miért nem szivárognak ki hasonló beszédek a jelenlegi vezetéstől?
Pedig biztos vannak...azért mert ügyesebbek!
A bíróság ítéleteit meg nem jó kétségbe vonni mert akkor a teljes ítélkezési rendet kétségbe vonjuk...
"A bíróság ítéleteit meg nem jó kétségbe vonni mert akkor a teljes ítélkezési rendet kétségbe vonjuk.." Hát akkor megkérdőjelezem a bíróság igazságosságát. Mert ami döntést hoztak első és másodfokon azt megdöntötte egy bizonyítél és Nem Kaiser Edéékék voltak a móri mészárlás elkövetői, hanem Weisdorn Róberték. Ezek után hogy higgyen az ember a bíróság igazságszolgáltatásában? Sehogy.
Sztem Gyurcsány ott rontotta el hogy túlértékelte magát. Azt hitte hogy egy országot vezetni ugyanolyan mint egy céget. Hát nem, és erre mi emberek ráfáztunk.
De Orbánnak is milyen papírja van hogy minelnök lehet?
 
Nézem az utolsó előtti hozzászólásomat amit Melittának válaszoltam, de azt kitörölte vki. Nem az első eset már, úgyhogy ha ugyanazok a reflexek működnek itt is mint a Fidesznél, akkor inkább törlöm az oldalt és nem kérek azokból akik még mindíg a játszák a cenzúrát és törlik a nekik nem tetsző bejegyzéseket. De: előbb-utóbb azt fogják majd észrevenni hogy csak ők vannak az oldalon.
Úgyhogy Mindenkinek köszönöm az eddigi beszélgetéseket, Üdv egy jobb oldalon! Sziasztok!:)
 
Engem igazából nem a fidesz vagy nem fidesz érdekel, mert arról szinte szó se esik, hanem orbán és nem orbán...Mert se a választáskor se most senki se mondja azt, hogy a fidesz nem "befutó" csak orbánnal van mindenkinek baja és mindenki mégis "orbán" akar lenni és ez engem zavar.... Igaz én nemértek a magasröptű politikához, de annyit még én is tudok, hogy nem egy ember a rossz avagy a nem rossz..... Én például ha az egyéniben egy DK-s jelölt indul a választáskor akkor rá szavazok, de semmi szín alatt nem szavaznák Gyurcsányra.
Politika látásod gyenge.
Mert pont erről van szó. A régi a demokratikus Fidesz megszűnt vagy 25 éve.
Lényegében akkor még voltak benne azonos kaliberű arcok
Az alapítók közül is fontos arcok
Csaba Iván
Szabó Gábor
Molnár Péter
Körömi Attila szól az alábbi linken
https://24.hu/kozelet/2017/04/18/ki...or-orban-azt-mondta-gyozott-a-kadar-rendszer/
Na azt mondod vannak még ott meghatározó arcokAki demokrata volt az kilépett nincs már más arc csak a Köteles Kövér László a vadember
A párt gyakorlatilag Orbán diktatórikus irányítása alatt van
Minden kézi vezérlésű
Nélküle darabokra esne a Fidesz meg is szűnne.
Mert a saját politológusa szerint a Fidesz egy politikai termék
Nem elvek gyújtó és megvalósító helye

Na befejezésül ideteszem Az alapító Molnár Péter szabadversre alapuló SlamPoetry Budapest versenyének győztesét
- "Én ne lennék konzervatív?" - I.helyezett
a videóból kiderül ez hogy milyen a Fidesz
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,801
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére