Gyurcsány Ferenc 7 pontja

Kora délután sajtótájékoztatót tartott Gyurcsány Ferenc, ahol ismertette pártja, a DK családvédelmi javaslatcsomagját. Orbán Viktortól eltérő módon nem a megszületendő gyermekek szüleit szeretné hitelfelvételre bírni, ehelyett a már megszületett gyermekek életét jobbá tenni, illetve egy olyan közeget teremteni, ahova van értelme gyermeket szülni a későbbiekben.

Ilyen például az oktatási rendszer helyreállítása, vagy a több ezer betöltetlen házi- és gyermekorvosi praxis betöltése. Mielőtt vázolta volna 7 pontos tervét a volt kormányfő, kiemelte: „jól ismert tény, hogy háború idején kevesebb gyerek születik”, Magyarország pedig 2010 óta háborúban áll szerinte a fél világgal, Európában és „a vele egyet nem értő legalább két és félmillió magyarral”. Éppen ezért békét kell teremteni, mert békében több gyerek születik. Ezt követően pedig felolvasta 7 pontos családvédelmi javaslatcsomagját:

  1. Vissza kell vonni a „rabszolgatörvényt”, mert ahol napi nyolc helyett tíz órát vagy öt helyett hat napot kell dolgozni, “ott nem lesz nagy gyermekvállalási kedv”.
  2. Meg kell hosszabbítani a kilakoltatási tilalmat és meg kell szüntetni azt az állapotot, hogy kisgyerekes családokat fedél nélkül lakoltathatnak ki, erre törvényi garancia kell.
  3. Számítson munkaviszonynak az otthonápolás, és legalább a minimálbért fizessék érte.
  4. Legalább 50 százalékkal meg kell emelni a családi pótlékot, mert ez az a támogatási forma, ami mindenkihez eljut. Gyurcsány azt mondta, ezt utoljára az ő kormánya emelte meg.
  5. Be kell tölteni az össze házi- és gyermekorvosi körzetet, és egy lépcsőben másfélszeresére kell emelni az egészségügyi dolgozók bérét, hogy csökkentsék az orvosok és nővérek elvándorlását.
  6. Oktatási reform: felvételi keretszámok növelése, tandíj csökkentése vagy eltörlése.
  7. Minimális közmű ellátást nagyon kis mértékben, de alanyi jogon mindenkinek ingyen kell adni. Szerinte ennek alapvető emberi jognak kellene lennie.
Orbán Viktor korábban bejelentett tervétől igen eltérő a DK javaslata, ugyanis szerintük kezdésnek a körülményeket kell megteremteni arra, hogy legyen értelme gyermeket vállalni. Ameddig az oktatási rendszer, vagy az egészségügy nem áll megfelelő, stabil lábakon, addig hiába az „ingyen pénz” ígérete. Önök mit gondolnak, melyik elképzelésben van több ráció?

Lázár Gergő
safe_image.php
 
A fidesz úgy is azt válaszolja a plakátokon a migrációról kérdésekre hogy ˝folytatjuk˝
Nem kell több.
 
''Szegény'' Gyurcsány Ferenc. Miniszterelnöksége idején sok mindent megtehetett volna...
Kosztolányi Dezső ''A szegény kisgyermek panaszai'' versciklusának ''Mostan színes tintákról álmodom'' c. versét kellene tanulmányoznia az ötletelések helyett. Jelen helyzetben a DK-nak inkább az EP-választáshoz kellene mozgósítani a még meglevő hívőit, mert az 5% megugrása távolról sem biztos.
 
Ha nem csaltak volna a valasztasoknal kozel a 10% koruli lehetett volna, a jobbik is maskeppen vegezett volna es minden part.
Talan valami valasztasi programot kene a tobbinek is felvazolni miert szavazanak ra. Az Orban korteskedese nem a fidesz kasszajabol megy hanem a koltsegvetesbol. Ezeket kene szovatenni kedves takan es nem fals infokat kozolni es buntetni a partokat es a kepviseloket.
Csak az olaf ugy, ami 13 milliardba kerult minden adofizetonek meg a DK soknak is es az osszes ellenzekinek, a fidesznyikok meg amugy boldogan fizetnek a keresztapanak es familijanak.
 
*
A fidesznyikok boszorkány konyhájában már azon agyalnak, mit is lehetne csalni? A buszozást már bevált módszernek tartják, szerintem, SAJNOS ismét bevetik. Mind Romániában, mind Ukrajnában. Oda olyan sokat adományoztak, hogy majd "fölözik" a jussukat... Aztán majd leég (természetesen magától) az az épület, ahol a szavazó cédulákat tartják, meg biztosan dolgoznak azon is, hogy a számítógépeket jól össze-vissza keverjék, mindent be fognak vetni, de a mindennél is többet. Bízom, hogy az EU-ból jönnek majd felülvizsgálni, de a kisebb helyiségekbe, településekre nem jutnak el. Ott a fidesznyikok azt tesznek, amit csak akarnak, pláne, ha az ottani polgármester is fideszes. Rettenetes versenyfutásnak nézünk elébe.
:o
 
Azért vegyük figyelembe, hogy a "Fidesz rossz" =/= "DK jó"

Mit gondolok?

1. Egyet értünk, de még ez is kevés. A legnagyobb problémának azt látom, hogy a táppénz a gyerekkel azonnal 60%(nincs megelőző betegszabadság és ilyenek), és a maximuma is limitált. Így nekem kisebb anyagi csőd lenne táppénzre menni. Ehhez kellene hozzányúlni, de miért nem tetszett akkor, amikor az ön kezében volt a lehetőség?
2. Tehát az életben elég 1 gyereket beszerezni, beköltözni valahová, ahonnét utána az anyaúristen sem rakhat ki. Ezt nem ártana átgondolni.
3. Munkaviszonynak számít, és hamarosan minimálbér jár érte. Az más kérdés, hogy a teljes nyugdíjhoz esettől függően 30-32 évet tényleges munkából kell megszerezni, de ez utóbbi sem mai találmány.
4. Szerintem egyáltalán ne legyen cél, hogy a pénz mindenhová eljusson. Aki rászorul kapjon további olyan támogatási formákat, mint az ingyenes étkezés, tankönyv és ezekhez hasonlók.
5. Egyetértek. Egyúttal a források biztosításának érdekében el kell kezdeni durván büntetni mindenféle adócsalást, zsebbefizetést, mindenki fizessen tisztességes járulékot. Mondjuk elég ember már így sincs hozzá...
6. Tandíjat ma sem kell fizetni, kivéve ha valaki képtelen az adott szakra megugrani a ponthatárt. Az önjelölt hősök képzését ugyan ne az adófizetők dobják már össze. A keretszámokat meg nem emelni, hanem felülvizsgálni kell. Mérni kell a diplomások közül hány dolgozik a szakmájában, ahol rossz az arány lehet akár csökkenteni is. Egyébként is ma kétkezi szakemberből nagyobb a hiány, mint orvosból.
7. Meg örök élet és ingyen sör. Ezt a pontot összevonnám a családi pótlékos kérdéssel, ahol gyerek van ott lehetne ilyen szolgáltatásokat is adni.

Egyébként ez 7 semmitmondó pont, a kérdés felületes vizsgálata is felölelne néhány tíz oldalt. Így csak olyan "mondanom kellett valamit" szint.
 
M
Ha nem csaltak volna a valasztasoknal kozel a 10% koruli lehetett volna, a jobbik is maskeppen vegezett volna es minden part.
Talan valami valasztasi programot kene a tobbinek is felvazolni miert szavazanak ra. Az Orban korteskedese nem a fidesz kasszajabol megy hanem a koltsegvetesbol. Ezeket kene szovatenni kedves takan es nem fals infokat kozolni es buntetni a partokat es a kepviseloket.
Csak az olaf ugy, ami 13 milliardba kerult minden adofizetonek meg a DK soknak is es az osszes ellenzekinek, a fidesznyikok meg amugy boldogan fizetnek a keresztapanak es familijanak.
Sajnos nem kellet csalniuk.félnek az emberek.ott az urnánál másképpen állnak hozzáMég fidesz-es szavazóval nagyon kevéssel találkozok.és mégis megválasztják öket ...az urak megmondják,megrémitik öket hogy mi lessz ha nem ök.és "eszükbe" jut hova kell a x-et rakni.tudod én ebböl az országból nézem még.lányom meg kanadábol.Ezét irtam a biorobotokat is nemrégen...
 
M
''Szegény'' Gyurcsány Ferenc. Miniszterelnöksége idején sok mindent megtehetett volna...
Kosztolányi Dezső ''A szegény kisgyermek panaszai'' versciklusának ''Mostan színes tintákról álmodom'' c. versét kellene tanulmányoznia az ötletelések helyett. Jelen helyzetben a DK-nak inkább az EP-választáshoz kellene mozgósítani a még meglevő hívőit, mert az 5% megugrása távolról sem biztos.
Gyurcsány?ugy hogy az szdsz -nél voltat minden tárca szinte?na elfelejtet párt ugye?hol is vannak?véletlen a fideszben..akár az mszmp-sek töbsége...(nem irtam ell nem mszp!)
 
*
A fidesznyikok boszorkány konyhájában már azon agyalnak, mit is lehetne csalni? A buszozást már bevált módszernek tartják, szerintem, SAJNOS ismét bevetik. Mind Romániában, mind Ukrajnában. Oda olyan sokat adományoztak, hogy majd "fölözik" a jussukat... Aztán majd leég (természetesen magától) az az épület, ahol a szavazó cédulákat tartják, meg biztosan dolgoznak azon is, hogy a számítógépeket jól össze-vissza keverjék, mindent be fognak vetni, de a mindennél is többet. Bízom, hogy az EU-ból jönnek majd felülvizsgálni, de a kisebb helyiségekbe, településekre nem jutnak el. Ott a fidesznyikok azt tesznek, amit csak akarnak, pláne, ha az ottani polgármester is fideszes. Rettenetes versenyfutásnak nézünk elébe.
:o
Vádaskodj! Jól áll a köpködés!
 
Utoljára módosítva:
Vádaskodj! Jó áll a köpködés!
Szeba!
Ne haragudj, hogy beleszólok a "beszélgetésetekbe",
de nem volt igaz a buszokkal szállítás?
Nem volt igaz az átjelentkezés?
Nem volt igaz a tömeges magyar lakcímigazolás...egy lakásban százasával bejelentkezve?
...hát nem is tudom, ki hazudik itt.
De igaza lehet a kormányunknak, tudják mi kell nekünk. 3 milliárdért inka kincs...titkos útvonalon szállítva...közben a kórházban hó végére a dolgozóknak wc papírt sem tudnak biztosítani, a beteg meg el is felejtheti...
Nem tudom, Seba, tényleg nem tudom...
 
Utoljára módosítva:
Szeba!
Ne haragudj, hogy beleszólok a "beszélgetésetekbe",
de nem volt igaz a buszokkal szállítás?
Nem volt igaz az átjelentkezés?
Nem volt igaz a tömeges magyar lakcímigazolás...egy lakásban százasával bejelentkezve?
...hát nem is tudom, ki hazudik itt.
De igaza lehet a kormányunknak, tudják mi kell nekünk. 3 milliárdért inka kincs...titkos útvonalon szállítva...közben a kórházban hó végére a dolgozóknak wc papírt sem tudnak biztosítani, a beteg meg meg is felejtheti...
Nem tudom, Seba, tényleg nem tudom...
Miért, igaz volt? S ezt mire alapozod. Mert XY kijelentette? Tudod, most látszik csak igazán, mennyire nincs az ellenzék mögött komoly társadalmi háttér - mára már csak bohóckodás van, lassú és hosszútávú építkezés helyett. Én egyáltalán nem vagyok meglepve a kétharmadtól. Sőt! Demokratikus deficit? Nem tudom. Visszaél vele. Lehet. De létrehozott egy végre stabil és kormányozható államot. Amely mögött komoly társadalmi támogatottság áll. Hogy nem egyezkedik? Lehet. Sajnálatos? Nem tudom. A rendszerváltás óta mindenki egyezkedett, de soha nem jutottak szinte semmiben dűlőre. Az ország meg ott állt ebek harmincadjára. No ezt aztán soha többé! A demokrácia nem csak sajátos jogrend, hanem jólét és kultúra is, ellenkező esetben torz formákat ölt. Magyarország pedig egy félperifériás és korántsem jólétben élő ország.
 
Abban igazad van, nem egyezkedik.
Ahogyan régen is mondta:- "aki nincs velünk, az ellenünk van! "
S aki ellene van azt eltapossa vagy élve ledarálja...
 
-
Nem értem, hogy a Fidesz miért emleget egy elmúlt kormányt, amelyik csak egy választási periódust élt meg?
-
Ha jol emlékszem a Gyurcsány kormány váltotta le a Fideszt es nem fordítva.
A Fidesz volt előbb kormányon mégsem sikerült neki az alapokat rendesen lerakni, le lettek váltva.
-
Orbán akkor került újra hatalomra amikor a gazdasági világváltság már elmúlt.

Most pedig újra akkor fog elbúcsúzni a hatalomtól amikor nem fognak folyni a "felzárkózási" pénzek az EU bol.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,569
Tagok
615,324
Legújabb tagunk
Vahl Rózsa
Oldal tetejére