Gyurcsány Ferenc leírta, hogy milyen lesz az Orbán utáni Magyarország

„Tudom, hogy a napi események sodrában sokszor nem látszik mindaz a munka, ami az ellenzéki térfélen zajlik. Az alábbi írás egy rövid kivonata annak, hogy mi a Demokratikus Koalícióban hogyan látjuk azt az utat, amin a következőkben együtt fogunk végigmenni” – írta vasárnap reggel a Facebookon a DK elnöke, volt miniszterelnök, aki szerint az ellenzéki pártoknak közös ajánlatuk lesz Magyarországnak. A pártelnök posztjában lényegében az Orbán rezsim leváltásának menetrendjét ismertette.

Közös, élhető Magyarországot kell teremtenünk

A DK elnöke úgy látja, hogy „az ellenzék világképe egységes. Demokráciát, jogállamot, európai Magyarországot akarunk! Ez a közös világkép az ellenzéki együttműködés eszmei, politikai alapja."

Az orbáni önkény – természeténél fogva – egyszínű. Bakancsegység trappol azon a térfélen. Ugyanakkor az ellenzék szakpolitikai kérdésekben annyira sokszínű, mint a demokratikus Magyarország. Igen, mi fogunk egymással vitatkozni! Fogunk a választókkal beszélgetni arról, hogy mi a legjobbnak tűnő adó-, vagy nyugdíjrendszer, vagy éppen, hogy mi a legkedvezőbb földtámogatás. Majd a választók eldöntik, hogy nyílt, demokratikus vitákat akarnak közös sorsunkról, vagy diktátumokat.
Gyurcsány szerint az ellenzék demokratikus koalíciót ajánl Magyarországnak, és koalíciós kormányzati közösségét az azonos világképű demokratikus pártoknak, mert az a véleményük, hogy ideje közösen, a választókkal együtt kormányozni hazánkat. Közös, élhető Magyarországot kell teremtenünk, írta a volt miniszterelnök – a Jobbik állandó figyelmeztetésével, hogy történelmi, nemzeti magyarságunk őrizni és védeni való érték, mindannyiunk ezerszer felemelő élménye. Közös Magyarországot és egy jobb hazát a Momentum új generációs európai liberalizmusával, az LMP és a Párbeszéd zöldpolitikai elkötelezettségével, az MSZP szociális demokráciát építő céljaival, majd hozzátette, „Mi, a Demokratikus Koalícióban lassan egy évtizede azért dolgozunk, hogy ezek a demokratikus áramlatok egymásra találjanak. Hiszem, hogy most sikerülhet!”

Gyurcsány szerint jelenleg időben vannak ahhoz, hogy az ellenzéki pártok előválasztás útján, jövőre közös egyéni képviselőket és közös miniszterelnök-jelöltet válasszanak, pár héten belül pedig döntés születik a közös listás indulásról, majd közös programot adnak hazánknak. Mint írta, „az előválasztás belső verseny. Mint minden kampány, sokszor tele lesz érzelemmel, kisebb-nagyobb belső konfliktussal. Teremtő viták és konfliktusok lesznek ezek, és amíg mi tisztességesek maradunk, nem kell félni tőlük. És miért ne maradnánk? Csak azok fogják tudni tisztességesen vezetni Magyarországot, akik egymás között is tisztességesen vetélkednek.”
Gyurcsány leszögezte:, hogy „bárki is fog győzni bármelyik választókerületben, bárki is lesz a közös miniszterelnök-jelölt, mi valamennyien őt, és őket fogjuk támogatni! Közös az ország, közös a sorsunk.”

Orbán szégyene nem a nemzeté

Magyarország visszatér Európába, írta a DK elnöke, de megfogalmazása szerint „nem feltartott kézzel, nem bocsánatkérően, hiszen Orbán szégyene nem a nemzet szégyene! De nem fogunk kétséget hagyni afelől, hogy mi a többi európai nemzettel közösen akarjuk alakítani földrészünk, és benne hazánk jövőjét. Hol vitatkozni és küzdeni fogunk, hol meg kompromisszumot kötünk. Ahogy az szerintünk helyes, és természetes.”
Nem pogrom lesz, hanem igazságszolgáltatás, hangsúlyozta Gyurcsány. Tűpontosan, érzelem nélkül. A jog és az erkölcs győzni fog a bűn felett!

Írásában a DK elnök kitért arra is, hogy nem fognak engedni a vereséget szenvedők zsarolásának. „A demokratikus intézmények és a demokratikus sokaság erejét használva fogunk rendet tartani. Erős kormányt, szilárd és demokratikus berendezkedésű hatalmat építünk. És vigyázni fogunk rá! Mert nincs se demokrácia, se rend az azokat őrző demokraták mindennapi erőfeszítése nélkül. A jog és a demokratikus intézmények teljes erejével fogjuk őrizni az új köztársaságot, írta a volt miniszterelnök, megjegyezve, hogy szabadságot, kiszámíthatóságot biztosítunk a vállalkozásoknak. Az iskolát visszaadjuk a gyerekeknek, a szülőknek, a tanároknak, a településeknek. Az egyéni- és a közfelelősség okos egyensúlyára épülő modern egészségügyet építünk. Vigyázni fogunk egymásra! A föld azé lesz, aki megműveli. Megőrizzük, és ahol kell, helyreállítjuk természeti környezetünk egészségét. A nemzetek és nemzetközi intézmények sokaságával közösen, aktívan teszünk a klímaváltozás ellen. Lesz végre szabad sajtónk, nem lesz bocsánatos bűn a közlopás! Véget vetünk ennek a bornírt, férfivilágra épülő macho közkultúrának. Egy szó, mint száz: visszahozzuk a normalitást közös ügyeink intézésébe."

Legyél boldog, és engedd, hogy más is az legyen!

Gyurcsány szerit az ellenzék közös hazát ajánl Magyarországnak, ami „nem csak a közös nyelv, a közös örökség, vagy a nemzettudat kérdése. Persze, az is. De ha az egyiknek minden jut, a másiknak meg semmi, akkor ebből nem lesz közös haza. Új adó- és támogatási rendszerrel segítjük a küzdelmes életet élőket, és szolidaritást kérünk a nemzet nevében azoktól, akiknek nagyon sok van.”

Vigyázunk Magyarországra, írta Gyurcsány, vigyázunk minden emberre, a magyar kultúrára, nemzeti örökségünkre. Vigyázunk a határon túli magyarokra, nyelvükre, kultúrájukra, szabad, demokratikus nyilvánosságukra.
Békén hagyjuk az embereket, ígéri a volt a miniszterelnök. „Szeressenek, éljenek, ahogy a mai világban ez sokféleképpen természetes, mert számtalan családi, egyéni és csoportos életfelfogás létezik. Lehess a magad ura! Legyél boldog, engedd, hogy más is az legyen! Tartsd meg a törvényt, azon túl meg legyél szabad! Szabad emberek egymásra is vigyázó hazáját teremtjük meg, szabad emberek szabad hazáját!” Közös a haza, közös a nemzet, állapította meg posztja végén Gyurcsány Ferenc, majd hozzátette: „méltósággal, demokratikus meggyőződéssel, belátással és erővel” fogják vezetni Magyarországot.

gyuecsany.jpg
 
Azt hittem Melitta, hogy szabad vélemény nyilvánítás van a Kanadai magyarok oldalon, ami ugye az emberi szabadságjogok mellett áll ki. Vagy mégsem? Ejnye bejnye. Akkor meg mivel vagytok különbek a törpe diktátornál?
 
A szabad velemeny nyilvanitas lehet foleg ha nem hazugsagokat allitasz hanem valos kirtikat foglalmazol meg politikusaiktokrol.
Valotlan allitast nem hagyunk bent ,mert ez az oldal nem a fidesznyikok szocsove.
Engem a handabandazas bant, es tejesen mindegy melyik oldal , a valosagot szeretem tisztan latni es nem a propagandat amit gyartanak az Orban mediakba.
Hogy tud egyik oldalnak se vagyok elkotelezve, se parttag nem vagyok, meg szavazni se megyek a Mo-i valasztasokon.
Kenytelen vagyok korrigalni vagy torolni azt a beirast ami alaptalan karaktergyilkolaszast folytat ezen az oldalon.
Mit gondolsz miert nem sitteltek le Gyurcsanyt? mert a fidesz birosaga elen Polt Peterrel megy Szajerneval Hagyo TUndibundivel sem talaltak fogast rajta. Akkor te folytatod amit az Orbanek elbuktak Budaistol egyutt a birosagon. Minden pert megnyertek GYurcsanyek a DK val egyutt. Szoval itt valotlansagot nem allithatsz ,mert allergias vagyok a hazugsagokra es nem fogok semmilyne pereskedesbe keveredni miattad mert valotlansagot allitasz. GYurcsany megnyerte ezeket a pereket amiket most emlegettel, akkor csak elo kell vennie a papirokat es targyalas nelkul is ervenyt szerezhet a birosagi vegzesnek, ami penzbuntetessel jar.
Ismered a mondast mikor mas ...............verik a csalant. Ne tedd! Ne itt tedd!
 
Nem kell olyant irnod ami nem igaz, mert ugy-e ezt momdja Orban mediaja es ezt sulykolta es most te alltal be tovabb eletbe tartani a hazugsagokat.
Sok hibat kovetett el Gyurcsany de ezek egyik se tartozik bele.
Orban hibaihoz kepes Gyurcsany egy ma szuletett barany. Se nem korupt se nem bugas, pedig az egesz ORban ugyvedi bagazs ezerrel dolgozott hogy tonkre tegyek de nem talaltak rajta fogast. Erre te folytatod

De, bizony Gyurcsany, a csaladja es a partarsai korrupciojarol folyamatosan cikkezett a sajto. Aki egyebkent fiatalon mar milliardos volt allamkozeli es energetikai uzletekbol. Es de, a lovoldozest is o rendelte el, Gergenyi vegrehajtotta, o pedig kesobb kituntette. Az Apro-Dobrev klanrol olvasnivalo az Indexrol (googleon sok minden fent van):
https://index.hu/belfold/1piroska3970/
Sajnos nincs talan 1 db jormalis politikus sem az orszagban. Ahogy irjatok, talan fiatalok, de oket vagy a regi motoros oregek nyomjak el, vagy ok lesznek az instant ujgazdag reteg, lasd a kispesti Lacknert. https://index.hu/belfold/2019/10/08/kranitz_burany_kispest_xix_valasztas_gajda_felvetel_drog/
 
Ha nem akarod kirúgatni magad, nem vitázol a kormányossal. Engem eddig ötször rúgott ki. Én egyébként csak olyanokat idéztem, amiket Gyurcsány maga nyilatkozott a médiában. De jobb a békesség, ráhagyom. Amúgy kizárólag e-könyveket töltögetek le, többnyire nem foglalkozom az itteni politizálással. Igaz, itthon sem foglalkozom vele. Legutóbb a Kétfarkú kutya pártra szavaztam, azokban legalább van humor.
 
És most már nem viszik?
Már nem viszik, mert nincs mit. Az emberek nem tartanak csirkét, malacot, nem ültetnek konyhanövényt, mert úgyis ellopnák.
Nem hiszed el ezt nekem, de az anyám (kettő hetente látogattam meg egész hétvégére a gyerekeimmel) miért hazudott volna. Mit ért volna el a hazugsággal?
(Persze, a megélhetési bűnözés korában még szólni sem mert, jobban kipecézték volna a tolvajok - fényes nappal ugrott be a gyerek, fogta a tyúkot és vissza a kerítésen - jó szisztéma volt, mert a gyerek fiatalkorú, nem büntethető.)
Ez Magyaroszág és Borsod megye volt.
 
Oreg apam is volt, a tied mit csinalt 1940 es 1960 kozott? Nem sok koze volt mit csinalt az aposa , hisz 1961 ben szuletett. Senki nem allitotta hogy szegeny fiu Gyurcsany. O is mint mindenki akinek volt valamennyi tokeje a privatizacional palyazni lehetett hitelt fel venni amit fel is vett , es az uzleti eletbe alapozta meg a anyagi helyzetet, es rajta kivul az o generacioja majd 80% -hasonlo modon kerult a gazdasagi eletbe. Az OTP Kadar alatt nem volt magan tulajdon vagy nagy resze, vagy a Raba de sorolhatnam meg egy igazgatoi fizetes se volt semmi hogy gyarat vegyenek, a kisgazdak karpotlasi jegyeik ....Innen is sokan hazamentek a karpotlasi jegyekbol lettek gyarosok vagy tokesek....Nyilvan az vette meg akinek ralatasa volt vagy benne volt ,a matrai eromurol miert nem beszelsz? mert Lorinc baratnak a manna az egbol hullik. Simicska stb a fiuk a banyaba dolgoznak, Orban papaval egyutt.
 
Nem lehet lovoldozni se onbiraskodni. Tyuk tovaj se ussza meg buntetelenul a lopast hanem szabalysertesi eljaras indul ellene. Ez otthon is igy van.
Igazad van. Sajnos nálunk akkor más volt a helyzet. De biztosan hallottál még akkor róla, csak már régi dolog ez a "megélhetési bűnözés" dolog. Édesanyám utóbbi éveiben ez volt neki a fájó dolog és együttéreztem vele, tenni nem tudtam, mert úgy 80 km távolság választott el a szülőházamtól és úgy kettő hetente tudtam meglátogatni. Talán jobb is, hogy nem hallottál ilyen dolgokról, nekem eléggé elkeserítette a napjaimat, hogy akkor tenni ellene nem tudtam.
 
Kár, hogy nem hallgattam rá, és vártam még éveket a nagy semmire.
Tudod valakik még komolyan veszik Vörösmarty sorait: Hazádnak rendületlenül légy híve ó Magyar. Szóval ha mindenki elmenekül mint patkányok a süllyedő hajóról, na akkor annyi ennek a kis országnak. Én nem szerzem meg az örömöt az uraknak, és kalandvágyból maradtam. Áldjon, vagy verjen sors keze, itt élned, s halnod kell.
 
Igazad van. Sajnos nálunk akkor más volt a helyzet. De biztosan hallottál még akkor róla, csak már régi dolog ez a "megélhetési bűnözés" dolog. Édesanyám utóbbi éveiben ez volt neki a fájó dolog és együttéreztem vele, tenni nem tudtam, mert úgy 80 km távolság választott el a szülőházamtól és úgy kettő hetente tudtam meglátogatni. Talán jobb is, hogy nem hallottál ilyen dolgokról, nekem eléggé elkeserítette a napjaimat, hogy akkor tenni ellene nem tudtam.
Tolvajok mindenhol vannak, most Orban kormanyzasa alatt Kanaan van foleg a nem megelhetesi bunozoknel.
Nem is akarjak a tovajokat megregulazni.
Nalunk is elofordul , de nem napi szinten, inkabb uzleti lopasok gyakoribbak mint a hazakhoz bemenni es elvinni barmit. Igaz itt nem tartanak baromfit a hazaknal, ritkasag szamba megy ha van kerites egyaltalan.
Mikor en kijottem jo 30 eve /1986/ a hazaknal nem latszo kamerak voltak felszerelve, a gazdageknal se talalna egy egeszseges dollart se a betoro mert minden kartyara megy, ekszerek, sok bank, ha van penzed nalunk ingyen adja a szef berletet a banknal. a kocsiknal is bent van a kovetes es perceken belul hivja a tulajt elkotottek az autodat stb. Ma mar ezek olcso biztonsagi lehetosegek, regen se volt megfizethetetlenek.
Az uzletek parkolok es minden be van kamerazva, sokaig nem bir a tolvaj vagy betoro a foglalkozasat uzni.
 
Tudod valakik még komolyan veszik Vörösmarty sorait: Hazádnak rendületlenül légy híve ó Magyar. Szóval ha mindenki elmenekül mint patkányok a süllyedő hajóról, na akkor annyi ennek a kis országnak. Én nem szerzem meg az örömöt az uraknak, és kalandvágyból maradtam. Áldjon, vagy verjen sors keze, itt élned, s halnod kell.
NEm tudhatod ki miert vette a nyulcipot es kod elottem kod utanam.....
Orulj neki hogy mi is szot emelunk az otthoni korupcio , lopas, es ez a merhetetlen erkolcstelenseg ellen, szent fazek koritessel. Neked lesz jobb mert az adodbol nem Tiborcka sarat kell kifizetned hanem akar az egeszsegugyre akarmi kozos dologra tobb jutna.
 
Ez a hajó már elment! Az egészségügybe elég sok (de még mindig kevés) pénzt beleöltek, sok kórházat felújítottak, de hiába, ha közben a személyzet java része már külföldre távozott, utánpótlás pedig nincs, és amíg fényévekkel a nyugati fizetések után kullognak, nem is lesz.
 
Tolvajok mindenhol vannak, most Orban kormanyzasa alatt Kanaan van foleg a nem megelhetesi bunozoknel.
Nem is akarjak a tovajokat megregulazni.
Nalunk is elofordul , de nem napi szinten, inkabb uzleti lopasok gyakoribbak mint a hazakhoz bemenni es elvinni barmit. Igaz itt nem tartanak baromfit a hazaknal, ritkasag szamba megy ha van kerites egyaltalan.
Mikor en kijottem jo 30 eve /1986/ a hazaknal nem latszo kamerak voltak felszerelve, a gazdageknal se talalna egy egeszseges dollart se a betoro mert minden kartyara megy, ekszerek, sok bank, ha van penzed nalunk ingyen adja a szef berletet a banknal. a kocsiknal is bent van a kovetes es perceken belul hivja a tulajt elkotottek az autodat stb. Ma mar ezek olcso biztonsagi lehetosegek, regen se volt megfizethetetlenek.
Az uzletek parkolok es minden be van kamerazva, sokaig nem bir a tolvaj vagy betoro a foglalkozasat uzni.
Kedves Melitta! Jól tetted, hogy idején elhagytad az országot!1986 még a béke éve volt, majd azután a rendszerváltáskor jöttek elő e megélhetési bűnözés engedélyezése dolgok. Akkor még megfizethetetlen volt a kamera, én csak egy mozgásérzékelős lámpát szereltem fel, talán az elriasztja a lopót. Nem riasztotta, ő elvágta a hozzámenő vezetéket és kész a terep. Télen, a tetőn visszaszerelni a vezetéket nem olyan romantikus dolog volt.
Majd jött a Fidesz és vége volt a megélhetőségi bűnözésnek, szerencsére.
Hidd el, hogy nem akarok hazugságot állítani, de amit én a saját szememmel láttam, annak ellenkezőjét senkinek nem hiszem el.
A lényeg, hogy mit érnék el, ha hazudnék? Azzal jobban nem érezném magam.
Ha most járnál erre, már nem tudnék példát mutatni, de 2002 - 2010 környékén itt ilyen volt a széljárás.
 
Nos igen ahogy írod úgy van és volt.
Nem véletlenül nyer folyamatosan a fidesz. Az ellenzéki pártok csak az elméleti dolgokat nyomatják.
A fidesz pedig gyakorlatias szót ért a választóival.
Ideológiai vitákhoz nem sokat értenek az emberek ami fontos az hogy a biztonságuk meglegyen!!
Hiszen Gyurcsány is befogadott szír menekülteket ez nagyon szép és jó a külföld számára de, a hazai választók inkább meghátrálnak az ilyen gesztusoktól!!
Itt van a Szájer ügy....Szájer működött közre az alaptörvény létrehozásában most is beleírták hogy néz ki egy család.
˝Szóval a Fidesz az saját bevallása szerint egy keresztény demokrata meg jobboldali meg polgári meg még ki tudja milyen párt, egyébként meg egyre inkább tolódnak szélre. Ez teljesen rendben is van, virágozzék minden virág, de azért az feltűnt, hogy ezen ügy kapcsán, milyen kis liberálisok lettek hirtelen. Mintha újra a 90-es évek elején lennénk, amikor a hosszú hajú és szakállas Orbán Viktor, meg az -egyébként szerintem hihetetlenül cool- csokornyakkendős Szájer, döntik le naranccsal a vörös csillagot, a Roxette zenéjére. Csak hallgassuk meg a nyilatkozatokat az ügy kapcsán, konkrétan hirtelen kiderült, hogy az Európa Parlamenti képviselő titkolt homoszexuálitásáról már 30 éve tudtak. Ami persze szintén nem baj, csak hát ugye ők voltak azok, akik az előző kampány során, az akkor legnépszerűbb ellenzéki párt elnökét próbálták melegnek beállítani, ők voltak azok, akik alaptörvénybe rögzítették, hogy az anya nő, az apa pedig férfi, és ők voltak azok, akik kimondták, hogy a család anyából, apából és gyerekekből áll. Ehhez képest most meghallgathattuk, a méltán rendkívül népszerű Pesti Tv-n, hogy Szájer igazi férfiként viselkedett és jár neki a taps, mivel lemondott. Hirtelen nem lett probléma az, hogy a saját neméhez vonzódik, de valami miatt, ha a másik oldalon valakinek vélt vagy valós módon hasonló a nemi identitása, akkor az már rögtön mehet is a lejárót kampányba. Félreértés ne essék, öröm nézni ezt a hirtelen előbukkanó elfogadó narratívát, de legalább is furcsa az elmúlt pár év gyökeresen más típusú kommunikációja után.˝ (Pesti flaszter)
 
Azt hittem Melitta, hogy szabad vélemény nyilvánítás van a Kanadai magyarok oldalon, ami ugye az emberi szabadságjogok mellett áll ki. Vagy mégsem? Ejnye bejnye. Akkor meg mivel vagytok különbek a törpe diktátornál?
Azért ne bántsd Melittát! Én is sokszor vitáztam vele, más-más vélemény miatt, de keményen is és bár hittem hogy engem is kitilt, többször is lett volna alkalma, de valamilyen ok miatt nem tette. Egyébként nem lett volna problémám emiatt, csak legfeljebb az fájt volna, hogy én már sok éve itt vagyok és szeretem e oldalt.
Melitta ott él, mi Magyarországon éljük át a minden napjainkat, Ő mást lát és hall a hírekből, mást tapasztal, mi itthon életközelből látjuk az eseményeket, az kettő más dolog.
Ne bántsd, ne kitiltást várj, csak őszintén írd meg a véleményed.
Majd lesznek itt, akik elfogadják, esetleg más véleményt adnak.
Megj.: Azért az ernő véleményét ne vedd figyelembe, azt nyomban inkább töröld, ennél butább embert még nem láttam, hallottam e világon.
 
Én ne bántsam, amikor ő vádol hazugsággal? Akkor ki is bánt kit? 66 éves, kalandvágyból itthon maradt orvos vagyok, akitől semmi sem áll távolabb mint a hazugság. Meliita ott él igen, és nagyon szeretem, amikor olyan ember akarja megmondni mi jó nekem, aki sosem élt itt. Ezzel az erővel én is megmondhatnám neki, szerintem mi jó ott, de nem teszem. Amiket én idéztem, azt nem a médiumokban hallottam, hanem Gyurcsány úr szájából. A családom, a betegeim körében tiszteletnek és megbecsülésnek örvendek, ere itt egy Melitta hazugnak nevez? Ne védd, meg tudja ő védeni magát. Egy Koncz Zsuzsa számból idéznék: Zöld szemem kék, ilyen a természetem, ez az igazság, mivel hogy így hiszem. Hej tükör mondd meg bátran, ki a legszebb a világban. Hej tükör összetörlek, ha nem én vagyok a legszebb lány.
Ahogy Hofi foglamazott: A ring széléről könnyű okosnak lenni, de ha te kapod a pofonokat, egész másképp néz ki a dolog.
 
Kedves Robert Ortu
GY.F. el lehet menni, a Szlovakiaba meno adozokrol beszelt es nem az otthon elo emberekrol. Vissza tudod keresni , videon de itt is fent van az eredeti szoveg. /Oban kormany alatt kozel 1 millio ember ment el/
Az igaz o mondta csak nem mindegy mire mondta.
NEm tartom jo otletnek azt sem hogy allandoan visszamutogatunk mert mar Orbannal is felesleges a Fidesz szekhazrol vagy Ibrahim baratrol Ezusthajo Kft rol ertekezni mikor mar reg elmult.
Tozsgyokeres budapesti vagyok az oseimmel egyutt, ott szulettem /a gyerekeim is/ es meg ki nem jottem ott is eltem. Ergo nem allithatod hogy soha nem eltem MO-on.
Az en szemelyem kritizalasara ott a privi , email, skype de nem a tematikus topicok allnak rendelkezesedre, mert offolas az egesz , es a szemelyeskedesnek nincs helye itt.
A media a sajto az a demokaciaban egy kulon hatalmi ag ,ami fuggetlen a kormanyoktol es mindenkori feladata a kormany hibaira felhivni a figyelmet, tajekoztatni es akar utana menni az elfogadhatatlan donteseknek.
MI is arra torekszunk hogy a hireinkbe a valos esemenyekre hivatkozunk es nem a csusztatasokra a tenyek fejetetejere allitasara es kiragadott mondatok maskep magyarazasara.
Attol hogy te otthon elsz , benne elsz a belpolitikaba, nyilvan jobban latod az apro reszleteket is mint mi, de hidd el eleg tajekozottak vagyunk napi szinten az otthoni belpolitikanol is a net jovoltabol.
 
„Tudom, hogy a napi események sodrában sokszor nem látszik mindaz a munka, ami az ellenzéki térfélen zajlik. Az alábbi írás egy rövid kivonata annak, hogy mi a Demokratikus Koalícióban hogyan látjuk azt az utat, amin a következőkben együtt fogunk végigmenni” – írta vasárnap reggel a Facebookon a DK elnöke, volt miniszterelnök, aki szerint az ellenzéki pártoknak közös ajánlatuk lesz Magyarországnak. A pártelnök posztjában lényegében az Orbán rezsim leváltásának menetrendjét ismertette.

Közös, élhető Magyarországot kell teremtenünk

A DK elnöke úgy látja, hogy „az ellenzék világképe egységes. Demokráciát, jogállamot, európai Magyarországot akarunk! Ez a közös világkép az ellenzéki együttműködés eszmei, politikai alapja."

Az orbáni önkény – természeténél fogva – egyszínű. Bakancsegység trappol azon a térfélen. Ugyanakkor az ellenzék szakpolitikai kérdésekben annyira sokszínű, mint a demokratikus Magyarország. Igen, mi fogunk egymással vitatkozni! Fogunk a választókkal beszélgetni arról, hogy mi a legjobbnak tűnő adó-, vagy nyugdíjrendszer, vagy éppen, hogy mi a legkedvezőbb földtámogatás. Majd a választók eldöntik, hogy nyílt, demokratikus vitákat akarnak közös sorsunkról, vagy diktátumokat.
Gyurcsány szerint az ellenzék demokratikus koalíciót ajánl Magyarországnak, és koalíciós kormányzati közösségét az azonos világképű demokratikus pártoknak, mert az a véleményük, hogy ideje közösen, a választókkal együtt kormányozni hazánkat. Közös, élhető Magyarországot kell teremtenünk, írta a volt miniszterelnök – a Jobbik állandó figyelmeztetésével, hogy történelmi, nemzeti magyarságunk őrizni és védeni való érték, mindannyiunk ezerszer felemelő élménye. Közös Magyarországot és egy jobb hazát a Momentum új generációs európai liberalizmusával, az LMP és a Párbeszéd zöldpolitikai elkötelezettségével, az MSZP szociális demokráciát építő céljaival, majd hozzátette, „Mi, a Demokratikus Koalícióban lassan egy évtizede azért dolgozunk, hogy ezek a demokratikus áramlatok egymásra találjanak. Hiszem, hogy most sikerülhet!”

Gyurcsány szerint jelenleg időben vannak ahhoz, hogy az ellenzéki pártok előválasztás útján, jövőre közös egyéni képviselőket és közös miniszterelnök-jelöltet válasszanak, pár héten belül pedig döntés születik a közös listás indulásról, majd közös programot adnak hazánknak. Mint írta, „az előválasztás belső verseny. Mint minden kampány, sokszor tele lesz érzelemmel, kisebb-nagyobb belső konfliktussal. Teremtő viták és konfliktusok lesznek ezek, és amíg mi tisztességesek maradunk, nem kell félni tőlük. És miért ne maradnánk? Csak azok fogják tudni tisztességesen vezetni Magyarországot, akik egymás között is tisztességesen vetélkednek.”
Gyurcsány leszögezte:, hogy „bárki is fog győzni bármelyik választókerületben, bárki is lesz a közös miniszterelnök-jelölt, mi valamennyien őt, és őket fogjuk támogatni! Közös az ország, közös a sorsunk.”

Orbán szégyene nem a nemzeté

Magyarország visszatér Európába, írta a DK elnöke, de megfogalmazása szerint „nem feltartott kézzel, nem bocsánatkérően, hiszen Orbán szégyene nem a nemzet szégyene! De nem fogunk kétséget hagyni afelől, hogy mi a többi európai nemzettel közösen akarjuk alakítani földrészünk, és benne hazánk jövőjét. Hol vitatkozni és küzdeni fogunk, hol meg kompromisszumot kötünk. Ahogy az szerintünk helyes, és természetes.”
Nem pogrom lesz, hanem igazságszolgáltatás, hangsúlyozta Gyurcsány. Tűpontosan, érzelem nélkül. A jog és az erkölcs győzni fog a bűn felett!

Írásában a DK elnök kitért arra is, hogy nem fognak engedni a vereséget szenvedők zsarolásának. „A demokratikus intézmények és a demokratikus sokaság erejét használva fogunk rendet tartani. Erős kormányt, szilárd és demokratikus berendezkedésű hatalmat építünk. És vigyázni fogunk rá! Mert nincs se demokrácia, se rend az azokat őrző demokraták mindennapi erőfeszítése nélkül. A jog és a demokratikus intézmények teljes erejével fogjuk őrizni az új köztársaságot, írta a volt miniszterelnök, megjegyezve, hogy szabadságot, kiszámíthatóságot biztosítunk a vállalkozásoknak. Az iskolát visszaadjuk a gyerekeknek, a szülőknek, a tanároknak, a településeknek. Az egyéni- és a közfelelősség okos egyensúlyára épülő modern egészségügyet építünk. Vigyázni fogunk egymásra! A föld azé lesz, aki megműveli. Megőrizzük, és ahol kell, helyreállítjuk természeti környezetünk egészségét. A nemzetek és nemzetközi intézmények sokaságával közösen, aktívan teszünk a klímaváltozás ellen. Lesz végre szabad sajtónk, nem lesz bocsánatos bűn a közlopás! Véget vetünk ennek a bornírt, férfivilágra épülő macho közkultúrának. Egy szó, mint száz: visszahozzuk a normalitást közös ügyeink intézésébe."

Legyél boldog, és engedd, hogy más is az legyen!

Gyurcsány szerit az ellenzék közös hazát ajánl Magyarországnak, ami „nem csak a közös nyelv, a közös örökség, vagy a nemzettudat kérdése. Persze, az is. De ha az egyiknek minden jut, a másiknak meg semmi, akkor ebből nem lesz közös haza. Új adó- és támogatási rendszerrel segítjük a küzdelmes életet élőket, és szolidaritást kérünk a nemzet nevében azoktól, akiknek nagyon sok van.”

Vigyázunk Magyarországra, írta Gyurcsány, vigyázunk minden emberre, a magyar kultúrára, nemzeti örökségünkre. Vigyázunk a határon túli magyarokra, nyelvükre, kultúrájukra, szabad, demokratikus nyilvánosságukra.
Békén hagyjuk az embereket, ígéri a volt a miniszterelnök. „Szeressenek, éljenek, ahogy a mai világban ez sokféleképpen természetes, mert számtalan családi, egyéni és csoportos életfelfogás létezik. Lehess a magad ura! Legyél boldog, engedd, hogy más is az legyen! Tartsd meg a törvényt, azon túl meg legyél szabad! Szabad emberek egymásra is vigyázó hazáját teremtjük meg, szabad emberek szabad hazáját!” Közös a haza, közös a nemzet, állapította meg posztja végén Gyurcsány Ferenc, majd hozzátette: „méltósággal, demokratikus meggyőződéssel, belátással és erővel” fogják vezetni Magyarországot.

Csatolás megtekintése 1765210

Milyen lesz az élet Orbán után? Milyen lesz Gyurcsány után, inkább az a kérdés. Orbán elvan még egy darabig
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,741
Tagok
615,332
Legújabb tagunk
Kecskés Loretta
Oldal tetejére