Gyurcsány Ferenc leírta, hogy milyen lesz az Orbán utáni Magyarország

„Tudom, hogy a napi események sodrában sokszor nem látszik mindaz a munka, ami az ellenzéki térfélen zajlik. Az alábbi írás egy rövid kivonata annak, hogy mi a Demokratikus Koalícióban hogyan látjuk azt az utat, amin a következőkben együtt fogunk végigmenni” – írta vasárnap reggel a Facebookon a DK elnöke, volt miniszterelnök, aki szerint az ellenzéki pártoknak közös ajánlatuk lesz Magyarországnak. A pártelnök posztjában lényegében az Orbán rezsim leváltásának menetrendjét ismertette.

Közös, élhető Magyarországot kell teremtenünk

A DK elnöke úgy látja, hogy „az ellenzék világképe egységes. Demokráciát, jogállamot, európai Magyarországot akarunk! Ez a közös világkép az ellenzéki együttműködés eszmei, politikai alapja."

Az orbáni önkény – természeténél fogva – egyszínű. Bakancsegység trappol azon a térfélen. Ugyanakkor az ellenzék szakpolitikai kérdésekben annyira sokszínű, mint a demokratikus Magyarország. Igen, mi fogunk egymással vitatkozni! Fogunk a választókkal beszélgetni arról, hogy mi a legjobbnak tűnő adó-, vagy nyugdíjrendszer, vagy éppen, hogy mi a legkedvezőbb földtámogatás. Majd a választók eldöntik, hogy nyílt, demokratikus vitákat akarnak közös sorsunkról, vagy diktátumokat.
Gyurcsány szerint az ellenzék demokratikus koalíciót ajánl Magyarországnak, és koalíciós kormányzati közösségét az azonos világképű demokratikus pártoknak, mert az a véleményük, hogy ideje közösen, a választókkal együtt kormányozni hazánkat. Közös, élhető Magyarországot kell teremtenünk, írta a volt miniszterelnök – a Jobbik állandó figyelmeztetésével, hogy történelmi, nemzeti magyarságunk őrizni és védeni való érték, mindannyiunk ezerszer felemelő élménye. Közös Magyarországot és egy jobb hazát a Momentum új generációs európai liberalizmusával, az LMP és a Párbeszéd zöldpolitikai elkötelezettségével, az MSZP szociális demokráciát építő céljaival, majd hozzátette, „Mi, a Demokratikus Koalícióban lassan egy évtizede azért dolgozunk, hogy ezek a demokratikus áramlatok egymásra találjanak. Hiszem, hogy most sikerülhet!”

Gyurcsány szerint jelenleg időben vannak ahhoz, hogy az ellenzéki pártok előválasztás útján, jövőre közös egyéni képviselőket és közös miniszterelnök-jelöltet válasszanak, pár héten belül pedig döntés születik a közös listás indulásról, majd közös programot adnak hazánknak. Mint írta, „az előválasztás belső verseny. Mint minden kampány, sokszor tele lesz érzelemmel, kisebb-nagyobb belső konfliktussal. Teremtő viták és konfliktusok lesznek ezek, és amíg mi tisztességesek maradunk, nem kell félni tőlük. És miért ne maradnánk? Csak azok fogják tudni tisztességesen vezetni Magyarországot, akik egymás között is tisztességesen vetélkednek.”
Gyurcsány leszögezte:, hogy „bárki is fog győzni bármelyik választókerületben, bárki is lesz a közös miniszterelnök-jelölt, mi valamennyien őt, és őket fogjuk támogatni! Közös az ország, közös a sorsunk.”

Orbán szégyene nem a nemzeté

Magyarország visszatér Európába, írta a DK elnöke, de megfogalmazása szerint „nem feltartott kézzel, nem bocsánatkérően, hiszen Orbán szégyene nem a nemzet szégyene! De nem fogunk kétséget hagyni afelől, hogy mi a többi európai nemzettel közösen akarjuk alakítani földrészünk, és benne hazánk jövőjét. Hol vitatkozni és küzdeni fogunk, hol meg kompromisszumot kötünk. Ahogy az szerintünk helyes, és természetes.”
Nem pogrom lesz, hanem igazságszolgáltatás, hangsúlyozta Gyurcsány. Tűpontosan, érzelem nélkül. A jog és az erkölcs győzni fog a bűn felett!

Írásában a DK elnök kitért arra is, hogy nem fognak engedni a vereséget szenvedők zsarolásának. „A demokratikus intézmények és a demokratikus sokaság erejét használva fogunk rendet tartani. Erős kormányt, szilárd és demokratikus berendezkedésű hatalmat építünk. És vigyázni fogunk rá! Mert nincs se demokrácia, se rend az azokat őrző demokraták mindennapi erőfeszítése nélkül. A jog és a demokratikus intézmények teljes erejével fogjuk őrizni az új köztársaságot, írta a volt miniszterelnök, megjegyezve, hogy szabadságot, kiszámíthatóságot biztosítunk a vállalkozásoknak. Az iskolát visszaadjuk a gyerekeknek, a szülőknek, a tanároknak, a településeknek. Az egyéni- és a közfelelősség okos egyensúlyára épülő modern egészségügyet építünk. Vigyázni fogunk egymásra! A föld azé lesz, aki megműveli. Megőrizzük, és ahol kell, helyreállítjuk természeti környezetünk egészségét. A nemzetek és nemzetközi intézmények sokaságával közösen, aktívan teszünk a klímaváltozás ellen. Lesz végre szabad sajtónk, nem lesz bocsánatos bűn a közlopás! Véget vetünk ennek a bornírt, férfivilágra épülő macho közkultúrának. Egy szó, mint száz: visszahozzuk a normalitást közös ügyeink intézésébe."

Legyél boldog, és engedd, hogy más is az legyen!

Gyurcsány szerit az ellenzék közös hazát ajánl Magyarországnak, ami „nem csak a közös nyelv, a közös örökség, vagy a nemzettudat kérdése. Persze, az is. De ha az egyiknek minden jut, a másiknak meg semmi, akkor ebből nem lesz közös haza. Új adó- és támogatási rendszerrel segítjük a küzdelmes életet élőket, és szolidaritást kérünk a nemzet nevében azoktól, akiknek nagyon sok van.”

Vigyázunk Magyarországra, írta Gyurcsány, vigyázunk minden emberre, a magyar kultúrára, nemzeti örökségünkre. Vigyázunk a határon túli magyarokra, nyelvükre, kultúrájukra, szabad, demokratikus nyilvánosságukra.
Békén hagyjuk az embereket, ígéri a volt a miniszterelnök. „Szeressenek, éljenek, ahogy a mai világban ez sokféleképpen természetes, mert számtalan családi, egyéni és csoportos életfelfogás létezik. Lehess a magad ura! Legyél boldog, engedd, hogy más is az legyen! Tartsd meg a törvényt, azon túl meg legyél szabad! Szabad emberek egymásra is vigyázó hazáját teremtjük meg, szabad emberek szabad hazáját!” Közös a haza, közös a nemzet, állapította meg posztja végén Gyurcsány Ferenc, majd hozzátette: „méltósággal, demokratikus meggyőződéssel, belátással és erővel” fogják vezetni Magyarországot.

gyuecsany.jpg
 
Hogy is mondjam?
Amire te válaszoltál már ott leírtam nem mindegy hol és hogy készült a kép.
Ebben nem értünk egyet.
Én ugyan nem vettem részt csak NATO találkozókon, de ott még a zakót sem gomboltuk ki amíg vissza nem értünk a szállodába, pedig civilben volt mindenki...
Példának de csak egyetlen példának hoztam az influenza oltóhelyes szituációt és hogy a sajtósnak ügyelni kell mikor van fotózásra alkalmas szituációban.
Nem vagyok protokoll, pláne oltás-szakértő, de ha ez "ilyen" jellegű kép lenne, akkor azt a stábja már tálalta volna a nép felé.

Az egy kitűzős alak még nem mutatja meg a kép keletkezésének körülményeit.
Csupán azt, hogy azon a helyen csak engedéllyel lehet tartózkodni.
Ha ez "privát" vagy csak nem hivatalos folyosó lenne, oda tuti nem engednének fotóst. (Szép, jól látható vonal jelzi, hogy a média munkatársai meddig mehetnek. Onnan túl se fotó, se interjú.)
Ráadásul két kártya lóg a hölgy nyakában, ami azt jelzi, hogy a helyi állandó kártya mellé adtak egy speciális eseménykártyát, vagyis vagy tervezett kormányfői/elnöki találkozó lehet vagy speciáli rendezvény.
És nekem nem mindegy miként készült a kép.
Segítek: egy kocsiból (és nem a saját kisbuszából) szállt ki egy intézményi bejáraton lépett be, ami biztos nem a szállása.
A kitűzőre hivatkozásod nem mutatja meg.
De igen, mint fentebb írtam.
Ás ha nem nyilvános helyen készült.Nem azt a megítélést kapja tőlem.
Ha lesi-fotó, privát területen akkor médiát is elítélem
Ha nem ismered a fotó körülményeit ne válaszolj nem érdekel a pacuha orbán annyira.
Tudjuk hogy pacuha.
Lejáratni azzal nem lehet.Lehetne annyi esze a ruházatára normál körülmények között is.
De politikai lejáratását, ilyennel ízléstelennek tartom.Eléggé az saját maga is.
És a maszk (hiánya)?
Az cseppet sem óltözködési "pacuhaság"...
 
Utoljára módosítva:
Viszont megszámlálhatatlan retorzió éri Magyarország különböző vidékein egy Mária Terézia óta beilleszkedni képtelen etnikum miatt. Azonkívül bántják mondjuk magyarsága miatt Újvidéken, Kolozsváron, Érsekúkváron és Kárpátaljáról nem is beszélve.
Ha így pontosítottál
így tételesen igaz ezt tagadni senkinek sincs oka.
A beilleszkedni képtelen etnikum miatt nem éri támadás a magyarokat.
Ez egy belső probléma és legtöbb eset büntetőügyi kategória.
Nevezzük nevén a cigányokra gondolsz. Ez legtöbb bűnügy.És azt is kezelni kell persze.
A határon túlon ragadt magyarság bántottsága igaz.
A nacionalizmus miatt.És az mindig is törékeny jégen botladozás lesz.
A béke mindkét nemzet higgadtságán múlik.
Főleg diplomáciai kérdés.
És gyakran azzal rontanak sokat ha érzék nélkül jön a megvédjük.
Könnyű fellobbantani a tüzet.A mindkét oldali nacionalizmus hibás a fennállóhelyzetben.
Azzal is tisztába kell lenni a választásokra készülés , mindig tesz olyat mit nem kéne.
A magyar kártyát megjátsszák.
És ennek csaliját be is kapják hazai nacionalistáink.
A diplomatáink pedig azért nem érnek semmit.
Mert ők befelé politizálva reagálnak a külhoni magyarok éppen aktuális támadottságukra.
Beavatkozásaik kárt okoznak.
Innen jöhetne a lényegi téma.
Nos hát akkor mit és hogyan kell tenni?
Most az én verzióm látszik megvalósulni Ők saját maguk juttattak be képviselőket a saját leendő parlamentjükbe RMDSZ 6,5 %
Csak így tovább a megvédjük az belső tevékenység.Ők jobban ismerik a többségi nemzetben való politizálást és eredmény elérésének lehetőségét
 
Ebben nem értünk egyet.
Én ugyan nem vettem részt csak NATO találkozókon, de ott még a zakót sem gomboltuk ki amíg vissza nem értünk a szállodába, pedig civilben volt mindenki...
Azt első perctől mondom Orbán igénytelenül pacuha slampos és nem törődöm.
Vagyis hogy ő így öltözötten került ki a kamera elé.Az nagy hiba.
Ha már végre adtál konkrét helyzetet:
egy kocsiból (és nem a saját kisbuszából) szállt ki egy intézményi bejáraton lépett be, ami biztos nem a szállása.
A kocsiból való kiszállás után legtöbb öltözet pont így válik pacuhává ingderék kicsúszik.
Ez emberi,
De ki hogyan oldja meg egy kövér hasról lecsúszott nadrág megigazítását miközben jó hosszan kicsúszott az ing. Ilyenkor ki kell gombolni elől a nadrágot is Nem egyszerű
Még James Bond-ról is lecsúszott volna a nadrág ha olyan kövér lenne.
A kiszállás utáni privát zónát kell megoldani míg felöltözködik és a vodka-martini elkészül
Mind e közben tudjuk: rossz a szabója is Orbánnak.Ha karcsúbb lenne is slamposan állna rajta az öltöny.
A nadrágot sem tudják rászabni hosszú is.
De ne e miatt rossz a kormány ez csupán a paraszt-jogász fiú otthonról hozott jelleme a külcsínyhez.
Ugyanakkor ott a másik jellemhiba az erőltetett gálánsnak szánt kézcsók.
Az se áll jól Sőt az is protokolláris hiba.Csikós gatyában kellene mennie azt a viseletet Boldog Pista is kipróbálta
 
Utoljára módosítva:
Ez az utolsó beírásom a kép kapcsán, mert nem akarom szétoffolni a témát (igaz jobban már nem is lehetne).
Azt első perctől mondom Orbán igénytelenül pacuha slampos és nem törődöm.
Vagyis hogy ő így öltözötten került ki a kamera elé.Az nagy hiba.
Ha már végre adtál konkrét helyzetet:
A kocsiból való kiszállás után legtöbb öltözet pont így válik pacuhává ingderék kicsúszik.
Mivel repülővel (esetleg vonattal) érkezett, max 20 percet kellett a kocsiban ülnie. Annyit ki kell bírnia egy férfiembernek zakóban (ő pedig a kezében tartja). Kötve hiszem, hogy a kiszállás után vette le. A nyakkendő meg... inkább zsebre tette volna! A feltűrt ingujj pedig kiváló, de csak ha kaszálni készülünk.
Ez emberi,
De ki hogyan oldja meg egy kövér hasról lecsúszott nadrág megigazítását miközben jó hosszan kicsúszott az ing. Ilyenkor ki kell gombolni elől a nadrágot is Nem egyszerű
De igen egyszerű! Begombolt zakó esetén nem látszik. Már, ha rajtunk van.
Még James Bond-ról is lecsúszott volna a nadrág ha olyan kövér lenne.
Ez azért kemény. (Mármint a Bond és Orbán között párhuzamot vonni.)
A kiszállás utáni privát zónát kell megoldani míg felöltözködik
Van egy egyszerű módszer (már, ha valaki nem tud 20 percet nyugodtan ülni egy kocsiban): egy sarokkal előbb megállni és elrendezni a ruházatot.
és a vodka-martini elkészül
Mind e közben tudjuk: rossz a szabója is Orbánnak.Ha karcsúbb lenne is slamposan állna rajta az öltöny.
A nadrágot sem tudják rászabni hosszú is.
De ne e miatt rossz a kormány ez csupán a paraszt-jogász fiú otthonról hozott jelleme a külcsínyhez.
Nem is tudom, de talán csak az afrikaiaknál/araboknál szokás a hazai viselkedést előnyben részesíteni a nemzetközi diplomáciai normákkal szemben...
Ugyanakkor ott a másik jellemhiba az erőltetett gálánsnak szánt kézcsók.
Az se áll jól Sőt az is protokolláris hiba.
Attól tartok, hogy nincs neki protokollosa és senki sem meri neki elmagyarázni, hogy amikor ő üdvözöl, az nem a saját kézfogása/kézcsókja, hanem már ott, azzal is, az országát képviseli egy másikkal szemben.
Csikós gatyában kellene mennie azt a viseletet Boldog Pista is kipróbálta
Eljárás is indult ellene, igaz nem ezért.
 
Ezen a pacuha Orbános képről kár ennyit beszélni (ettől még rá voksolnak, szerintem). Mikor számos hasonló potentát politikusról is készültek rendszeresen hasonló képek, kezdve az alkesz Junckerrel, aztán: Jelcin, Putyin, Trump, Sárközy, Berlusconi és még egy csomóan... Tele van a net ezekkel.
Az alkohol frontján, Fletó mellett, azon a térfélén domborít Szanyi kapitány, míg a másik térfélén rúgja a labdát Deutsch Tamás, meg a csatornás...
 
ott lent delen nem fizettek tul a tornatanarokat oszt pont
a family hatter meg aztan az likas gatyan kivul nem igen tudott mast biztositani
A családi háttér OK, de "tornatanár" - ha csak félig képesítés nélkül - sosem volt. Ha jól emlékszem biológia-technika szakon tanult, de leginkább KISZ-titkár volt. Nem volt "rossz ember", csak némileg "lökött" és hebrencs.
 
Ha így pontosítottál
így tételesen igaz ezt tagadni senkinek sincs oka.
A beilleszkedni képtelen etnikum miatt nem éri támadás a magyarokat.
Ez egy belső probléma és legtöbb eset büntetőügyi kategória.
Nevezzük nevén a cigányokra gondolsz. Ez legtöbb bűnügy.És azt is kezelni kell persze.
A határon túlon ragadt magyarság bántottsága igaz.

Jó, akkor hagyjuk a határon belüli magyarveréseket, amit nagyszerűen dobtál azzal, hogy "büntetőügyi kategória".
Viszont a határontúli eseteknél igazat adsz. DE ugye azt tudod, hogy az ottani magyarveréseket a szlovák, az ukrán, a román vagy a szerb hatóságok alapból nem rasszista beállítottságú bűnügyként kezelik, szerintük ezek szintén "büntetőügyi kategóriák", nincs is etnikai hátterük (általában a magyar nyelvű beszéden heccelik fel a magukat a trianoni területrablók)???? Bizonyára te is tudod, hogy a több szomszédos országban vannak olyan zónák, városok, vidékek, ahol egyszerűen nem nagyon tanácsos magyarul megszólalni. Magyarországon fel se kapják sehol a fejüket egy ukrán, román vagy szerb beszédre.
Szóval határon belül és kívül is ez megy. De ha mi a határon belül is asszisztálunk ennek a nyugati megfelelésnek, úgy mit várunk a "baráti" szomszédoktól...?
 
Ezen a pacuha Orbános képről kár ennyit beszélni (ettől még rá voksolnak, szerintem). Mikor számos hasonló potentát politikusról is készültek rendszeresen hasonló képek, kezdve az alkesz Junckerrel, aztán: Jelcin, Putyin, Trump, Sárközy, Berlusconi és még egy csomóan... Tele van a net ezekkel.
Megköszönném, ha csak egy olyat betennél, ahol a vezető politikus kikötött nyakkendővel a nyakában sétál.
Az alkohol frontján, Fletó mellett, azon a térfélén domborít Szanyi kapitány, míg a másik térfélén rúgja a labdát Deutsch Tamás, meg a csatornás...
Tudtommal Szanyi már rég nincs az mszp-ben sem. Otthagyta őket, tehát "nem az a térfél". Mondjuk az igazsághoz hozzátartozik, hogy Szájert sem láttam még részegen...
 
Megköszönném, ha csak egy olyat betennél, ahol a vezető politikus kikötött nyakkendővel a nyakában sétál.

Tudtommal Szanyi már rég nincs az mszp-ben sem. Otthagyta őket, tehát "nem az a térfél". Mondjuk az igazsághoz hozzátartozik, hogy Szájert sem láttam még részegen...
Nincs ennek se eleje, se vége. Orbán se jobb, se rosszabb öltözködés terén, mint a többi. Ha ezt a szerencsétlen Gyurcsányt véded ennyire, úgy szerintem kár ennyi energiát fektetned bele, egyszerűen nem éri meg.

Ja, hogy a Szanyi már nincs az Mszp-ben,.... mi ez valami aranyköpés?. Hát persze, de amikor benne volt, érted, már akkor olyan volt. Most a Szájer ügyét is azzal ütik el, hogy nincs is mán a Fideszben...
Figyelj, az egyik kutya, másik eb, ahogy a magyarok mondják.
 
Nincs ennek se eleje, se vége. Orbán se jobb, se rosszabb öltözködés terén, mint a többi.
Nem értünk egyet. Én legalább egy konkrét nevet kértem. Olyat aki kibontott nyakkendőben flangál.
Ha ezt a szerencsétlen Gyurcsányt véded ennyire, úgy szerintem kár ennyi energiát fektetned bele, egyszerűen nem éri meg.
Hol írtam én Gyurcsányról? Legfeljebb annyit, hogy a rendelkezésre álló jelenlegi alternatívából ő az, aki egyszer már leverte Orbánt.
Ja, hogy a Szanyi már nincs az Mszp-ben,.... mi ez valami aranyköpés?.
Nem. Tény. Kilépett, saját pártot alapított...
Hát persze, de amikor benne volt, érted, már akkor olyan volt.
Milyen olyan? Iszákos? Drogos? Kurválkodó?
Most a Szájer ügyét is azzal ütik el, hogy nincs is mán a Fideszben...
Figyelj, az egyik kutya, másik eb, ahogy a magyarok mondják.
Részben egyet tudok érteni. (Pl Vadai kritikáit azért tartom hiteltelennek, mert honvédelmi államtitkárként semmi láthatót nem tett a seregért.) De ez nem áll minden ellenzékire.
 
Milyen lesz az élet Orbán után? Milyen lesz Gyurcsány után, inkább az a kérdés. Orbán elvan még egy darabig
"A miniszterelnök a Facebook-oldalán tett közzé egy 17 másodperces videót, amelyben az látható, hogy vízkereszt alkalmából megszentelik a karmelita kolostorban lévő irodáját."

Következő lépés: Őt magát avatják szenté és hallhatatlanná.
 
Milyen lesz az élet Orbán után?
Nem könnyű!!
Az egyértelmű nem az a segítő Magyarországért bármit fajta.
A romeltakarítás következik.Fel kell építeni újra a jogba és az államba vetett bizalmat.
Gazdaságilag pedig levenni az infúzióról a semmitérő Mészáros cégeket.
Aztán az is várható újra utcai megmozdulásokat szít.Meg van még a Kubatov hálózat.
Hogy milyen lesz még? Lesz egy következő választás 4 éven belől.
 
Írásában a DK elnök kitért arra is, hogy nem fognak engedni a vereséget szenvedők zsarolásának. „A demokratikus intézmények és a demokratikus sokaság erejét használva fogunk rendet tartani. Erős kormányt, szilárd és demokratikus berendezkedésű hatalmat építünk.
Nem hiszem és nem értem.
Mit ért vereséget szenvedettek zsarolásának?
Talán valami olyasmit mint most amit Trump csinál?
Ezt pedig nem hiszem: "demokratikus sokaság erejét használva fogunk rendet tartani."
vagy nem értem
 
Nem kell olyant irnod ami nem igaz, mert ugy-e ezt momdja Orban mediaja es ezt sulykolta es most te alltal be tovabb eletbe tartani a hazugsagokat.
Sok hibat kovetett el Gyurcsany de ezek egyik se tartozik bele.
Orban hibaihoz kepes Gyurcsany egy ma szuletett barany. Se nem korupt se nem bugas, pedig az egesz ORban ugyvedi bagazs ezerrel dolgozott hogy tonkre tegyek de nem talaltak rajta fogast. Erre te folytatod ....de ne itt.
Nem állok le vitatkozni veled, mert az teljesen értelmetlen. Ha kifogysz az érvekből, megint kirúgsz, mint már párszor megtetted. Tehát mondjál bármit is kedves Melitta, IGAZAD VAN! Ha az ellenkezőjét mondod, akkor is igazad van.
 
Ne legyen igazam de, eddig a választások után mindig jöttek a döbbent magyarázkodások. A bűnbak keresés....
Épp azért nem szoktam az ellenkező véleményeket kukázni hisz érdekel hogy egy dologról mi a másik véleménye.
 
„Tudom, hogy a napi események sodrában sokszor nem látszik mindaz a munka, ami az ellenzéki térfélen zajlik. Az alábbi írás egy rövid kivonata annak, hogy mi a Demokratikus Koalícióban hogyan látjuk azt az utat, amin a következőkben együtt fogunk végigmenni” – írta vasárnap reggel a Facebookon a DK elnöke, volt miniszterelnök, aki szerint az ellenzéki pártoknak közös ajánlatuk lesz Magyarországnak. A pártelnök posztjában lényegében az Orbán rezsim leváltásának menetrendjét ismertette.

Közös, élhető Magyarországot kell teremtenünk

A DK elnöke úgy látja, hogy „az ellenzék világképe egységes. Demokráciát, jogállamot, európai Magyarországot akarunk! Ez a közös világkép az ellenzéki együttműködés eszmei, politikai alapja."

Az orbáni önkény – természeténél fogva – egyszínű. Bakancsegység trappol azon a térfélen. Ugyanakkor az ellenzék szakpolitikai kérdésekben annyira sokszínű, mint a demokratikus Magyarország. Igen, mi fogunk egymással vitatkozni! Fogunk a választókkal beszélgetni arról, hogy mi a legjobbnak tűnő adó-, vagy nyugdíjrendszer, vagy éppen, hogy mi a legkedvezőbb földtámogatás. Majd a választók eldöntik, hogy nyílt, demokratikus vitákat akarnak közös sorsunkról, vagy diktátumokat.
Gyurcsány szerint az ellenzék demokratikus koalíciót ajánl Magyarországnak, és koalíciós kormányzati közösségét az azonos világképű demokratikus pártoknak, mert az a véleményük, hogy ideje közösen, a választókkal együtt kormányozni hazánkat. Közös, élhető Magyarországot kell teremtenünk, írta a volt miniszterelnök – a Jobbik állandó figyelmeztetésével, hogy történelmi, nemzeti magyarságunk őrizni és védeni való érték, mindannyiunk ezerszer felemelő élménye. Közös Magyarországot és egy jobb hazát a Momentum új generációs európai liberalizmusával, az LMP és a Párbeszéd zöldpolitikai elkötelezettségével, az MSZP szociális demokráciát építő céljaival, majd hozzátette, „Mi, a Demokratikus Koalícióban lassan egy évtizede azért dolgozunk, hogy ezek a demokratikus áramlatok egymásra találjanak. Hiszem, hogy most sikerülhet!”

Gyurcsány szerint jelenleg időben vannak ahhoz, hogy az ellenzéki pártok előválasztás útján, jövőre közös egyéni képviselőket és közös miniszterelnök-jelöltet válasszanak, pár héten belül pedig döntés születik a közös listás indulásról, majd közös programot adnak hazánknak. Mint írta, „az előválasztás belső verseny. Mint minden kampány, sokszor tele lesz érzelemmel, kisebb-nagyobb belső konfliktussal. Teremtő viták és konfliktusok lesznek ezek, és amíg mi tisztességesek maradunk, nem kell félni tőlük. És miért ne maradnánk? Csak azok fogják tudni tisztességesen vezetni Magyarországot, akik egymás között is tisztességesen vetélkednek.”
Gyurcsány leszögezte:, hogy „bárki is fog győzni bármelyik választókerületben, bárki is lesz a közös miniszterelnök-jelölt, mi valamennyien őt, és őket fogjuk támogatni! Közös az ország, közös a sorsunk.”

Orbán szégyene nem a nemzeté

Magyarország visszatér Európába, írta a DK elnöke, de megfogalmazása szerint „nem feltartott kézzel, nem bocsánatkérően, hiszen Orbán szégyene nem a nemzet szégyene! De nem fogunk kétséget hagyni afelől, hogy mi a többi európai nemzettel közösen akarjuk alakítani földrészünk, és benne hazánk jövőjét. Hol vitatkozni és küzdeni fogunk, hol meg kompromisszumot kötünk. Ahogy az szerintünk helyes, és természetes.”
Nem pogrom lesz, hanem igazságszolgáltatás, hangsúlyozta Gyurcsány. Tűpontosan, érzelem nélkül. A jog és az erkölcs győzni fog a bűn felett!

Írásában a DK elnök kitért arra is, hogy nem fognak engedni a vereséget szenvedők zsarolásának. „A demokratikus intézmények és a demokratikus sokaság erejét használva fogunk rendet tartani. Erős kormányt, szilárd és demokratikus berendezkedésű hatalmat építünk. És vigyázni fogunk rá! Mert nincs se demokrácia, se rend az azokat őrző demokraták mindennapi erőfeszítése nélkül. A jog és a demokratikus intézmények teljes erejével fogjuk őrizni az új köztársaságot, írta a volt miniszterelnök, megjegyezve, hogy szabadságot, kiszámíthatóságot biztosítunk a vállalkozásoknak. Az iskolát visszaadjuk a gyerekeknek, a szülőknek, a tanároknak, a településeknek. Az egyéni- és a közfelelősség okos egyensúlyára épülő modern egészségügyet építünk. Vigyázni fogunk egymásra! A föld azé lesz, aki megműveli. Megőrizzük, és ahol kell, helyreállítjuk természeti környezetünk egészségét. A nemzetek és nemzetközi intézmények sokaságával közösen, aktívan teszünk a klímaváltozás ellen. Lesz végre szabad sajtónk, nem lesz bocsánatos bűn a közlopás! Véget vetünk ennek a bornírt, férfivilágra épülő macho közkultúrának. Egy szó, mint száz: visszahozzuk a normalitást közös ügyeink intézésébe."

Legyél boldog, és engedd, hogy más is az legyen!

Gyurcsány szerit az ellenzék közös hazát ajánl Magyarországnak, ami „nem csak a közös nyelv, a közös örökség, vagy a nemzettudat kérdése. Persze, az is. De ha az egyiknek minden jut, a másiknak meg semmi, akkor ebből nem lesz közös haza. Új adó- és támogatási rendszerrel segítjük a küzdelmes életet élőket, és szolidaritást kérünk a nemzet nevében azoktól, akiknek nagyon sok van.”

Vigyázunk Magyarországra, írta Gyurcsány, vigyázunk minden emberre, a magyar kultúrára, nemzeti örökségünkre. Vigyázunk a határon túli magyarokra, nyelvükre, kultúrájukra, szabad, demokratikus nyilvánosságukra.
Békén hagyjuk az embereket, ígéri a volt a miniszterelnök. „Szeressenek, éljenek, ahogy a mai világban ez sokféleképpen természetes, mert számtalan családi, egyéni és csoportos életfelfogás létezik. Lehess a magad ura! Legyél boldog, engedd, hogy más is az legyen! Tartsd meg a törvényt, azon túl meg legyél szabad! Szabad emberek egymásra is vigyázó hazáját teremtjük meg, szabad emberek szabad hazáját!” Közös a haza, közös a nemzet, állapította meg posztja végén Gyurcsány Ferenc, majd hozzátette: „méltósággal, demokratikus meggyőződéssel, belátással és erővel” fogják vezetni Magyarországot.

Csatolás megtekintése 1765210
Barcsak lathatnank már!
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,590
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére