Gyurcsány ráérzett: sokan elvennék a határon túliak jogait

70 százalék nem ért vele egyet, 40 százalék el is venné a határon túli magyarok szavazati jogát. A társadalom negyede az állampolgárságtól is megfosztaná a 2010 óta honosított egymillió embert.

A teljes népesség mindössze ötöde ért egyet azzal, hogy a határon túl élők is voksolhatnak a parlamenti választáson – derül ki a Republikon Intézetnek a 24.hu megbízásából készült felméréséből.

Ugyanakkor azok, akik ellenzik a szomszédos országokban élő kettős állampolgárok szavazati jogát, megosztottak abban, hogy utólag el lehet-e venni ezt a jogot:

a megkérdezettek 40 százaléka fosztaná meg őket a szavazás lehetőségétől, 31 százalék viszont ellenérzései dacára sem venné vissza a választójogot.

A Demokratikus Koalíció október végén indított aláírásgyűjtést azért, hogy a határon túli magyarok ne vehessenek részt a választáson – az akciót a többi ellenzéki párt nem támogatja, több közülük kifejeztten elítélően beszélt róla. Emögött azonban – mint a Republikon adataiból látszik – legfeljebb erkölcsi megfontolás áll, Gyurcsány Ferenc ugyanis jól érezte meg az ügyben rejlő lehetőséget. A baloldali-liberális szavazók mindössze 8 százaléka helyesli az erdélyi vagy éppen a vajdasági magyarok választójogát, 55 százalék pedig elvenné tőlük a szerzett jogot.

Meglepő, de még a Fidesz-szavazóknak is csak a 37 százaléka ért egyet a szavazati jog 2010 utáni kiterjesztésével, 26 százalékuk a baloldaliak többségéhez hasonlóan visszavonná a döntést, további 32 százalék pedig érvényben hagyná ugyan, de nem ért vele egyet.

Váratlan lehet az is, hogy a Jobbik szavazói még a baloldali-liberális szimpatizánsoknál is nagyobb mértékben utasítják el a külhoni magyarok választójogát: 58 százalékuk elvenné azt.

Tény, hogy a 2014-es parlamenti választáson a Fidesz-KDNP tarolt a határon túl: a levélszavazatok 95,5 százalékát megszerezte (ez akkor csaknem 123 ezer voksot jelentett, míg a Jobbik háromezernél kevesebbet kapott). A külhoniak szavazójoga egyébként korlátozott: csak a pártlisták közül választhatnak, egyéni jelöltek közül nem. Jövőre a felpörgetett honosítási programnak köszönhetően százezernél is több határon túli magyar szavazhat, mint 2014-ben – ez nagyjából Kecskemét népességének felel meg.

Megosztottabb a társadalom a kettős állampolgársággal kapcsolatban. A megkérdezettek negyede elvenné az állampolgárságot az egyszerűsített eljárással magyar útlevelet szerző egymillió embertől. További 34 százalék úgy ítéli meg, hogy az állampolgárság nem vehető el, mégha nem ért is egyet a könnyített honosítással. És mindössze 30 százalék helyesli a 2010-es döntést, amelynek nyomán magyarországi lakcím nélkül szerezhetnek állampolgárságot a határon túli magyarok.

A pártok szavazótáborát nézve egyedül a Jobbik-szimpatizánsai között vannak relatív többségben azok, akik megfosztanák állampolgárságuktól a környező országokban élő magyarokat: 46 százalék válaszolt így, miközben a baloldali hívek közül „csak” 31 százalék.


De még a Fidesz-szavazók között is mindössze 45 százalék ért egyet az állampolgárság kiterjesztésével, és a kormánypárt majdnem minden ötödik támogatója – 18 százalék – visszavenné a magyar útlevelet a környező országok magyarjaitól.

24

szvazati jog.jpg
 
Odáig egyetértünk, hogy a nagymami aki kapja a nyugdíjat nem tud magyarul és nem magyar állampolgár? (ahogy állítják, beinvesztált 40.000 forintot egy lakcímkártyába és havonta felmarkol 300.000 forintot, élete végezetéig, ennyire egyszerü).
Az honnan következik, hogy a pereputtya már magyar állampolgár és szavazhat?
onnet okostoni ,hogy gyorsitott es egyszerusitett eljarasban kapjak meg a cukorka allampolgarsagot
eleg egy erted egyetlen magyar felmeno hozza
tehat siman osszak neki a valasztasra jogosito cukorka allampolgarsagot
amivel felszolitjak es kotelazik a valasztasra
hiszed vagy nem ez igy mukodik a hatarontuliakkal
 
Azt hiszem volt mar olyan kor, amikor sorrendiseget allitottak fel az allampolgarok kozott.
Ebben az idoben sokan voltak olyanok is, akik meg akartak mondani ki a magyar es ki nem.
En annak orulok, hogy vegre olyan korban elhetek, amikor mindezek a dolgok a sajat lelkiismereteunk, az emberek lelkiismerete alapjan dolnek el.
 
Azt hiszem volt mar olyan kor, amikor sorrendiseget allitottak fel az allampolgarok kozott.
Ebben az idoben sokan voltak olyanok is, akik meg akartak mondani ki a magyar es ki nem.
En annak orulok, hogy vegre olyan korban elhetek, amikor mindezek a dolgok a sajat lelkiismereteunk, az emberek lelkiismerete alapjan dolnek el.
en nem tudom te hol elsz DE EN latom hogy ez a mocsok cukorka allampolgar mire kepes
hogy maradjon ez a kormany amely finanszirozza a rongyrazasukat
 
ha jól értem a 44ooo ukrán nyugdíjas kap évi kb 1o,5 milliárdot?
Nem. Az 1963-as egyezség alapján 44 ezer embernek fizetnek. Ebből akik ukránok kb 1o,5 milliárdot kapnak évente.
Mindkettő államtitkári nyilatkozat (csak az egyik tavaly elejéről, a másik az év végéről).
Mivel az országgyűlési képviselők sem kapnak pontos válaszokat a kérdéseikre, én mint átlagpolgár, az elejtett mondatokat próbálom kombinálni.
Off
Nem ide tartozik de pl az is megérne egy misét, hogy a kormány körömszakadtáig ellenzi az 1296 menekült elbírálását (NEM BEFOGADÁSÁT), ugyanakkor egy máltai lapnak angolul nyilatkozó helyettes államtitkár bevallotta, hogy titokban 13oo főt befogadtak.
Azt gondolják, hogy mára annyira le van a magyar butítva, hogy úgysem jut el hozzá magyarul?
On
 
Nem. Az 1963-as egyezség alapján 44 ezer embernek fizetnek. Ebből akik ukránok kb 1o,5 milliárdot kapnak évente.
Mindkettő államtitkári nyilatkozat (csak az egyik tavaly elejéről, a másik az év végéről).
Mivel az országgyűlési képviselők sem kapnak pontos válaszokat a kérdéseikre, én mint átlagpolgár, az elejtett mondatokat próbálom kombinálni.

Csak hozzafuznem, hogy mindez tokeletesen igaz, de semmi koze a magyar allamogarsaghoz.
Valoban egy 1963-ban alairt szovjet-magyar megallapodas alapjan fizetendo keotelezettseg
 
Nem ide tartozik de pl az is megérne egy misét, hogy a kormány körömszakadtáig ellenzi az 1296 menekült elbírálását (NEM BEFOGADÁSÁT), ugyanakkor egy máltai lapnak angolul nyilatkozó helyettes államtitkár bevallotta, hogy titokban 13oo főt befogadtak.
Azt gondolják, hogy mára annyira le van a magyar butítva, hogy úgysem jut el hozzá magyarul?
On

szerintem itt minden iformáció megtalálható (Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal):
http://www.bmbah.hu/index.php?option=com_k2&view=item&layout=item&id=177&Itemid=1232&lang=hu

statisztikák/ menekültügyi hatóság által meghozott döntések.

De úgy is lehet interpretálni a dolgokat, hogy a szegény ukrán nyugdjasok Magyarországra menekülnek a polgárháboru elöl. Elvégre nem csak a szírek menekülhetnek a polgárháboru elöl.
 
Csak hozzafuznem, hogy mindez tokeletesen igaz, de semmi koze a magyar allamogarsaghoz.
Valoban egy 1963-ban alairt szovjet-magyar megallapodas alapjan fizetendo keotelezettseg
De remek peldaja az agymosasnak.
Mire kiderul nem is kell befogadni csak elbiralni 1294 fot pedig a migransok ozoneirol beszelt bepereli Brusszelt jo sok penz veszitve, minden jo nektek,a vegen meg tul teljesitette a kvotat is 6 fovel + a kozel 30 ezer subickossal akik fizettek.
Az nem lat rajta at aki nem akar.
 
A legnagyobb problema hogy sokan egyivasu mediat hasznalnak es igy kimaradnak a valosagbol ami tenyeg bizonyitekokkal szolgal a nem kormanyparti propaganda.
Olyan szemellenzovel vannak ellatva hogy a sajat szemuknek se hisznek.
NIncs olyan tema ami ne kamu felremagyarazas lenne, eleg ha Hadhazyt feltarasait nezi az ember, vagy ez a video utan a offshore lovagok hogy aruljak magyar letelepedesi kotvenyeket.
Ezer sebbol verzik az egesz kormany communikacioja es handabandazasa korupcioja stb stb
 
Nekem ebből az jött le, hogy adunk szavazójogot, majd odamegy a fidesz, abból a pénzből, amiből sok korházat, iskolát, stb rendbe lehetne hozni, választás előtt áttol egy halom pénzt, majd ezek az emberek, akik más farkával verik a csalánt, jól a fideszre szavaznak. Elejétől ettől kapok hülyét. Fogom magam, és verni kezdem az asztalt, hogy innentől, sváb felmenőim okán minden német és osztrák választáson részt akarok venni, meg örményországban, meg még egy halomban. Jól kikutizom a családfát, és ahány nemzetiséget találok, minden országban szavazni akarok!
Ha valaki magyar, aki itt született, és máshova költözött, az más. De aki soha nem szándékozik itt élni, és külföldi, az miért is szavazzon itt? A fent vázoltokon kivül nem sok értelmét látom.
A nagymagyarországtól is herótom van, már nincs nagymagyarország. Kicsi van. Nagyon kicsi. (mielőtt valaki: Gyurcsányt pont ugy utálom, mint a többi bohócot)

Majdnem egyetértek veled, amiben nem az csak az hogy aki magyar és ott született de elköltözött, az „más”.

Már miért lenne más?! a lényeg hogy ott él-e. Szerintem még az se lényeg hogy magyar legyen. Nem lehet egzaktul definiálni, mi az hogy „magyar”. Esetleg annyit lehessen megkövetelni hogy tudjon valami tört nyelven magyarul, ha ugyanis azt se tudja akkor a témát se érti amiről szavazni kéne. De ha ez megvan, és ott él, akkor oké, szavazhasson!

Aki viszont nem ott él, ne szavazhasson, mindegy hogy hol született. Ezt annak ellenére mondom hogy „magam ellen beszélek”, mert jóideje én se ott élek. De következetes vagyok: azóta nem is szavaztam egyszer se, és ezután se fogok!

Aki nem oött él, véleményt persze attól még mondhat. Arra mindenkinek joga van. Akár magyar, akár nem. A szavazás azonban nagyon más dolog, mert ne már hogy az döntsön valamiről, akire az a döntés hatással se lesz mert nem ott él!

Most képzeld el. Tegyük fel tudható ha az egyik kormány kerül hatalomra, marad a béke, ha a másik, nagy eséllyel háború lesz belőle. És erre én mondjuk szavazok arra aki miatt háború lesz. Te aki ott élsz, belehalsz, én meg az egészet csak izgalmas hírműsornak tekintem az óceánon túlról. Igazságos lenne-e ez?!

Tudom, ez nagyon durva és sarkított példa. Direkt éleztem ki ennyire.
 
olyan szóljanak bele merre haladjon az ország, akik nem fogják majd érezni ha esetleg rossz irányba fog menni...
Miért is "nem fogják érezni"? Mitől függ az, hogy ki mikor érzi/tudja magát érintettnek az adott állam (jogi, pragmatikus, szimbolikus, kulturális etc.) intézkedéseitől? Szubjektív oldalról attól függ, ki mit gondol és érez, hogyan fogja fel a saját identitását, és miféle közösségben érzi/tudja magát másokkal. Objektív oldalról pedig attól függ, az állam polgárait az adott állam különböző intézkedései milyen formában érintik. Márpedig a kettős állampolgárság számos országban elfogadott jogintézmény. Azaz nem a levegőbe beszélünk. Egy kis adalék: a román miniszterelnök kijelentette, hogy az autonómiát követelő magyar nemzetiségű román állampolgárokat a zászlókhoz hasonlóan fel fogják lógatni. Szóval engedtessék meg, hogy megkérdőjelezzem az "egy ember - egy állampolgárság" doktrínáját. --- Szerintem semmi baj azzal, ha magyarországi lakóhellyel nem rendelkező magyarok is kaphatnak állampolgárságot, s ennek megfelelően rendelkeznek választójoggal, viszont egyedül (!) pártlistára szavazhatnak.

Csak egyetérteni tudok azzal, ha a magyar állam jogilag is elismeri azt, hogy a magyarok közösségének azon magyarok is részei lehetnek, akik nem Magyarországon élnek! Különösen történelmi tragédiáink fényében.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,666
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére