Hírek Háborús veszélyhelyzetet hirdet a kormány éjféltől

A kormány az Alaptörvényben biztosított jogával élve éjféltől kihirdeti a háborús veszélyhelyzetet.

A ma esküt tett kormány azonnal megkezdte a munkáját, egyetlen percet sem vesztegettünk, mert a szomszédunkban háború zajlik, aminek még senki sem látja a végét — kezdte rendkívüli bejelentését Orbán Viktor a Facebookon alig egy órával az után, hogy a kormány tagjai letették esküjüket a parlamentben.

Mint mondta, a háború folyamatos veszélyt jelent Magyarországra, kockára teszi a fizikai biztonságunkat és veszélyezteti a gazdaság és családok energiaellátást és anyagi biztonágát is.

Látjuk, a háború és a brüsszeli szankciók hatalmas gazdasági felforduláshoz és drasztikus áremelkedésekhez vezettek.

A világ egy gazdasági válsághelyzet küszöbén áll

– jelentette ki Orbán.

Úgy folytatta, Magyarországnak ebből a háborúból ki kell maradnia és meg kell védenie a családok anyagi biztonságát. Ehhez mozgástérre és azonnali cselekvőképességre van szükség, tette hozzá.

A kormány az Alaptörvényben biztosított jogával élve éjféltől kihirdeti a háborús veszélyhelyzetet

– jelentette be.

Közölte, a járványhelyzethez hasonlóan ez is lehetővé teszi a kormánynak, hogy azonnal reagáljon és minden lehetséges eszközzel megvédje Magyarországot és a magyar családokat.

Holnap tájékoztatni fogom önöket az első döntéseinkről

– zárta bejelentését a miniszterelnök.

Mint ismert, az Országgyűlés kedden délelőtt szavazta meg az Alaptörvény tizedik módosítását, ezzel vált lehetővé, hogy szomszédos országban zajló háború esetén is lehet már veszélyhelyzetet hirdetni.

Erről egyébként Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt egy hónapja egy kormányinfón, de akkor még azt mondta, csak a lehetőségét teremtik meg a háborús veszélyhelyzet kihirdetésének, de nincs rá szükség. Mostanra a jelek szerint lett.

1653417575397.png
 
a lényeg, hogy belátod a tévedésed és fals információt közöltél.
Hogy mi mit jelent az egy külön téma, de abban a témakörben is rosszul vagy tákékoztatva. Azt állítod "a kormánynak nem kell a törvékönyvbe néznie" ... lehet nem tudod de például az Alkotmánybíróság működését veszélyhelyzet esetén sem lehet felfüggeszteni vagy korlátozni.

A rendkívüli állapot az Ukrajnában van bevezetve, ott vannak betiltva az ellenzéki pártok, a nemkívánítos TV adók, a férfiakat a frontra küldik ... az ukrán "demokráciát" tanulmányozd ha már fegyverrel támogatjátok.

"az Alkotmánybíróság működését veszélyhelyzet esetén sem lehet felfüggeszteni vagy korlátozni." - ez valóban igy van.

Gondolkodjunk el mit jelent ez az Alkotmányunkban.
- Elsö pont: Mindig Orbánnak van igaza.
- Második pont: Ha mégis nem Orbánnak lenne igaza akkor automatikusan az elsö pont lép érvénybe :)

- Orbán már eddig is akármit megtehetett a 2/3-dal függetlenül attól hogy értek véget a választások 44% vagy 54%-al
- Ha nem ment akkor rövid időre "veszélyre", "különleges állapotra" hivatkozva testre szabta magának a törvényeket.

Nincs az irásomban tévedés, mert teljesen mindegy, hogy miként nevezik, az "állapotot",
- a kormány minden esetben rendkívüli jogrendet alkalmaz, magyarul dekrétumokkal kormányozhat.

Nagyon feltűnő nekem, hogy te egyforma fanatizmussal véded Orbán és Putyin politikáját.
Ennek nyilvánvaló az az oka, hogy a két államfőnek azonos politikai célja vannak, és ez a szabad világ ellen irányul.

Nem tartozik ide, de fentebb azt állítottad: "Putyin nem bombáz csak rakétákkal lö, hogy ne romboljon sokat.
Ez egyszerűen nem igaz, amióta tudja, hogy az Ukránok nem adják meg magukat azóta szétbombázza a lakott vidékeket.

Te hallottál valamit az orosz bombázó gépekröl, kihangsúlyozom nem vadászgépekről? A három hónap alatt lelőttek egyet is az ukránok?

És utolsó sorban, habár legelőször kellett volna tisztázzuk, hogy szerinted egy repülőröl, vagy hajórol kilőtt rakéta és egy bombázás közt van valami különbség?
Hogy fogalmad legyen milyen egy bombázás nézz utána például a drezdai bombázásnak (1945 február), milyen pusztítást csinál egy bombázás és hány halottja van egy város lebombázásának.
 
Utoljára módosítva:
... lehet nem tudod de például az Alkotmánybíróság működését veszélyhelyzet esetén sem lehet felfüggeszteni vagy korlátozni.

A hatalom őréből annak kiszolgálójává: hogyan gyűrte maga alá a Fidesz az Alkotmánybíróságot

Na ugy latom jobb is, hogy kiletek az uniobol, ilyen piacellenes intezkedeseket hozni...ehhhhhh

Különadót vetnek ki a britek is​

Rishi Sunak pénzügyminiszter a londoni alsóházban ismertette a brit kormány új tervét a megélhetési válság kezelésére, amelynek része különadó kivetése az energetikai cégekre.

Te hallottál valamit az orosz bombázó gépekröl, kihangsúlyozom nem vadászgépekről? A három hónap alatt lelőttek egyet is az ukránok?

És utolsó sorban, habár legelőször kellett volna tisztázzuk, hogy szerinted egy repülőröl, vagy hajórol kilőtt rakéta és egy bombázás közt van valami különbség?
Hogy fogalmad legyen milyen egy bombázás nézz utána például a drezdai bombázásnak (1945 február), milyen pusztítást csinál egy bombázás és hány halottja van egy város lebombázásának.

Nem vagyok hadi szakért de a "bombázást" meg tudom különböztetni a "szőnyegbombázástól"
Teljesen mindegy, hogy a bombát egy repülő, egy rakéta, vagy lövedék dobja az áldozatokra, az bombázás.
Egy 15-20.000 lakosú Ukrán kisváros megsemmisítéséhez nem kell szőnyegbombázás.

Biztos vagyok benne, hogy Ukrajnában már most
- többen haltak meg
- többen lettek hajléktalanok
- többen voltak kénytelenek külföldre menekülni
- több anyagi kár keletkezett Putyin parancsára mint az általad említett keletnémet városban

Nem beszélve arról, hogy az angol bombázásnak előzményei voltak, terrorra terrorral reagáltak,
 
Biztos vagyok benne, hogy Ukrajnában már most
- többen haltak meg
- többen lettek hajléktalanok
- többen voltak kénytelenek külföldre menekülni
- több anyagi kár keletkezett Putyin parancsára mint az általad említett keletnémet városban
Drezda bombázásakos 25-30 Ezer koze teszik az áldozatok számát.

Arrol vitázni, hogy hol haltak meg tobben izlestelen, és nagyon cinikus!

Ami tény, hogy ukrajna felett még egyetlen Tu 22M backfire sem volt, marpedig az orosz bombázóerők gerincét ma is ezek a nem tul uj gépek adják!
Mióta a légierő megjelent a harctereken, bombazasnak az általuk leszort robbanótesteket hivjuk.
A raketa sorozatvetok, és rakétavetok, a légi levego fold raketak, valamint a csöves tüzérségi eszkozok által kilőtt lövedékeket megkulonboztetésul a légiero pusztitasatol mas néven hivjak.
Bar az igaz, hogy a szart hivhatjuk dobostortanak is, attol meg budos marad!
 
Aki ugy érzi, hogy a drezdai bombázás csak ártatlan szórakozás volt, olvassa el Vonnegut 5-ös számu vágohid cimü regényét.
Tudtam, hogy megint nazi-szart akarsz belekeverni a dologba.

Putyin támadta meg Ukrajnát 150.000 katonával, földön, vizen levegöböl!
Semmi hasonlóság nincs azzal amit bele akarsz keverni.

1653658304927.png

Igy néz ki az Exodus számokban, a halottakat eddig nem tudták összeszámolni, a bombázások miatt,
csak ideiglenesen tömeg sirba helyezik öket.
 
Olena Zerkal volt kulugyminiszterhelyettes (ukran) már keményebb mint Zelenszkij.

"Ukrajna energiaügyi miniszterének tanácsadója, Olena Zerkal volt külügyminiszter-helyettes úgy véli, hogy a Druzsba olajvezeték Ukrajna Magyarországra gyakorolt befolyásának eszközévé válhat.

"Hangsúlyozta, hogy a Druzsba olajvezeték külön vezetéke megy Magyarországra, és ezzel "történhet valami"."...

Az EU utan mar ukrana is zsarolhatja maghyarországot?

Tudom ernoe meg még páran elore dorzsolik a kezuket, hogy hajrá, na de mégis...
Ezt hivjak nyugaton demokracianak!
 
Olcsó trükk a kettőt egybemosni.
 
Idezem neked tovabb Zerkalt:
"
Hangsúlyozta, hogy a Druzsba olajvezeték külön vezetéke megy Magyarországra, és ezzel "történhet valami".

"És véleményem szerint nagyon helyénvaló lenne, ha valami történne vele. De ismét a kormány és az elnök dolga, hogy politikai kérdésekben döntsenek, hogy valóban olyan nyelven akarunk-e beszélni Orbánnal, amit ő ért. amelyet rákényszerít az Európai Unióra, vagy ha még nem állunk készen rá” – mondta Olena Zerkal.

De ez termeszetesen nem zsarolkas hanem udvarias keres.
Valakinek már teljkesen elment az esze, és nem mernek megeskudni rá, hogy nekem!
 
részben ... hozzá kellene adjál még ennyit akik még a háboru előtt hagyták ott Ukrajnát
"According to the 2020 World Migration Report, Ukraine ranks as the seventh country of origin of the world’s migrants. Some 5.9 million Ukrainians have been reported as migrants"
https://migrants-refugees.va/country-profile/ukraine/

Nem tudom mire akarsz kilyukadni?
- Arra, hogy 2014-ben, a Krim elcsatolásával Ukrajna nemcsak területeket hanem 2,2 millió lakost is elvesztett?
- A Szovjet Imperium szétesése óta, a keleti blokk lakói rengetegen elhagyták a hazájukat.
- Magyarország egy tört része Ukrajnának mégis vagy 600.000-en nyugatra mentek
- Mivel Ukrajna nem EU-tag ezért sokan feladták az otthoni lakóhelyüket kivándoroltak
- Sok Ukrán csinált karriert Németországban, Amerikában
- Nem tudom mit sumákolsz, a 3. honapja tartó háború elkergetett
- majd 5,6 millió embert külföldre, 8-at az országon belül, 13 millió nehezen elérhető a szétbombázott infrastruktúra miatt

Barátom te itt egy professzionális háborús propagandát folytatsz, a Fidesz támogatásával és ez nem jó

csak a megölt orosz katonákat tudják összeszámolni ... eddig kb. 30.000 -et öltek meg
sőt, a Clearview AI amerikai vállalat arcfelismerő szoftverét használva azonosítják az ukránok a halott orosz katonákat, hogy értesíteni tudják a családjukat
https://www.theguardian.com/technol...-facial-recognition-identify-russian-soldiers

Nem tudom, hogy hány Orosz katona esett el de feltételezhetően sokan,
és ha nem mennek haza akkor félő, hogy még több áldozat fog a KGB tiszt lelkén száradni.

Látod ez is egy bűncselekmény az emberiesség ellen, "katonai operációról" beszél Putyin és háborút folytat.
Ukrajnában már megküzdöttek a tárgyalások, a háborús bűnösök elitélése.
 
Nem tudom mire akarsz kilyukadni?
arra akarom felhívni a figyelmed, hogy Ukrajnát kb. annyian hagyták el megélhetési céllal a háboru előtt, mint a háboru alatt ... hogy legyen viszonyítási alapod
Nem tudom, hogy hány Orosz katona esett el de feltételezhetően sokan,
és ha nem mennek haza akkor félő, hogy még több áldozat fog a KGB tiszt lelkén száradni.
Zenelnsky mondja a pontos számokat és hogyan azonosítják az arcfelismerő programmal, be is linkeltem, hogy ne kelljen keresd a forrást.
Ukrajnában már megküzdöttek a tárgyalások, a háborús bűnösök elitélése.
így van...természetesen nem nemzetközi bíróság, mellesleg háboru közepette független bíróságról beszélsz?

Egy kiskatonát már el is ítéltek életfojtiglan.
 
Utoljára módosítva:
Idezem neked tovabb Zerkalt:
"
Hangsúlyozta, hogy a Druzsba olajvezeték külön vezetéke megy Magyarországra, és ezzel "történhet valami".

"És véleményem szerint nagyon helyénvaló lenne, ha valami történne vele. De ismét a kormány és az elnök dolga, hogy politikai kérdésekben döntsenek, hogy valóban olyan nyelven akarunk-e beszélni Orbánnal, amit ő ért. amelyet rákényszerít az Európai Unióra, vagy ha még nem állunk készen rá” – mondta Olena Zerkal.

De ez termeszetesen nem zsarolkas hanem udvarias keres.
Valakinek már teljkesen elment az esze, és nem mernek megeskudni rá, hogy nekem!
az ukrán uriember valószínüleg nem tudja, hogy Magyarország napi 8 millió köbméternyi gázt szállít Ukrajna számára (természetesen jó, olcsó orosz gázt)
 
Idezem neked tovabb Zerkalt:
"
Hangsúlyozta, hogy a Druzsba olajvezeték külön vezetéke megy Magyarországra, és ezzel "történhet valami".

"És véleményem szerint nagyon helyénvaló lenne, ha valami történne vele. De ismét a kormány és az elnök dolga, hogy politikai kérdésekben döntsenek, hogy valóban olyan nyelven akarunk-e beszélni Orbánnal, amit ő ért. amelyet rákényszerít az Európai Unióra, vagy ha még nem állunk készen rá” – mondta Olena Zerkal.

De ez termeszetesen nem zsarolkas hanem udvarias keres.
Valakinek már teljkesen elment az esze, és nem mernek megeskudni rá, hogy nekem!

Hát igy néz ki a Barátság-köolaj-vezeték. Nem éppen bombabiztos
Ha Magyarország lesz az egyetlen fogyasztó akkor neki kell egyedül a szállítást is megfizetni.
Ez azt jelenti, hogy a húsleveshez többe fog kerülni a viz mint a hús.

koolajvezetek.jpg

Egy olajvezetéket nem lehet csak ugy elzárni és kinyitni mint a vízcsapot,
ezért folyik még valamennyi Nyugat-Európa felé.

Orbán a nyugatot szidja az embargó miatt, pedig tudhatná, hogy
az a felelőtlen aki hagyja magát zsarolni.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,117
Üzenet
4,799,589
Tagok
615,614
Legújabb tagunk
AndikaLaOL
Oldal tetejére