Hírek Háromszázötvenen maradtak a peronon, nem engedték tovább a németek a magyar vonatot

Az egyik kocsiban nem működött a légkondi, és az egyik ablak felső, billenő része törött volt.

Kellemetlen utazásban volt részük azoknak, akik május 7-én utaztak a Hungária EuroCityvel Németországba. A szerelvény nem megfelelő műszaki állapota miatt a MÁV-Start által kiállított szerelvényt a német személyzet nem vette át, így a vonat nem folytathatta útját Hamburg felé. Az iho.hu információi szerint a cseh–német határállomáson a vonat kísérőszemélyzetének cseréjekor derült ki, hogy az egyik kocsiban nem működik a légkondi, és az egyik ablak felső, billenő része kitörött.



A szerelvény kifogásolható műszaki állapota miatt a DB személyzete elutasította a vonat átvételét, az nem folytatta útját Hamburgba.

Az eset miatt körülbelül háromszázötven utas maradt a decíni állomás peronján azzal, hogy oldják meg a továbbutazást, ahogy tudják. Az eset már nem először történt, tavaly nyáron több alkalommal is megesett, hogy a németek a Prága felől érkező EC-vonatot nem engedték be az országba, mert az vagy hiányzó kocsival közlekedett, vagy nem volt rajta étkezőkocsi. A németeknek nem csak a magyar szerelvénnyel vannak gondjaik, a csehek által kiállított szerelvény is maradt már Decínben.

Péter Alvarez

1683623402329.png
 
Egyszer, egyetlen egyszer utaztam Budapestről Münchenbe magyar vonattal, azóta sem hevertem ki az élményt. Pedig olyan jó ötletnek tűnt éjszaka, hálókocsiban utazni (ráadásul a Railjethez képest kb. háromszoros áron).
 
Először kíváncsiságból utaztam Zürichből-Budapestre hálókocsival.
Az öreg vagon csattog, lötyög, hangos. Az 1 személyes kabin elhasznált volt.
Az ágynemű tiszta volt és a matrac kényelmes.
A vécét csak minimálisan használtam. :D

Évekkel később kényszerből utaztam Pestről Zürichbe hálókocsival.
A vagon, főleg WC még topisabb volt.

Rengeteget utaztam haza. Nappal az osztrák Railjet 1osztálya pincérrel,
változatos konyhával, ingyen WIFI-vel, vagy a repülő, olcsóbb volt mint a MÁV hálókocsi.
 
Egyik ismerősöm kommentje erre, aki nem szereti a MÁV-ot, bár állítása szerint nagyapja ott dolgozott anno: mit akarnak, még sok vonatban a vágányra sza..unk, mert olyan a wc.
Eccer a Nyugatiban közölték velem, hogy az abonyii vonat ma fél órával előbb elment. Azt hittem viccelnek.
Vonatkésés mindenhol van a világon, de vonatsietésről csak hazánkban hallottam.:rohog:

Úgy másfél óra múlva ment a következő. Fényképezésről szó sem lehett, olyan koszosak voltak az ablakok. Minden koszos volt.
A vécét kihagytam.:D
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,865
Tagok
615,338
Legújabb tagunk
Jo Maya
Oldal tetejére