hímzésfajták,pl: hagyományos ,szalag, gyöngy, blackwork, hardanger... stb

Elodie témája a 'Kreatív ötletek' fórumban , 2010 Szeptember 23.

  1. lakat32

    lakat32 Állandó Tag

    úrihímzés

    Kedves Ági!
    Frissen regisztrált vagyok, még nem tudom megnézni a képet, tehát nem tudom, hogy úrihímzés-e. Amit tudok, az az, hogy keresztszemes úrihímzés nincs, viszont vagy 24 fajta öltés biztosan előfordul a valódi úrihímzésen. Töltik ki a felületet száröltéssel is és utána kontúrozzák, da az igazán igényes munkán minél több fajta öltés (szálszámolásos) előfordul. Osztott szállal varrják, többnyire egyszínű cérnával, és arannyal nagy ezüsttel kontúrozzák. Da láttam már arany- meg ezüstcérnával kivarrtat is. A széle eldolgozása véletlenül sem cakkos, leginkább egyszerű azsúr, vertcsipke szegéllyel.
    Van néhány fölvételem, megpróbálok feltölteni egyet-kettőt.
    Nem sikerült. Valamit nyilván rosszul csináltam.
    Megpróbálom csak a szöveget föltenni.
     
    Ametiszt.01, Gyagnes és mer2 kedveli ezt.
  2. lakat32

    lakat32 Állandó Tag

    hagyományos hímzés

    Még nem volt időm tájékozódni, de az biztos, hogy nagyon örülök ennek a fórumnak. Még nincsenek meg a feltételeim a tagsághoz, és ma elviszik a gépemet 3-4 napra. A jövő héten tudok csak újra jelentkezni, de a jó hírt már most bejelenthetem. Kézimunkaújságot adok ki, és ha rájövök, hogy kell, van miből feltöltenem mintákat. A hagyományos hímzéseket szeretem, de az olvasók kedvéért vannak persze modernebbek is, melyek sehová sem sorolhatók. Magyar, szlovák, bosnyák, szerb anyagom is van. Öltésleírásaim is vannak, rajzzal együtt, egyelőre szerb nyelvű szöveggel, de magyarra fordítani igazán nem gond. És rengeteg fölvételem is kézimunkákról. Nagy bajom azonban, hogy nagyon rosszul tájékozódom, akár egy lakásban is el tudok tévedni. Úgyhogy nem tudom, mikorra sikerül kiderítenem a technikáját annak, hogyan is működik ez a rendszer. Ha sikerül, jelentkezem.
     
    Ametiszt.01 kedveli ezt.
  3. mer2

    mer2 Állandó Tag

    Sziasztok Lanyok !
    De igen letezik xsz urihimzes is.Persze ezek a himzesek(urih.), amiket lapos himzessel es a tobbi toltes feleseggel kell oltogetni, anno szabad kezzel rajzoltak.Ha a Malonyai Dezso II-dik kotetet a netten kikeresed/keresitek ott urihimzest mindket felet talalunk.Varrottasnak is irja, de sztem van beloluk urih.is.A xszemes nepi mintakat mind a szabad rajzok utan keszitettek. Regi Furge ujjakban de francia, olasz, szerb stb. mindenfele kezimunka lapokban lehet ilyes felet is talalni.Nekem kifogyott a tartalekom.Itt nalunk nincs.Lapos himzessel van most mar nagyon sok mintam, de ha van birtokotokban azokat is meg///elfogadom A Malonyai konyvben vannak mintak, de nem levarrhatoak mert rossz a kep!!!
     
    Ametiszt.01 és Gyagnes kedveli ezt.
  4. mer2

    mer2 Állandó Tag

    Szia gyagnes!
    Igen ezek az urihimzeses mintak.A Szekely Nemzeti Muzeumunkban van beloluk.Ezeket en lattam, lefotoztam es megvannak nekem a mintak.Vannak konyveim is errol a felesegrol V.Ember Maria, Lengyel Gyorgyi...stb.DE!!!! xsz - re van szuksegem.Probalok feltenni egyet amit nettrol vettem le es kifogom oltogetni vmikor.Ilyesfelek kellenenek.Elore is koszonom a segitseget, edik vagytok.Puszi.
     
  5. mer2

    mer2 Állandó Tag

    Szia lakat32!
    Igen-igen, jorol irsz.Jellemzo az aranyozott, ezustozott szegely, ettol van az urih.hatas kiemelve, hogy ilyen.Igy diszitik a himzeseket, olteseket es csipkes szellel van korbe horgolva vagy azsurozva mint irod, akar vertcsipke sem akarmi ratenni!!! Horgolni es azsurozni tudok de vertcsipket kesziteni nem.Kerlek ha van ilyesmi mintad toltsd fel ide mert biztos masokat is erdekel, hiszen nagyon szepek.Nekem nagyon szepek.Koszi szepen neked is a segitseget.Puszi.
     
    Ametiszt.01 és Gyagnes kedveli ezt.
  6. lakat32

    lakat32 Állandó Tag



    Nem igaz. Csodaszép munkákat láttam már férfiaktól.
     
    Csabai Renáta és Ametiszt.01 kedveli ezt.
  7. wzsazsa

    wzsazsa Állandó Silver Tag


    Szia lakat, ideirom neked gyagnes topiktársunk egyik hozzászólását, ő részletesen leirta, hogy hogyan kell feltölteni.

    (Ha még igy is gondod lenne, szivesen segitünk neked továbbra is.)

    http://canadahun.com/forum/showpost.php?p=2207574&postcount=822
     
    Ametiszt.01 és kissalma5 kedveli ezt.
  8. lakat32

    lakat32 Állandó Tag

    úrihímzés

    Köszönöm, Zsazsa. Mindjárt meg is próbálom feltölteni a beígért fölvételt úrihímzésről. A kép nagyságáról még nem találtam adatot, belátásom szerint szabtam, majd kiderül, jó-e.

    Az előbb nem sikerült.
    Most segített a fiam, biztosan sikerül.
     

    Csatolt fájlok:

    • z.jpg
      z.jpg
      Fájlméret:
      899.1 KB
    • z1.jpg
      z1.jpg
      Fájlméret:
      1.2 MB
  9. Gyagnes

    Gyagnes Állandó Silver Tag

    Hú ez nagyon szép, nem tudnád úgy feltenni, hogy jól olvasható legyen. Nem is tudtam, hogy az urihímzésben van székely minta.
    Nem is régen kerestem erdélyi, vagy székely témájú mintát, és nagyon örülnék neki, ha megosztanád velünk, ezeket a mintákat.
    Szívesen segítek a keresésben, a neten már nagy gyakorlatom van benne, sok forrásoldalt ismerek, ezekkel a mintákkal még nem találkoztam, vagy csak nem figyeltem fel rájuk.
    Esetleg adhatnál kulcsszavakat mire érdemes rákeresni, és utána nézek én is.

    kiss Ági
     
    Ametiszt.01 kedveli ezt.
  10. mer2

    mer2 Állandó Tag

    Sziasztok!
    Urihimzes letezik nemcsak itt Erdelyben, hanem Europaban majdnem mindenik orszagaban.Sajatsagos pl.nalunk az erelyi u.h., ugyhogy a helyi nepi motivumokat alakitottak ki es ennek a tajnak(zonalisak)a mintai, a legsajatsagosabb.Ha a google keresoben beirod, h:urihimzes, kapsz leirast de mint mar irtam vannak szakirodalmak ahol errol nagyon sokat es szepen irnak a neprajzossaink, a muzeologusaink, a nepmuveszeink -elodeink, de nemcsak.A Szekely Nemzeti Muzeum Sepsiszentgyorg-ot ird be(Gyagnes) es megjelenik a forgos panorama bemutatoja a muzeumnak.Zonalis nepi motivum, mint mar mutattam munkaimat a "szalanvarrott arapataki keresztszemes"varrottasok, peldaul.Nepi motivumi kincs es talalsz a netten a gyergyokilyenfalvi gyujtemenybol is.Irjad kerlek mi az amit szivesen oltogetnel es en a gyujtemenyembol(minta) parat felteszek akar ide, akar privibe ha adsz elerhetoseget.Targyaljuk meg ..ha meg mas tarsaink is igenylik akkor teszek ide fel.
    Vannak olasz kezimunka folyoirataim ahol rajuk talaltam pl., de nekem ez nem sajatos.Szep, nagyon szep de nem Erdelyi.Most azert keresem a helyi motivumokat mert ezekre van szuksegem.Errol majd irok bovebben, hogy miert!Pusz.
     
    adelhaide és Ametiszt.01 kedveli ezt.
  11. mer2

    mer2 Állandó Tag

    Szia lakat, ....koszi az urihimzeses mintat.Ez igy jo es csodalatosan szep.Jo ligy is szemlelni, mert az oltestipus is erdekel...de a mintaja???a lemasolhato mintaja? nem baj ha ez csak reszlet.Kerlek tedd fel egeszben a kesz munkat, azt ugy lementem es ha a munka mintaja is van akkor nembaj ha kicsinyitve van, en felnagyitom...nagyittatom.Attol fug mekkora.Remelem eligazodok valahogyan.
     
    Ametiszt.01 kedveli ezt.
  12. bakterno

    bakterno Állandó Tag

    Engem is nagyon érdekelne! Egy minta ívet nagyon szeretnék látni, anyósom vásárhelyi és nagyon vágyik rá. Örülne neki, ha Én készíteném el neki!
     
    Ametiszt.01 kedveli ezt.
  13. banuta

    banuta Állandó Tag

    Cath Kidston

    Cath Kidston Öltés technikák,ötletek, minták
     

    Csatolt fájlok:

  14. szagosbükköny

    szagosbükköny Állandó Tag

    vásárhelyi hímzés

    Én is onnan származom - de szinte elfelejtettem magát a hímzést... Néhány mintám még van: bemásolom őket valahogy - fotó v. szkenner.
    Régen helyi 'monopólium' volt - csak a háziip. szöv-en keresztül lehetett fonalat és mintát kapni - úgyhogy én egy turnusban részt vettem és jegeltem egyet-mást... Ma már lehet kapni gyapjúfonalat szabadon(borsos ára lehet)...
    Rejtett tartalom:
    **Rejtett tartalom: A tartalom megjelenítéséhez kattints a 'Tetszik' gombra.**
    = Már csak itt foglalkoznak vele. Ismerek egy népi iparművészt - kicsit... Megkérdezhetem, van-e forgalomban Vásárhelyen előnyomott minta - de aligha...

    2. Tud valaki a receháló(necc) hímzéséről? Ez is vásárhelyi műfaj - és engem most ez foglalkoztat!!! Írjatok, ha ismeritek:))))
     
  15. Csipke

    Csipke Állandó Tag

    Beginner's Guide to Blackwork

    Beginner's Guide to Blackwork
    DJVU formátumban van meg.
     
  16. Babikincse

    Babikincse Állandó Tag

    [​IMG]

    Igencsak rég jártam már erre, be vagyok havazva. Többek között ezeket a szívecskéket hímeztem legutóbb. Anyák napjára készültek. Bargello öltésekkel, szalaghímzéses rózsákkal, tibeti ezüst színű medálokkal. A hardangerezett szívek levendulaolajjal illatosítottak lettek. :) Imádom ezeket készíteni (lesznek még újabbak is), mert annyira gyorsan elkészülnek!
     
  17. Babikincse

    Babikincse Állandó Tag

    [​IMG]

    És még egy fotó, jó nagy méretben :D. Egy szalaghímzéses rózsákkal díszített medál. A rózsák azt hiszem lehetnének szebbek is. Egyik nap, mikor magam alatt voltam, ezzel vigasztaltam a lelkem. Kb. 20 perc volt, összeállítással együtt. :D
     
  18. veronika76

    veronika76 Állandó Tag


    Sziasztok!

    Próbáltam keresni az E-book-ok között de nincs fenn ahol meg lett jelölve (313-old. ). Tudna valaki segíteni hol található.
    Előre is nagyon köszi.
    Üdv Veronika76
     
    Ametiszt.01 kedveli ezt.
  19. pesto60

    pesto60 Állandó Tag

    írisz

    Szia Grea! Nekem megvan, csak valahová nagyon jól elraktam. Holnap megpróbálom megkeresni és feltenni.
    Üdv. pesto;)
     
    Ametiszt.01 kedveli ezt.
  20. pesto60

    pesto60 Állandó Tag

    írisz


    Közben megtaláltam íme:

    Remélem ez az.
     

    Csatolt fájlok:

Megosztás