A kis házban olyan meleg volt, hogy Lajcsibának trikóra kellett vetkőzni.
Jó ez a cseh vaskályha.- állapította meg magában.
Alig látott ki az ablakon, annyira bepárásodott a meleg miatt, így az öreg hiába meresztgette a szemét, fikarcnyit sem látott a sötétben.
Nem izgult, hiszen a két megmaradt tyúkocskája odabenn kárált a lóca alatt, ahová a kukoricát szórta nekik. Nagy lelkesedéssel kapirgálták a kifakult linóleumot, miközben Lajcsibá’ azon tanakodott magában, le kéne oltani a lámpát. Hiszen amíg fényt látnak idebenn azok a büdös tolvajok, akik a tyúkjait lopkodják, addig úgysem merik a portára betenni a lábukat.
Csikorgott odakinn a hideg, a tyúkoknak kitett cserépben megfagyott a víz, körülötte csupa jég volt minden. Lassan szállingózni kezdett a hó.
Az öreg rendíthetetlenül ücsörgött az ablaknál, szorongatta a puskát, amit a komájától kapott kölcsön..
A tyúkok, ahelyett hogy a sötétben elültek volna, összevesztek valamin, hangos kárálásuk megtörte az idillt. Lajcsibá’ közéjük vágta a gumicsizmáját, mire csend lett.
Sokáig nem történt semmi. Talán el is bóbiskolt kicsit. Mikor felriadt, meghűlt benne a vér. Mintha egy árnyat látott volna odakinn. Remegve nyúlt a puska után, lassan mozgott, nehogy észrevegye a tolvaj a benti mocorgást. Kireteszelte a kisablakot, résnyire nyitotta, és óvatosan, centiről-centire haladva kidugta a puska csövét. Ahogy beáramlott a hideg, fagyos levegő a nyitott ablakon, Lajcsibá’-t borzongás járta át, homlokán mégis lassan, ráérősen legurult egy izzadságcsepp.
Nem látott semmi mozgást az ól körül.
Biztos észrevették a mocskosok, hogy kilestem őket!- gondolta már majdnem csalódottan, de abban a pillanatban újra meglátta az árnyékot.
Úgy saccolta, ha a tyúkól mellé lő fél méterrel, alaposan ráijeszt majd a büdös tolvajokra.
Eldördült a puska. Hangosan, durván. Nagyot lökött Lajcsibá’ vállán, de az öreg nem törődött a fájdalommal. Megijedt.
Amikor meghallotta a durranást, abban a pillanatban hasított belé a felismerés, talán megölt valakit ez az átkozott golyó.
Feltépte az ajtót, nem törődve semmivel, atlétában, mezítláb szaladt a tyúkól felé.
Jézusom, jézusmáriám! – csak ezt hajtogatta kétségbeesetten.
Félúton járt, mikor az itatónál megcsúszott a jégen. Úgy ért földet, mint valami lassított felvétel. A jég nagyot reccsent alatta, a porhó a lendülettől tíz centit arrébb költözött, fekete földcsíkot rajzolva Lajcsibá köré.
A fejét úgy beverte az itatóba az öreg, hogy a cserép három darabra tört.
Ájultan feküdt a fagyos földön hosszú perceken keresztül. Karján a bőr odafagyott a jéghez. Mikor magához tért, nyugodt volt, nem fázott egyáltalán. Alig bírta ugyan a szemhéját felemelni, de más fájdalmat nem érzett.
A mocorgás a tyúkól felől meglepetésként érte. A fejét nem bírta odafordítani, de a szeme sarkából látta, hogy közeledik felé valami. Nagyon megijedt. Mit akarnak még tőle?
Ne bántsatok, hé! – suttogta alig hallhatóan. Lehellete fehér ködöt varázsolt feje köré. Mikor meglátta a tolvajt, nem akart hinni a szemének.
Egy nagytermetű, de sovány, lucskos, kóbor kutya állt mellette. Odamerészkedett az öreghez, megszaglászta.
Lajcsibá szerette volna megszólítani az állatot, megnyugtatni, hogy mindjárt felkel, és hoz neki valami ennivalót, de már nem jött ki hang a torkán, csak valami nyöszörgésféle. Álmos volt, álmos és fáradt. Arra gondolt, pihen még pár percet, mielőtt visszamegy a házba, de többet már nem tért magához.
A hó reggelre teljesen befedte testét, szemfedelét hófehér csillagokból szőtte az ég.
Jó ez a cseh vaskályha.- állapította meg magában.
Alig látott ki az ablakon, annyira bepárásodott a meleg miatt, így az öreg hiába meresztgette a szemét, fikarcnyit sem látott a sötétben.
Nem izgult, hiszen a két megmaradt tyúkocskája odabenn kárált a lóca alatt, ahová a kukoricát szórta nekik. Nagy lelkesedéssel kapirgálták a kifakult linóleumot, miközben Lajcsibá’ azon tanakodott magában, le kéne oltani a lámpát. Hiszen amíg fényt látnak idebenn azok a büdös tolvajok, akik a tyúkjait lopkodják, addig úgysem merik a portára betenni a lábukat.
Csikorgott odakinn a hideg, a tyúkoknak kitett cserépben megfagyott a víz, körülötte csupa jég volt minden. Lassan szállingózni kezdett a hó.
Az öreg rendíthetetlenül ücsörgött az ablaknál, szorongatta a puskát, amit a komájától kapott kölcsön..
A tyúkok, ahelyett hogy a sötétben elültek volna, összevesztek valamin, hangos kárálásuk megtörte az idillt. Lajcsibá’ közéjük vágta a gumicsizmáját, mire csend lett.
Sokáig nem történt semmi. Talán el is bóbiskolt kicsit. Mikor felriadt, meghűlt benne a vér. Mintha egy árnyat látott volna odakinn. Remegve nyúlt a puska után, lassan mozgott, nehogy észrevegye a tolvaj a benti mocorgást. Kireteszelte a kisablakot, résnyire nyitotta, és óvatosan, centiről-centire haladva kidugta a puska csövét. Ahogy beáramlott a hideg, fagyos levegő a nyitott ablakon, Lajcsibá’-t borzongás járta át, homlokán mégis lassan, ráérősen legurult egy izzadságcsepp.
Nem látott semmi mozgást az ól körül.
Biztos észrevették a mocskosok, hogy kilestem őket!- gondolta már majdnem csalódottan, de abban a pillanatban újra meglátta az árnyékot.
Úgy saccolta, ha a tyúkól mellé lő fél méterrel, alaposan ráijeszt majd a büdös tolvajokra.
Eldördült a puska. Hangosan, durván. Nagyot lökött Lajcsibá’ vállán, de az öreg nem törődött a fájdalommal. Megijedt.
Amikor meghallotta a durranást, abban a pillanatban hasított belé a felismerés, talán megölt valakit ez az átkozott golyó.
Feltépte az ajtót, nem törődve semmivel, atlétában, mezítláb szaladt a tyúkól felé.
Jézusom, jézusmáriám! – csak ezt hajtogatta kétségbeesetten.
Félúton járt, mikor az itatónál megcsúszott a jégen. Úgy ért földet, mint valami lassított felvétel. A jég nagyot reccsent alatta, a porhó a lendülettől tíz centit arrébb költözött, fekete földcsíkot rajzolva Lajcsibá köré.
A fejét úgy beverte az itatóba az öreg, hogy a cserép három darabra tört.
Ájultan feküdt a fagyos földön hosszú perceken keresztül. Karján a bőr odafagyott a jéghez. Mikor magához tért, nyugodt volt, nem fázott egyáltalán. Alig bírta ugyan a szemhéját felemelni, de más fájdalmat nem érzett.
A mocorgás a tyúkól felől meglepetésként érte. A fejét nem bírta odafordítani, de a szeme sarkából látta, hogy közeledik felé valami. Nagyon megijedt. Mit akarnak még tőle?
Ne bántsatok, hé! – suttogta alig hallhatóan. Lehellete fehér ködöt varázsolt feje köré. Mikor meglátta a tolvajt, nem akart hinni a szemének.
Egy nagytermetű, de sovány, lucskos, kóbor kutya állt mellette. Odamerészkedett az öreghez, megszaglászta.
Lajcsibá szerette volna megszólítani az állatot, megnyugtatni, hogy mindjárt felkel, és hoz neki valami ennivalót, de már nem jött ki hang a torkán, csak valami nyöszörgésféle. Álmos volt, álmos és fáradt. Arra gondolt, pihen még pár percet, mielőtt visszamegy a házba, de többet már nem tért magához.
A hó reggelre teljesen befedte testét, szemfedelét hófehér csillagokból szőtte az ég.
