E
elke
Vendég
Sziasztok, Borella Garibaldi ez milyen kedves "véletlen" örülök nektek.
Mindenkinek szép estét kívánok.
Mindenkinek szép estét kívánok.
Én is - én is - én is örülök, hogy kicsi a világ! Azaz, hogy mik nem derültek ki!
Szerintem itt sok ilyenre derülne fény, ha jobban belemennénk a ki hol lakikba
****
Engem a betett havas gellérhegyi kép repített el nagyon a múltba!
Az az "enyém volt"!
A Gellért hegyen, a Ménesi úton nőttem fel. Ott laktunk.
Minden szegletét ismertem és ott szánkóztunk télen a József Attila gimnázium mellett - azaz inkább az amelletti temlom mellett - ahova aztán az akkori pártházat építették. Gyerekek és felnőttek tömegét "lökték ki" így ebből a szórakozásból.
A GellérSzálló olyannyira elérhető volt - anyagilag -, hogy odajártam a barátnőmmel füredőzni minden héten legalább háromszor. Azt a béke, nyugalmat! Istenem!
Csönd, jó illat, kevés ember és csillogó víz! Mennyei volt.
Engem a betett havas gellérhegyi kép repített el nagyon a múltba!
Az az "enyém volt"!
A Gellért hegyen, a Ménesi úton nőttem fel. Ott laktunk.
Minden szegletét ismertem és ott szánkóztunk télen a József Attila gimnázium mellett - azaz inkább az amelletti temlom mellett - ahova aztán az akkori pártházat építették. Gyerekek és felnőttek tömegét "lökték ki" így ebből a szórakozásból.
A GellérSzálló olyannyira elérhető volt - anyagilag -, hogy odajártam a barátnőmmel füredőzni minden héten legalább háromszor. Azt a béke, nyugalmat! Istenem!
Csönd, jó illat, kevés ember és csillogó víz! Mennyei volt.
A Gellérthegy ottan a Műegyetem tövében, Gellért tanszék álnéven szerepelt a fogalomtáramban. Tavaszidőben történt inkább, hogy az ember büdös előadótermek helyett felcaplatott a hegyre élvezkedni panorámailag meg természetileg.
Egyszer az is előfordult, hogy egy hosszú tél után az első tavaszi napon az egész tankör összebeszélés nélkül , mégis hiánytalanul a hegyen kötött ki, ahelyett, hogy a kémia épületből 10 perc alatt a Petőfi hídnál az 5. emeleti helyiségben (hallgatóknak lift nincs!) matek gyakorlaton leledzett volna. Akkor nagyon jól éreztük magunkat, a botrány csak később tört ki! Szegény Gallamamát nem lehetett meggyőzni, hogy nem volt összeesküvés, csak spontán nem mentünk az órájára.
Tényleg meg tudtuk fizetni (egyszer-kétszer) a Gellért uszit is, meg a presszót is. No nem naponta és nem dőzsöltünk, de be tudtunk ülni méltósággal, és nem néztek ki.
Tényleg megfizethető volt, én is voltam egyszer ott a leendő drága-kedves anyós-apósékkal egyszer vacsizni (mondjuk én kicsit feszélyezve éreztem magam a hely miatt, meg egyebek miatt is, de nagyon hamar elmúlt)
És egyszer voltam az akkori discojában is táncikálni. De nem nagyon szerettem már akkor sem a flancos helyeket. Bár amikor már bent volt az ember, teljesen elfeledkezett arról, hogy ez a Gellért Szálló.
A 60-as években a vendéglátás nem igazán volt csúcson kishazánkban, de volt néhány hely... A Gellért is ezek közé tartozott.
Nekem a csúcs a várbeli vendéglátóhelyek cuzammen voltak. A Műegyetem kollágiuma a Hess András téren volt, sokat jártam fel a barátaimhoz. Ha egész nap tanultunk, enni is kellett valahol... A kolesz tőszomszédságában volt a Fekete Holló, népszerű nevén Taknyos Varnyú. Ott 10 forintért bőséggel lehetett enni, a pincérek valahogy a diákoknak mindíg akkora adagokat hoztak, hogy csk na! Meg nem fogadtak el borravalót... hogy majd ha dolgozunk...
A Fortunában egy késő délután úgy tizen vagy két órát ültünk fejenként egy szódavíz mellett... És megbecsült vendégek voltunk. Persze amikor kezdtek a vacsoravendégek jövögetni, akkor elmentünk, had szabaduljon az asztal...
A mai gyerekeknek is biztos vannak ilyem élményeik. Talán...
Na, most tettem be Nektek nézegetni valót!
Megyek gyorsan a dolgomra, mert elnosztalgiáztam a délelőttöt!
Tényleg, a Fortunában is voltam, a pincéjében is zsíroskenyeret enni hagymával, meg a Hotel Ifjúságba a volt általános iskolai osztálytársainkkal táncolni, tizen-tizenketten.
Voltak hülye sznobok is, de a többség hasonló fiatal volt, mint mi. Emlékszem, akkor volt divat a térdzokni. A lányok abban voltak. Mini szoknya, drékig érő dzsekiszerű valami, térdzokni. És roptuk a Sacramentóra kólamámorban.
Nagyon jó kedvre derítettél kedves Santane!Nagyon tetszett a "takaritó vállalat"reklámja,emlékszem a barátaimmal ez sokáig szlogen volt:"Sebaj jövünk"!Egy darabig van min rötyögni!Ügyi vagy!kiss
Kólamámor.
Az én tizensok, huszonkevés éveimben nem volt kóla. Az olyan huszonsok környékén kezdődött, akkor már javában dolgoztam... Mi málnaszörpöt meg jaffát ittunk akkor, meg szódavizet. Nagyon nagy lump alkalmából 1 üveg bort három üveg szódával. :mrgreen: tizen. :mrgreen:
Köszi szépen!
Amúgy rengeteg dolgot találtam, de a fél CH telerakhatnám! :mrgreen:
Csak úgy dölnek a jó és a rossz emlékek az agyamba, amióta felpiszkálódott itt a fórumban!
Szerencsére a jó van igencsak túlsúlyban...
Amúgy én - mi a párommal - anno nem jártunk flancos helyekre, ugyanis mi eléggé "ellenségek" voltunk az akkori társadalomban, ami abban nyílvánult meg az emberek szemében, hogy a férjemnek majd derékig érő haja volt! (hm.. micsoda krapek volt - és az még mai is!)
Kólamámor.
Az én tizensok, huszonkevés éveimben nem volt kóla. Az olyan huszonsok környékén kezdődött, akkor már javában dolgoztam... Mi málnaszörpöt meg jaffát ittunk akkor, meg szódavizet. Nagyon nagy lump alkalmából 1 üveg bort három üveg szódával. :mrgreen: tizen. :mrgreen:
Hogy mit viseltünk? Ki emlékszik már rá! Nadrágot még nem annyira. Amink volt. Valahogy nem igazán volt szempont. Vagy csak nálam?
huhú! derékighaj... no azt a frizurát tényleg nem látták szívesen!
Hamarabb mész be a Vatikánba bikiniben, mint akkor "előkelő" helyre hosszú hajjal! :mrgreen:
Télleg a Meklén meg a Helga! Bocs, igazad van, én voltam felületes, nem Olga, Helga, tuttam, hogy valami nem stimmel!
Jaj meg a Márió, nahát!
És a varangyok!
Én a Gyökereket nem nagyon néztem, de emlékszem, az egész ország Kuntakintézett:mrgreen:
És köszi a dalt Elke, ebben Zsuzsika is dalol vidáman!
Na, mielőtt bármi rosszat gondolnátok rólam, hogy ilyen flancos helyekre jártam, el kell mondanom, A X-XVIII. kerület határán nőttem fel, nagyon távolt állt tőlem a flancolás. Saját magam varrtam a szoknyáimat, nadrágjaimat, akkor elég olcsók voltak az anyagok. Vettem függönynekvalót, abból készült a szoknyám, mert annak jó tartása volt. Vettem férfi atlétát a legkisebb méretben, aztán hozzá ruhafestéket és sok-sok színes atlétatrikót festettem, így egy-két szonyához több felsőm lett, "divatozhattam". Díszítettem ezzel-azzal, így egy ruhám sem köszönt vissza rám máson.
A vőlegényjelöltem kicsit flancolósabb volt - vidéki fiú, felszabadult Pestre, vendéglátóiparban dolgozott - de aranyos volt..
Sikerült visszarángatnom - legalábbis egy ideig az én világomba.
Penig kezdtem hinni, hogy igazi burzsuj lányka voltál! :mrgreen::mrgreen::mrgreen:
Akkoriban még nem voltak ilyen nagy ülönbségek az emberek közt. A vezérigazgató és a segédmunkás egy nagyságrenden belül keresett. (Persze az igénybevehező juttatások, amik a jövedelem zömét adták, azok már nagyon különböztek) De akkor sem volt olyan különbség az anyagi viszonyok közt, mint ma. A kis ember is megengedhetett magának némi kilengést, és nagynak is meg kellett néznie, hogy mit vásárol.