Olyan szépet olvastam, egészen elérzékenyültem.
http://canadahun.com/forum/blog.php?b=15195
A nőnapi ünnepségeket én nem éltem meg meghitt ünnepekként, inkább a kötelező figyelmességre volt formális alkalom. Tényvaló, hogy a legkisebb cég is törekedett arra, hogy valami egyéni, jópofa dolgot találjon ki nőnapi ajándék gyanánt. Mindenféle szitanyomó, meg egyéb feliratkészítő műhely aratott, mert az ajándéktárgyak kötelezően felirattal készültek.
Ami nekem emlékezetes és megragadó a visszaemlékezésben az a nőnapi ünnepi beszéd. Mindenféle ünnepi beszédet kedveltem, de a nőnapit különösen. Komolyan mondom. Csodálattal töltött el, hogy semmiről hogyan lehet hosszú perceket beszélni.
Emlékeztetek, amikor figyeltük, hogy hogyan vékonyodik a a beszédet tartalmazó lapköteg a szónok kezében? A rosszindulatúbbak nem letették az asztalra az elmondott lapokat, hanem a kezükben levő köteg alá csúsztatták, így az ember nem bírt tájékozódni, mennyi idő van még hátra...
Azért is különleges a nőnapi beszéd, mert művészet volt az imperialisták aknamunkáját beilleszteni a nők, édesanyák és harcostársak ünneplésének sorjába. A többi jutalomosztó és politikai ünnep esetén (április 4, november 7.) viszonylag könnyű volt átváltani az imperialisták szidására és a nemzetközi helyzet fokozódására. De nőnapon...!
Jellemző módon, már majdnem nyakunkon volt a rendszerváltás, amikor megtudtam, hogy az ünnepi szónokok nem a saját kútfejükből dolgoztak, hanem létezett egy kiadvány, amiben beszédminták voltanak közzétéve, a szónok meg csak válogatott.