Hírek Ha Orbánnak egyszer igazat kellene mondania, abba tán bele is halna

Az nem meglepő, hogy Orbán Viktor ismét hosszasan bírálta az Európai Uniót, de az már feltűnő, hogy azt közölte, amíg az unió finanszírozza a háborút, addig nincs megoldás.


– Ha Orbánnak egyszer igazat kellene mondania, abba tán bele is halna. Hatalmas csúsztatások hangzanak el tőle, s mind kommunikációs produktum. Most ugyan kimondta az unió nevét – hiszen általában Brüsszelt emlegeti –, de annak, amit állít, pontosan az ellenkezője igaz. Az Európai Unió – mint közösség és a tagállamok többségének szintjén is – az utóbbi hónapokban hatalmas erőfeszítéseket tett azért, hogy ne finanszírozzák Putyin háborúját Ukrajnában. A németek még az Északi Áramlat második vezetékének építését is leállították, ami számukra veszteségekkel jár, de a politikai hasznot nagyobbnak tartják, hiszen így megvonják az erre szánt összeget Oroszországtól. A nemrég elfogadott hatodik szankciós csomag az olajembargót is bevezette, egyedül Orbán Viktor kérte, hogy hadd finanszírozhassa tovább Putyin háborúját.



– A megkapott kedvezményt óriási sikernek értékelte, miközben jelezte, a már szóba került gázembargóhoz végképp nem járulna hozzá.


– Valóban szó van már a hetedik szankciós csomagról, aminek része lenne a gáz is, de az biztos, hogy ez már sokkal nehezebben helyettesíthető, mint az olaj. Németország persze könnyebben talál alternatív forrást a gázimportra. A közelmúltban kibéreltek két hatalmas tartályhajót, ahol vissza lehet fejteni a folyékony gázt, miközben az egyik német miniszter már Katarban tárgyalt ugyanilyen ügyben. Több ország tehát megpróbálja lényegesen csökkenteni az orosz gáz vásárlását.


– Orbán azt is mondta, hogy Ukrajnának joga van megvédenie magát és harcolni, miközben az orosz agresszióról egy szót sem ejtett.


– Ezt a világ már értékelte. Nincs még egy NATO-, vagy uniós tagállam, amely ennyire kitartana Oroszország oldalán, és amely ennyire kerülné, hogy néven nevezze az agresszort, amit a magyar vezetés csak kényszeredetten tett meg. Nincs még egy ország, amelynek vezető politikusai ennyit érvelnének az ukránok ellen, miközben a világ túlnyomó részének szimpátiája és támogatása kíséri őket. Legújabban az észak-koreai diktátor, Kim Dzsong Un állt ki Putyin mellett, de a kínaiak már nagyon óvatosak Oroszországgal, amely veszélyes kalandokba bocsátkozott. Ez a támadás ugyanis nemcsak Ukrajnának fájdalmas, hanem megkérdőjelezi a II. világháború után kialakult egész világrendet.


– De milyen érdeke fűződik a miniszterelnöknek ahhoz, hogy a háború támogatójának állítsa be az uniót és azt mondja, Magyarországról vehet mindenki példát arra, hogy a békét kell finanszírozni. Ez szimplán propaganda, vagy van valóságalapja is?


– Több oka van annak, hogy ezt mondja. Először is, hazafelé mindig megpróbálja igazolni a lépéseit, s magas belpolitikai áron eladni a külföldi ütközeteit. Ugyanakkor a Fidesz propaganda-gépezete tudatosan összekapcsolja egymással a különböző kommunikációs elemeket, például azzal, hogy Soros György húz hasznot az ukrán háborúból. Orbán Viktor egy felfokozott konfliktus-szituációban él, állandóan ugyanazokat nevezi ellenségnek, hogy aztán egyedül, kivont karddal harcolhasson ellenük. Mindez most azzal is összefügg, hogy nem áll jól a kormány szénája Brüsszelben, miután nem teljesülnek a jogállamiság feltételei. Emiatt egyelőre nem jönnek az úgynevezett helyreállítási csomag pénzei és még az is elképzelhető, hogy ezek az összegek egyáltalán nem jutnak el Magyarországra. Ezt próbálja a miniszterelnök ilyen kommunikációs eszközökkel pótolni és egyúttal indokolni.


– Ön szerint is burkolt zsidózást jelentett az amerikai milliárdos emlegetése?


– Ez egy régi kérdés. Úgy vélem, Soros György leírását, mint spekulánst, vagy azokat az emlékezetes plakátokat, amelyeken Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság egykori elnökével volt látható egy eltorzított portréval, nem lehet másképpen értelmezni, mint ravaszul megkonstruált antiszemita utalásokat. Ezeket nehéz bizonyítani, de ha kicsit belegondolunk, nincs más magyarázat rájuk.


– És igaz lehet, amit Orbán Viktor mondott, hogy az uniós tagállamok kormányai közül a magyar a legstabilabb? Ezt ugyan a legutóbbi választási eredmények igazolhatják, de ettől még a többiek stabilitása aligha kérdőjelezhető meg.


– A kérdés az, mit értünk stabilitáson. Az igaz, hogy nincs még egy kormány Európában, amely 2010 óta ugyanazzal a miniszterelnökkel hatalmon lenne. De az is tény, hogy nincs még egy olyan torz választási rendszer, amely biztosítja ezt a fajta stabilitást. Demokratikus körülmények között egy kormány nem szokott ilyen sokáig fennmaradni. Németországban ugyan volt példa rá, hogy előbb Helmut Kohl, majd Angela Merkel négy cikluson át volt kancellár, csak közben a kormányok összetétele változott, mert ott valódi koalíciók működnek. Az Orbán-féle stabilitás záloga tehát az a fajta demokrácia, amit ő teremtett Magyarországon.


Sebes György

1655301670304.png
 
Emlékszel még az Ultra mosogatóporra? Nem a folyékony mosogatószerre, hanem a jóval hatékonyabb por állagúra!
Na, azzal sikálják le a Tescoban a régi, állott felvágottról a taknyos-nyálkás váladékot, majd ecetes vízzel átmossák, ami elveszi az ultra szagát. Ezután megy a szeletelőgépbe, majd ki a pultra.
Jó étvágyat hozzá
A tej ha bugyant az buggyant. A felvagotat akarhogy mossak akar ultraval akar persillel az allagan latszik hogy nem friss nem jo se szinre se tapitasra se szagra.
Nem hiszem ,hogy az ilyen felvagotat barki a kosaraba tenne.
A tejen csak akkor veszed eszre ha hazavitted es latod hogy nem tej hanem mar valami masra alkalmas mint fogyasztasra.
A koruton nem volt multi csak kis uzletek ,24 oras 1-2 szemelyzettel vagy hagyomanyos uzlet ami regen volt kisse modernizalva.
A gyumolcs es zoldseg is borzalmasan fonyadt vacak kinezetu volt. A felvagotat se vettem mert nem volt bizalom gerjeszto, igaz multi parti vagyok mert ott fogy az aru nagy forgalom van mert eladjak hamar a portekajukat.
KIs uzletbe egy rud felvagotat biztos meg egy het alatt se adnak el.
A valasztek az ami tetszik a multikba. A vonzereje hogy ha odamegy az ember par dolgot akart csak venni megis alaposan bevasarol, ez is jol nezki az is tetszik na ez meg milyen olcso, szoval a boseges valasztek hozza meg a vasarlok nagy reszenek kedvet a vasarlashoz.
 
A tej ha bugyant az buggyant. A felvagotat akarhogy mossak akar ultraval akar persillel az allagan latszik hogy nem friss nem jo se szinre se tapitasra se szagra.
Nem hiszem ,hogy az ilyen felvagotat barki a kosaraba tenne.
A tejen csak akkor veszed eszre ha hazavitted es latod hogy nem tej hanem mar valami masra alkalmas mint fogyasztasra.
A koruton nem volt multi csak kis uzletek ,24 oras 1-2 szemelyzettel vagy hagyomanyos uzlet ami regen volt kisse modernizalva.
A gyumolcs es zoldseg is borzalmasan fonyadt vacak kinezetu volt. A felvagotat se vettem mert nem volt bizalom gerjeszto, igaz multi parti vagyok mert ott fogy az aru nagy forgalom van mert eladjak hamar a portekajukat.
KIs uzletbe egy rud felvagotat biztos meg egy het alatt se adnak el.
A valasztek az ami tetszik a multikba. A vonzereje hogy ha odamegy az ember par dolgot akart csak venni megis alaposan bevasarol, ez is jol nezki az is tetszik na ez meg milyen olcso, szoval a boseges valasztek hozza meg a vasarlok nagy reszenek kedvet a vasarlashoz.
Persze, hogy van megbízható multi is, de a Tesco nem tartozik közéjük. A német sokkal megbízhatóbb, nem lehet véletlen, hogy arra a piacra a Tesco be sem tudott törni.
A felvágottat pedig többnyire csak ottbon bontja ki a vevő. 2-3 méter távolságból nem tudja felmérni, hogy a mérlegen mit is csomagolnak be olyan gondosan neki.
 
Putyin már jó ideje egy imperialista, területeket elfoglalni akaró politikát folytat.
Lepésről lépésre próbálja visszaállítani a szovjet birodalmat ami ismert módon erőszakkal volt összetartva.
Igen a moralizálás eredménytelen azzal szemben aki atomrakétákkal fenyeget.
Ha Putyin öngyilkos akar lenni akkor azt megteheti másképpen is ahoz nincs szükség atombombára.

.
Szerintem Putyinnak messze nincs szuksege arra, hogy ezerkkel az orult, a valosagtol elrugaszkodott dolgokkal foglalkozzon.
Az orosz politika egyreszt a vélt biztonságárol szol.
Ezért ha kell haboruzik is.
Ami viszont a tágabb kulpolitikát jellemzi nála, az, hogy nem az EU és nem az USA a célja, hanem egy olyan nemzetkozi gazdasagi, politikai szervezet megerositése, ami az elobb emlitettek nélkul is képes lesz formalni a vilagot.
Csakc egy nagyon egyszeru pelda, ami ma már nevetségesbe hajlik: Kina a vilag masodik legerosebb gazdasaga, ugyan akkor az IMF-ben kevesebb szavazata van, mint a benelux államoknak.
Putyin remekul kihas7znalja ezeket a bakikat.

A BRICS megalakulasa ota egy olyan gazdassag kiepiteset celozza, ami képes versenyezni a ma erosnek mondott orszagokkal.

Jellemzo, hogy ma méár Indonézia és Törökország is a BRICS tagjeloltjei, és Argentína, Egyiptom, Irán, Nigéria és Szíria is jelezte belépési szándékát.

Jo lenne odafigyelni arra, hogy masok ideologiai politikai celbol hulkyenek nézése csak propagandanak jo, a valosaggal viszont koszonoviszonyban sincs!
Putyin egty agresszor, aki el akar torolni egy allamot, mert oroszorszag biztonsagi erdekei ezt kovetelik tole, de nem hülye!
 

Egy mai kommenmtár:

Meddig bírhatja még Ukrajna a háború terheit?​

Robert C. Castel


A SZENVEDÉS OLIMPIÁJA
A cikk címében feltett kérdés irreleváns.
Ukrajna teherbíró képessége is, ami nyugati támogatás nélkül egy elhanyagolható mennyiség.
A valóban releváns kérdés az, hogy meddig tart Európa teherbírása.
Erre viszont van egy igen egyértelmű válasz.
A tél beálltáig.
Oroszország képes az energiafegyver segítségével súlyos szenvedést okozni Európának és az energia-infrastruktúra kihasználásával megbontani a nyugat egységét.
A nyugat nem képes a jelenlegi katonai és gazdasági eszközeivel rövid távon súlyos szenvedést okozni Oroszországnak.
Ez az ukrán válság lényege és nem az élőerő, a haditechnika, a GDP és a többi közbülső változó.
Ezt kell megérteni, mert ez határozza meg, hogy ki nyer és ki veszít.
A háború a szenvedés olimpiája
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,750
Tagok
615,333
Legújabb tagunk
canoon
Oldal tetejére