Hírek Ha Orbánnak egyszer igazat kellene mondania, abba tán bele is halna

Az nem meglepő, hogy Orbán Viktor ismét hosszasan bírálta az Európai Uniót, de az már feltűnő, hogy azt közölte, amíg az unió finanszírozza a háborút, addig nincs megoldás.


– Ha Orbánnak egyszer igazat kellene mondania, abba tán bele is halna. Hatalmas csúsztatások hangzanak el tőle, s mind kommunikációs produktum. Most ugyan kimondta az unió nevét – hiszen általában Brüsszelt emlegeti –, de annak, amit állít, pontosan az ellenkezője igaz. Az Európai Unió – mint közösség és a tagállamok többségének szintjén is – az utóbbi hónapokban hatalmas erőfeszítéseket tett azért, hogy ne finanszírozzák Putyin háborúját Ukrajnában. A németek még az Északi Áramlat második vezetékének építését is leállították, ami számukra veszteségekkel jár, de a politikai hasznot nagyobbnak tartják, hiszen így megvonják az erre szánt összeget Oroszországtól. A nemrég elfogadott hatodik szankciós csomag az olajembargót is bevezette, egyedül Orbán Viktor kérte, hogy hadd finanszírozhassa tovább Putyin háborúját.



– A megkapott kedvezményt óriási sikernek értékelte, miközben jelezte, a már szóba került gázembargóhoz végképp nem járulna hozzá.


– Valóban szó van már a hetedik szankciós csomagról, aminek része lenne a gáz is, de az biztos, hogy ez már sokkal nehezebben helyettesíthető, mint az olaj. Németország persze könnyebben talál alternatív forrást a gázimportra. A közelmúltban kibéreltek két hatalmas tartályhajót, ahol vissza lehet fejteni a folyékony gázt, miközben az egyik német miniszter már Katarban tárgyalt ugyanilyen ügyben. Több ország tehát megpróbálja lényegesen csökkenteni az orosz gáz vásárlását.


– Orbán azt is mondta, hogy Ukrajnának joga van megvédenie magát és harcolni, miközben az orosz agresszióról egy szót sem ejtett.


– Ezt a világ már értékelte. Nincs még egy NATO-, vagy uniós tagállam, amely ennyire kitartana Oroszország oldalán, és amely ennyire kerülné, hogy néven nevezze az agresszort, amit a magyar vezetés csak kényszeredetten tett meg. Nincs még egy ország, amelynek vezető politikusai ennyit érvelnének az ukránok ellen, miközben a világ túlnyomó részének szimpátiája és támogatása kíséri őket. Legújabban az észak-koreai diktátor, Kim Dzsong Un állt ki Putyin mellett, de a kínaiak már nagyon óvatosak Oroszországgal, amely veszélyes kalandokba bocsátkozott. Ez a támadás ugyanis nemcsak Ukrajnának fájdalmas, hanem megkérdőjelezi a II. világháború után kialakult egész világrendet.


– De milyen érdeke fűződik a miniszterelnöknek ahhoz, hogy a háború támogatójának állítsa be az uniót és azt mondja, Magyarországról vehet mindenki példát arra, hogy a békét kell finanszírozni. Ez szimplán propaganda, vagy van valóságalapja is?


– Több oka van annak, hogy ezt mondja. Először is, hazafelé mindig megpróbálja igazolni a lépéseit, s magas belpolitikai áron eladni a külföldi ütközeteit. Ugyanakkor a Fidesz propaganda-gépezete tudatosan összekapcsolja egymással a különböző kommunikációs elemeket, például azzal, hogy Soros György húz hasznot az ukrán háborúból. Orbán Viktor egy felfokozott konfliktus-szituációban él, állandóan ugyanazokat nevezi ellenségnek, hogy aztán egyedül, kivont karddal harcolhasson ellenük. Mindez most azzal is összefügg, hogy nem áll jól a kormány szénája Brüsszelben, miután nem teljesülnek a jogállamiság feltételei. Emiatt egyelőre nem jönnek az úgynevezett helyreállítási csomag pénzei és még az is elképzelhető, hogy ezek az összegek egyáltalán nem jutnak el Magyarországra. Ezt próbálja a miniszterelnök ilyen kommunikációs eszközökkel pótolni és egyúttal indokolni.


– Ön szerint is burkolt zsidózást jelentett az amerikai milliárdos emlegetése?


– Ez egy régi kérdés. Úgy vélem, Soros György leírását, mint spekulánst, vagy azokat az emlékezetes plakátokat, amelyeken Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság egykori elnökével volt látható egy eltorzított portréval, nem lehet másképpen értelmezni, mint ravaszul megkonstruált antiszemita utalásokat. Ezeket nehéz bizonyítani, de ha kicsit belegondolunk, nincs más magyarázat rájuk.


– És igaz lehet, amit Orbán Viktor mondott, hogy az uniós tagállamok kormányai közül a magyar a legstabilabb? Ezt ugyan a legutóbbi választási eredmények igazolhatják, de ettől még a többiek stabilitása aligha kérdőjelezhető meg.


– A kérdés az, mit értünk stabilitáson. Az igaz, hogy nincs még egy kormány Európában, amely 2010 óta ugyanazzal a miniszterelnökkel hatalmon lenne. De az is tény, hogy nincs még egy olyan torz választási rendszer, amely biztosítja ezt a fajta stabilitást. Demokratikus körülmények között egy kormány nem szokott ilyen sokáig fennmaradni. Németországban ugyan volt példa rá, hogy előbb Helmut Kohl, majd Angela Merkel négy cikluson át volt kancellár, csak közben a kormányok összetétele változott, mert ott valódi koalíciók működnek. Az Orbán-féle stabilitás záloga tehát az a fajta demokrácia, amit ő teremtett Magyarországon.


Sebes György

1655301670304.png
 
Szerencse, hogy nem a szennyezésmentes, tiszta levegőjü Afrikában lakunk.
Ezt a térképedet pedig terjeszteni is kellene, hogy oda menjenek kerítést mászni ahol sötétzöld a térkép.

Nem!
Nem csak ezt jegyeztem meg magamnak!

Ugyan akkor azt a fajta elfogultsagot, amit folyamatosan látok pont a szocialista rendszer verte bele az emberekbe, és eztt nem birjatok kinoni!

Én amerikat tisztelem!
Ugyan akkor latom a hibait is(sokakkal ellentétben)
Ahogy az ukrajnaval is van!
Sot meg az oroszokkal is. Latom a hibaikat, és a buneiket, de latom az erényeiket is!

Ha már a mas9odik vilaghaboru és atombomba: a csendes oceani hadszinterrol tudjuk jol, hogy amerika számára szenvedés volt! Ugyan akkor amerikai hadtorteneszek irjak, hogy Nimitz és McArthur legalabb annyit kuzdott egymás ellen, mint egyuttesen a japanokkal!

Midway, Guadalcanal, Tarawa...sorolhatnank azokat a helyeket, ahol fantasztikusan kuzdottek a hazajukert! Tiszteletet érdemelnek!
De pl europa a sziciliai harcok soran Patton és Montgomery mintegy egymást hatraltattak, hogy elobb erjenek el egy helyet mint a masik!
Soroljam?

Emberek élnek ott is, itt is, oroszorszagban is, kinaban is....
Hibakkal erényekkel!

Ha látod az etgyik hibait, az nem azt jelenti, hogy a masikkal szimpatizalsz!
Attol nem fog nyerni ukrajna, ha a sajto egy része már eleve vesztesnek kialtja ki az oroszokat!

Amerika és az eu rengeteg hibat kovet el!
Sokkal egyszerubb lenne, ha tokeletes emberek lennenek, de sajna ez messze van!
A prioritasok elhibazottak, és attol hogy nekik drukkol az ember, ne csinaljunk ugy mint ha tokeletesek lennenek, mert nagyon nem azok!
Már elnézést de te próbálod itt az egyik oldalt vérengző gyarmatositónak beállítani,
a generációkkal ezelőtt elkövetett tévedéseket, bűnöket a mai generáció nyakába varrni.

A bomba áldozatok számát te hoztad szóba, azzal próbáltad a "bűn mértékét" fokozni.
Az én érvelésem arra irányult, hogy valójában a bomba fejlesztők sem voltak biztosak a fegyver működésében.
Egy dolog volt biztos, hogy a nácik egy "csodafegyver" építésen dolgoztak, amit okvetlen meg kellett előzni.

Gondolod egy elméleti igazolás, hogy "vigyázzatok mert mi tudunk bombát csinálni" meghatotta volna a világot?
Még Adenauer az 50-es években is azt gondolta, hogy az atombomba egy újfajta Artillerie.

Ugyan akkor azt a fajta elfogultsagot, amit folyamatosan látok pont a szocialista rendszer verte bele az emberekbe, és eztt nem birjatok kinoni!

Lehet, hogy te a Szovjet Blokkban szocializálódtál de az itt írogatók nem, vagy kinőtték már egy emberöltő alatt.
Ajánlom neked élj egy darabig nyugaton, vagy kövesed a nyugati médiákat átfogóan és akkor nem mondasz ilyeneket.

Nagyon könnyű megcáfolnom, hogy tévedés amit mondasz. Magyarországon
- fütyülik ki a sportolókat akik a rasszizmus ellen küzdenek nap mint nap.
- nem akarják érteni a BLM mozgalmat, hogy miért itélik el mondjuk a Belgák a volt királyukat
- olyan elfogultak az emberek, hogy az összes királyukat, háborújukat szentesítik.
- hajlonganak feudális szimbólumok elött, próbálja a kormány a régi strukturát bevezetni

Végül pedig gondolj bele,
- mi nyugaton komolyabban vesszük az emberi jogok betartását mint orbánisztánban,
- 2020-ban 11,4 millió külföldi élt Németországban, ebből 42,8% egy a 26 EUs államhoz tartozó állampolgár
- Nálunk nem mondja a kormányfő, hogy "kénytelenek vagyunk együttélni a cigányokkal"...

 
Utoljára módosítva:
Már elnézést de te próbálod itt az egyik oldalt vérengző gyarmatositónak beállítani,
a generációkkal ezelőtt elkövetett tévedéseket, bűnöket a mai generáció nyakába varrni.
Sajnalom, hogy nem, olvasod azt amit irok, és ha mégis megteszed nem azt olvasod amit irtam!
Osszekeversz egy masik emberrel, és sokszor azzal vitazol, de engem nevezel m,eg!
 
Nezd Ernoe!
A vilag ma forrong!
Millio sokkal nagyobb probléma van, mint azok a gumicsontok, amiket folyxamatosan ragni kell a hozzaszolasaidban!

A suwalki folyoso egy ujabb gocpont ami atomhaboruval fenyeget.
Erre mi marhasagokon ertetlenkedunk!
Bocs, de ven nem akarok lényegtelen, a ma értelmezéséhez felesleges dolgokkal foglalkozni!
 
Csak hogy ertheto legyen mitol aggodok:

A suwalki folyoso nem pusztan egy kis átjáro Oroszország és Königsberg között!
A kalinyigradi terseg ma a vilag egyik legjobban militarizalt helye!
Egyreszt Baltyijszk a balti flotta egyik bázisa (a masik a Pétervári Kronstadt)
Csak itt kb 50-60 hadihajo allomasozik folyamatosan, koztuk atomtengeralattjarok és atom hordozo tengeralattjarok.
A precizios raketak robbanofejei kozott vannak atomtoltetek, amik 500-600 km távolsagra is el tudnak jutni.
Tobb mint 100 modern harckocsi van a teruleten, és annyi katona, ami ma a Lengyel teljes hadero!

A suwalki folyosó egy nagyon nehezen vedheto, zommel sik ritkan lakott terulet litvaniaban, aminek az orosz megtszallasa azt jelenti, hogy a balti államokat elvagjak a NATO szovetségesektol, valamint a NATO szamara egy nagyon nehezen védheto teruletet biztosit!

Aki azt gondolja, hogy az oroszok hagyni fogjak azt, hogy a fő flottabazisukat elvagjak az uzemanyagtol és kozvetlene utanpotlastol az nagyon naiv!

Raadasul nem,zetkozi jogaszok azt állitjak, hogy nem tarthato az az áélláspont, amire Litvania hivatkozik - eu bojkott - mivel a tranzitrol szolo nemzetkozi egyezmenyek egyértelémuen oroszorszag mellett vannak.
Nem idegen orszagba szallitjak a Litvanok által letiltott te3rmékeket, hanem egy orosz teruletrol, az orosz enklaveba! Az az erveles, hogy Litvania ezeket még az orsdzaga teruletere sem engedi nem all meg.

De a fo szempont mégis az. hogy az egyik legutokepesebb orosz hadseregrészt utanpotlas és uzemanyag nelkul kellene hagyni! Ukrajnaval mar megmutatta a foga feherjet oroszorszag, meglepo lenne ha most ezt itt hagyna!
 
Már elnézést de te próbálod itt az egyik oldalt vérengző gyarmatositónak beállítani,
a generációkkal ezelőtt elkövetett tévedéseket, bűnöket a mai generáció nyakába varrni.
elnézést, de én írtam a gyarmattartókról és a gyarmatok kirablásáról ... remélem belátod ,hogy ezek tények ... nem véletlenül meakulpláznak és térdepelgetnek az unokáik.
A bomba áldozatok számát te hoztad szóba, azzal próbáltad a "bűn mértékét" fokozni.

az atombomba áladozatait nem én hoztam szóba, de nem vitás a nyugatiak kegyetlensége ... csak emlékezz a hamburgi szőnyegbombázásra, vagy a vietnámi napalm bombázásokra és a vegyi fegyverek használatára az élelmiszerkészletek, egész területek kultúrnövényeinek teljes elpusztítására ... ezekhez képest az oroszok ministráns gyerekek
 
Utoljára módosítva:
Ez is érdekes hir:
Hat éves csucsot dont a rubel!
Az orosz kozponti bank már a rubel értékének lerontását fontolgatja, mivel az exportalok komoly vesztesegeket szenvednek miatta!

Ha most ezt leirom oroszparti vagyok?
Ezek tények, és ahogy azt Churchill mondta: a tények makacs dolgok, és néha tetszik nem tetszik tudomast kell venni roluk!
 
Csak hogy ertheto legyen mitol aggodok:

A suwalki folyoso nem pusztan egy kis átjáro Oroszország és Königsberg között!
A kalinyigradi terseg ma a vilag egyik legjobban militarizalt helye!
Egyreszt Baltyijszk a balti flotta egyik bázisa (a masik a Pétervári Kronstadt)
Csak itt kb 50-60 hadihajo allomasozik folyamatosan, koztuk atomtengeralattjarok és atom hordozo tengeralattjarok.
A precizios raketak robbanofejei kozott vannak atomtoltetek, amik 500-600 km távolsagra is el tudnak jutni.
Tobb mint 100 modern harckocsi van a teruleten, és annyi katona, ami ma a Lengyel teljes hadero!

A suwalki folyosó egy nagyon nehezen vedheto, zommel sik ritkan lakott terulet litvaniaban, aminek az orosz megtszallasa azt jelenti, hogy a balti államokat elvagjak a NATO szovetségesektol, valamint a NATO szamara egy nagyon nehezen védheto teruletet biztosit!

Aki azt gondolja, hogy az oroszok hagyni fogjak azt, hogy a fő flottabazisukat elvagjak az uzemanyagtol és kozvetlene utanpotlastol az nagyon naiv!

Raadasul nem,zetkozi jogaszok azt állitjak, hogy nem tarthato az az áélláspont, amire Litvania hivatkozik - eu bojkott - mivel a tranzitrol szolo nemzetkozi egyezmenyek egyértelémuen oroszorszag mellett vannak.
Nem idegen orszagba szallitjak a Litvanok által letiltott te3rmékeket, hanem egy orosz teruletrol, az orosz enklaveba! Az az erveles, hogy Litvania ezeket még az orsdzaga teruletere sem engedi nem all meg.

De a fo szempont mégis az. hogy az egyik legutokepesebb orosz hadseregrészt utanpotlas és uzemanyag nelkul kellene hagyni! Ukrajnaval mar megmutatta a foga feherjet oroszorszag, meglepo lenne ha most ezt itt hagyna!
Miért ne vághatnánk el Kalinyingrádot a fegyver utánpotlástól?
Az Oroszok megszállhatják Ukrajnát, lezárhatják a kikötőit?

Mi haszna lenne Oroszországnak Kalinyingrádot szétlövetni?
 
Miért ne vághatnánk el Kalinyingrádot a fegyver utánpotlástól?
Az Oroszok megszállhatják Ukrajnát, lezárhatják a kikötőit?

Mi haszna lenne Oroszországnak Kalinyingrádot szétlövetni?
Mert a vilag igy mukodik ugye?
Véletlen Königsberg léte?
Véletlen, hogy az egyik legjobban megerositett terulet?
Oroszorszag hagyni fogja uzemanyag és utanpotlas nelkul a balti flottát?
Fehéroroszorszag és Kalinyigrad kozott mindossze 60 km ez a szárazfoldi folyoso!
Vajon miert kellett oroszorszagnak szarazfoldi folyoso a krimbe?
Ha ott véres harcokkal megszereztek, akkor itt nem fogjak?

A moralizálásnak nem sok helye van akkor, mikor atomraketak neznek egymassal szembe!
Europa ebbe a folyamatos moralizalasba fog belepusztulni!

Mindossze nehany perce, hogy az alban miniszterelnok az EU csucson beszolt az eu vezetesnek: "egy nagy kupleraj vagytok..."

Ide juttatta a diplomaciat, a mas nemzetek tiszteletét ez a moralizalo eu vezetes!
 
elnézést, de én írtam a gyarmattartókról és a gyarmatok kirablásáról ... remélem belátod ,hogy ezek tények ... nem véletlenül meakulpláznak és térdepelgetnek az unokáik.


az atombomba áladozatait nem én hoztam szóba, de nem vitás a nyugatiak kegyetlensége ... csak emlékezz a hamburgi szőnyegbombázásra, vagy a vietnámi napalm bombázásokra és a vegyi fegyverek használatára az élelmiszerkészletek, egész területek kultúrnövényeinek teljes elpusztítására ... ezekhez képest az oroszok ministráns gyerekek
A nyugat korbácsolása közben szemérmesen kihagyod, hogy az oroszok 1979 és1989 között tíz évig irtották azaz afgánokat.
 
A nyugat korbácsolása közben szemérmesen kihagyod, hogy az oroszok 1979 és1989 között tíz évig irtották azaz afgánokat.
Ez igy van!
De ezt ki vitatta?
Vagy amerika azert csinalta, mert azt mondta: ha nektek szabad akkor nekunk is?

Vedd már észre, hogy itt kevesen tamogatjak az oroszokat, de attol a nyugat hibai nem vélnak meg nem torténtté!
 
Ami ebben az afganisztáni dologban erdekes az az, hogy mindket agresszor - Szovjetunio és Amerika á - ugyan azon cellal ment oda.
Mind a kettonek a celja egy olyan állam létrehozása afganisztánban, ami nem kotodik az iszlámhoz.
A szovjetunio a tagallamait féltette az iszlamizalodastol, amerika pedig elobb a szeptember 11-re adott válasznak szánta, késobb a 20 éves konfliktus a talibok eloretoresenek a megakasztasat célozta!
Mindket orszag erosen vitathato eredmenyeket ért el
 
Ez igy van!
De ezt ki vitatta?
Vagy amerika azert csinalta, mert azt mondta: ha nektek szabad akkor nekunk is?

Vedd már észre, hogy itt kevesen tamogatjak az oroszokat, de attol a nyugat hibai nem vélnak meg nem torténtté!
A soknevű csajnak írtam, nem neked. Ő többször kifejezte itt tetszését a háborúról és reményét, hogy az oroszok leigázzák Ukrajnát.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,798
Tagok
615,336
Legújabb tagunk
Pántlik László
Oldal tetejére