Ha vészhelyzet van, elveheti a magántulajdont a hadsereg

A magántulajdon felett is rendelkezhetne a katonaság honvédelmi veszélyhelyzet esetén - ezt a Népszava vette észre a Parlament honlapján olvasható jogszabálytervezetben.

A közérdekű használati jog felhatalmazná a fegyveres erőket, hogy – idézem: az ország védelmét vagy szövetségesi kötelezettségének teljesítését biztosító létesítményt építsenek, telepítsenek és üzemeltessenek az ingatlanon.

Honvédelmi veszélyhelyzetet fél évre vezethetnek be, amely - hasonlóan a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzethez -, rendelettel meghosszabbítható. A Jobbik azt szeretné, ha az alapjogokat érintő rendelkezések az Alaptörvénybe kerülnének.

12000.jpg

Most végre akkor a katonai költségvetés, hogy ebből akár "ellenséget" is vásárolhatnak maguknak a hadfelszerelés mellé.. (Bár a jelenlegi rezsim keményen dolgozik rajta, hogy térségben ne maradjon "barátunk".. Úgyhogy nagyon oda kell figyelni a törvénytervezetre.... Még hogy az Alaptörvénybe is.. Na ne mán..
 
Azt hittem, a JOBBIK egy liberális párt?! :rohog: Egyébként vészhelyzetben (havária, háború etc.) értelemszerűen korlátozni szükséges a szabadságjogokat. Ha valaki ebola-hordozó, karanténba kell helyezni a fertőzésveszély elkerülése érdekében korlátozva a szabad mozgás lehetőségét. Ennyire egyszerű.
 
Teljesen egyetértek Veled(ez kevés ritka pillanatok egyike), de talán szerencsésebb lenne, ha most azokat kezdenénk el korlátozni a szabadságjogok helyett akik egyre inkább "vészhelyzetet" idéznek elő az országban..
( Szótagolva, hogy trolljaink is megértsék: Az or-szág je- len- legi ve-ze-té-sét ...)
 
Felhívnám a figyelmet, hogy a cikkből kimaradt egy apróság.
Nevezetesen az, hogy a honvédelmi vészhelyzet békeidőszakra vonatkozik (tehát nem minősített - köznyelven háborús -állapotra.
Benkő miniszter ezt azzal indokolja, hogy a "hibrid hadviselés" új kihívások elé állítja a honvédséget.
Lefordítom: már nem csak a rendőrség , de a honvédség is jogosult lesz civilekkel szemben fellépni (házkutatás, kihallgatás, őrizetbevétel,...) ha egy adott fenyegetettséget észlelnek.
A katonai ügyészségnek eddig is volt jogosultsága civilekkel szemben eljárni, de csak katonai vonatkozású ügyekben. Ha ezt elfogadják, bevezetik, elég lesz egy facebook bejegyzés (pl. töketlen a hadsereg) és jogalapot teremt, hogy vegzálják vagy közvetetten egy tortúra alá vessék (mondjuk letelepítsenek a kertjébe agy híradó állomást személyzettel fél évre bármilyen ürüggyel).
Idáig jutottunk...
 
A kényszerképzetek ellen nehéz mit tenni! ---- Ugyanakkor figyelmedbe ajánlom, mi történik az USA-ban 9/11 óta. Vagy egy évtizede senki nem gondolta volna, hogy például géppuskások és betonoszlopok fognak őrködni a karácsonyi vásárok nyugalma felett. Az én kényszerképzetem például az, hogy alapvető joggá válik, hogy ott robbantsa fel magát az ember, ahol csak akarja. Idáig jutottunk...
 
Utoljára módosítva:
A kényszerképzetek ellen nehéz mit tenni! ----
Nyugtass meg!
Mi az oka, hogy a regnáló hatalom be akarja vezetni a "honvédelmi vészhelyzet" kategóriát?
Az alaptörvény szerint a honvédség csak külső ellenség ellen használható. Azaz itthon nem léphetnének fel.
Ezzel a kategóriával viszont bármire utasíthatja a vezetés a sereget határon belül is.
Ugyanakkor figyelmedbe ajánlom, mi történik az USA-ban 9/11 óta. Vagy egy évtizede senki nem gondolta volna, hogy például géppuskások és betonoszlopok fognak őrködni a karácsonyi vásárok nyugalma felett.
Így igaz. Azóta van nálunk is terrorfenyegetettségi fokozat (még a seregen belül is). Bár dús a fantáziám, de a WTO lerombolása és az" itthon a sereg betelepülhet a házadba" között én nehezen vélek kapcsot felfedezni.
Amennyiben a miniszter a hibrid hadviselést fontos területnek ítéli meg, akkor talán a honvédségen belül erre szakosodott terület fejlesztését kellene forszíroznia, már, ha egyáltalán van ilyen (gyanítom nincs).
Az én kényszerképzetem például az, hogy alapvető joggá válik, hogy ott robbantsa fel magát az ember, ahol csak akarja. Idáig jutottunk...
Nekem meg az a kényszerképzetem, hogy a vélemény-nyilvánítás alapvető emberi jog és nem kellene ez ellen a mindenkori hatalomnak fellépnie.
Amúgy az a "megszámolhatatlan"-ul sok, önmagát Magyarországon felrobbantó (tudsz egyről is?) sem indokolhatná a honvédelmi vészhelyzet bevezetését.
 
Felhívnám a figyelmet, hogy a cikkből kimaradt egy apróság.
Nevezetesen az, hogy a honvédelmi vészhelyzet békeidőszakra vonatkozik (tehát nem minősített - köznyelven háborús -állapotra.
Benkő miniszter ezt azzal indokolja, hogy a "hibrid hadviselés" új kihívások elé állítja a honvédséget.
Lefordítom: már nem csak a rendőrség , de a honvédség is jogosult lesz civilekkel szemben fellépni (házkutatás, kihallgatás, őrizetbevétel,...) ha egy adott fenyegetettséget észlelnek.
A katonai ügyészségnek eddig is volt jogosultsága civilekkel szemben eljárni, de csak katonai vonatkozású ügyekben. Ha ezt elfogadják, bevezetik, elég lesz egy facebook bejegyzés (pl. töketlen a hadsereg) és jogalapot teremt, hogy vegzálják vagy közvetetten egy tortúra alá vessék (mondjuk letelepítsenek a kertjébe agy híradó állomást személyzettel fél évre bármilyen ürüggyel).
Idáig jutottunk...

Jó, hogy itt vagy nekünk, abszolut civileknek ! Ilyesmi vetülete a dolognak, ismeret/információ hiányában, nekünk eszünkbe sem jutna.
Néha eltűnődöm, mi juthat még eszébe ennek a balkáni autokráciának...nyílegyenesen haladunk a totális diktatúra felé (itt a totálison van a hangsúly, a másik már adott).
 
Jó, hogy itt vagy nekünk, abszolut civileknek ! Ilyesmi vetülete a dolognak, ismeret/információ hiányában, nekünk eszünkbe sem jutna....
Ugyan miért pont ez a terület maradna ki a globális ellenőrzésből?
Lehet, hogy tényleg kényszerképzeteim vannak, de az állami alkalmazottak indok nélküli lehallgathatósága, a BM által szorgalmazott gigaadatbázis (az összes banki, térfigyelő és bolti kamera képének egy helyre gyűjtése, ami még az USA-ban sincs) és a közterületen 2-nél több ember nem politizálhat, mert jön a rendőr, mind abba az irányba mutat, hogy gondolatrendőrség készül.
Persze én örülnék a legjobban, ha valaki racionális érvekkel meg tudna cáfolni.
 
Én már azon sem lepődnék meg.
Engem speciel már jó ideje Kalocsán kellene őrizniük...:p
 
Ugyan miért pont ez a terület maradna ki a globális ellenőrzésből?
Lehet, hogy tényleg kényszerképzeteim vannak, de az állami alkalmazottak indok nélküli lehallgathatósága, a BM által szorgalmazott gigaadatbázis (az összes banki, térfigyelő és bolti kamera képének egy helyre gyűjtése, ami még az USA-ban sincs) és a közterületen 2-nél több ember nem politizálhat, mert jön a rendőr, mind abba az irányba mutat, hogy gondolatrendőrség készül.
Persze én örülnék a legjobban, ha valaki racionális érvekkel meg tudna cáfolni.

Valahol olvastam....
Nyilvántartanak bennünket, mert nyilván tartanak tőlünk...
 
Ha engem kérdezel, akkor két dolog együtt: hogy (1) az EU számos országában terrorfenyegetettség van; (2) az EU-n belül a határok nyitottak.
Még talán el is fogadnám az érvelésed, ha még legalább két EU tagország is hasonló lépést tervezne bevezetni. (Az már túl sok lenne a jóból, hogy az EP javasolna ilyesmit).
De egyrészt a honvédelem azon kevés területek egyike, ami kifejezetten minden ország saját belügye, másrészt még a schengeni határokon belül is van ellenőrzés (lásd pl az osztrákokat).
De, mint kénytelen vagyok megismételni, a honvédelmi vészhelyzetet a béke állapotban a hibrid hadviselés eszközeként gondolja alkalmazni a jelenlegi honvédelmi miniszter (már, ha ő akarja és nem előírták neki, hogy akarja).
Kiegészítés:
Terrorfenyegetettség már majd 20 éve van az EU-ban és nálunk is több, mint 10 éve, tehát ez sem igazán indok.
 
A történelemben sokszor,sok helyen volt háborus szituban un."rekvirálás".Sokszor indokoltan és jogosan.Most viszont az a nagy büdös helyzet,hogy alig van hadsereg,meggondolatlanul,vagy célzottan leépítették,a sorkötelességet eltörölték,az infrastrukturát,a logisztikát és a technikát totál lenullázták.Így kicsit olyan metőővbe való kapaszkodásnak tünik a dolog.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,126
Üzenet
4,800,587
Tagok
615,667
Legújabb tagunk
PLiza
Oldal tetejére