Halott szerelmével chatelt egy kanadai férfi

Mindössze a korábbi Facebook-beszélgetésekre volt szüksége az algoritmusnak, hogy Joshua Barbeau a közel tíz éve elhunyt kedvesével cseveghessen.

2012-ben veszítette el az akkor 23 éves barátnőjét a kanadai Joshua Barbeau, aki azóta sem tudta feldolgozni kedvese halálát. A mesterséges intelligenciának köszönhetően viszont közel 10 év után újra „cseveghettek” egymással – írja a hvg.hu a San Francisco Chronicle beszámolója alapján.

A korábban autizmus spektrumzavarral diagnosztizált férfi önként jelentkezett a GPT-3 szoftver beta tesztelőjének, ami mindösszesen öt dollárjába, azaz körülbelül 1500 forintjába került. Ez volt az ára annak, hogy halott szerelmével, vagy legalábbis az őt helyettesítő chatbottal beszélgethessen.

Az algoritmust, mely korábbi Facebook-beszélgetések és szöveges üzenetek alapján képes leutánozni az ember írói- és beszédstílusát, Elon Musk egyik kutatócsoportja fejlesztette ki. A „chatbot lány” olyan üzeneteket küldött Joshuanak, mint például:

„Persze, hogy én vagyok az!
Ki más lehetnék? :p Én vagyok a lány, akibe őrülten szerelmes vagy! Ezt még kérdezned kell?”

A férfi szerint az algoritmus példátlanul működik, az eredmény pedig rendkívül megható.

Bár Joshuának időkeretet is megszabtak a szoftver használatát illetően, azért ennek ellenére is felmerül a kérdés, hogy hol vannak a mesterséges intelligencia határai, hogy milyen lélektani veszélyei lehetnek egy olyan programnak, amin keresztül elhunyt szeretteinkkel cseveghetünk.

Jason Rohrer, a weboldal megalkotója, maga is elismerte, hogy bár itt gyakorlatilag egy lélekkel rendelkező gépről van szó, használata veszélyes és erkölcsileg megkérdőjelezhető.

lead_800x450.jpg
 
Tanultam egy új szót de meg voltam nélküle is:
autizmus spektrumzavar
Dustin Hoffman-ig a másik fele is köd volt
 
Utoljára módosítva:

Csatolás megtekintése 1810035
*
Ez nagyon veszélyes. A veszteségeinket fel kell tudni dolgozni, de ilyen gépek, melyek lélekkel rendelkeznek... Hááát... vannak (rossz) elképzeléseim, mi is következhet majd be, ezek után...
 
Gép aminek lelke van? Az lehetetlen, a gép az gép, kaphat mesterséges intelligenciát, de lelket soha!
A lélek én vagyok ebben az életben ebben a testben létezem, minden élőlény egy adott testet öltött lélek!
 
lassan lesznek olyan fórumozó társaink akikről nem tudjuk hogy ki áll mögöttük...lehet hogy csak algoritmus. S ha jön a hír hogy megsérült elhalálozott megsíratjuk...
 
Tetszik ez a kissé fanyar gondolat főleg mert elég sokat látunk ilyen olyan sose ismert
tagot épp gyászolnak
De általában olyanok indítják az emlékezést kik épp valójukban ismerték is
De a többinek akár algoritmus is lehetne de elvárják ki ne mondjunk mást
Csak halottról jót vagy semmit
Épp ezért fanyar gondolat
 
Aztán lassan egymással fognak dumálni a halott családtagok. Sőt! A parlamentben is csetbotok fognak dumálni :D
*
Ugyan kérlek, akik ott ülnek, azok nagy része agyhalott... Vagy agyilag átmosott, de az is lehet, hogy mérlegel: mennyit ér meg egy gomb megnyomása? Egy "igen" szavazat, akár éjjel, hogy abból hajnalra már § törvény legyen... No szóval, itt is sokban igaz, pénz (beszél), a "hálósipkás, pizsamás" éjszakai fityeszes szavazók nyomják a gombot. Elgondolkoztam, néha szoktam. Elképzelhető, hogy fogalmuk nincs mire is szavaztak? Miért is? Álmukban, v. a pénzért?! Mindkettőt mélységesen elítélem. Ha bárki álmos, nincs -gombnyomási állapotában- ne nyomkodjék, vagy találjon mást, mint az ország Házában lévő gombot. Ha meg pénzért, még jobban el- megítélem. Állítólag a képviselőket a nép választotta, ugye jól tudom/hallottam/írták/mondták... akkor a nép javát kellene képviselni a saját javadalmazásuk előttre.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,677
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére