Hírek Hamarosan NATO-tagország küldhet katonákat Ukrajnába, kiderült, mi lesz a feladatuk

Kanada bejelentette, hogy hajlandó korlátozott számú katonai személyzetet küldeni Ukrajnába. Ezen katonák feladatköre azonban csak kiképzési feladatokra korlátozódik, távol a frontvonalaktól.

Bill Blair kanadai védelmi miniszter a Toronto Star-nak adott interjújában beszélt arról, hogy Kanada hajlandó lenne katonai személyzetet küldeni az ukrán csapatok kiképzésére Ukrajnába. Kihangsúlyozta, hogy a kanadai személyzet tevékenysége egyértelműen nem ölthet harci jelleget.

Emmanuel Macron francia elnök a párizsi biztonsági csúcsot követően javasolta, hogy csapatokat kellene küldeni Ukrajnába. Az elnök nyilatkozata azonban arra ösztönözte Ukrajna szövetségeseit, hogy nyíltan elzárkózzanak a lehetőségtől (bár voltak kivételek, mint például Litvánia).

Bár Kanada is azon országok közé tartozik, amely elzárkózott a harcoló csapatok bevetésétől, a kanadai védelmi miniszter arra nyitottnak mutatkozik, hogy országa segítsen az ukrán katonák helyszíni kiképzésében.

Az észak-amerikai ország jelenleg kis létszámú erőt állomásoztat Ukrajnában, ők hivatalosan a diplomáciai küldöttek védelmét biztosítják.

1709329565526.jpeg
 
Itt ebben semmi Usát védő maszatolásnak helye nincs.Nácikat sőt SS tagokat menekítettek a felelősére vonás elől
Na persze azok is önként mentek.Hisz máskülönben a Nürnbergi perben bíróság elé kerülhettek volna.
Az amik ugyan úgy mint az oroszok a számukra hasznos tudósokat, mérnököket mentették ki.
A menekülő nácik többsége Dél-Amerikában telepedett le.
 
Ami viszont tény, ez europa gazdasaganak adott lokest, ami nelkul az amerikai gazdasag sem tudott volna fejlodni!
Megvartak volna meg utoleri az osszes Eus orszag oket es akkor allnak neki fejleszteni fejlodni a yenkik? Amcsi segitseg nelkul nem vagy csak joval kisebb reszben es joval tobb ido kellett volna NY-Eu felepulesenek a haboru utan.
Garanciat adhatok hogy valtozatlanul fejlodik Amerika , ha csak az az idot nezem miota itt vagyok oriasi leptekben fejlodott es meg csak adoval se vagjak agyon a dolgozokat.
 
Azt hiszem szerintem is elbambulta volna az időt úgy is késében volt és sokáig nem is reagált.
Majd aztán jött a versenyfutás.
Albert Einstein 84 éve, 1939. augusztus 2-án írta alá azt a levelet, amelyet az Egyesült Államokban dolgozó magyar fizikusokkal, Wigner Jenővel, Teller Edével és Szilárd Leóval közösen fogalmazott meg. Ez a levél hívta fel Franklin D. Roosevelt amerikai elnök figyelmét arra, hogy a náci Németország hamarosan képes lehet nukleáris fegyver előállítására, és vezetett az amerikai atombomba kifejlesztésére irányuló Manhattan-terv elindításához

A levél a második világháború kitörése miatt csak két hónap múlva, október 11-én került az elnök kezébe. Roosevelt azonnal jóváhagyta az Uránium Bizottság létrehozását, s a testület hatezer dollárt szavazott meg az atomenergia-program elindítására.
 
Ez a levél hívta fel Franklin D. Roosevelt amerikai elnök figyelmét arra, hogy a náci Németország hamarosan képes lehet nukleáris fegyver előállítására, és vezetett az amerikai atombomba kifejlesztésére irányuló Manhattan-terv elindításához
Amerika el sem kezdett volna atombombát kifejleszteni ha Hitler nem fenyegette volna a világot a "csodafegyverrel"!
 
Amerika el sem kezdett volna atombombát kifejleszteni ha Hitler nem fenyegette volna a világot a "csodafegyverrel"!
Ez nem Hitler fenyegetesere szuletett!
Vilaghiru tudosok hivtak fel Rooswelt figyelmét arra, hogy nemet tudosoknak már sikerult láncreakciot elinditani, és ezek a tudosok figyelmeztették mit jelent ez, ha fegyverként alkalmazzak a maghasadast!

Hitler csinalt eleg baromsagot, kar meg ezt is a nyakaba varni!
 
Ez nem Hitler fenyegetesere szuletett!
Vilaghiru tudosok hivtak fel Rooswelt figyelmét arra, hogy nemet tudosoknak már sikerult láncreakciot elinditani, és ezek a tudosok figyelmeztették mit jelent ez, ha fegyverként alkalmazzak a maghasadast!
Én is hasonlókat olvastam.De a versenyfutás is igaz
Csak azért idéztem rád a fórumtársat
Majd lesz nálad adat is megtámasztására hogy nem úgy volt mint springfild írta
Adatok nélkül általános ismeretként tudtam hogy figyelmeztetették.
Van egy általános tudása bárkinek és van egy lexikális másnak
 
A tudomanyos élet elég specialisan mukodik.
Már korabban is igazoltal szamitasokkal, hogy egy nehezebb atomsulyu anyag bizonyos korulmenyek kozott tobb konnyebb atomsulyu elemre bonthato.
Ennek soran iszonyatos energias szabadul fel.
A problema ennek a gyakorlatba átultetése volt.
Amikor ez a level szuletett német tudosoknak már az uranatom neutronokkal torteno bombazasaval sikerult az uran atommagjaba hatolni, sot a naghasadas soran felszabadulo neutronok tovabbi atomok megbontasara is kepesek lett.
Magyaran nem csak atomhasadast sikerult megvalositani, hanem lancreakciot is létrehozni.

Ezt egyetlen tudos buszkesége sem viseli el anelkul, hogyc barmennyire is titkos ne dicsekedne el masoknak!
Ami egyebken t jogos is, mert ez valoban egy oriasi lepes a fizikaban.

Tehat tudos korokben mar nem volt titok, hogy a nemetek jelentos lepest tettek ebbe az iranyba.
Az Einstein altal irt level pontosan ezeket a "pletykakat" irta le, és figyelmeztette az elnokot arra, hogy ez belathatatlan kovetkezményekkel jár ha nem lépnek.
 
Amit a terrortámadásról eddig tudni lehet:
Engem elborzasztott az orosz csecsen(média mondta így) katonák brutalitása és ez nagyon minősíti Oroszország és az általánosan ismert vagy félreismert orosz durvaságot gyakran kíméletlenséget.
akármit akárhogy követtek el de ez a vallatási módszer ott az út szélén szinte, ez messzemenő kegyetlenség
Semmi jót nem lehet várni egy olyan országtól ahol ez így megy, persze tudtuk nem sokat szoktak lacafacázni
Putyin óhaja:
"érdekel, ki a megrendelő"
 
A csecsen katonák addig vannak az orosz állam pártján amíg ez a bizonyos családnak a kezében van a hatalom. Ők muzulmánok és számukra az az első.
Csak egy másik példa...:
Egy párizsi iskola igazgatója február végén felszólított három diáklányt, hogy a francia törvényeknek megfelelően ne viseljék nikábjukat, vagyis az arcot eltakaró iszlám fejkendőt, mivel annak viselése 2011 óta a francia törvényekbe ütközik. Két lány engedelmeskedett, a harmadik nem. Szóváltás alakult ki közöttük, és a következő napokban több, halálos fenyegetést is kapott az iskola igazgatója.
Az iskolaigazgató múlt hét péntekig bírta a gyűlöletkampányt, lemondott, 45 év után távozott a közoktatásból.
2020-ban Samuel Patyt a nyílt utcán fejezte le egy 18 éves, csecsen származású diákja Párizs külvárosában, tavaly év végén Dominque Bernard-t gyilkolta meg Arras-ban az iskola egyik volt, szintén csecsen származású tanulója. PatyNEK azért kellett meghalnia, mert az óráján megmutatta a diákjainak a Mohamed prófétáról készült karikatúrákat, amikor a szólásszabadságról és a Charlie Hebdo elleni merényletről beszélt.
Több tucatnyi iskolát iszlamista bombafenyegetés miatt kellett bezárni, ezeket egy lefejezéses videóval együtt küldték el a tettesek
A rendőrség azt sem zárta ki, hogy a fenyegetéssorozat valójában egy orosz dezinformációs kampány
Vagyis most még az oroszok felhasználják a csecseneket de, ez bármikor visszaüthet.
 
Több tucatnyi iskolát iszlamista bombafenyegetés miatt kellett bezárni, ezeket egy lefejezéses videóval együtt küldték el a tettesek
Az is jól reprezentálja a francia állapotokat, hogy a katonaság kell járőrözzön az utcákon, a rendőrség már nem tud megbírkózni a rendfenntartással.
 
Utoljára módosítva:
Ez a gyarmati múlt.
Hát néztem egy darabig mit akarsz ezzel mondani.
Hát talán az állampolgárrá lett pl algériai lakosok átöröklése.
Egyértelmű hogy Franciaország sok színű ország lakosság szempontjából.
Bevándorlások célpontja is volt mindig.
Mivel Párizs volt a művészetek központja a miatt is, színes lakosság
De nagyarányú bevándorlás 2015 körül indult meg.
És ennek mára már, annyira nem örülnek.
és nem a művészvilág bevándorlása az oka ennek:
hinti írta:
Az is jól reprezentálja a francia állapotokat, hogy a katonaság kell járőrözzön az utcákon, a rendőrség már nem tud megbírkózni a rendfenntartással.
iszlamista bombafenyegetést sem hiszem hogy a volt algériai gyarmatiak tették
 
Hát néztem egy darabig mit akarsz ezzel mondani.
Hát talán az állampolgárrá lett pl algériai lakosok átöröklése.
Egyértelmű hogy Franciaország sok színű ország lakosság szempontjából.
Bevándorlások célpontja is volt mindig.
Mivel Párizs volt a művészetek központja a miatt is, színes lakosság
De nagyarányú bevándorlás 2015 körül indult meg.
És ennek mára már, annyira nem örülnek.
és nem a művészvilág bevándorlása az oka ennek:
iszlamista bombafenyegetést sem hiszem hogy a volt algériai gyarmatiak tették
Ez a sokszínűség amit a gyarmati történelméből örökölt.
 
A terror főleg a XXI századi európai már nem nacionalista alapokon nyugszik hanem vallási ez a gyarmati örökségeknek ˝köszönhető˝...
Úgy mit nyugaton mint keleten.
Lásd a moszkvai.
Huntington és Fukuyama :)
Fukuyama elmélete szerint 1990 utan megszunik az ellenségeskedés és nagy-nagy boldogsag jon a vilagra :) A liberális demokraciak aranykora. Megszunik a tortenelem...( A muve cime a tortenelem vége és az utolso ember)
Huntington erre válaszul jelentetett meg egy hosszu cikket, amiben arra hivta fel a figyelmet, hogy bar a két ideologiailag kulonbozo vilagrendszer felbomlott, a harcuk megszunt, de mas teruletekre fog áttevodni 1990 utan. Foleg vallasi kulturalis kulonbsegek lesznek amik dominalnak majd és ezek adjak a harc alapjat.

Ki-ki dontse el maga kinek volt inkabb igaza
 
Látod ezért nem kell az ilyen olvasmányokat komolyan venni ismerni kell őket de, nem kell az élet felfogásunkat ezek alá rendelni.
Én úgy vagyok sok -izmussal hogy megszeretem ismerni de, nem követem őket.
Mert ha beszűkül az érdeklődési kör akkor nem marad más mint a szélsőség.
Nyitottnak kell lenni.
 
Fukuyama a liberalis demokracia apostola..
Harari és kovetoi eskusznek rá.

2022-ben Fukuyama volt az, aki az orosz támadás utan a diktaturak osszeomlasat jovendolte. Szerinte nehany honapon belul ossze kellett volna omlania a Putyin rendszernek, és magaval rántani az europai és a vilag tobbi reszeben lévo diktaturakat( Tobbek kozt az Orban rendszer osszeomlasat is megjovendolte)

A legutolso amit olvastam tole egy 2023-as nyilatkozat.
Tobbek kozt ezt mondta:

"

Nem értem, hogy az olyan országok, mint Magyarország, hogy lehetnek még EU-tagok. Hiszen ott már nincs demokrácia. Jelenleg Ukrajna sokkal demokratikusabb ország, mint Magyarország.

Fukuyama emellett beszélt arról, hogy

  • Ha Donald Trumpot 2024-ben újraválasztják, az nem csak Ukrajnának, de az egész világnak katasztrófa lesz. „Nem akarja támogatni Ukrajnát, Oroszország oldalán áll” – véli a politológus, megjegyezve, hogy Trump korábban is azzal fenyegetőzött, hogy kivonná az Egyesült Államokat a NATO-ból.
  • Nem számít elhamarkodott tárgyalásokra Ukrajna és Oroszország között. Szerinte kérdés, hogy az ukránok képesek-e megfelelő nyomást gyakorolni az oroszokra, ugyanis Moszkvának nem érdeke, hogy tárgyalóasztalhoz üljenek.
  • Ukrajna ellentámadását nem segíti, hogy a Nyugat számtalan kritikával illette azt, de van ok azt feltételezni, hogy áttörést érnek el.
  • Ha Oroszországot sikerül is kiűzni Ukrajnából, van olyan erős, hogy továbbra is komoly fenyegetést fog jelenteni.
  • Az Oroszországon kívül működő dezinformációs gépezetnek köszönheti Putyin, hogy egyes országokban – példaként említi Indiát, Dél-Ázsiát, Afrika egyes részeit és a Közel-Kelet országait – Putyin még mindig el tudja hitetni, Oroszországban demokrácia van.
  • Bármely rezsimmel szemben alkalmazott szankciók mozgó célpontot jelentenek. „Újabb és újabb szankciókat kell bevezetni azért, hogy minél több kiskaput sikerüljön bezárni” – jelentette ki.
  • Szerinte megvan az esélye annak, hogy a NATO és Oroszország között robban ki háború, komolyan kell venni a fenyegetést, de nem lenne értelme annak, ha Oroszország nukleáris fegyvereket vetne be. "
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on dreaming58's profile.
Szia!
Sajnos elírtam a jelszót.Helyesen: DKKTi (a végén kis " I "
Sziasztok! Üdv mindenkinek! Nagyon örülök, hogy a kolléganőm megmutatta ezt az oldalt. Remélem innen sok jó olvasmányt tudok letölteni és elolvasni. Ha csak tehetem, akkor olvasok. A fantázia nagyon fontos számomra. Immár túl vagyok egy könyvtárra való könyv kiolvasásán. De ez az, amiből sohasem lehet elég. Szinte minden műfajt szeretek olvasni. Talán az önéletrajzot nem. Régen sok könyvem volt, ma már nem igazán.
gyurcyka wrote on Aronfy's profile.
szia! annó feltöltöttem a dicsekvő béka-t.eltünt a gépemről sok mással együtt.ha még meg lenne, átdobnád? köszi!
Adatbázis hibát jelez a gép, minden olvasatlan üzenetre kattintásnál....
vivant wrote on nadva's profile.
máj 14 péntek 8:47

Statisztikák

Témák
38,269
Üzenet
4,827,756
Tagok
617,030
Legújabb tagunk
bbence2
Oldal tetejére