Eredeti helyen olvashatod:
https://canadahun.com/temak/hangoskönyv-és-társai-ii.53775/page-44#post-4492445
Igen tisztelt Jogban Érdemes, Tanult Kollégák !
Tisztelt Kiadók, Szerzők, Fordítók !
Miután többek között az amatőr felolvasói blogot is /
https://felolvaso.wordpress.com / természetesen olvassák, hiszen e nélkül nem lett volna mostanában közvetlen kiadói és egyéb jogtudósi megkeresés, ebben a nyílt levélben pár rövid javaslatot teszek, remélten mindenki javára:
– Az irodalom sokrétű érték. Művel, elgondolkodtat, szórakoztat, szellemi táplálék a léleknek. Gondolom, ebben egyetértünk.
Sok ember számára a meghangosított irodalom, írásmű mindennapos, gyakran egyetlen lehetőség a mootonitás, magány és sok egyéb ellenében. Kiemelten ilyenek a látássérültek, idős emberek, de ez szinte mindenkit érinthet.
– Az írások szerzőit és fordítóit természetesen díjazás illeti meg munkájáért. A szerzői jogdíj nem elvitatható. Azonban a rendszer, amit e köré építettek, átgondolatlan, értelmetlen és szükségtelen.
Nem megkérdőjelezve a szerzőt/fordítót megillető jogokat, a 70 évben (gyakran áttételesen 80-100 évben) meghúzott időkorlát gyakorlatilag mindent ellehetetlenít . A magyar nyelv szerkezetének és érthetőségének változása miatt e szabályozás már szinte csak a nehezen felmondható, mai fülnek idegenül hangzó anyagokat engedélyezi – nem beszélve azok mára szinte teljesen inaktív tartalmairól.
Én magam sok jogtiszta, klasszikus anyagot olvasok fel. Minőségi írásokat. Azonban olvasnék én szívesen egyebet is, mert nem erre van igény – de a tűzzel kellene hozzá játszadozni. Kis példa:
” Vaj’h mely indulat rezgette meg nemes keblében az indulat hullámait, miáltal orczája oly pírba öltözött, mit csak hasztalan szerelemmel égő nemesifjaknál is ritkán láthatni, ha lánglobot vető lelki szikráikat a leánykagőg csalárd szivárványa, vagy az agg atya rideg pillantásának jéghideg árja mossa el, mélyívű szenvedésre kárhoztatva véle a mégoly hűségesen kitartó gavallért is…” – tessék kérem ezt el- illetve felolvasni. Nem csak ezt a három sort – az egész könyvet. Nem csak ezt az egyet, hanem CSAK ilyesmit. És tessék kérem ezt hallgatni, lehetőleg mindíg. Miért? Ugyanis EZT és ILYESMIT méltóztatnak engedélyezni szabad felolvasásként.
– Lehet kapni kiadói hanganyagot, halgassák azt. A mi hallgatóink nemigen hallgatják. Tudják Önök, miért? Mert nincs rá pénzük. Mert egy pár órás üzleti forgalmazású hanganyag kimeríti a havi “egyéb” kategória költségkeretét – és egy hónapon keresztül nem fogják hússzor meghallgatni ugyanazt. Tudom, rossz szokás, de harmadszorra már unalmas…
– A kiadói anyagok precízek, stúdióminőségűek, ilyet szabad hallgatni. Az amatőr anyagok olyanok, amilyenek, rontják a színvonalat. Nos, ez néha sajnos igaz – bár mi viszont folytonosan fejlődünk úgy technikai, mint narrátori szinten. Valljuk be, párszor azért tudunk olyant, mint egyes összefércelten piacra dobott CD, amit hakniként elhadarva, pénzért vetnek a közönség elé. Ellenben a jogdíj miatt az a hivatalos és a szövegtartalom miatt úgyis megveszi majd, akit érdekel…
Másfelől az ilyen igényes stúdiómunka a saját magas színvonal és az elvárások tartásán felül főként az üzlethez szükséges. Az amatőr hanganyagok hallgatói köre számára gyakran luxus, illetve esetleges sallang, ott mások az igények.
– Igen komoly kérdés a kit is érdekel dolga. Sokakat érdekelne. Ebből sokan vásárlók – vannak kétségtelenül nem ilyenek is. Ám vegyünk egy kiadói hangoskönyvet. Készül belőle 3-5000 darab. Jobb esetben mondjuk 10000. Ez üzleti vállalkozás, mindenki tisztesen megkapja érte a bevételét, a vevő pedig (jó esetben) egy jó minőségű hanganyagot. Azonban az országban 10millióan, a külföldi magyarokat beszámítva ennél jóval többen élünk. Tehát, ha egy nagyon sikeres, pl. akár 10ezres szériás hanganyag kiment a piacra, többszöröse marad azok száma, akikhez ez nem jut el, vagy el sem juthat. Számukra marad az amatőr felolvasás – alkalmasint nem is az a témakör és szerző, ami a Kiadónál megjelenik, vagy tervben van. Lenne párhuzamos mozgástér. Igen, mi alkalmasint néha belegázolhatunk az Üzlet mozgásterébe, ám ez egyszerűen elkerülhető.
Mit akarok ezzel? Új, vagy kurrens kiadások esetén semmit. Azonban olyan anyagoknál, ami már második-harmadik futását éli, vagy pár évtized után elfelejtődik, elérhetetlen vagy már nem aktuálisan piacképes – mindent. Ugyanis ebből már nem fognak pénzt kifacsarni, mert rengeteg új és sokkal piacképesebb anyag áll rendelkezésre – viszont ezekre az írásokra is komoly kereslet lenne. Nem, nem feltétlen üzleti – emberi. Mert ezek már nem fejőstehenek, ellenben attól még értékek maradhatnak.
– Rendben, akkor a felolvasók fizessék meg a jogdíjat és akkor lehet. Nos kérem, én is, a többiek is amatőrként, minden ellenszolgáltatás nélkül saját szabadidőnkben, saját költségünkön, mások számára készítjük ezeket az anyagokat. A mecenatúrát ennél jobban nem tudjuk fokozni. Van egy határ. Havi tucat-órákat eltöltve azzal, hogy másoknak ingyen adhassunk, nem tudjuk még saját kis fizetésünket, tartalékunkat igen érdekes összegű és hátterű jogdíjakra is elkölteni. Tudom, nem szép dolog tőlünk, de bocsátassék ennyi meg nekünk is.
– MI LEHET AKKOR A MEGOLDÁS?
– Egyfelől természetesen mi, amatőr, ingyenesen a köz javára dolgozó felolvasók azonnal fejezzük be üzletromboló és jogdíjkárosító ártalmas tevékenységünket! – Megtehetnénk. A kedvünket kellően veszik el tőle. Ám nem tesszük meg.
Nem tesszük, három okból sem.
– mert számítanak ránk. Sok ember számít ránk, akiknek ez nagyon komoly segítség.
– mert NEM okozunk Önöknek, Kiadóknak versenyt, vagy piacvesztést, vagy kárt. Egyszerűen azért nem, mert részben az a párszáz ember, akikhez a mi anyagaink eljutnak, nem az Önök vevői. Nem fizetőképes kereslet – az Önök fizetőképes köreit mi sem reklámkampányokkal, sem országos hálózatokkal, sem bármely terítői körökkel, hirdetéssel, vagy bárhogy NEM ZAVARJUK, nem csábítjuk el, nem érjük el – és nem is akarjuk. Egyszerűen ők megmaradnak továbbra is Önöknek, üzleti szektornak.
– Nem vagyunk sokan és nem vagyunk mérvadók. Ami anyagot mi felolvasunk, közreadunk, nem számottevő a piacon. Igaz, utóbbiban van kivétel – ezt azonban önkorlátozással és sok egyébbel azonnal szabályozni tudjuk magunk is.
– HOGYAN TUDNÁNK AKKOR LÉTEZNI EGYMÁS MELLETT, EGYMÁST KIEGÉSZÍTVE?
Egyszerűen. Két dolog lehetséges.
– Önök mindezt figyelmen kívül hagyják, és határozott erővel, a jelen állapotokat fenntartva továbbra is egyre erőteljesebben fellépnek az ellen, hogy mi ilyen anyagot készítsünk és közzétegyünk, most már a gyengénlátóknál és egyéb eddig preferált területeken is. Ebben az esetben tovább folyik a mostani szerencsétlen és értelmetlen állapot. Fognak készülni anyagok tovább is, legfeljebb más partizánmódszerek és csűrés-csavarás mellett. És egyre intenzívebben fognak új kiadású írások megjelenni, komoly bosszúságot okozva és erőforrásokat lekötve. És ez a helyzet mindenkit felőröl, mert egyre értelmetlenebb vitákat szül, egyre nagyobb közösségi hullámokat fog vetni, ami szép lassan eléri immár valóban az Önök piaci érdekeltségeit is. Dávid-Góliát harc lenne, persze, de nem megoldhatatlan. Ellenben végtelenül ostoba és felesleges.
– Célszerűen a másik megoldás javasolható.
Induljunk ki abból, hogy Önök, Kiadók /Szerzők, Fordítók/ joggal tartanak igényt üzleti bevételre, mi ellenben nem, hiszen nem üzleti, hanem civil, humán érdekeltség vagyunk.
Az amatőrök állítják: alapvetően jelenleg sem befolyásolják vagy sértik az Önök üzleti érdekeit. Vannak ugyan átcsapongások, ám ezt önszabályozással rendbe téve folytonosan elkerülhetik. Viszont MOZGÁSTERET KÉRNEK maguknak, a jelenlegi gúzsbakötés helyett.
Nem túl nagy mozgásteret. Épp csak annyit, hogy a jelenlegi 70-100 éves idétlen leszabályozásból kilépve – ha nem is törvényváltással, mert bár az lenne a megoldás, de ezt nem kérhetjük, de egyedi megállapodásokkal, Kiadók, Szerzők, Fordítók egyedi … vegyük úgy, belátásával, nagylelkűségével, ésszerűségével – engedjenek teret a porosabb, piacképtelenebb, nem bestseller területeken is számunkra a folytonos jogfenyegetettséggel szemben végzendő ingyenes civil munkához is. Mindössze ennyi.
Magyarul: ésszerű lenne áttekinteni egy-egy Kiadó, Szerző, Fordítóval közösen, melyek azok a munkák, amik a jelen és vártan közeli jövőbeni terveiknél már nem szerepelnek. Amit egyszer üzleti szempontból (is) kifacsartak, illetve azóta lassan kikopott a piacról.
Ez húsz-harminc év távlatáról indulva visszafelé számunkra hatalmas mozgásteret jelenthet, épp elég nagyot ahhoz, hogy talán még véletlenül se zavarjuk az Önök üzleti tevékenységét. Ezekre az átnézett-egyeztetett anyagokra megkapva a nonprofit, Open Acess nyílt hozzáférésű meghangosíthatóság engedélyét, mindenki megnyugodhat és szabadon dolgozhat.
Nincs sok amatőr felolvasó. Aktív talán hét-nyolc. Ami könyvet tisztességesen meg tudnak csinálni – főleg az így remélten elnyert új, számunkra hatalmas mozgástérben – sem időben, sem mennyiségben nem képes befolyást gyakorolni. Ellenben adni képes, annak a nem több, mint pár száz embernek, akik számára ez másként elérhetetlen.
Azzal, hogy egy Kiadó, vagy egyéb üzlet érdekeit nem sértjük az engedély alapján – még lehetne hivatkozni a fordítói vagy szerzői érdekekre. A szerzői jogdíj azonban akkor is elérhetetlen számukra, ha ezt mi vagy csináljuk, vagy nem csináljuk, mivel épp a már nem elérhető vagy nem forgalomtervezett területeket kérjük el. A szerző-fordító számára esetleg más műveihez az ismertség csak segíthet. Ha pedig mégis épp azt az elfeledett vagy elkallódott művet akarná egy vállalkozás üzletté tenni – akkor szól és visszavonjuk.
Ám horribile dictu még abban is partnerek lehetünk, ha esetleg megtisztelnek vele, hogy ezért a gesztusért cserébe, vagy e mellett a kiadó-szerző-fordító igényeket segítsük, “be” vagy “alá”dolgozzunk. Magam nevében mindenképp.
A jelen képtelen helyzet megoldását – én legalábbis – valahogy így látom kezelhetőnek.
Köszönet a figyelemért – remélem, az érdemi reagálás és a békés közeledés lehetőségével élni tudunk.
Üdvözlettel: Engler József / teddyted
