Happy Hanukkah!

Chánuká ünnepe kiszlév hó 25-én kezdődik (idén december 10.-én este), és nyolc napig tart. Annak a győzelemnek állít emléket, amelyet a Mákkábeusok három évig tartó szabadságharc után arattak az Izraelt elfoglaló szíriai görögök fölött, és legyőzték a görögök hellenista zsidó támogatóit is, akik változtatásokat akartak bevezetni a zsidó vallásgyakorlatban. A harc polgári i. e. 165-ben a Jeruzsálemi Templom visszafoglalásával ért véget. A győzelemmel helyreállt Izrael szuverenitása is. A “chánuká” azt jelenti: “felavatás”, s arra utal, hogy újra Isten oltalmába ajánlották a Templomot, amelyet a pogány bálványok és praktikák beszennyeztek.

A CHÁNUKAI SZERTARTÁSOK

A MENÓRA FÉNYÉNEK ÁLDÁSAI
A fények meggyújtása előtti áldások 1. Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki megszentelt minket parancsolatokkal, s meghagyta, hogy gyújtsunk Chánukára gyertyát. 2. Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya: csodákat műveltél atyáink idején, az akkori idők ezen napjaiban. A következő áldást csak az első estén mondjuk (vagy amelyik napon először gyújtunk Chánuká-gyertyát). 3. Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki életben tartott s megőrzött bennünket, s engedte megérni mostani időnket.
A FÉNYEK MEGGYÚJTÁSA UTÁN EZT MONDJUK Meggyújtjuk ezeket a gyertyákat, hogy felidézzük Általad való megmenekülésünket és a csodákat, amelyeket ősatyáinkkal cselekedtél az ő idejükben ezeken a napokon, szent főpapjaid által. Chánuká nyolc napjának szent fényei ezek, amelyekkel nem szabad világítanunk, csak néznünk szabad őket, hogy hálát adjunk Neked, és magasztaljuk nagy Nevedet csodatételeidért és Általad való megmenekülésünkért.​

Hayim Halevi Donin kalauza

* Chánukákor szabad dolgozni. * A chánukái menóra nyolckarú kandeláber, amelyen külön helye van a “szolgalángnak”, amellyel napnyugta után meggyújtjuk a lángokat: ezt sámásnak hívják. A gyújtás után – égve – visszatesszük a helyére. * Az égő “szolgagyertyát” kézben tartva a két áldást mondjuk. Az első estén egy harmadik áldást is mondunk, a Sehechejánut. * Az első estén egy lángot gyújtunk, azután minden este eggyel többet, míg a nyolcadikon az összes láng nem ég. Az új gyertyát mindig balról tesszük hozzá a többihez, és balról jobbra haladunk a gyújtással. * A menóra lángját nem szabad gyakorlati célra – olvasásra, világításra, cigarettagyújtásra stb. – használni. Szükség esetén a sámás lángját használhatjuk. * A menórát az ablak közelében kell meggyújtani, hogy kívülről látni lehessen, ezáltal nyilvánosan hirdesse Chánuká csodáját. * Szép dolog, ha a család minden tagjának van saját menórája, és mindenki gyújt chánukái fényt. * Szokás a gyerekeknek pénzt – chánukágeltet – és ajándékokat adni. * Pénteken este a menóra lángját a szombati gyertyáknál előbb kell meggyújtani, akkor is, ha még nem ment le a Nap. Szombaton este a hávdálá után gyújthatunk lángot a menórában. * Az istentisztelet rendjébe Chánuká hetében beiktatjuk a Hálélt, valamint az Ál Hániszim hálaimát, amelyet a győzelmek és csodák emlékére mondunk. Ez utóbbit csatoljuk az étkezés utáni hálaimához is.

hanukkah.jpg
 
Csatolás megtekintése 1765999
Egészségben, boldogságban, örömökben, sikerekben megélt szép ünnepet kívánnék!
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,149
Tagok
615,634
Legújabb tagunk
verenicebraga
Oldal tetejére