A széder lefolyása
A széder vallásos rendezvény, a Peszách elsõ estéjén - a diaszpórában az elsõ két estén - rendezett ünnepi vacsora.
A széder (istentiszteleti) rendet * jelent. A rituális lakomát azért nevezik így, mert az év összes ünnepi étkezésétõl eltérõ, különleges szertartási rendje van.
A tulajdonképpeni vacsorán kívül az alábbi dolgokra van szükség a szertartás teljesítéséhez:
- bor;
- macesz;
- kárpász gyanánt valamilyen zöldség: van, aki zellert, van, aki petrezselymet vagy fõtt burgonyát használ;
- keserû fû: frissen reszelt torma vagy fejes saláta;
- chároszet: reszelt alma és dió borral összekeverve, fahéjjal fûszerezve;
egy tálka sós víz;
- csontos sült hús;
- fõtt vagy sült tojás;
- egy nagy borospohár vagy -kupa: Élijáhu pohara.
A zöldségbõl, a keserû fûbõl és a chároszetbõl fejenként egy-egy adag legyen. Három maceszlap legyen az asztalfõn, ezenkívül mindenkinek jusson legalább másfél lap. A borból annyi kell, hogy mindenkinek négyszer lehessen tölteni, Élijáhu poharába pedig egyszer. A felnõttek pohara legalább egydecis legyen.
Az ünnepi tálat így kell elrendezni:
tojás csontos hús
keserû fû
zöldség chároszet
torma
A tál lehet kerek vagy szögletes. Ha nincs külön szédertál, bármilyent lehet használni.
Az asztalfõn három, asztalkendõvel vagy ünnepi maceszterítõvel letakart macesz legyen a széder vezetõje, a házigazda elõtt.
Minden teríték mellé oda kell készíteni egy Hágádát. A hágádá "elbeszélést" jelent, s egy könyvecskének a címe, amely a széder szertartásrendjét, az elmondandó áldásokat és imákat tartalmazza, ezenkívül leírja a zsidók szolgasorsát és kivonulását Egyiptomból.
Ha az ünnepi tál nem elég nagy, és nem fér rá minden, kisebb tálakat vagy tálkákat lehet mellé helyezni.
A rituális ételek különbözõ dolgokat jelképeznek.
A macesz a sietséget idézi, amellyel õseink elhagyták Egyiptomot, s "még meg sem kelhetett tésztájuk". Jelképezi "a sanyarúság kenyerét, amelyet õseink ettek Egyiptom országában".
A bor az öröm és a vidámság jelképe. A négy pohár külön-külön köszönti a négy kifejezést, amelyet a Tóra Izrael kiszabadítására használ: "...megszabadítalak benneteket (hocéti) az egyiptomi kényszermunkától...", "...megmentelek benneteket (hicálti) a szolgai munkától...", "...megváltalak beneteket (gáálti) kinyújtott karral és súlyos ítéletekkel..." és "Népemmé fogadlak titeket (lákáchti), és a ti Istenetek leszek..." (2Mózes 6:6-7.) A következõ vers így szól: "Azután beviszlek benneteket (hévéti) arra a földre, amelyre nézve megesküdtem, hogy Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak adom azt." Ezt a kifejezést az ötödik pohár jelképezi, amelyet nem isznak ki, mert Izrael számkivetettségének hosszú évszázadai alatt úgy tekintették ezt az ígéretet, mint ami még nem teljesült. A poharat azért az asztalra tették, és elnevezték "Élijáhu poharának". Élijáhu - magyar nevén Illés - próféta a hagyomány szerint a Messiás elõhírnöke, akinek eljövetele a számûzöttek visszatérését és a zsidó szuverenitás helyreállítását hozza el.
A keserû fû a rabszolgaságban sínylõdõ zsidók keserû sorsát jelképezi.
A chároszet a habarcsot jelenti, amellyel az izraeliták az egyiptomi építkezéseken dolgoztak.
A sós víz a könnyeket idézi, amelyekkel a nép nyomorúságát siratta.
A kárpász a tavaszt, a termékenységet, az örökké megújuló reményt képviseli, még ha sós vízbe - könnybe - mártva esszük is.
A csontos hús és a tojás a Templom lerombolására emlékeztet, a pászkaáldozatra és az ünnepi áldozatra a Templom mûködése idején. A húsdarab egyenes szokott lenni - lábszár vagy csirkenyak -, és azt jelképezi, hogy "kinyújtott karral" szabadította meg az Örökkévaló Izraelt. A tojás a gyász hagyományos jelképe.
A tojást és a húst elõre el kell készíteni. Mindkettõt csak másnap esszük meg.
Azért van három macesz - három kovásztalan kenyér - az asztalon, mert minden szombaton és ünnepen két kenyérre kell áldást mondani, a harmadikat pedig kettétörik, és az egyik fele lesz az áfikomán, amellyel a szédervacsorát befejezik.
A háláchá egyéb szimbolikus jelentést is tulajdonít a három macesznak:
Az õsatyákat, Ábrahámot, Izsákot és Jákobot jelképezik.
A három fennmaradt törzstöredéket jelentik, a kohénokat, Lévi és Izrael törzsét.
A két "bemártás" - a kárpász sós vízbe és a keserû fû chároszetba mártása - a szertartáshoz tartozik: szándékosan eltérünk az ismert étkezési szokásoktól, hogy felkeltsük a gyerekek kíváncsiságát, s azok megkérdezhessék, miért teszünk így. A kérdésekre adott válaszokból bontakozik ki a kivonulás története.
A régi idõkben szokás volt étkezés elõtt egy falatot bemártani valamibe. Ezért a bölcsek tanácsára ezen az estén kétszer mártunk, hogy a gyerekek kérdezõsködhessenek. A Talmudban a négy kérdés egyik változata így hangzik: "Miért mártunk más estén egyszer, Peszách estéjén pedig kétszer?"
A gyerekeket nem véletlenül vonjuk be a széderesti szertartásba. A négy kérdést, a má nistánát kifejezetten a gyerekek számára vették be a Hágádába. A négy fiú szimbolikája erkölcsi tanításokat hordoz, a gyermeknyelven szóló - de mély vallási és történelmi jelentéssel bíró - dalok, a Chád gádjá és az Echád mi jodéá is erre szolgálnak. A szokásos játékokat, az áfikomán "ellopását" vagy "megtalálását" szintén a gyerekek kedvéért játsszuk.
Az is szokás, hogy a házigazda heverõ formájú széken foglal helyet, amelyen kényelmesen támaszkodhat. A régi idõkben a szabad emberek ettek támaszkodva: ezért tartozik ez a gesztus a széder szertartásához.
Nem kötelezõ, de szokás, hogy a széder levezetõje fehér ruhát - kitelt (kitlit) - visel, a vallási tisztaság jelképeként.
A szédert a zsinagógából, a Peszách esti istentiszteletrõl hazatérve kell elkezdeni.
Pénteken este szabad az est leszállta elõtt is kiddust mondani és enni - és elvenni ezzel a világiból a szentség számára -, de Peszáchkor nem. A maceszevés és a borivás micváját - miután a kiddus a négy pohár egyikeként a széder részének számít - este kell teljesíteni. A bibliai elõírás így szól: "...az éjszakán... egyenek kovásztalan kenyeret..."
A szertartást bármilyen Hággádából le lehet vezetni. A különbözõ méretû, fordítású és tipográfiájú, mûvészien tervezett kiadások közül tetszés szerint lehet választani.
A szertartás rendje:
Megtöltjük a poharat borral.
Kádés: a házigazda kiddust mond. Eltérnek a szokások abban, hogy állva vagy ülve mondják, illetve hallgatják a kiddust. Mindkét mód helyes. Ezután mindenki "Ámen!-t" mond, és megisszuk az elsõ pohár bort. A pohárnak több mint a felét ki kell üríteni.
Urhác: egy tál vizet hoznak az asztalhoz, kézmosás céljára. Áldást nem kell mondani.
Kárpász: mindenki kivesz egy kis zöldséget, sós vízbe mártja, és áldást mond:
(Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám boré pri háádámá.)
"Áldott légy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki a föld gyümölcsét teremti!"
Jáchác: a házigazda kettétöri a középsõ maceszt, az egyik darabot visszateszi, a másikat kendõbe csomagolva félreteszi, ez lesz az áfikomán.
Újból megtöltjük a poharakat.
Mágid: elmondjuk Peszách történetét, amely a macesz jelentõségének bemutásával kezdõdik, és a "négy kérdéssel" folytatódik. Tóra-idézetek, ágádikus magyarázatok, tudósok történetei, Istent dicsõítõ zsoltárok színesítik a szertartásnak ezt a szakaszát. "Dicséretes", tanítják a bölcsek, elmondani a kivonulás eseményeit, és beszélni a csodákról, amelyek õseinkkel történtek. Ez alatt a szakasz alatt a résztvevõk hozzászólhatnak az olvasott szöveghez, magyarázatokat fûzhetnek hozzá, vagy elmondhatják, mit tanultak, hallottak, olvastak Peszáchhal kapcsolatban.
Ennek a szakasznak a végén - a borra mondott áldás után - kiisszuk a második poharat.
Ráchcá: rituális kézmosás következik, most már áldással kísérve (lásd ..... oldal). Vagy mindenki feláll az asztaltól, és a mosdónál mos kezet, vagy az asztalnál adnak körbe egy mosdótálat. Elmondjuk a kézmosásra mondandó áldást. Ettõl kezdve nem szabad beszélni, csak maceszevés után.
Moci mácá: a házigazda fölemeli a két és fél maceszt, és a következõ áldásokat mondja:
(Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám hámoci lechem min háárec.)
"Áldott légy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki kenyeret ad nekünk a földbõl!"
(Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám áser kidsánu b'micvotáv v'civánu ál áchilát mácá.)
"Áldott légy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki megszentelt minket parancsolataival, s meghagyta minékünk a macesz evését!"
Darabokra tördeli a maceszt, és szétosztja a többiek között.
Máror: mindenki vesz a keserû fûbõl egy olajbogyónyit, bemártja a chároszetba, és megeszi, miután elmondta a következõ áldást:
(Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám áser kidsánu b'micvotáv v'civánu ál áchilát máror.)
"Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki megszentelt minket parancsolataival, s meghagyta, hogy együk a keserû füvet."
Koréch: két maceszdarab közé keserû füvet és chároszetet téve kis "szendvicset" készítünk, és megesszük. Ezzel arra emlékezünk, hogy a Szent Templom fennállása idején Hillél, a nagy bölcs a Peszách-áldozati húst és a keserû füvet a macesszal együtt ette, mert le van írva: "...kovásztalan kenyérrel meg keserû füvekkel egyék meg..." (4Mózes 9:11.) és "...egyenek hozzá kovásztalan kenyeret keserû füvekkel..." (2Mózes 12:8.)
Sulchán oréch: a vacsora. A Kelet-Európából származó családoknál szokás a vacsorát elõétellel - sós vízben tálalt keménytojással - kezdeni.
Áfikomán: vacsora után elõveszik az áfikománt, a félretett fél maceszt, és mindenki kap egy darabkát "desszertként". Azért esszük utoljára, mert ez jelképezi a pászkaáldozatot. Ha az áfikomán nincs meg, mert az est folyamán elkeveredett, másik maceszt is szabad használni.
Báréch: harmadszor is megtöltjük a poharakat, s a házigazda és a résztvevõk együtt elmondják vagy eléneklik az étkezés utáni áldást. Ezután áldást mondunk a harmadik pohár borra, és kiisszuk.
Kitöltjük a negyedik pohár bort. Élijáhu poharát is színültig töltjük.
Hállél: Zsoltárok és Istent dicsõítõ imák következnek. Ezután áldást mondunk, és kiisszuk a negyedik pohár bort.
Nircá: a széder hivatalos befejezése, miután kifejeztük reményünket, hogy az Örökkévaló szívesen fogadta szertartásunkat.
Számos elterjedt dal van, amelyet a széder után szoktak énekelni. Vidám dallamukat és mondókaformájukat nagyon szeretik a gyerekek, akik az éneklés kedvéért szívesen maradnak ébren az est legvégéig. A dalok tartalma azonban egyáltalán nem gyerekes. Az egyik legismertebb, az Echád mi jodéá (Ki tudja, mi az egy?) a zsidó hit alapelveit dolgozza fel, egy másik, a Chád gádjá (Egy gida...) pedig madártávlatból mutatja be Izrael hányódását a többi nép között.
"Jövõre az újjáépült Jeruzsálemban", lösáná hábáá böJirusálájim hábnujá: ezzel a dallal ér véget a széder.
A széder vallásos rendezvény, a Peszách elsõ estéjén - a diaszpórában az elsõ két estén - rendezett ünnepi vacsora.
A széder (istentiszteleti) rendet * jelent. A rituális lakomát azért nevezik így, mert az év összes ünnepi étkezésétõl eltérõ, különleges szertartási rendje van.
A tulajdonképpeni vacsorán kívül az alábbi dolgokra van szükség a szertartás teljesítéséhez:
- bor;
- macesz;
- kárpász gyanánt valamilyen zöldség: van, aki zellert, van, aki petrezselymet vagy fõtt burgonyát használ;
- keserû fû: frissen reszelt torma vagy fejes saláta;
- chároszet: reszelt alma és dió borral összekeverve, fahéjjal fûszerezve;
egy tálka sós víz;
- csontos sült hús;
- fõtt vagy sült tojás;
- egy nagy borospohár vagy -kupa: Élijáhu pohara.
A zöldségbõl, a keserû fûbõl és a chároszetbõl fejenként egy-egy adag legyen. Három maceszlap legyen az asztalfõn, ezenkívül mindenkinek jusson legalább másfél lap. A borból annyi kell, hogy mindenkinek négyszer lehessen tölteni, Élijáhu poharába pedig egyszer. A felnõttek pohara legalább egydecis legyen.
Az ünnepi tálat így kell elrendezni:
tojás csontos hús
keserû fû
zöldség chároszet
torma
A tál lehet kerek vagy szögletes. Ha nincs külön szédertál, bármilyent lehet használni.
Az asztalfõn három, asztalkendõvel vagy ünnepi maceszterítõvel letakart macesz legyen a széder vezetõje, a házigazda elõtt.
Minden teríték mellé oda kell készíteni egy Hágádát. A hágádá "elbeszélést" jelent, s egy könyvecskének a címe, amely a széder szertartásrendjét, az elmondandó áldásokat és imákat tartalmazza, ezenkívül leírja a zsidók szolgasorsát és kivonulását Egyiptomból.
Ha az ünnepi tál nem elég nagy, és nem fér rá minden, kisebb tálakat vagy tálkákat lehet mellé helyezni.
A rituális ételek különbözõ dolgokat jelképeznek.
A macesz a sietséget idézi, amellyel õseink elhagyták Egyiptomot, s "még meg sem kelhetett tésztájuk". Jelképezi "a sanyarúság kenyerét, amelyet õseink ettek Egyiptom országában".
A bor az öröm és a vidámság jelképe. A négy pohár külön-külön köszönti a négy kifejezést, amelyet a Tóra Izrael kiszabadítására használ: "...megszabadítalak benneteket (hocéti) az egyiptomi kényszermunkától...", "...megmentelek benneteket (hicálti) a szolgai munkától...", "...megváltalak beneteket (gáálti) kinyújtott karral és súlyos ítéletekkel..." és "Népemmé fogadlak titeket (lákáchti), és a ti Istenetek leszek..." (2Mózes 6:6-7.) A következõ vers így szól: "Azután beviszlek benneteket (hévéti) arra a földre, amelyre nézve megesküdtem, hogy Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak adom azt." Ezt a kifejezést az ötödik pohár jelképezi, amelyet nem isznak ki, mert Izrael számkivetettségének hosszú évszázadai alatt úgy tekintették ezt az ígéretet, mint ami még nem teljesült. A poharat azért az asztalra tették, és elnevezték "Élijáhu poharának". Élijáhu - magyar nevén Illés - próféta a hagyomány szerint a Messiás elõhírnöke, akinek eljövetele a számûzöttek visszatérését és a zsidó szuverenitás helyreállítását hozza el.
A keserû fû a rabszolgaságban sínylõdõ zsidók keserû sorsát jelképezi.
A chároszet a habarcsot jelenti, amellyel az izraeliták az egyiptomi építkezéseken dolgoztak.
A sós víz a könnyeket idézi, amelyekkel a nép nyomorúságát siratta.
A kárpász a tavaszt, a termékenységet, az örökké megújuló reményt képviseli, még ha sós vízbe - könnybe - mártva esszük is.
A csontos hús és a tojás a Templom lerombolására emlékeztet, a pászkaáldozatra és az ünnepi áldozatra a Templom mûködése idején. A húsdarab egyenes szokott lenni - lábszár vagy csirkenyak -, és azt jelképezi, hogy "kinyújtott karral" szabadította meg az Örökkévaló Izraelt. A tojás a gyász hagyományos jelképe.
A tojást és a húst elõre el kell készíteni. Mindkettõt csak másnap esszük meg.
Azért van három macesz - három kovásztalan kenyér - az asztalon, mert minden szombaton és ünnepen két kenyérre kell áldást mondani, a harmadikat pedig kettétörik, és az egyik fele lesz az áfikomán, amellyel a szédervacsorát befejezik.
A háláchá egyéb szimbolikus jelentést is tulajdonít a három macesznak:
Az õsatyákat, Ábrahámot, Izsákot és Jákobot jelképezik.
A három fennmaradt törzstöredéket jelentik, a kohénokat, Lévi és Izrael törzsét.
A két "bemártás" - a kárpász sós vízbe és a keserû fû chároszetba mártása - a szertartáshoz tartozik: szándékosan eltérünk az ismert étkezési szokásoktól, hogy felkeltsük a gyerekek kíváncsiságát, s azok megkérdezhessék, miért teszünk így. A kérdésekre adott válaszokból bontakozik ki a kivonulás története.
A régi idõkben szokás volt étkezés elõtt egy falatot bemártani valamibe. Ezért a bölcsek tanácsára ezen az estén kétszer mártunk, hogy a gyerekek kérdezõsködhessenek. A Talmudban a négy kérdés egyik változata így hangzik: "Miért mártunk más estén egyszer, Peszách estéjén pedig kétszer?"
A gyerekeket nem véletlenül vonjuk be a széderesti szertartásba. A négy kérdést, a má nistánát kifejezetten a gyerekek számára vették be a Hágádába. A négy fiú szimbolikája erkölcsi tanításokat hordoz, a gyermeknyelven szóló - de mély vallási és történelmi jelentéssel bíró - dalok, a Chád gádjá és az Echád mi jodéá is erre szolgálnak. A szokásos játékokat, az áfikomán "ellopását" vagy "megtalálását" szintén a gyerekek kedvéért játsszuk.
Az is szokás, hogy a házigazda heverõ formájú széken foglal helyet, amelyen kényelmesen támaszkodhat. A régi idõkben a szabad emberek ettek támaszkodva: ezért tartozik ez a gesztus a széder szertartásához.
Nem kötelezõ, de szokás, hogy a széder levezetõje fehér ruhát - kitelt (kitlit) - visel, a vallási tisztaság jelképeként.
A szédert a zsinagógából, a Peszách esti istentiszteletrõl hazatérve kell elkezdeni.
Pénteken este szabad az est leszállta elõtt is kiddust mondani és enni - és elvenni ezzel a világiból a szentség számára -, de Peszáchkor nem. A maceszevés és a borivás micváját - miután a kiddus a négy pohár egyikeként a széder részének számít - este kell teljesíteni. A bibliai elõírás így szól: "...az éjszakán... egyenek kovásztalan kenyeret..."
A szertartást bármilyen Hággádából le lehet vezetni. A különbözõ méretû, fordítású és tipográfiájú, mûvészien tervezett kiadások közül tetszés szerint lehet választani.
A szertartás rendje:
Megtöltjük a poharat borral.
Kádés: a házigazda kiddust mond. Eltérnek a szokások abban, hogy állva vagy ülve mondják, illetve hallgatják a kiddust. Mindkét mód helyes. Ezután mindenki "Ámen!-t" mond, és megisszuk az elsõ pohár bort. A pohárnak több mint a felét ki kell üríteni.
Urhác: egy tál vizet hoznak az asztalhoz, kézmosás céljára. Áldást nem kell mondani.
Kárpász: mindenki kivesz egy kis zöldséget, sós vízbe mártja, és áldást mond:
(Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám boré pri háádámá.)
"Áldott légy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki a föld gyümölcsét teremti!"
Jáchác: a házigazda kettétöri a középsõ maceszt, az egyik darabot visszateszi, a másikat kendõbe csomagolva félreteszi, ez lesz az áfikomán.
Újból megtöltjük a poharakat.
Mágid: elmondjuk Peszách történetét, amely a macesz jelentõségének bemutásával kezdõdik, és a "négy kérdéssel" folytatódik. Tóra-idézetek, ágádikus magyarázatok, tudósok történetei, Istent dicsõítõ zsoltárok színesítik a szertartásnak ezt a szakaszát. "Dicséretes", tanítják a bölcsek, elmondani a kivonulás eseményeit, és beszélni a csodákról, amelyek õseinkkel történtek. Ez alatt a szakasz alatt a résztvevõk hozzászólhatnak az olvasott szöveghez, magyarázatokat fûzhetnek hozzá, vagy elmondhatják, mit tanultak, hallottak, olvastak Peszáchhal kapcsolatban.
Ennek a szakasznak a végén - a borra mondott áldás után - kiisszuk a második poharat.
Ráchcá: rituális kézmosás következik, most már áldással kísérve (lásd ..... oldal). Vagy mindenki feláll az asztaltól, és a mosdónál mos kezet, vagy az asztalnál adnak körbe egy mosdótálat. Elmondjuk a kézmosásra mondandó áldást. Ettõl kezdve nem szabad beszélni, csak maceszevés után.
Moci mácá: a házigazda fölemeli a két és fél maceszt, és a következõ áldásokat mondja:
(Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám hámoci lechem min háárec.)
"Áldott légy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki kenyeret ad nekünk a földbõl!"
(Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám áser kidsánu b'micvotáv v'civánu ál áchilát mácá.)
"Áldott légy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki megszentelt minket parancsolataival, s meghagyta minékünk a macesz evését!"
Darabokra tördeli a maceszt, és szétosztja a többiek között.
Máror: mindenki vesz a keserû fûbõl egy olajbogyónyit, bemártja a chároszetba, és megeszi, miután elmondta a következõ áldást:
(Báruch Átá Ádonáj Elohénu Melech HáOlám áser kidsánu b'micvotáv v'civánu ál áchilát máror.)
"Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, ki megszentelt minket parancsolataival, s meghagyta, hogy együk a keserû füvet."
Koréch: két maceszdarab közé keserû füvet és chároszetet téve kis "szendvicset" készítünk, és megesszük. Ezzel arra emlékezünk, hogy a Szent Templom fennállása idején Hillél, a nagy bölcs a Peszách-áldozati húst és a keserû füvet a macesszal együtt ette, mert le van írva: "...kovásztalan kenyérrel meg keserû füvekkel egyék meg..." (4Mózes 9:11.) és "...egyenek hozzá kovásztalan kenyeret keserû füvekkel..." (2Mózes 12:8.)
Sulchán oréch: a vacsora. A Kelet-Európából származó családoknál szokás a vacsorát elõétellel - sós vízben tálalt keménytojással - kezdeni.
Áfikomán: vacsora után elõveszik az áfikománt, a félretett fél maceszt, és mindenki kap egy darabkát "desszertként". Azért esszük utoljára, mert ez jelképezi a pászkaáldozatot. Ha az áfikomán nincs meg, mert az est folyamán elkeveredett, másik maceszt is szabad használni.
Báréch: harmadszor is megtöltjük a poharakat, s a házigazda és a résztvevõk együtt elmondják vagy eléneklik az étkezés utáni áldást. Ezután áldást mondunk a harmadik pohár borra, és kiisszuk.
Kitöltjük a negyedik pohár bort. Élijáhu poharát is színültig töltjük.
Hállél: Zsoltárok és Istent dicsõítõ imák következnek. Ezután áldást mondunk, és kiisszuk a negyedik pohár bort.
Nircá: a széder hivatalos befejezése, miután kifejeztük reményünket, hogy az Örökkévaló szívesen fogadta szertartásunkat.
Számos elterjedt dal van, amelyet a széder után szoktak énekelni. Vidám dallamukat és mondókaformájukat nagyon szeretik a gyerekek, akik az éneklés kedvéért szívesen maradnak ébren az est legvégéig. A dalok tartalma azonban egyáltalán nem gyerekes. Az egyik legismertebb, az Echád mi jodéá (Ki tudja, mi az egy?) a zsidó hit alapelveit dolgozza fel, egy másik, a Chád gádjá (Egy gida...) pedig madártávlatból mutatja be Izrael hányódását a többi nép között.
"Jövõre az újjáépült Jeruzsálemban", lösáná hábáá böJirusálájim hábnujá: ezzel a dallal ér véget a széder.
