Harminchét embert ítéltek el szervkereskedelemért Egyiptomban

Harminchét embert ítéltek szervkereskedelemért háromtól tizenöt évig terjedő börtönbüntetésekre csütörtökön Egyiptomban - jelentette a Reuters brit hírügynökség.

b2000.jpg

Az ügynek összesen 41 vádlottja volt, köztük orvosok és ápolók. A törvényszék három embert felmentett, egy vádlott pedig még az ítélethirdetés előtt elhunyt.

A szervkereskedelem vádlottjait 2016 végén tartóztatták le egy nemzetközi bűnhálózat elleni nyomozás keretében végrehajtott razzia során. Az egyiptomi korrupcióellenes hatóság együttműködésével végzett nyomozás engedéllyel és engedély nélkül működő magánkórházakra és egészségügyi központokra összpontosított. A hatóságok akkori közleménye szerint ezekben a létesítményekben zajlottak a szervátültetések, itt folyt a szervek kioperálása is.

Egyes orvosok tekintélyes intézmények, mint például a Kairói Egyetem és az Ain-Samsz Egyetem orvosi karán dolgoztak - tudatta az egyiptomi egészségügyi minisztérium.

A tárca nem tért ki arra, hogy mekkora pénzösszeget foglaltak le a nyomozás során, illetve mennyire volt kiterjedt a hálózat.

A szervkereskedelem tilos Egyiptomban, de a szegénység gyakran arra kényszerít sok egyiptomit, hogy eladja valamelyik szervét, mégpedig általában gazdag külföldieknek. Korábbi sajtójelentések arról számoltak be, hogy szervkereskedők Európába jutni akaró afrikai migránsokat vettek célba, akik kétségbeesetten pénzhez akartak jutni, hogy kifizessék a Földközi-tengerre lélekvesztőket indító embercsempészeket. A Reuters nem tudta megerősíteni ezeknek a jelentéseknek a hitelességét.

A csütörtöki ítélethirdetés szemtanúi azt mondták a Reutersnek, hogy hat vádlottra 15 év szabadságvesztést és 500 ezer egyiptomi font (7,7 millió forint) pénzbírságot, tizenegyre 7 évet és 300 ezer font (4,6 millió forint) megfizetését, húsz emberre pedig 3 év börtönt és 200 ezer font (3,1 millió forint) bírságot szabtak ki.

MTI
 
*
Kevés ez a büntetés...
De ezzel az adok-kapok szervi dolgokkal nagyon sok minden még mindig nincs jogilag letisztázva. Pl. adva van egy nagyon gazdag házaspár, akinek nem lehet gyereke. A férj mindenképpen szeretne, ő egészséges. A feleségnek viszont nincsenek érett petesejtjei. Olvastam olyat, hogy egészséges, de szegény fiatal asszonynak leszívták az egészséges petesejtjeit, többet is a biztonság kedvéért, majd petri csészében megtermékenyítették a férj ondójával, majd amikor bizonyos érettséget elért a megtermékenyített pete - akkor már a terméketlen, ám szülni tudó feleségbe ültették bele. De ugye működik a béranyaság is. Állítólag nem pénzért vállalják, de ki az az őrült, aki ilyen torturát végig csinál egy mosolyért. Hallgatólagos ez az egész üzlet. Rettenet, ami folyik ezen a szerv-piacon, rettenet. Most tovább is gondolva, ha bárki rászánja magát, hogy X pénzért eladja az egyik veséjét, mi a biztosíték, hogy az üzletet ajánló orvos, a másikat is nem veszi ki?:eek:
Aztán a rokonoknak elmondja, hogy sajnos, az operáció során elhunyt a jelentkező. Pesze, 1 vesét vall be, a másikat elhallgatja, hogy azt is kiemelte. Képtelenség ezt végig is gondolni... Képtelenség.
Ilyenkor mindig félek, hogy az a sok, fiatal, egészséges ember, hová a "pitymalattyba" tűnik el? Hatalmas üzlet, még a futtatáson és a prostitución is nagyobb. Ha úgy vesszük, egy egészséges embert "hártyáira" lehet szétszerelni, kezdve a szemén és folytatva akár a tüdőn, szíven és hadd ne soroljam...
Rettenet.
Egy okkal több, hogy még jobban féltsük egészséges és fiatal hozzátartozóinkat.
 
A szerv bank nemzetkozi szervezet, ahol penzrol nincs szo. Aki jogosult ra vagy nagy szuksege van azt felveszik a listara es ha adodik megegyezo donor akkor kerul sorra foleg ha elo ember es nem gondolta meg magat.
Minden feketen eladott szervet buntetni kell mert a raszorulok eselyet rontjak.
Borzalmas nagy a hiany ezert is alakul ki a fekete kereskedelem. Sok ember varakozik az eletmento beavatkozasra.
Nagy szerencse ha a csaladba van lehetoseg donornak menni ,amivel megmenti az eletet a csaladtagjanak.
Kisgyerekek sokasaga varakozik donorra mert se a csaladjaba se a donorbankba nincs megyezo szerv szamara.
Az orvostudomany egyre jobban fejlodik es egyre nagyobb szukseg van donorokra.
A donor kilete titkos pont egyik ok hogy utolag ne lehesen se zsarolni se penzt kerni stb.

Akinek nincs gyereke az mindent megtesz azert hogy legyen vagy azert hogy ne legyen.
Mar az nagy lepes a tudomanyba hogy azokon a nokon is tudnak segiteni akiknek oly modon termekenyitenek meg mint ahogy leirtad.
Ez nem szamit szerv adoptacionak mert a sajat petesejtjet ultetik vissza mar megtermekenyitve.
 
*
Kevés ez a büntetés...
De ezzel az adok-kapok szervi dolgokkal nagyon sok minden még mindig nincs jogilag letisztázva. Pl. adva van egy nagyon gazdag házaspár, akinek nem lehet gyereke. A férj mindenképpen szeretne, ő egészséges. A feleségnek viszont nincsenek érett petesejtjei. Olvastam olyat, hogy egészséges, de szegény fiatal asszonynak leszívták az egészséges petesejtjeit, többet is a biztonság kedvéért, majd petri csészében megtermékenyítették a férj ondójával, majd amikor bizonyos érettséget elért a megtermékenyített pete - akkor már a terméketlen, ám szülni tudó feleségbe ültették bele. De ugye működik a béranyaság is. Állítólag nem pénzért vállalják, de ki az az őrült, aki ilyen torturát végig csinál egy mosolyért. Hallgatólagos ez az egész üzlet. Rettenet, ami folyik ezen a szerv-piacon, rettenet. Most tovább is gondolva, ha bárki rászánja magát, hogy X pénzért eladja az egyik veséjét, mi a biztosíték, hogy az üzletet ajánló orvos, a másikat is nem veszi ki?:eek:
Aztán a rokonoknak elmondja, hogy sajnos, az operáció során elhunyt a jelentkező. Pesze, 1 vesét vall be, a másikat elhallgatja, hogy azt is kiemelte. Képtelenség ezt végig is gondolni... Képtelenség.
Ilyenkor mindig félek, hogy az a sok, fiatal, egészséges ember, hová a "pitymalattyba" tűnik el? Hatalmas üzlet, még a futtatáson és a prostitución is nagyobb. Ha úgy vesszük, egy egészséges embert "hártyáira" lehet szétszerelni, kezdve a szemén és folytatva akár a tüdőn, szíven és hadd ne soroljam...
Rettenet.
Egy okkal több, hogy még jobban féltsük egészséges és fiatal hozzátartozóinkat.
Azért a petesejt donorság meg a szervdonorság között érzek némi különbséget. Leginkább: gyógyszeres stimulálással 8-10 petesejt is megérhet, de még ezek eltávolításáva után is bőven lehet gyereke a donor nőnek. Ellenben a nagybetűs szervek nem nőnek vissza, és nem is azért van kettő a páros szervekből, mert volt felesleges hely az emberi testben, és oda kellett volna még valamit tenni... (magyarul az életkilátása a donornak fél vesével, fél tüdővel sokkal rosszabb, mint volt előtte - a máj kivétel, az bizonyos feltételek mellett regenerálódhat).
 
Ezeket a donornak elvitt es vegre hajtott mutetek , nem onkentes lemondas a vesejerol legtobbszor stb ,hanem tudta beleegyezese nelkul titokban vegre hajtott mutetek.
Nem veszelytelen a donor szamara ,hisz lehet ma egeszseges de esetleg kesobb problemaja adodik az egeszsegevel.
Aki onkent mond le ill arulja szerveit az se igazan lehet tisztaba a rizikoval nem beszelve meg a torvenybe is utkozik.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,662
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére