Hatalmasat változhat a matematika-oktatás – ezek a témakörök maradhatnak ki

A számon kérhető tananyag csökkenése, a fogalmak bemagolásának elhagyása - egyebek mellett így változna meg a matematikaoktatás az általános és középiskolákban, ha az új Nemzeti alaptanterv (NAT) szerint készülnek majd a kerettantervek - írta a Népszava szombaton.

b2000.jpg

Illusztráció
A lap a NAT-ot fejlesztő Oktatás 2030 Munkacsoport weboldalán megjelent bejegyzést idézi, amely szerint az oktatás alapja a megértés lesz a mechanikus tanulással szemben.

Az általános iskola alsó tagozatában a "cselekvő tapasztalatszerzésből" kiinduló tanulás lesz az első számú alapelv:

rajzoláson és színezésen túli tárgyi tevékenységek során, például kirakva, lemérve, megtöltve szerezhetnek képet a diákok a fontos matematikai fogalmakól, a definíciók ismerete nem lesz többé követelmény.
A felső tagozaton ugyancsak az életközeli, a gyakorlatban előforduló példák jelennek meg az elvont fogalmak, tételek ismerete helyett - írta a lap.

A NAT-fejlesztők tervei szerint középiskolában is csökken a számon kérhető tananyag mennyisége, a hangsúly a gyakorlati problémák vizsgálatára kerül át, a "túlságosan elvont ismeretek kikerülnek a minimumkövetelményekből". Így a Népszava ismertetése szerint kimarad például a logaritmus azonosságai és a logaritmikus egyenletek témaköre, a szögfüggvények általános kiterjesztése.
 
Hmmm...
A matematika öncélú dolog? Vagy eszköz a fizikai és kémiai számítások elvégzéséhez? Esetleg minden tantárgy követelményrendszere csökken? Ha nem találkozik iskolában a fogalommal, akkor biztosan képes lesz szükség esetén valahonnan begyűjteni, megismerni, alkalmazni a megfelelő tudást? A mérnöki képzésekből már ma száműzik a matematikát, vagy majd csak egy tucat évvel később, mikor e nemzedék oda kerül?
Általánosítva. Ha a társadalomnak gondolkodó emberre nincs szüksége, akkor embertömegekre szükség van-e azon túl, hogy a faj fennmaradásához szükséges genetikai sokszínűség megmaradjon?
 
Ja, persze, nem kell a logaritmus. Mi a fenének, az csak amolyan úri huncutság. A szögfüggvények is mi a frásznak, a szögről jó ha azt tudja hogy olyasmi amit be lehet verni a falba. Illetve még ezt se kell hogy tudja, mert aki képes egy szeget beverni, az talán olyan huncutságot forgatna a fejében hogy nekiáll MEGJAVÍTANI valamit, ahelyett hogy kidobná a régit és venne drága pénzen egy újat. Pfúj, nem szolgálja vele a FEJLŐDÉST!

Ahogy így belegondolok, matekból nem kell több mint a 4 alapművelet. Sőt, végeredményben annyi se. Minek, most komolyan?! Ha azt tudja, még a végén tisztában lesz vele miként csapják be a bankok! Képes előre kalkulálni, hogy mennyi lesz a pénze értéke ekkor meg akkor ha ennyi meg annyi a kamat illetve az infláció... Iszonyatos!

A nép ne okoskodjon. A nép tűrjön és robotoljon, és legyen HÜLYE, mert hülyéken könnyebb uralkodni!

Annak esetleg híve volnék én magam is, hogy úgy negyedik általános végén legyen egy nagyon határozott orientáció: azaz legyen egy általános „humán” és egy „reál” képzés. Rémlik hogy régen talán volt is hasonló... Ez nem pályaválasztás lenne még, csak nagy vonalakban olyan irányba mozdulás. A „reál” szakon oktatnák azokat akik olyasmik akarnának lenni - hogy konkrétan mik még nem kéne tudni se a szülőnek se a gyereknek csak annyit hogy „valami ilyesmi” - hogy:
—matematikus
—fizikus
—vegyész
—biológus
—geológus
—orvos
—gyógyszerész
—bármi olyasmi ami úgy végződik hogy „mérnök”
—építész
—számítógépprogramozó
—(számítógépes) rendszergazda, rendszerüzemeltető, adatbányász
—genetikus
—csillagász
stb, gondolom már értitek.

A „nem reál” szakra azok mennének akik olyasmik akarnának lenni, hogy:
—pszichológus
—pszichiáter
—bölcselkedő (bocsánat, „bölcsész”, hehehe...)
—ügyvéd
—jogász
—közjegyző
—filozófus
—könyvtáros
—bíró
—forradalmár, ellenforradalmár, népfelkelő, köztársasági elnök, képviselő (fánk nélkül), képet nem viselő, képtelenséget viselő, politikus úgy általában
—színész
—sportoló
—irodalmár
—kritikus és kritikán aluli
—újságíró
—kiadványszerkesztő
—énekes(nő)
—balett-táncos
—egyházi pályára készülő agyi- és lelkiszegények
—leendő kalauzok
—erdőkerülők, iskolakerülők és soha elém nem kerülők
—brókerek és tőzsdealkuszok
—befektetési tanácsadók és tanácstalankodók
—ügynökök, de nemcsak a tőzsdeügynökök hanem a leendő III/III -asok is
—könyvelők
—szociológusok és szociopaták
—katonák, rendőrök, mozdonyvezetők
—filológusok
—történészek
—hegesztők

Tehát, lényegében az olyan pályák, amelyek nem igényelnek különösebb elmebeli kvalitásokat, kivéve esetleg a jó magolási képességet, akár amiatt mert a gyerek aki ide jelentkezik eleve nem is óhajt továbbtanulni, vagy amiatt mert óhajt ugyan, de olyan pályán ahol inkább az olyan tehetség a fontos ami „fizikai” jellegű, tehát a jó mozgás, gyorsaság, szemmérték, reflexek, vagy
az a képesség hogy lyukat tudjon beszélni az emberek hasába. Oh, bocsánat...! Azt akartam írni hogy meggyőzze az embereket arról, hogy... ehm... bármiről, ami NEKI a beszélőnek jó elsősorban...

Ezesetben azt mondom, oké, ezen utóbbi „nem-reál” szakra menőknek valóban semmi szükség hogy több matekot oktassanak mint a 4 alapművelet, esetleg talán még jöhet nekik a százalékszámítás és a kamatos kamat, bár ugrabugrálók és kornyikálók (bocsánat: sportolók és énekesnők...) esetén ez is felesleges. De mondjuk egy brókernek vagy ügyvédnek azért az még kellhet. Ennél több azoknak se.

Semmi esetre se helyeselném azonban a matek ÁLTALÁBAN VALÓ csökkentését! A reálszakon az igenis nagyon kell!

Nem kellene azonban a reál szakra járóknak lényegében semmi irodalom. Tudjon jól olvasni természetesen, de hogy mit olvas az a magánügye. Úgyse fogja senki se megszeretni közülük a Pál utcai huligánokat. Hiába kötelező olvasmány. Vagy elolvassa vagy nem, ha el is olvassa elfelejti akkor meg minek, ha el se felejti utálni fogja, azaz elvesztegetett idő, ami helyett ismerkedhetne (például) a binomiális eloszlás rejtelmeivel is. Nem kell nekik énekóra se, és erősen kérdéses, tornaórák kellenek-e. Földrajz oké, az kellhet valamennyi, de az se olyan részletesen, mint az én időmben volt. Oké, esetleg felsőbb osztályokban fakultáción, azoknak, akik a reálon belül is geológusnak vagy őslénytanásznak vagy ilyesminek készülnek. Egy magfizikusnak azonban mi a fenének?!
Történelem is bőven elég heti 1 óra, még abban se vagyok biztos ennyi kell-e nekik egyáltalán. Abban azonban biztos vagyok hogy annál több nem kell.

Előre tudom, azzal vádolnak majd, szakbarbárokat akarok képezni. IGEN! Nem érthet mindenki mindenkihez. És akkor se fognak érteni mindenhez ha igyekeznek rájuk erőltetni azon ismereteket amiket úgyse fognak megszeretni erőltetés árán se. Mi haszna volt annak hogy annak idején a fejemet zeneszerzők meg költők életrajzával tömték?! SEMMI. Én már akkoriban is tudtam hogy fogalmam sincs ugyan mi akarok lenni ha nagy leszek, de hogy valami REÁL irányultságú akárki, az biztos! Messze több haszna lett volna ha ezen órák alatt is inkább matekot, fizikát vagy más ilyesmit tanulhatok. Ehelyett jöttek azzal hogy így a kincskereső körtemuzsikája meg úgy a Léda mint a múzsája a költőnek meg ilyen és olyan korszaka az ennek meg annak a költőnek, meg hogy mikor volt az ilyen meg olyan csata mittudoménhányszáz évvel ezelőtt. és milyen ritmusa van a pentameternek és hogy miféle kérdőszavakkal lehet rákérdezni az okhatározói alárendelő mellékmondatokra...

Egyetlen gyerek se tudhatja negyedik osztályban még, mi lesz belőle, azt se mi akar lenni egyáltalán, hiszen a technika s így a lehetőségek is hihetetlen tempóban fejlődnek. Ez igaz. Ellenben NAGYON JÓL lehet már tudni legalább azt abban az életkorban, hogy úgy általában véve milyen irányultságú a gyermek érdeklődési köre: reál, vagy nem-reál!

Ezt nagyon jól lehet tudni. Tehát legalább ennyire igenis lehetne „specializálódni”. Az azonban hogy általában véve csökkentsük a reáliák óraszámát csak mert az nagyon megterheli a HUMÁN érdeklődésűeket, na az baromság és tragédia az egész országnak! Persze nem most. De húsz meg harminc év múlva már igencsak érezhető lesz...
 
Annak esetleg híve volnék én magam is, hogy úgy negyedik általános végén legyen egy nagyon határozott orientáció: azaz legyen egy általános „humán” és egy „reál” képzés.

A lányom középiskolai osztályából azért jelentkezett az osztály kb. fele közgázra, mert még addigra sem dőlt el a kérdés, hogy mi legyek, ha nagy leszek.
Mi sem tudtuk meg, nemhogy 4. általános, de még 4. gimi végére sem, hogy a lányunk humán, reál, vagy nyelvi beállítottságú. :)
 
A lányom középiskolai osztályából azért jelentkezett az osztály kb. fele közgázra, mert még addigra sem dőlt el a kérdés, hogy mi legyek, ha nagy leszek.
Mi sem tudtuk meg, nemhogy 4. általános, de még 4. gimi végére sem, hogy a lányunk humán, reál, vagy nyelvi beállítottságú. :)
Az hogy „nyelvi”, nem tartozik e témához, tekintve hogy arról elfelejtettem fentebb írni, de most pótolván azt a véleményem arról annyi, hogy a nyelvi képzés terén nem kell különbség legyen reál és humán közt. A nyelv mindegyik irány számára nagyon fontos mindenféleképpen.

Azt azonban hogy nem lehet tudni, a gyerek nyelvi vagy humán tehetséggel rendelkezik-e, NEM HISZEM EL. Úgy értem, természetesen nem tételezem fel hogy hazudtál, ez távol áll tőlem, hiszem azonban azt, hogy amennyiben a szülő (és gyerek) ezt nem tudja eldönteni önmaga akármi miatt is, akkor a módszer egyszerűen az, hogy megvizsgáltatják a csemetét egy SZAKEMBERREL. Vannak ilyesmire megfelelő tesztek. BŐVEN. Különben meg szerintem a dolog pofonegyszerű a legtöbb esetben.
Íme:
—Sok sci-fit olvas? = REÁL
—Komolyan veszi valamelyik vallást? = HUMÁN
—Nagyon komolyan sportol valamit? = HUMÁN, feltéve hogy elviszitek egy edzőhöz s az azt mondja a gyereknek tehetsége is van a sportolás kedvelése mellé.
—Állandóan énekel vagy táncol? = HUMÁN
—Már kis korában is inkább programozgat a játékprogramokkal való JÁTSZÁS helyett? = REÁL
—Kövületeket és/vagy ásványokat gyűjt? = REÁL
—Nyelvészeti kérdéseken rágódik, például egyes szavak eredete izgatja? = HUMÁN
—Folyton papás-mamást játszik? = HUMÁN
—Állandóan szerelgetne valamit? Akár csak szétszerelni is? = REÁL
—Imádja a politikai műsorokat? = HUMÁN
—Odavan a versekért? = HUMÁN
—Festeget? = HUMÁN
—Műborostyánt akar készíteni úgy, hogy epoxigyantába ágyaz rovarokat? = REÁL
—Más gyerekekkel ellentétben nem kiskutyát vagy macskát akar háziállatnak, hanem földigilisztákat tart befőttesüvegben? = REÁL
—Mikroszkópot kér karácsonyra? = REÁL
—Magától kifüggesztette a periódusos táblázatot a szobája falára? = REÁL
—Önmagától belekezdett valamelyik MÁR KIHALT nyelv tanulásába mint a latin, ógörög vagy szanszkrit? = HUMÁN
—Fejből tudja több fáraó nevét és uralkodásuk idejét, s a főbb történelmi eseményeket Egyiptom akkori időszakából? = HUMÁN

Még rengeteg effélét össze lehetne írni...
 
amennyiben a szülő (és gyerek) ezt nem tudja eldönteni önmaga akármi miatt is, akkor a módszer egyszerűen az, hogy megvizsgáltatják a csemetét egy SZAKEMBERREL.
Nem tartottuk fontosnak. Erőssége volt mindig is a matek, a fizika, a kémia, de ugyanúgy falta és falja most is a könyveket, színházbérlet nélkül neki nem élet az élet, és komolyzenét is ugyanúgy szereti, mint popot, vagy rapet. Emiatt nem lehet sem fehéret, sem feketét egyértelműen mondani. De a szürkének is van ezernyi árnyalata, úgyhogy nem is tartom lényegesnek eldönteni a kérdést.
 
Nem tartottuk fontosnak. Erőssége volt mindig is a matek, a fizika, a kémia, de ugyanúgy falta és falja most is a könyveket, színházbérlet nélkül neki nem élet az élet, és komolyzenét is ugyanúgy szereti, mint popot, vagy rapet. Emiatt nem lehet sem fehéret, sem feketét egyértelműen mondani. De a szürkének is van ezernyi árnyalata, úgyhogy nem is tartom lényegesnek eldönteni a kérdést.
Én úgy tudtam, hogy csak 50. :)
 
A számon kérhető tananyag csökkenése, a fogalmak bemagolásának elhagyása - egyebek mellett így változna meg a matematikaoktatás az általános és középiskolákban, ha az új Nemzeti alaptanterv (NAT) szerint készülnek majd a kerettantervek - írta a Népszava szombaton.

b2000.jpg

Illusztráció
A lap a NAT-ot fejlesztő Oktatás 2030 Munkacsoport weboldalán megjelent bejegyzést idézi, amely szerint az oktatás alapja a megértés lesz a mechanikus tanulással szemben.

Az általános iskola alsó tagozatában a "cselekvő tapasztalatszerzésből" kiinduló tanulás lesz az első számú alapelv:

rajzoláson és színezésen túli tárgyi tevékenységek során, például kirakva, lemérve, megtöltve szerezhetnek képet a diákok a fontos matematikai fogalmakól, a definíciók ismerete nem lesz többé követelmény.
A felső tagozaton ugyancsak az életközeli, a gyakorlatban előforduló példák jelennek meg az elvont fogalmak, tételek ismerete helyett - írta a lap.

A NAT-fejlesztők tervei szerint középiskolában is csökken a számon kérhető tananyag mennyisége, a hangsúly a gyakorlati problémák vizsgálatára kerül át, a "túlságosan elvont ismeretek kikerülnek a minimumkövetelményekből". Így a Népszava ismertetése szerint kimarad például a logaritmus azonosságai és a logaritmikus egyenletek témaköre, a szögfüggvények általános kiterjesztése.
*
Vannak alap dolgok, melyeket soha nem hagyhatunk el. Ezt mélyen az eszembe véstem, a szorzótábla és az ABC ismerete. De annyira ám, hogy nagymamám kérdezte: ha ezt megszorzom annyival, s máris koppantott a ceruzájával, az eredményt "illett" előbb kimondanom, mint ahogyan a ceruza az asztalt érte. Nagy harcot vívtam a koppanó ceruzával, s utóbb bizony én lettem a győztem.
U.így az ABC-nek a sorát bármikor és bárhol folytatni tudtam.
Végtelenül hálás leszek ezekért az alapfogalmakért, amit nemcsak megtanultam, de a gyerekeimnek is tovább sikerült adnom. Az élethez ezek szükségesek, bármit keresek, s az ABC sorrendben van, pillanat tört része alatt megtalálom, s a gyerekeim is, u.így. Ez nem az én sikerem, hanem a nagyszüleimé, akik ÉLNI tanítottak meg, a hétköznapi dolgok között eligazodni. S, ezt kellene az iskoláknak is.
Sikerrel ezt adtam tovább a gyerekeimnek. Ezt és még mennyi, de mennyi mindent, amit többek, még felnőtt korukban sem tudnak. Mennyire fontos az, mire és hogyan tanítjuk gyerekeinket. Sokan vannak, akik csak az iskolai oktatásra támaszkodhatnak, ők azok, akik behozhatatlan hátránnyal indulnak, mármint az életben.
Ez egy dolog, a szorzás és az ABC ismerete, de mennyi, de mennyi mindent kellene megismernünk, hogy felnőtt korunkban jól tudjunk tájékozódni, élni a lehetőségekkel, pénzt beosztani, befektetni, főzni, gyereket nevelni, olyan munkát keresni és megtalálni is, ami örömet ad, nemcsak megélhetést.
Örök igazság az, ha egy munka örömet ad, akkor abból többet profitálsz, de ha elfáradsz, ki is tudod magad pihenni. Megtapasztaltam, valóban így van.
 
Nos, mint minden, amihez ez a szellemileg elmaradott rezsim hozzányúl, erről is kimondható, hogy nem lehet biztosan tudni a tutit, de amit ők kitalálnak, biztos nem jó.
De maradjunk a tényeknél. Pl. az elvont számfogalom, ha nem alakul ki 6-12 éves kor között, akkor később már soha.
"Magolásról". És maradjunk a mateknál. Almázgatunk (1 alma meg 2 alma az 1,2,3 az 3 alma. De már év vége felé nem tárgyakat számolgatunk...
Ha megérti a gyerek, hogy a szorzás visszavezethető többszörös összeadásra, jöhet a szorzó tábla. Bemagolva, reflexszerűen, mert tudjuk, hogy igaz.
És így van ez az axiómákkal, tételekkel, stb. A problémamegoldás nem abból áll az életben, hogy újra és újra feltaláljuk a kanálban a mélyedést.
Beállítódás. Nincs humán vagy reál beállítódás. Környezeti minta van, követett példakép. Jó pedagógus. Normális szülő.
Aki nem a saját (be nem váltott) álmait erőlteti a gyerekére.
És mellesleg, teljesítményorientált társadalomban (ez nem a mai rezsim országa) nincs olyan szakma, amiben meg lehet úszni gimnáziumi alap matekismeretek nélkül.
Logaritmussal, szögfüggvényekkel, mindennel együtt.
A végére egy egyszerű kérdés, amire 30-40 évvel ezelőtt nagyon sokan tudták a választ.
Mire jó az a kötél, v. spárga, amin egyenlő távolságban 12 csomó van?
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,037
Tagok
615,629
Legújabb tagunk
A.Ancsa
Oldal tetejére