Hazáig gyalogolt Ausztriából egy kisemmizett magyar villanyszerelő

Kisemmizve hagytak magára egy magyar férfit ismerősei Ausztriában.


A villanyszerelőként dolgozó Tóth Károly Tibor szívességből indult el egy családdal múlt szombaton Dégről egy 350 kilométerre lévő ausztriai településre, ám 50 kilométerre a cél előtt a 38 éves férfi autója bemondta az unalmast: lerobbantak.

Ötvenezer forintot kaptam tőlük, amiből többször is tankoltam és a pályamatricákat is megvettem. A leállás után a telefonommal taxit hívtak, és közölték, nem kapom vissza, csak ha fizetek nekik húszezret. Amikor mondtam, hogy már nincs nálam annyi, kaptam egy hatalmas ütést az arcomba – mondta a Borsnak Tóth Károly Tibor, aki nem beszél idegen nyelveken.

man-4111263_1920.jpg


A férfi iratok, telefon és pénz nélkül maradt magára. Nagy nehezen beindította autóját, de azzal csak Bécs közeléig jutott el. Onnan fél liter vízzel indult el haza Magyarországra gyalog.


A szántóföldeken haladtam egy darabig, s az autópálya szalagkorlátja mellett is sétáltam. Ekkor még a rendőrök is elfogtak, néhány óra múlva pedig útnak indítottak. A határon nem ellenőriztek, egyszerűen átsétáltam. Próbáltam közben stoppolni, de senki nem foglalkozott velem

– mesélte a lapnak a férfi, aki ételhez nem igazán, de vízhez tudott jutni.

Soprontól Győr felé haladt, ahonnan már biciklivel haladt: az árokban találta azt. A férfit közben eltűntként kezdték el keresni, Bodajknál pedig egy kamionos ismerőse szólt a családjának, hogy látta őt. Fehérvár közelében azonban, mivel nem viselt sárga mellényt és nem is volt kivilágítva, a rendőrök megállították őt, és meg is bírságolták őt 50 ezer forintra.

Nem viseltem sárga mellényt és nem voltam kivilágítva a 81-es főúton, ezért kaptam egy 50 ezres bírságot. Alig álltam a lábamon, ezért még meg is szondáztattak. Pedig a rendszerben látták, hogy eltűntként köröznek

– mondta Tóth Károly Tibor, aki az utolsó 35 kilométert már képtelen lett volna megtenni, de szerencsére családja addigra odaért hozzá. Tortúrája három napig tartott.
 
Ettől persze még sajnálatra méltó a sztorija, de valahogy nem kerek.
Dehogynem kerek, csak nem a megfelelő oldalról közelíted meg a kérdést. Ez bizony kőkemény propaganda a kivándorlás ellen! Magyar nyelvű oldalon soha ne várj sikertörténetet, mindig csak az intő példát tolják az orrod elé, hogy lám, ez is, meg az is jól megjárta Külföldiában, bezzeg ha nyugton maradt otthon a seggén.....
 
Ezzel van egy apró, jelentéktelen, pindurka bibi.
Ahhoz idegen nyelv(ek)et is kell(ene) ismerni.
És pont ez a gond a külföldön átvertek zömével is- nem beszélnek "külföldiül".
A válaszom konkrétan Melitta üzenetére szólt, aki M.o.-n kérdezett munkalehetőséget és jelezte hogy két nyelven is beszél, ami az én általam ajánlott munkához meg is felelne - na de akkor mi lenne a fórummal ?! :D
 
A válaszom konkrétan Melitta üzenetére szólt, aki M.o.-n kérdezett munkalehetőséget és jelezte hogy két nyelven is beszél, ami az én általam ajánlott munkához meg is felelne - na de akkor mi lenne a fórummal ?! :D
Kepzeld el mi mindent kitalalnanak Orban emberei ha ne erezem tul kol magam otthon. Akar gyalog is de MARADRA szavazok.
 
Dehogynem kerek, csak nem a megfelelő oldalról közelíted meg a kérdést. Ez bizony kőkemény propaganda a kivándorlás ellen! Magyar nyelvű oldalon soha ne várj sikertörténetet, mindig csak az intő példát tolják az orrod elé, hogy lám, ez is, meg az is jól megjárta Külföldiában, bezzeg ha nyugton maradt otthon a seggén.....
Ma mar otthon is lassan egy generacio tanulja a kapitalizmust jo es rossz oldalaval egyutt.
30-40 eve bizony mikor mi kijottunk huledeztunk nem csak a fejlettsegen az orszagnak hanem a napi kudarcok sikerek miatt is.
Ano sokunk atelte hogy penteken moslyogva megkoszonve a munkankat megkaptuk a csekket a heti fizetessel es azon nyomban kozoltek hogy hetfon mar nem kell bejonni dolgozni. A kotrasz elkepzeszto volt mert otthon KMK ert sittre vagtak ebben az idoben.
MEglepo volt hogy a szakemberek azert nem tudtak azonnal dolgozni mert itt az a szokas hogy mindenki sajat szerszammal vallal munkat. Szakmankent valtozo volt ez a beinvesztalas a fodasz, festo stb meg ugy ahogy kibirta fizetni de mar egy autoszerelonek kolcsonert kellett folyamodnia.
Sok cegnel meg atoltozesi lehetoseg se volt tomegkozlekedesen ha nem volt autoja a munkasnak, utaztak akar bakancsba bukosisakba . Ilyent en otthon nem lattam. Fontos hogy legyen hazi orvosa az embernek , de ha szukseg van ra nem jon hazhoz. Faradjon el a beteg a rendelojebe, vagy ha epen nem rendel menjen a korhazba ha surgosnek iteli meg a bajt.
Imeretlen a gyes , a napkozi , az iskolai etkeztetes stb.
Mi nem tudtunk kelloen tajekozodni , igy is meg a lagerekbe varakoztunk napi rendszeresseggel jartuk a konyvtarakat hogy infokat gyujtsunk . Sajnos a turista informaciok voltak zomebe. MA ezt, az internet teljes egeszeben mindenki rendelkezesere all, foleg aki ki akar menni masik orszagba.
Eletem leghosszabb gyalogasa volt hallottunk egy szallodai takaritasi munkat a Wellingtonon. Munka az munka a gyuru se fog leesni a kezunkrol, az ujdonsult baratnommel elindultunk.
Mar az indulas is nehezen indult , nem talatunk buszmegallo tablat. Elment par busz mire rajottunk egy egyik nagy zold bokornal all meg a busz es azokbol sem mindegyik.
Ki fene gondolta hogy Wellington St, Dr, Rd Crt letezik es a varos mas es mas pontjan. Elso buszozasunk volt azt se tudtunk hogy transzfert kell kerni hogy az atszallasokert ne kelljen fizetni. Vegre ratalaltunk a Wellington utra de szalloda sehol kiderult a varos masik vegen van odaig meg kitartott a penzunk vegul jo nagy kesessel ratalatunk a szallodara. MEgtortent az interju hat...nem valami fenyesen de mondtak hogy majd ertesitenek. Irany vissza de hat 4-5 szori atszallasra nem volt penzunk igy irany gyalog 5 orat gyalogoltunk a szandalom ugy feltorte a labam a verem folyt, mar menni nem volt erom. Egyszer allt meg egy auto de az volt az erzesunk inkabb ismerkedni akarna ...mert normalis ember 37C nem setalgat az uton, igy koszonve a lehetoseget de nem eltunk vele.
Tobbszor meg abban az evben megfordult a fejembe ilyen lovat akartam en?
A nehezsegek es meglepetesek meg mai napig fentallnak aki minden info nelkul elindul raadasul feketen akar itt boldogulni. Mi legalisan jottunk de nagyon nehez volt ezt meg ennyi ev tavlataba is allitom. Eu ba ma sokkal konyebb mert legalisan lehet akar munkat vallani akar atkoltozni egyik orszagbol a masikba. Penz nelkul szinte lehetetlen . A Magyar Kovetseg az aki segit ha valakinek hazautazasi problemaja van utlevel , utikoltseg stb. A magyar szervezetek MAltai , Caritas Ihasz stb ha bajba kerul valaki kerhet segitseget.
 
Őszintén, nem értem.
Elvették a papírjait/bankkártyáját is nem csak a telefonját?
Annyira naív volt, hogy az Ausztriába induló útitársairól úgy vélte, hogy nincs telefonjuk?
Ha 35o km-t menne nagy fogyasztású autóval is a kapott összeg durván fele benzin+matrica pénz az 5o ezerből. A maradékot otthon hagyta?
Miért nem tett azonnal feljelentést az őt elfogó rendőröknél, de legalább az őt megbirságoló rendőrüknél?
A legfontosabb: hogy mert elindulni "O" nyelvtudással?
(Azt meg végképp nem értem, hogy mi köze a szakmájának a történetéhez, hacsak az nem, hogy lám egy szakképzett ember is járhat ám pórul.)

Ettől persze még sajnálatra méltó a sztorija, de valahogy nem kerek.
Nyelve volt és van még, tudása meg határtalan, esze tengernyi volt, már több van olvasná miket mondanak rá?
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,294
Tagok
615,642
Legújabb tagunk
Jud96
Oldal tetejére