Hegyekben állnak a kikézbesítetlen csomagok a Postán

A csomagküldési rendszer és a sima levélkézbesítés is az összeomlás szélén áll – tudta meg az Index. A Posta szerint minden oké, decemberben megszokott a volumennövekedés.

A lap szerint a Posta elosztóközpontja, a Budaörsön található Országos Logisztikai Központ lehet a gócpont.
A cég azt állítja, előfordulhat csúszás, de ez nem általános és nem minden területi egységet érint.

Az Index megkereste a Postát és a Postás Szakszervezetet is, tudják-e garantálni a kormány által karácsonyi ajándékként adott Erzsébet-utalványok kiszállítását az év végéig. Válaszukban azt írták, dolgozói oldalról mindent megtesznek az ügy érdekében. Pénteken kiderült, nem csak a nyugdíjasok kapnak karácsonyra Erzsébet-utalványt.

A Posta egyébként azért is lehet bajban, mert korábbi közleményük szerint a belföldi futár-, expressz és csomagszolgáltatások piaca évente 10 százalékot meghaladó mértékben növekszik, így egyre több csomaggal kell megbirkózniuk.

posta.jpg
 
Ide kívánkozik egy postás levele:
Egy magyar postás megrázó nyílt levele, amit néhány óra alatt már több ezren megosztottak! Mielőtt valaki megkérdezné, hogy miért nem kapja meg a levelét, csomagját időben, elmondom, jól figyeljetek! Íme a levél:

Sziasztok!

Már egy ideje bennem van, de eljött az idő, mikor el kell ezt mondanom, sőt.. sokkal hamarabb meg kellett volna tennem.

Szubjektív véleményem hogy nagy sz@rban van a posta. Nem lepne meg hogyha hirtelen összedőlne az egész és fillérekért felvásárolná valami Mészáros Lőrinc nevű felcsúti stróman. Mert nagy buli ám! Többmilliárdos nyereséggel zár minden évben. Na, amekkora nagy cég, akkora nagy az esély arra, hogy összeomoljon az egész. Ugyanis a szakmai vezetést felváltották a dilettáns banki szakemberek. Legalábbis régebben azt hittem, hogy dilettánsok. De egyre inkább úgy tűnik, hogy szándékosan akarják, hogy bedőljön a rendszer. Egyre kevesebb a munkavállaló a pofátlanul alacsony bérek miatt, miközben a vezetők többmilliós fizetéseket és végkielégítéseket tesznek zsebre. A nem hivatalos magyarázat szerint azért, mert „Ha kevesebbet keresne a vezérigazgató, akkor elmenne a magánszektorba és akkor jajajaj, nem lenne vezérigazgatója a Postának! Én pl. 20 év munkaviszony után kaptam 25.000 forintos béremelést, így már elértem a 161 ezres minimálbért! Persze bruttóban. És ezzel nem vagyok egyedül. Míg a vezér 5 milliós fizetése mellé felvesz még 650 ezres tiszteletdíjat. Ráadásul, ha jól tudom öt hónap munka után sikerült kb. 5 milliós végkielégítéssel távoznia az előzőnek, Szarka Zsoltnak (a név kötelez??). Ez csak a fizetés. Egyéb bajok, hogy a csökkenő levélmennyiségre hivatkozva sorra szüntetik meg a körzeteket. Értem én, hogy kevesebb a levél, mint öt éve. Viszont az akkori 7-8 kilométer helyett 12-15 kilométert talpalunk. És akik a számítógép mellett kiszámolják, mennyi levélhez mennyi idő kell, azok ezt piszkosul nem veszik figyelembe. A sima levelezés valóban csökkent.

A végrehajtási ügyek, behajtói kézbesítendők száma megsokszorozódott. (Magyarország jobban teljesít). És egészen kis logika elég hozzá hogy rájöjjünk, ha felére csökken a levélmennyiség és ezért elküldenek dolgozókat, ezért kétszeresére nőnek a körzetek, akkor ugyanannyi levelet viszünk, csak éppen nagyobb területet kell bejárnunk, tehát lassabban végzünk vele. De ez pl. nem elég indok arra hogy miért nem férünk bele a 8 órás keretbe, pedig belefértünk, mikor több volt a levél. Ennek belátása meghaladja a vezetők képességét. Ehhez jönne a konzultációk, népszavazások, reklámok, szórólapok. Amiket a Fidesz a rossz nyelvek szerint ki sem fizet.Megkezdődött a Fővárosi Bíróságon kedden az a per, amelyben a Magyar Posta Rt. csaknem 110 millió forintot követel a Fidesztől azért, mert a párt többszöri felszólítás ellenére sem fizette ki a két választási forduló között kézbesített kampánylevelek szerződés szerinti ellenértékét. Ez már 2002-ben kezdődött.

Folytatódott idén, mikor pl. a konzultációs köszönőleveleket elsőbbségiként kellett kezelni, holott nem lett kifizetve a különszolgáltatás díja. De a konzultációs levelet nem tehetjük kocsiba, nem küldhetjük előre, nem tehetjük nyitható levélszekrénybe, stb. 40-50 kilót kéne a nyakunkban elvinni.
Ennyit a szakmaiságról.Mikor már a táskában a pénztárca, az ajánlott levelek, a kínai csomagok (mert azok se mehetnek a kiskocsiba), a dekni, az Értelmetlen előírások sokasága, a szakmaiság totális hiánya vezet oda, hogy sok helyen egyszerűen NINCS kézbesítő. (és még csodálkoztok, ha késik a leveletek?) Aki úgy gondolja, hogy levele van, az beballag a postára. Pl itt: Máshol is van ilyen, csak nem kerül nyilvánosságra. Csak mi, ott dolgozók hallunk róla, egymástól. Ezért nem tudok linkelni. Vagy bedől a rendszer, mint karácsonykor történt. Ez a tavalyi karácsony. Ez várható idén is. Ugyanis még kevesebben vagyunk. De lesz visszamenőleg nyugdíjemelés (jönnek a választások), lesz konzultáció, kínai csomag dömping. De a helyettes pótlékot le akarják faragni, mert túl sokat helyettesítünk. Túlórapótlékot nem akarnak adni, mert mire hivatkozzunk, mikor csökken a levélmennyiség? Sok helyen kevesebb a postás, mint ahány körzet van. Idén 150 napot hoztunk át tavalyról, ezért január óta állandó felosztások vannak. Tavaly 111 napot dolgoztam plusz körzetben. Szinte minden másnap! Idén megint itt tartok időarányosan. Gondoltam, de jó, ettől biztos csökkent a kiadatlan napok száma. Nem csökkent, de legalább százzal nőtt. Jövőre többen nyugdíjba mennek, több felosztást fizikailag nem bírunk. Nem tudom, mi lesz.

Közbeszerzés indul a munkaruhára. A kiírás szerint csak a mennyiséget írják elő, a minőséget nem. Jól sejtem hogy Mészáros Lőrinc vett egy varrodát??? De volt itt ingatlanmutyi szagú dolog is. Talán ehhez van köze annak hogy tavaly nyár végén a komplett igazgatóság lemondott. Közben ezerrel tolják az FHB bankot, gyakorlatilag kötelező a számlanyitás minden postásnak. Mi köze ennek Spéderhez? Nem látom át.

Ez alatt gyakorlatilag terrorban tartják a postásokat az értékesítéssel, bank, biztosítás, sorsjegy, újságelőfizetés, lakáskassza, megtakarítás. A lányok az ablakban ki vannak készülve, mert ott állnak a hátuk mögött az ellenőrök, mindenkinek ajánlani KELL, annak is, akit ezerszer megkérdeztek már. De 30 másodpercen belül be KELL hívni a következő ügyfelet, pedig ők is kevesebben vannak. Kevesebb emberrel több melót gyorsabban akarnak elvégeztetni.

Jönnek a próbavásárlók, ha a lányok nem ajánlanak terméket, azonnal írásbeli. Nekünk könnyebb, mert velünk nem gyalogol az ellenőr 15 kilométert. De minden héten értekezlet, tesztírás, oktatás, ellenőrző lap hogy mit hoztunk, tömény terror. Aki nem ment el a fizetés miatt, az az értékesítés miatt akar. Vagy pl. tavaly pár hónapig nem volt hírlapkézbesítő. A fiúk a körzet előtt kivitték biciklivel az újságot IS. Télen. Azért megjegyzem a panaszáradat végén, mielőtt valaki megkérdezi hogy miért nem mondok fel, ha ennyi bajom van a Postával: imádom a munkámat. Szeretem a mozgást, a szabadságot, a sütiszagú néniket, az udvarolgató bácsikat, a jópofa titkárnőket, a szemem előtt felnövő pici gyerekeket, a jó beszélgetéseket. Szeretem a munkámat. Azért csinálom. De megutáltatják velünk..!
Remélem így már talán kicsit jobban megérti mindenki, hogy miért késik a levele, ha megkapja egyáltalán.
 
A Posta mindig is ilyen volt, ilyen, és ilyen lesz.
Majd akkor lesz levél és csomag továbbító ha nem posta lesz a neve?
Fenét volt ilyen
Hány éves vagy 2 hónapos?
A levelek jöttek mentek a 4- naposan bárhová.Újságot kikézbesítették
Meg akarják dönteni akik most így lerombolják
Privatizálni saját kézbe és onnan majd megint működik tán
Olvasd eggyel feljebb.
 
Magyar Posta? A biztos pont ebben a rohanó világban. Olyan, mint 30 évvel ezelőtt, és olyan, mint 30 év múlva.
Nem mondhatod komolyan teljesen más jellegű problémák voltak 30-40 éve.
De lényegében alap-feladatát teljesítette
Sőt mikor létrejött akkor is lehettek kisebb gondok De megint más jellegű
Nem rég olvastam a mozgóposta működését
Az is teljesen szakszerű volt

Egy fél számítógép se volt akkoriban
A telefon kapcsolás órákat vett igénybe de az megint más.A szervezettség a szakszerűség meg volt
Az alábbi egy mozgó-postakocsi
A küldeményfeldolgozás menet közben történt
posta31.jpg

8708025.jpg

Postatiszti iskola nem kis-Miska volt
 
Utoljára módosítva:
Ide kívánkozik egy postás levele:
Egy magyar postás megrázó nyílt levele, amit néhány óra alatt már több ezren megosztottak! Mielőtt valaki megkérdezné, hogy miért nem kapja meg a levelét, csomagját időben, elmondom, jól figyeljetek! Íme a levél:

Sziasztok!

Már egy ideje bennem van, de eljött az idő, mikor el kell ezt mondanom, sőt.. sokkal hamarabb meg kellett volna tennem.

Szubjektív véleményem hogy nagy sz@rban van a posta. Nem lepne meg hogyha hirtelen összedőlne az egész és fillérekért felvásárolná valami Mészáros Lőrinc nevű felcsúti stróman. Mert nagy buli ám! Többmilliárdos nyereséggel zár minden évben. Na, amekkora nagy cég, akkora nagy az esély arra, hogy összeomoljon az egész. Ugyanis a szakmai vezetést felváltották a dilettáns banki szakemberek. Legalábbis régebben azt hittem, hogy dilettánsok. De egyre inkább úgy tűnik, hogy szándékosan akarják, hogy bedőljön a rendszer. Egyre kevesebb a munkavállaló a pofátlanul alacsony bérek miatt, miközben a vezetők többmilliós fizetéseket és végkielégítéseket tesznek zsebre. A nem hivatalos magyarázat szerint azért, mert „Ha kevesebbet keresne a vezérigazgató, akkor elmenne a magánszektorba és akkor jajajaj, nem lenne vezérigazgatója a Postának! Én pl. 20 év munkaviszony után kaptam 25.000 forintos béremelést, így már elértem a 161 ezres minimálbért! Persze bruttóban. És ezzel nem vagyok egyedül. Míg a vezér 5 milliós fizetése mellé felvesz még 650 ezres tiszteletdíjat. Ráadásul, ha jól tudom öt hónap munka után sikerült kb. 5 milliós végkielégítéssel távoznia az előzőnek, Szarka Zsoltnak (a név kötelez??). Ez csak a fizetés. Egyéb bajok, hogy a csökkenő levélmennyiségre hivatkozva sorra szüntetik meg a körzeteket. Értem én, hogy kevesebb a levél, mint öt éve. Viszont az akkori 7-8 kilométer helyett 12-15 kilométert talpalunk. És akik a számítógép mellett kiszámolják, mennyi levélhez mennyi idő kell, azok ezt piszkosul nem veszik figyelembe. A sima levelezés valóban csökkent.

A végrehajtási ügyek, behajtói kézbesítendők száma megsokszorozódott. (Magyarország jobban teljesít). És egészen kis logika elég hozzá hogy rájöjjünk, ha felére csökken a levélmennyiség és ezért elküldenek dolgozókat, ezért kétszeresére nőnek a körzetek, akkor ugyanannyi levelet viszünk, csak éppen nagyobb területet kell bejárnunk, tehát lassabban végzünk vele. De ez pl. nem elég indok arra hogy miért nem férünk bele a 8 órás keretbe, pedig belefértünk, mikor több volt a levél. Ennek belátása meghaladja a vezetők képességét. Ehhez jönne a konzultációk, népszavazások, reklámok, szórólapok. Amiket a Fidesz a rossz nyelvek szerint ki sem fizet.Megkezdődött a Fővárosi Bíróságon kedden az a per, amelyben a Magyar Posta Rt. csaknem 110 millió forintot követel a Fidesztől azért, mert a párt többszöri felszólítás ellenére sem fizette ki a két választási forduló között kézbesített kampánylevelek szerződés szerinti ellenértékét. Ez már 2002-ben kezdődött.

Folytatódott idén, mikor pl. a konzultációs köszönőleveleket elsőbbségiként kellett kezelni, holott nem lett kifizetve a különszolgáltatás díja. De a konzultációs levelet nem tehetjük kocsiba, nem küldhetjük előre, nem tehetjük nyitható levélszekrénybe, stb. 40-50 kilót kéne a nyakunkban elvinni.
Ennyit a szakmaiságról.Mikor már a táskában a pénztárca, az ajánlott levelek, a kínai csomagok (mert azok se mehetnek a kiskocsiba), a dekni, az Értelmetlen előírások sokasága, a szakmaiság totális hiánya vezet oda, hogy sok helyen egyszerűen NINCS kézbesítő. (és még csodálkoztok, ha késik a leveletek?) Aki úgy gondolja, hogy levele van, az beballag a postára. Pl itt: Máshol is van ilyen, csak nem kerül nyilvánosságra. Csak mi, ott dolgozók hallunk róla, egymástól. Ezért nem tudok linkelni. Vagy bedől a rendszer, mint karácsonykor történt. Ez a tavalyi karácsony. Ez várható idén is. Ugyanis még kevesebben vagyunk. De lesz visszamenőleg nyugdíjemelés (jönnek a választások), lesz konzultáció, kínai csomag dömping. De a helyettes pótlékot le akarják faragni, mert túl sokat helyettesítünk. Túlórapótlékot nem akarnak adni, mert mire hivatkozzunk, mikor csökken a levélmennyiség? Sok helyen kevesebb a postás, mint ahány körzet van. Idén 150 napot hoztunk át tavalyról, ezért január óta állandó felosztások vannak. Tavaly 111 napot dolgoztam plusz körzetben. Szinte minden másnap! Idén megint itt tartok időarányosan. Gondoltam, de jó, ettől biztos csökkent a kiadatlan napok száma. Nem csökkent, de legalább százzal nőtt. Jövőre többen nyugdíjba mennek, több felosztást fizikailag nem bírunk. Nem tudom, mi lesz.

Közbeszerzés indul a munkaruhára. A kiírás szerint csak a mennyiséget írják elő, a minőséget nem. Jól sejtem hogy Mészáros Lőrinc vett egy varrodát??? De volt itt ingatlanmutyi szagú dolog is. Talán ehhez van köze annak hogy tavaly nyár végén a komplett igazgatóság lemondott. Közben ezerrel tolják az FHB bankot, gyakorlatilag kötelező a számlanyitás minden postásnak. Mi köze ennek Spéderhez? Nem látom át.

Ez alatt gyakorlatilag terrorban tartják a postásokat az értékesítéssel, bank, biztosítás, sorsjegy, újságelőfizetés, lakáskassza, megtakarítás. A lányok az ablakban ki vannak készülve, mert ott állnak a hátuk mögött az ellenőrök, mindenkinek ajánlani KELL, annak is, akit ezerszer megkérdeztek már. De 30 másodpercen belül be KELL hívni a következő ügyfelet, pedig ők is kevesebben vannak. Kevesebb emberrel több melót gyorsabban akarnak elvégeztetni.

Jönnek a próbavásárlók, ha a lányok nem ajánlanak terméket, azonnal írásbeli. Nekünk könnyebb, mert velünk nem gyalogol az ellenőr 15 kilométert. De minden héten értekezlet, tesztírás, oktatás, ellenőrző lap hogy mit hoztunk, tömény terror. Aki nem ment el a fizetés miatt, az az értékesítés miatt akar. Vagy pl. tavaly pár hónapig nem volt hírlapkézbesítő. A fiúk a körzet előtt kivitték biciklivel az újságot IS. Télen. Azért megjegyzem a panaszáradat végén, mielőtt valaki megkérdezi hogy miért nem mondok fel, ha ennyi bajom van a Postával: imádom a munkámat. Szeretem a mozgást, a szabadságot, a sütiszagú néniket, az udvarolgató bácsikat, a jópofa titkárnőket, a szemem előtt felnövő pici gyerekeket, a jó beszélgetéseket. Szeretem a munkámat. Azért csinálom. De megutáltatják velünk..!
Remélem így már talán kicsit jobban megérti mindenki, hogy miért késik a levele, ha megkapja egyáltalán.
Amit leirt az sajnos minden pontjában igaz. :(
Smaradt hogy jópár postakocsit "leselejteztek".... no comment
 
Mit látsz önmagában kivetni valót az autók selejtezésében?
Többet is akarsz mondani róla?
Minden cég időnként elad illetve selejtez autót.A legjobban amortizálódó az autó
Én a bicikli tendert említeném meg 3-5 éve volt.
A legdrább legrosszabbat vették meg.Persze azért gurul.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,860
Tagok
615,673
Legújabb tagunk
Hontalan1967
Oldal tetejére