Hellinger terapia

pmoni

Állandó Tag
Állandó Tag
Keresem a Gyermekek gyógyítása családállítással és az Ikertörténetek című könyveket.(És persze minden más témába illő, eddig itt még nem szereplő művet is szívesen olvasnék:))
 

llaszlo

Állandó Tag
Állandó Tag
Kb fél éve rendszeresen járok egy teraphoz. Eddig három állításom volt és sokszor voltam segítő.
Aki felfogja, hogy neki kell változni és nem a csodát várni, plusz, hogy ez nem azonnal történik meg, hanem akár évekkel később is, - persze ez nagyrészt rajta múlik - annak segíteni fog.
De aki nem akarja elfogadni a változást annak nem.
Kb 7 évig próbálkoztam több féle dologgal főleg személyiségfejlesztő könyvekkel, CD-kel, előadásokkal és az ott javasolt módszerekkel, meditációval és még egy rakás egyéb módszerrel. Sokat egyik sem használt. Csak rövid ideig és nem igazán éreztem a hatásukat.

Viszont a Hellinger módszer az tényleg a megváltás volt nekem. Amióta megéltem a változásokat a korábban tanult módszereket nagyon hatékonyan tudom használni. Sokkal jobbak az intuícióim és sokkal jobban érzem magam, jobban alszom, határozottabb vagyok, meditációnál még sosem tudtam ennyire koncentrálni, mint most szóval kb minden jobb. Sok félelmem eltűnt és már én akarok változtatni és nem a félelmeim vezérelnek amik miatt korábban nem tettem meg sokmindent. Ez az egész igazán felemelő érzés. :)

Még sok dologban kell fejlődnöm, de legalább most már elhiszem, hogy képes vagyok fejlődni.

Jönnek ide máshonnét is emberek és tényleg vannak rémes sztoriaik más terapokról. Van aki erőlteti és kényszeríti az egész állítást. Nálunk alig van beszéd és a terap sem szól közbe csak ha elakadás van, akkor tesz javaslatokat. Van olyan terap aki elkezdi rendezni a teret (ezt olyanok mondták akik máshonnét jöttek).

Ez is pont olyan, mint az autószerelő vagy gázszerelő. Ha találsz egy jót, akkor az mellett kitartasz, de ha kóklert találsz, akkor az csak a pénzedet és az idődet rabolja. És ami fontos, hogy türelem kell hozzá.

Még egy fontos dolog. Vannak kóklerek is akik sosem végeztek tanfolyamot mégis állítanak. Na őket nagy ívben kerülni kell. Azt nem tudom, hogy milyen papírt ad a Hellinger intézet, de ők biztosan meg tudják mondani, hogy az illető képzett terapeuta vagy csak kókler.
 

nemesnemes

Állandó Tag
Állandó Tag
Haliho!


Ha esetleg meg valaki erre jar akkor keresem a Bert Hellinger: Csaladdinamikai kotodesek rakbetegeknel c. konyvet.
Cserebe tudom adni a Bert Hellinger: A forras nem kerdi, merre visz az utja c. konyvet.
Elore is nagyon koszonom.
 

nemesnemes

Állandó Tag
Állandó Tag
Haliho!

Keresem, /ha meg el a topik / Anne Ancelin Schützenberger: Õs-szindroma Transzgeneracios pszichoterapia es a csaladfa rejtett kotelekei. Elore is koszi a segitseget.
 
Oldal tetejére