Hírek Hihetetlent léptek az ukránok

Ilyen még nem volt a világtörténelemben. Az ukránok eddig is erkölcsi fölényben voltak az oroszokkal szemben honvédőként, de ezzel a lépéssel morálisan nullára radírozták Putyint, és még az orosz elnök hazai népszerűségének is adtak egy komoly pofont.

Ukrajna ugyanis hajlandó visszaadni a fogságba esett orosz katonákat – ha az édesanyjuk jelentkezik értük. Telefonos forródróton és e-mail is tudnak a katona gyermeküket féltő anyák az ukránokhoz fordulni, aki egyrészt tájékoztatást adnak róla, hogy a keresett személy náluk van-e vagy tudnak-e a haláláról, illetve megmondják, hol tudják “átvenni” a fogságba esetteket.

Az országba való belépéshez ajánlott útvonalat is biztosítanak a civilként érkező orosz édesanyáknak, aki Lengyelország felől tudnak biztonságosan belépni az országba.

Zseniális húzás ez az ukránok részéről. Komoly belpolitikai pofon Putyinnak, hogy az orosz katonákkal az ukránok bánnak humánusan, illetve hogy számottevő orosz civil lakosság, bátor asszonyok fognak elindulni Ukrajnába – hiszen melyik édesanya ne kockáztatná akár az életét is gyermekért.

1646317858865.png
 
Csatolás megtekintése 1848373
ilyet se nagyon láttunk még...de vajon az anyuka aki tanganyika legvégén lakik ahol se telefon se net vajon tudni fog az üzenetröl??? :)
 
Utoljára módosítva:
ilyet se nagyon láttunk még...de vajon az anyuka aki tanganyika legvégén lakik ahol se telefon se net vajon tudni fog az üzenetröl??? :)
Nem ez a lényeg.....a háború a propaganda fronton is megy.
Mert azért az sem normális hogy ami orosz az már rossz és gonosz illetve üldözendő.
Csak egy példa:
A délnyugat-angliai Exeterben adott koncertet a Bournemouthi Szimfonikus Zenekar február 24-én, Ukrajna orosz lerohanásának napján. A zenekart Madaras Gergely, a Liège-i Királyi Filharmonikusok zeneigazgatója vezényelte. A koncert második felében Csajkovszkij 6. Patetikus Szimfóniája szerepelt a programban. Már a színpadon hangoltak a zenészek, amikor a nézőtérről hangos vita zavarta meg a koncentrált állapotot.
néhányan hangosan kifogásolták a nézőtéren, miért kell ezen a szörnyű napon épp egy orosz zeneszerző művét – Csajkovszkijról van szó – hallgatniuk.
Ekkor lépett a pódiumra a magyar dirigens.
Miután megjelent a pódiumon, szokás szerint középre ment, és meghajolt. Az exeteri közönség udvariasan megtapsolta a színre lépő dirigenst. A művész megvárta az üdvözlés végét, de nem fordult a zenekar felé, hogy elkezdjék a műsort, hanem a közönséget szólította meg. Elmondta, hogy számára különösen személyes élmény, ha Csajkovszkijt, Sosztakovicsot vagy Sztravinszkijt játszik, vezényel, ugyanúgy, mint amikor Puskint vagy Dosztojevszkijt olvas. Anyai nagymamája ugyanis Moszkvában született és nevelkedett, így a felsorolt alkotók remekművei nagymamája és édesanyja révén az ő szellemi identitását is meghatározzák. Csajkovszkijt és a többi zseniális orosz művészt a szláv kultúra kiemelkedő képviselőinek tartja, akik nagyon sokat adtak a világnak.
Miután elhangoztak a zenemű utolsó taktusai, hosszú másodpercekig némán ült a közönség, ami a dirigens számára olyannak tűnt, mint egy kimaradt szívdobbanás, aztán kitört a tapsvihar, az exeteri közönség állva ünnepelt.
 
szerintem ez egy nagyon rossz hasonlat...ugyanis mint zenekedvelö és aki müvelte is a zenét tudom,hogy nem szabad a müvészetet keverni a politikai vagy egyéb más nézetekkel(vallási nézeteket sem)!az aki elmegy egy koncertre és hajdani orosz zeneszerző művét halgatja meg akkor tudatosúlni kell az emberben hogy ez az ember aki a művet megalkotta nem ma élt!!! a sikerénet tudásának sött még a művének is adózni kell tisztelettel....
a háborút azt más lapon kell emlegetnünk.....ott majd jönnek az embargók és ki tudja még mik....
 
Még egy pár propaganda hír:
a külgazdasági és külügyminiszter decemberben kapta meg ezt a kitüntetést Szergej Lavrov orosz külügyminisztertől. Szijjártó Péter akkor azt írta:

Büszke vagyok rá, hogy az elmúlt évek rendkívül kedvezőtlen globális és regionális folyamatai ellenére – szövetségesi kötelezettségeink tiszteletben tartásával párhuzamosan – fenn tudtuk tartani a nemzeti érdekeinknek megfelelő, kölcsönös bizalmon alapuló együttműködésünket Moszkvával.
(visszaadja a kitüntetést?)
a Debreceni Egyetem szenátusa felülvizsgálja a Vlagyimir Putyinnak adományozott egyetemi díszpolgári címet, amelyet egyébként az orosz elnök még nem vett át. Korábban a DK nyílt levélben fordult a Debreceni Egyetem rektorához, hogy az intézmény azonnal vonja vissza Vlagyimir Putyin orosz elnök díszpolgári címét.

Tiltakozásul az orosz-ukrán háború ellen, kedden eltávolították Vlagyimir Putyin viaszszobrát a Grévin Múzeumból. Mindez azután történt, hogy a látogatók megrongálták azt.
 
szerintem ez egy nagyon rossz hasonlat...ugyanis mint zenekedvelö és aki müvelte is a zenét tudom,hogy nem szabad a müvészetet keverni a politikai vagy egyéb más nézetekkel(vallási nézeteket sem)!az aki elmegy egy koncertre és hajdani orosz zeneszerző művét halgatja meg akkor tudatosúlni kell az emberben hogy ez az ember aki a művet megalkotta nem ma élt!!! a sikerénet tudásának sött még a művének is adózni kell tisztelettel....
a háborút azt más lapon kell emlegetnünk.....ott majd jönnek az embargók és ki tudja még mik....

Inter arma silent Musae​

Csak az emberek nem biztos hogy függetleníteni tudják magukat a hírektől.
 
pedig a művészetet nem volna szabad keverni más nézetekkel......mint afrikában a degeneráltak háború oka gyanánt és hivatkozással lerombolták az emberiség bölcsöjeként emlegetett évezredes emlékmüveket.......
 
Nem szabadna....sok mindent nem szabad.
Afrikai emlékműveket nem nagyon tudok amit leromboltak volna. Ami rémlik az ázsia ott a muzulmán vallásúak elég sok más vallási emlékhelyet tettek tönkre néhányat véglegesen.
De, az emlékművek lebontása az mindennapos európában és amerikában is.
 
ohh jajj....az elmebetegség és a primitivizmus nem ismer határokat úgy látom......
Akármit gondolsz vagy mondasz de az ott a valóság.
Az is valóság hogy az oroszok sem szoktak kényeskedni ha valamit el akarnak
érni.
És minden háború brutális.
Ezt vegye tudomásul a nemzetközi közösség is amikor ígérgetnek.
Ha fenyegetettség alatt ézi magát az orosz birodalmi gondolat.
A NATO jelenléte (közeledése) Ukrajna nyugat kacsintgatása eredményezte ezt.
És hogy vége legyen el akarja érni az Ukrajna ettől függetlenítését.
És visszahozni szárnyai alá.
És itt és most nincs olyan hogy kinek van igaza.
A Zeliszkij kormányt úgy is eltávolítják.
Disznózsíros töltény molotov koktélos civilek ide vagy oda
 
Emmanuel Macron francia elnök telefonon tárgyalt Vlagyimir Putyinnal. Az orosz elnök közölte Macronnal, hogy Ukrajna demilitarizálása sikeres lesz, ugyanakkor azt is aláhúzta: ha Kijev húzza az időt a tárgyalások során, Oroszország újabb követelésekkel áll elő.
A francia kormány szerint Emmanuel Macron a telefonbeszélgetés után úgy vélte, hogy „a legrosszabb még hátravan Ukrajnában” – írja a Le Monde. Vlagyimir Putyin erős eltökéltséget fejezett ki az offenzíva folytatására, amelynek célja, hogy átvegye az irányítást Ukrajna felett.

AZ OROSZ ELNÖK BIZTOSÍTOTTA FRANCIA KOLLÉGÁJÁT ARRÓL, HOGY AZ OROSZ HADSEREG HADMŰVELETEI „A TERVEK SZERINT” HALADNAK, ÉS CSAK TOVÁBB „ROSSZABBODIK”, HA AZ UKRÁNOK NEM FOGADJÁK EL A FELTÉTELEIKET.
 
Tiltakozásul az orosz-ukrán háború ellen, kedden eltávolították Vlagyimir Putyin viaszszobrát a Grévin Múzeumból
Ezzel szemben:
Orbán Viktor egy interjúban arról beszélt: egy biztos, Oroszország a háború után is létezni fog, és azt is kinyilvánította, hogy Paks 2 mindenképp megépül.
 
Emmanuel Macron francia elnök telefonon tárgyalt Vlagyimir Putyinnal. Az orosz elnök közölte Macronnal, hogy Ukrajna demilitarizálása sikeres lesz, ugyanakkor azt is aláhúzta: ha Kijev húzza az időt a tárgyalások során, Oroszország újabb követelésekkel áll elő.
A francia kormány szerint Emmanuel Macron a telefonbeszélgetés után úgy vélte, hogy „a legrosszabb még hátravan Ukrajnában” – írja a Le Monde. Vlagyimir Putyin erős eltökéltséget fejezett ki az offenzíva folytatására, amelynek célja, hogy átvegye az irányítást Ukrajna felett.
Igen ez már jobban a valóság
És nem fittyfiritty múzeumi firkálás Putyín szoborra
 
Az orosz elnök közölte Macronnal, hogy Ukrajna demilitarizálása sikeres lesz,
Hát nem nyilvánvaló?
Nem akar mást mint azt
Ugyanakkor már múzeumi és a molotov-koktélos hősködés után
Íme még egy valóság: Nincs elég élelmiszer az első nagyobb városban, amit elfoglaltak az oroszok .
A 300 ezer lakosú Herszon, a Krímtől északnyugatra, a Dnyeper torkolatánál fekvő kikötőváros volt az első nagyobb ukrán város, amit az orosz csapatok be tudtak venni csütörtökön.Nincs elég élelmiszer és gyógyszer a városban.
És meg nem állnak amíg nem teljesül a demilitarizálás.
Ami nem jelenti azt orosz megszállás lesz
 
Nem ez a lényeg.....a háború a propaganda fronton is megy.
Mert azért az sem normális hogy ami orosz az már rossz és gonosz illetve üldözendő.
Csak egy példa:
A délnyugat-angliai Exeterben adott koncertet a Bournemouthi Szimfonikus Zenekar február 24-én, Ukrajna orosz lerohanásának napján. A zenekart Madaras Gergely, a Liège-i Királyi Filharmonikusok zeneigazgatója vezényelte. A koncert második felében Csajkovszkij 6. Patetikus Szimfóniája szerepelt a programban. Már a színpadon hangoltak a zenészek, amikor a nézőtérről hangos vita zavarta meg a koncentrált állapotot.
néhányan hangosan kifogásolták a nézőtéren, miért kell ezen a szörnyű napon épp egy orosz zeneszerző művét – Csajkovszkijról van szó – hallgatniuk.
Ekkor lépett a pódiumra a magyar dirigens.
Miután megjelent a pódiumon, szokás szerint középre ment, és meghajolt. Az exeteri közönség udvariasan megtapsolta a színre lépő dirigenst. A művész megvárta az üdvözlés végét, de nem fordult a zenekar felé, hogy elkezdjék a műsort, hanem a közönséget szólította meg. Elmondta, hogy számára különösen személyes élmény, ha Csajkovszkijt, Sosztakovicsot vagy Sztravinszkijt játszik, vezényel, ugyanúgy, mint amikor Puskint vagy Dosztojevszkijt olvas. Anyai nagymamája ugyanis Moszkvában született és nevelkedett, így a felsorolt alkotók remekművei nagymamája és édesanyja révén az ő szellemi identitását is meghatározzák. Csajkovszkijt és a többi zseniális orosz művészt a szláv kultúra kiemelkedő képviselőinek tartja, akik nagyon sokat adtak a világnak.
Miután elhangoztak a zenemű utolsó taktusai, hosszú másodpercekig némán ült a közönség, ami a dirigens számára olyannak tűnt, mint egy kimaradt szívdobbanás, aztán kitört a tapsvihar, az exeteri közönség állva ünnepelt.
Szép legenda :)
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,911
Tagok
615,340
Legújabb tagunk
Torda Bernadett
Oldal tetejére