Hírek Hihetetlent léptek az ukránok

Ilyen még nem volt a világtörténelemben. Az ukránok eddig is erkölcsi fölényben voltak az oroszokkal szemben honvédőként, de ezzel a lépéssel morálisan nullára radírozták Putyint, és még az orosz elnök hazai népszerűségének is adtak egy komoly pofont.


Ukrajna ugyanis hajlandó visszaadni a fogságba esett orosz katonákat – ha az édesanyjuk jelentkezik értük. Telefonos forródróton és e-mail is tudnak a katona gyermeküket féltő anyák az ukránokhoz fordulni, aki egyrészt tájékoztatást adnak róla, hogy a keresett személy náluk van-e vagy tudnak-e a haláláról, illetve megmondják, hol tudják “átvenni” a fogságba esetteket.


Az országba való belépéshez ajánlott útvonalat is biztosítanak a civilként érkező orosz édesanyáknak, aki Lengyelország felől tudnak biztonságosan belépni az országba.

Zseniális húzás ez az ukránok részéről. Komoly belpolitikai pofon Putyinnak, hogy az orosz katonákkal az ukránok bánnak humánusan, illetve hogy számottevő orosz civil lakosság, bátor asszonyok fognak elindulni Ukrajnába – hiszen melyik édesanya ne kockáztatná akár az életét is gyermekért.


1646317858865.png
 
ezt kifejtenem a helyedben mert ez a szerencsetlen megint
olvasas ertesi zavarban /dyslexia / szenved
es nem az ukran naciknak tulajdonitja az ostobaja
Megvan már miért van MZP a kárpát-ukrajnai magyarok ellenében annyira ukrán párti: nem rég mondta, hogy a tömörülésében egyesíteni akarja a kommunistákat és a fasisztákat is!
 
Megvan már miért van MZP a kárpát-ukrajnai magyarok ellenében annyira ukrán párti: nem rég mondta, hogy a tömörülésében egyesíteni akarja a kommunistákat és a fasisztákat is!
Egy szőkenő is nagyobb hasznára válna az ellenzéknek.
Az legalább tud csukott szájjal bájosan mosolyogni.
 
Megvan már miért van MZP a kárpát-ukrajnai magyarok ellenében annyira ukrán párti: nem rég mondta, hogy a tömörülésében egyesíteni akarja a kommunistákat és a fasisztákat is!
Vigyázz tovább vitted a fogalmazást mint amit kiadott a 4 Orbáni média propaganda számodra
Ennyi önállóságot nem engedtek.
Még túlteljesítesz
 
Egy szőkenő is nagyobb hasznára válna az ellenzéknek.
Az legalább tud csukott szájjal bájosan mosolyogni.
Pontosan.
De a szőke-nőt talán egyszerűbb hallgatásra bírni mint azt a senki se tudja miként előkerült MZP-t
Ki küldte ő saját magát favorizálta és lett egy celebtábora az tette előre
Volt egy megfogalmazott gyanú Dobrev ellen hogy miként avatkozik be a Fidesz.
Nem mertem továbbgondolni de mi dobta fel ezt a semmi embert?
Bár a facebook is nagyhatású.
 
utasitgatja a posztolokat hogy az o hulyeseget hogy kell olvasni es arra mikent KELL valaszolni
eccceruuu a keplet NEZZ AT RAJTA MINT UVEGEN
mert a mondandoja SZOT SEM ERDEMEL es SZORA SEM ERDEMES !!!

ez rolad szolt te szerencsetlen

annyira ostoba vagy hogy meg ezt sem ismered fol
szoval sajat magad is trollnalk tartod magad
Minősíthetetlen a stílusod - senki nem beszélhet így másról, csak mert más a véleménye!
Nem is értem, honnan veszed a bátorságot ahhoz, hogy így írj másokról!
Szégyen.
 
Minősíthetetlen a stílusod - senki nem beszélhet így másról, csak mert más a véleménye!
Nem is értem, honnan veszed a bátorságot ahhoz, hogy így írj másokról!
Szégyen.
A finomkodások ideje lejárt!
Az atom már ott lóg a fejetek felett, térjetek már észhez! Ez nem Csernobil lesz, aminek a fuvallatából kaptok egy leheletnyit!
 
Holoda Attila: A rezsicsökkentés így rossz és igazságtalan

Ennek a cikknek csak az eleje olvasható. Pénzt kellene fizetni az elolvasásért, egy láthatólag baloldali agymosásos oldalon.
Ha ez az "igazságos" rezsi arra megy, ahogy már megismertük annó a baloldali kormány idején, hogy a szegényebbeknek kérni kell dokumentumon az olcsóbb rezsit, úgy már sz@r az egész. Tehát mindenképpen emelni akarnának (majd megint lophatják az áramot/gázt a baloldali milliomosok a medencéjük fűtésére).
Ráadásul több százezren élnek albérletben, nem fogja a tulaj nekik megkérni az olcsóbb rezsit nekik az azt hiszem világos.
A rezsiemelést valamiféle "igazságot tévő" akció mögé rejteni? Szerintem a kibicnek semmi se drága. Ez a Holoda Márki-Zay energetikai szakértője. Minden szava ámítás....
Ez így nem igaz, hiszen nem tudhatod, hogyan oldanák meg, csak prejudikálsz.

A mai rendszer szerint mindenki a fogyasztása arányában jut állami támogatáshoz.
Minél többet fogyaszt valaki, annál inkább támogatja a magyar állam.
Ez rossz!

A keveset fogyasztók sok esetben nem takarékosságból, hanem a kevés pénzük miatt fogyasztanak kevesebbet, pl. kevesebb áramfogyasztó van a lakásában.

Simán meg lehet oldani az energia felhasználásuk támogatását úgy, hogy sávos energiaárakat alakítanak ki.
Bizonyos éves fogyasztás alatt x forint, felette y (x+több) forint az energiaforrás ára.

Ez a rezsicsökkentés igazságosabb formája, pl.

Ráadásul a növekvő energiaárak miatt egyre fenntarthatatlanabb, hogy az állam azokat támogassa, akik a kocsifeljárójukat fűtik, vagy valóban a medencéjüket.
 
Utoljára módosítva:
Hány ezer, az orosz kisebbséghez tartozó polgárukat irtottak ki ezek a volt orosz tagországok?
Megvan!
Egyet sem!
Több kérdésem nincs.
Hány ezret?
Hiteles számokat, hiteles szakértőktől írj, ne zugblogok szerzőit idézd!
Bírósági feljelentéseket, pereket, aminek ez a témája.
 
Igen ez nagyon ellentmond annak amit eddy írt
Okos volt hogy észrevetted
Épp csak egy apróság én ezt teszem hozzá.
Nem bekebelezni akarja hanem Demilitarizálni
Ekkor mársem jött közelebb a NATO Ukrajna területénél
A bekebelezés az a nyugat retorikaja!
Szerintem - ezt hangsulyozom hogy szerintem - oroszorszag newm fogja kiterjeszteni a hatarait ukrajna kulso hataraig!
Ha le akarom egyszerusiteni a forgatokonyvet, akkor elmozditja a jelenlegi vezetést, és egy moszkvabarát bábkormányt ultet oda.
Ezzel a sajat orszagat biztositani tudja!
Nem veletlen Zseleszlijnek az a kijelentése, hogy ukrajna nem akar egy utkozőország lenni!

Nezzuk gruziat, ott valami hasnlo jatszodott le!
 
Látod magyaráznia kell hogy mit is mondott. Ez az egyik baj.
Egyszerűen nem lehet meggyőzni az embereket arról hogy Márki-Zay nem azt mondta amit a kormánypárt sulykol.
Én sem tudom meggyőzni a közelemben élőket arról hogy nem mondta hogy a vidékiek buták.
Érdekes ..., a fideszes jogrend nem baj?
Az ügyész általi eljárás alá vont képviselők szavazása az országgyűlésben, nem baj?

A közeledben élőknek látni kellene, hogy az ország jelenleg egy ember kezében van, s ez hosszú távon akkor sem jó, ha nekik annyira tetszik.

Persze, ehhez ki kellene lépni kicsit a világba és körülnézni.
Például meghallani azt, hogy választások óta az ország több mint felének nem tetszik ez, s ők ezekről a véleményekről semmit nem hallanak.


Aki nem együttélni akar, hanem folyton győzni, az helyesli ezt.
S nekem fölösleges megírni, hogy ez mindkét politikai oldalon előfordul, mert mindig szóltam azért, ha bárki pusztán fölékeredni akart a másiknak.

El kellene kezdeni végre másképp élni!
 
Utoljára módosítva:
Ez így nem igaz, hiszen nem tudhatod, hogyan oldanák meg, csak prejudikálsz.
1. Ők maguk sem tudják, hogy oldanák meg, csak lódítanak, süketelnek!
2. Esetleg az ukrajnai háború tiltakozásának és a szexi ukrán nagykövetasszony nyomásának eleget téve (kibicnek semmi sem drága): elzárnánk a gázcsapot (a tökönszúrás esete), s így nem is kellene a rezsivel kínlódni!
3. Tapasztalatból tudhatjuk, hiszen a rendszerváltás 32 évéből 12-őt a baloldali liberális kormány volt hatalmon.
 
Reggel hallgattam egy biztonsagpolitikai elemzővel fojtatott beszelgetest.
Ő a választási időszakot szilveszterhez hasonlitotta.

Ahhoz, hogy aáltalában más az emberek viselkedése szilveszterkor!
Sok igazsag van benne.
A masik ami elgondolkodtato volt az, hogy ilyenkor sok politikus beleesik abba a csapdaba, hogy probalja kihasznalni a lehetosegeket!
Hangsulyozta, hogy keves olyan politikus van, aki szembe megy a kozveleménnyel!
Egy hatarozott, tudatos vezetesnek azt kell ilyenkor mondani: bocs fiuk, de ti választottatok meg, azt fogom tenni, ami az orszagnak az optmalis, és nem azt ami a kozvelemeny egy részének tetszene! Ha nektek ez nem tetszik véltsatok le, de én akkor is ezt fogom lepni!

Ezt hivjak egyebként felelőségnek!
Sok ember ezt a szot nem ismeri!!
 
1. Ők maguk sem tudják, hogy oldanák meg, csak lódítanak, süketelnek!
2. Esetleg az ukrajnai háború tiltakozásának és a szexi ukrán nagykövetasszony nyomásának eleget téve (kibicnek semmi sem drága): elzárnánk a gázcsapot (a tökönszúrás esete), s így nem is kellene a rezsivel kínlódni!
3. Tapasztalatból tudhatjuk, hiszen a rendszerváltás 32 évéből 12-őt a baloldali liberális kormány volt hatalmon.

Ki és mikor mondta/írta, hogy az ellenzék kormányon elzárná a gázcsapokat?

Ne fideszes sajtóterméket, ne fideszes véleményt, hanem konkrétumot, légy szíves!
 
Utoljára módosítva:

Ez valóban igaz, de a kislány csak az orosz véleményt mondja el. A valóságban a donbaszi harcokban több ezer ukrán is meghalt. Mindkét oldal súlyos veszteségeket szenvedett (csak az orosz oldalon sok volt a civil, sőt a gyerek):
A helyzet miatt természetesen itt is sok volt a civil áldozat, de ez esetben ezek nagyrésze orosz volt (ahogy ma meg ukrán), mivel orosz többségű területen zajlottak a harcok. Itt mindkét fél hibás volt: az ukránok ugyanis ragaszkodnak a szocializmus alatt összehúzgált határú, összetákolt területű Ukrajnához, mint ezer éves ukrán földhöz. Ezért odamentek az oroszokat befenyíteni. Az oroszok pedig nem akarják, hogy elnyomják őket és fegyverrel keltek fel ez ellen. (Európa nem szereti a magát elnyomni nem engedő kisebbségeket, mint a baszkok, tiroli németek, albánok és mások, akiket mivel robbantgatnak, terroristaként kell emlegetni, mindenhol az ottani többségi nép miatt.)
A donbaszi harcokról a magyar wiki szar összefoglalást ír, de az angol sokkal bővebb, és az áldozatokat is megpróbálja számba venni (2014 és 2021 között):
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,650
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére