Hintás-zenés buszmegállókat szerelnek fel Montreálban?

Melitta

Adminisztrátor
Fórumvezető
Rádiós
Megállónként négy hinta: egy Facebook-bejegyzés szerint a kanadai nagyvárosban tavasszal az egyik városrészben hintákat szerelnek buszmegállókba.

Mindegyik hintának megvan a maga előre felvett zenei motívuma, xilofonnal, zongorával, más hangszerekkel: ha sikerül a négy hintát együtt mozgatni, akkor ezek a zenei motívumok egy dallá állnak össze.
A bejegyzés szerint a közös cél, a dal elérése érdekében az emberek szívesen kommunikálnak egymással: az eredmény kellemesen eltöltött idő, amíg megjön a busz.

Az első bejegyzések szerint tehát a harmóniahinták a buszmegállók kellékei, ezt később a projekt tervezői cáfolták: Mouna Andraos és Melissa Mongiat szerint a hinták elhelyezése valóban azt sugallhatja, hogy buszmegállókról van szó, valójában a buszoktól függetlenül szerették volna a közös játékban az utcán összehozni az embereket.

hinta2.jpg
 
battuta

Kitiltott (BANned)
Nem lehet egy forgalmas buszmegálló ha ott lengedezhetnek a hinták
Nem jönne be a 7 útvonalán az biztos
250px-33-as_busz_%28FJX-230%29.JPG
 
Utoljára módosítva:

Kyra_

Kitiltott (BANned)
Állandó Tag
Szerintem isteni jó ötlet, én biztos elhintázgatnék ott...:) Érdekes, hogy a hintán kívül semmi más ülőalkalmatosság nincs. Talán nem is kell várakozni, olyan sűrűn járnak a buszok?
 
szocske42

Állandó Tag
Állandó Tag
Ez a kooperacio motivum tenyleg nagyon eros itt Montrealban. A metrokijaratok lengoajtoit is csak 2 ember tudja kenyelmesen kinyitni (az elso tolja, a masodik huzza), es az egymas utan jovok kezrol kezre adjak.

Amugy nincsen mindenkinek kocsija, illetve van, de nem feltetlenul azzal jar dolgozni: vonaton, buszon, metron egyutt utaznak az oltonyosok a diakokkal. A belvarosban mar a parkolas is dragabb, mint a tomegkozlekedes.
 
cdurmol

Erről egy régi moszkvai élményem jut eszembe... ott nem fogták meg a metró lengőajtaját, hanem jót taszítottak is rajta. Ha nem bírtad időben elkapni úgy, de úgy orrba vert... Gondoltam, példát mutatok. Megfogtam, rámosolyogtam a következőre, gondolván átveszi tőlem. Hát nem. Még jól ki is került, és a tekintetében láttam, hogy őrültnek tart. :D
 
szocske42

Állandó Tag
Állandó Tag
Na kozben tel lett, es kiderult, hogy kiados hoviharban igencsak hasznosak ezek a mazsas felig-forgoajtok.
Es igen, a kezrol-kezre adott ajtohoz jar egy a mosoly, es a "merci!" is :)
 
Oldal tetejére