HIT, szeretet, meg Honvédelmi Intézkedési Terv

Tisztelt Emberi Erőforrások Minisztériuma!

Mi, akik itt élünk Himlőhelyen, immár saját bőrünkön érezzük a településünkre nehezedő, szinte elviselhetetlen migrációs nyomást, ezért tiszta szívből üdvözöljük az Önök által szigorúan megkövetelt Honvédelmi Intézkedési Terv kidolgozását. Talán még nem késő!

Reméljük, az esetlegesen bevezetendő különleges jogrend végre lehetőséget biztosít arra is, hogy végképp leszámoljunk az országunkban garázdálkodó sorosista-bandákkal. A választások után mindenképpen célszerűnek tartanánk ezt az „esetlegesen”-t jó alaposan konkretizálni.

Községünk az Önök áldásos uralma alatt dinamikusan gyarapodott, emiatt úgy érezzük, mi is kiemelt, potenciális célpontnak számítunk. Úgy 80-90 százalékra becsüljük egy terrorcselekmény bekövetkeztének lehetőségét itt, Himlőhelyen. Mivel településünket eddig még egyetlen külső támadás sem érte – a belsők pedig nem tartoznak másra, főleg ha nőket ér ilyesmi –, a 10-20 százalékos biztonságunkat már minden bizonnyal alaposan feléltük.

Az Önök által küldött kiváló Honvédelmi Intézkedési Terv-minta függőlegesen van írva. Ha lehetséges, mi maradnánk a vízszintes írásmódnál, bár ha ez biztonsági kockázatokat rejt magában, haladéktalanul áttérünk a vízszintes laptájolásra.

34 oldal megfelelőnek látszik, hiszen a Barbarossa hadművelet útmutatási része is csupán 10 számozott oldalból állt. A HIT-hadművelet a Szovjetunió lerohanásánál mindenesetre jóval komolyabb feladatnak tűnik.

A terv kidolgozásának haladéktalanul neki is láttunk, de mindenképpen szeretnénk Önöket tájékoztatni az eddig elért eredményeinkről, hátha ennek más településeken is hasznát vehetik. A feljelentéseket külön mellékletben csatoltuk a dokumentumunkhoz, kérjük ezek alapján tegyék meg a megfelelő óvintézkedéseket, meg amit csak jónak látnak.

Mivel nem tudhatjuk, hogy levelünk nem kerül-e ellenséges kézbe, a honvédelmi műveletekben részt vevő személyeket fedőnevükön szerepeltetjük.

Elsőként településünk iskoláját tettük migránsellenessé. Az épület stratégiailag fontos helyen, településünk főutcája mentén helyezkedik el, közvetlenül a 314. számú italbolt mellett. Ha az iskola elesik, a támadók könnyűszerrel hatalmukba keríthetik a himlőhelyi Hotel Flamingót, azaz a község színvonalas és erényes kocsmáját. A kereszténység és Európa fennmaradása ez esetben komoly veszélybe kerülhet, mivel az említett vendéglátóipari helyiség értékes és bőséges készletekkel rendelkezik.

Az iskola főút felé néző része könnyen védhető, mivel az első emeletről a környék hosszan belőhető. A lakosokat köteleztük a házuk előtt álló fák kivágására, mivel így az ellenség nem használhatja azokat fedezékül. A biztonság kedvéért egy-két gyalogsági aknát is leraktunk imitt-amott.

Az épület védelmét kellőképpen megerősítettük. Az udvar sarkaira gépuskafészkeket telepítettünk. Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében a homokzsákokat a későbbiekben masszív, vasbeton objektumokra kívánjuk lecserélni és a bennük elhelyezett fegyverzetet is szeretnénk modernizálni.

Az iskola tetején kialakítottunk egy helikopter-leszállóhelyet, így a sebesültek gyors elszállítása nem okozhat problémát.

A hamarjában megerősített födém 3 méter vastag vasbeton szerkezetből áll, így könnyedén el tudtunk helyezni a tetején egy légvédelmi állást. A kezelőszemélyzetet az iskola takarítónőiből állítottuk össze. Célzónak „Ma Barker” nevű ügynökünket képeztük ki, aki kiváló jártassággal rendelkezik agyaggalamb-lövészetben, valamint macskák kövekkel való elűzésében.

A gyermekek megfelelő kiképzéséről egy tapasztalt, Csehszlovákiát megjárt, 68-as veterán gondoskodik. Fedőneve „Budweiser”, néha „Kozel”, illetve „Staropramen”. Hozzáértő irányításával a régi TSZ-iroda padlásán talált RPG-7-es kézi páncéltörő gránátvetőkkel a gyerekeknek sikerült pillanatok alatt lebontaniuk egy használaton kívül álló istállóépületet, valamint nyomtalanul eltüntetniük a polgármester úr Mitsubishi Pajeróját.

A felső tagozatos osztályok tanulói a kötelező testnevelés órákon tökéletesen elsajátították a gyalogsági közelharc különböző módozatait. Ügyesen képesek bárkinek átvágni a torkát, illetve kiontani a belét, ha valami miatt idegennek tűnne a számukra. Postás azóta sajnos nem nagyon merészkedik a környékünkre.

A Nemzeti Kulturális Alap pályázatának segítségével sikerült beszereznünk néhány AGM–114 Hellfire, lézeres félaktív önirányítású páncéltörő rakétát. Ezekkel gyakorlatilag atomjaira bonthatjuk azokat, akik arcátlanul menedéket merészelnek kérni nálunk. Egyet ki is próbáltunk. Úgy tapasztaltuk, vaddisznóvadászatra sajnos nem alkalmas, mivel viszonylag nagy területet perzsel fel, a zsákmányt pedig eltünteti.

Településünkön bármikor elrendelhetjük az éjszakai kijárási tilalmat, amely alól egyedül „Rózsás Gödény” nevű mélységi felderítőnk kaphat felmentést, mivel ő sötétedés után mindig tökéletesen részeg, ezért könnyen az ellenség bizalmába férkőzhet, majd értékes információkat szedhet ki belőlük. Sajnos képtelen értelmezni és azonnal el is felejti ezeket, de ha szükséges, akkor „Rózsás Gödényt” bedrótozhatjuk, illetve megbabrálhatjuk a pacemakerét.

Úgy véljük az iskolát 24 órán keresztül még nehézfegyverek ellen is tartani tudjuk. Bízunk abban, hogy ennyi idő bőségesen elegendő arra, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma légi támogatást küldjön a felmentésünkre.

A harcoló csapatainkkal való kommunikációt egy kicsit megnehezíti az, hogy bár a gyerekek már mind kiválóan harcolnak, sajnos sokuknak közülük nem volt ideje rendesen megtanulni írni és olvasni. Ez azonban nem okoz gondot, mivel mobiltelefonokon keresztül az információkat szóban is eljuttathatjuk hozzájuk. A készülékek közötti adatforgalom titkosításában számítunk a minisztérium hathatós segítségére.

Ha az ellenség esetleg a virágzó Himlőhelyet nézte ki célpontjául, valószínűleg keserű csalódásban lesz része. Mi nem adjuk olyan olcsón a bőrünket, mint azok elpuhult burkusok.

Tisztelettel:

"Bloody Mary", igazgatónő, megbízott hadosztályparancsnok

a-felaldozhatok-3.jpg
 
Csatolás megtekintése 1583125
*
Ez egy IGAZI SZIPORKA! Bízom, akiknek szükséges volna, leesik az érme, hogy miért is íródott ez a levelecske.
 
HIT, szeretet, meg Honvédelmi Intézkedési Terv
Fehér lovon
Már mikor a TV-ben meghallottam először akkor is a két világháború közötti kormányzati módszerek és rendelkezések jutottak eszembe

Ehhez a felelevenítéshez hozzájárult hogy nem régen vetítették a Dunán az Abigélt-t

szabo-magda-abigel-original-100776.JPG
 
Utoljára módosítva:
Vajon az efféle, "honvédelmi intézkedéseket kárhoztató" gúnyrajzokon az iszlám fundamentalizmus európai áldozatainak hozzátartozói is ilyen jóízűet derülnének?
Lehet, hogy én nagyon eltévejedett vagyok, liberális egész biztos nem, talán túl konzervatív sem. De Te mi a fenéről beszélsz? Négy hónapja vagyok Magyarországon ,de szinte már megfojtott az álkeresztény fundamentalizmus. S azt látom ,ebben az országban rajtam kívül még pár millió embert szintén fojtogat.. A világ legnagyobb muszlim közösségét felvonultató országában, ahol nincs 10% a más felekezetek aránya nincs gyűlölet keltés, pedig az iszlámnak is számos "iskolája" van..Mikor tetszenek már észre venni, hogy ez az egész néhány politikus túlélését szolgáló barbatrükk... Bűnözők, szélsőséges háborús bűnösök kihasználva és céljaiknak alárendelve a médiát és maroknyi szélsőséges politikust manipulálják a közvéleményt. Európában a terrorista cselekmények elkövetői szinte kivétel nélkül európai állampolgárok!!!!A nyugat európaiaknak derrogált elvégezni azokat a munkákat amelyeket aztán a közép, a kelet és a dél-európai gazdasági menekültek, vagy vendégmunkások végeztek el helyettük.. Mára viszont a Németországi török kisebbség megkerülhetetlen gazdasági tényező lett. Amerikában a Make America Great Again miért is tudott akkora teret nyerni, hogy Trumpot az elnöki székbe segítette? Az ugye senkinek nem jut eszébe, hogy a technológia és technika fejlődése miatt egyre kevesebb kétkezi munkára van szükség s egyre magasabb szakképzettségűekre, miközben a Föld népessége 1,5 milliárddal nőtt.....A bolygó eltartó ereje pedig egyre csökken. Tessék csak a Darwini elméletet megalapozó Spenceri közgazdasági tézisre gondolni(survivor of fitness)..... A fejlődést megalapozó nyersanyag megszerzéséért semmi sem drága....Öböl háborúk, Libia... az arabok megosztása. A világ minden valamire való diktátora francia egyetemen végzett....Talán az idén azon kellene háborogni, hogy az ember a sürgősségin hal meg várakozás közben, milliárdokból stadionokat építenek s azokat tartják fenn kórházak helyett, s az ország harmada nyomorog miközben még a szakmájában sem kimagasló ember politikai hátszéllel óránként 1,5 milliót keres netto.
Azok az emberek akik tudnának enni, lenne nyugdíjuk vajon mit szolnak hozzá, hogy hüvelyk matyi ország többet költ katonai kiadásra, mint polgárai oktatására?
A világnak mindig kellett egy ellenségkép a gazdasági bajok orvoslására...Ma már nem szalonképes opció a zsidózás.. hát ott van egy másik sémi nép.. Egyik sémi, vagy másik sémi mindenképpen több mint semmi, vagy beismerni, hogy bizony sem a szociális sem a gazdasági problémákat nem képesek kezelni a hatalmon lévők....
 
Utoljára módosítva:
Én úgy tudom, ez nem magyar ötlet, hanem a NATO találta ki. Így elsőre hülyeségnek tűnik, de ki tudja.

Nem kell felfújni, régen is volt olyan, hogy LÉGO, később meg Polgári Védelem. Sőt, minden gyár, üzem, vállalat vezetője/igazgatója volt a helyi PV parancsnok...
 
Nem kell felfújni semmit ami nem tetszik elsőre hisz nagyon jó
Igen nemzeti véderő egylet is jó a gittegylet is jó
és az álkereszténység is jó
A két háború között is volt ilyen
a fiataloknak a történelmünkről, királyainkról, a .... ....lélek szakrális küldetéséről a Szent Koronánkról, az arra épülő alkotmányunkról, az egészséges nemzeti büszkeségről.
Ilyen köntösbe kell csomagolni
Hisz ez volt már mindenütt.Mindenütt ahol sok embert keltett egy járomba hajtani ál-eszmékkel
Nem veszed észre és Itt van a történelem újraismételve
Alakítsunk: A Véderő Honvédei Nemzeti Felszabadító Frontot
Vagy HIT et
 
Utoljára módosítva:
Lehet, hogy én nagyon eltévejedett vagyok, liberális egész biztos nem, talán túl konzervatív sem. De Te mi a fenéről beszélsz? Négy hónapja vagyok Magyarországon ,de szinte már megfojtott az álkeresztény fundamentalizmus. S azt látom ,ebben az országban rajtam kívül még pár millió embert szintén fojtogat.. A világ legnagyobb muszlim közösségét felvonultató országában, ahol nincs 10% a más felekezetek aránya nincs gyűlölet keltés, pedig az iszlámnak is számos "iskolája" van..Mikor tetszenek már észre venni, hogy ez az egész néhány politikus túlélését szolgáló barbatrükk... Bűnözők, szélsőséges háborús bűnösök kihasználva és céljaiknak alárendelve a médiát és maroknyi szélsőséges politikust manipulálják a közvéleményt. Európában a terrorista cselekmények elkövetői szinte kivétel nélkül európai állampolgárok!!!!A nyugat európaiaknak derrogált elvégezni azokat a munkákat amelyeket aztán a közép, a kelet és a dél-európai gazdasági menekültek, vagy vendégmunkások végeztek el helyettük.. Mára viszont a Németországi török kisebbség megkerülhetetlen gazdasági tényező lett. Amerikában a Make America Great Again miért is tudott akkora teret nyerni, hogy Trumpot az elnöki székbe segítette? Az ugye senkinek nem jut eszébe, hogy a technológia és technika fejlődése miatt egyre kevesebb kétkezi munkára van szükség s egyre magasabb szakképzettségűekre, miközben a Föld népessége 1,5 milliárddal nőtt.....A bolygó eltartó ereje pedig egyre csökken. Tessék csak a Darwini elméletet megalapozó Spenceri közgazdasági tézisre gondolni(survivor of fitness)..... A fejlődést megalapozó nyersanyag megszerzéséért semmi sem drága....Öböl háborúk, Libia... az arabok megosztása. A világ minden valamire való diktátora francia egyetemen végzett....Talán az idén azon kellene háborogni, hogy az ember a sürgősségin hal meg várakozás közben, milliárdokból stadionokat építenek s azokat tartják fenn kórházak helyett, s az ország harmada nyomorog miközben még a szakmájában sem kimagasló ember politikai hátszéllel óránként 1,5 milliót keres netto.
Azok az emberek akik tudnának enni, lenne nyugdíjuk vajon mit szolnak hozzá, hogy hüvelyk matyi ország többet költ katonai kiadásra, mint polgárai oktatására?
A világnak mindig kellett egy ellenségkép a gazdasági bajok orvoslására...Ma már nem szalonképes opció a zsidózás.. hát ott van egy másik sémi nép.. Egyik sémi, vagy másik sémi mindenképpen több mint semmi, vagy beismerni, hogy bizony sem a szociális sem a gazdasági problémákat nem képesek kezelni a hatalmon lévők....
*
Rossz a fogalmazásod! Idézlek, csak az első pár szót: "Ma már nem szalonképes..." - részemről ez SOHA nem volt, jelenleg sem az, de a jövőben is kikérem magamnak a zsidózást, mint olyat. Nem is értem, miért kell időnként felvetődnie ennek, némelyik hozzászólásban. A feltett írásban nincs szó arról, akkor itt miért érezted ezt szükségesnek!? :mad:
 
Heverd már ki a szilvesztert nem rád írta
Máris leoffoltad
Különben közbeszéddé(majdnem szalon) lehet tenni valamit például úgy hogy feleslegesen előveszi és még teljesíteni kell a következő pontokat:
  • tagadni kell, mindég is volt létét
  • ismételni kell
  • máris köztéma
  • innen már állami szintre lehet emelni
 
Utoljára módosítva:
Köszönöm, hogy figyelmesen olvastok... Azt hiszem itt valóban nincs értelme, hogy valaki valamiről véleményt nyilvánítson... Tessék elgondolkozni azon, hogy amikor a strucc a veszélyt látva a homokba dugta a fejét, s élve már nem jutott el a sütőig....Az pedig, attól még van, ha nem beszélünk róla.. A magyar miniszterelnök helyettes a keresztényi szeretet jegyében európai szabadkőművesekről beszél... Egy jelenségről szólni nem ugyanaz, mint azonosulni vele... Boldog Újévet! ( S szép új világot, ahol azt nem kérjük ki, amit ki kéne, s attól nem határolódunk el amitől el kéne..)
 
A bolygó eltartó ereje pedig egyre csökken. Tessék csak a Darwini elméletet megalapozó Spenceri közgazdasági tézisre gondolni(survivor of fitness)..... A fejlődést megalapozó nyersanyag megszerzéséért semmi sem drága....Öböl háborúk, Libia... az arabok megosztása. [...]
A világnak mindig kellett egy ellenségkép a gazdasági bajok orvoslására...
Na mármost, ha mindez igaz, akkor nézzük, mi következik abból, amit állítasz! (1) Ha a darwini és spenceri elvek igazak (én kétlem, de ez most teljesen lényegtelen), akkor a szűkülő források növekvő népesség mellett egyre több és erősebb erőszakos konfliktust indukálnak. (2) Ha a másik túl akar élni, és nincsenek a rendszerben etikai megfontolások - márpedig Darwin és Spencer szerint nincsenek -, akkor tökéletesen mindegy, hogy azért akar megölni, mert éhes, vagy azért akar megölni, mert az ellenségének hisz. De mondhatjuk akár azt is, hogy azért néz az ellenségének, mert éhes. Vagy másképp: tökéletesen lényegtelen, hogy az ellenségkép kreált vagy valós, hiszen a feltételezés szerint a világot a darwini és spenceri elvek mozgatják, ergo: a konfliktus elkerülhetetlen. (3) Felvethetném, hogy egy ilyen helyzetben felelős magatartás-e nem felkészülni a háborúra, vagy az egyetlen védhető álláspont az erőszakmentesség és az áldozatszerep felvállalása, de ez a kérdés már kivezet a szociáldarwinizmus világából. Szóval: jó reggelt!
 
*
Rossz a fogalmazásod! Idézlek, csak az első pár szót: "Ma már nem szalonképes..." - részemről ez SOHA nem volt, jelenleg sem az, de a jövőben is kikérem magamnak a zsidózást, mint olyat. Nem is értem, miért kell időnként felvetődnie ennek, némelyik hozzászólásban. A feltett írásban nincs szó arról, akkor itt miért érezted ezt szükségesnek!? :mad:
Az ellenségkép felépítésére hozott példát, és párhuzamot vont. Ez nem zsidózás, Te rémeket látsz. Mindössze arra mutatott rá, hogy a zsidók és a muszlimok is sémi nép, bár ebben nem vagyok biztos, úgyhogy ebben a részletkérdésben nem foglalok állást.

Szerintem az sem zsidózás, ha jön szembe velem egy rendesen, előírásosan beöltözött rabbi vagy más zsidó ember ortodox öltözékben, és én őt zsidó papnak vagy zsidónak nevezem, mert az, és szemmel láthatóan büszke rá, és ebben igaza is van, mert minden joga megvan hozzá. És az sem zsidózás, ha a zsinagógát zsidó templomként említi valaki, mert a zsinagóga egy zsidó templom. A Hanuka meg egy zsidó ünnep.

Vannak olyan dolgok, amik a zsidó kultúra részei, és például amikor valamilyen - egyébként nem uszító, hanem tárgyilagos - kontextusban ez előjön, akkor az nem zsidózás.

Ugyanúgy nem az, ahogy Erdélyről beszélni nem románozás, a Cigánybárót megnézni a színházban nem cigányozás, görögökről tanítani az iskolában sem görögözés.

Kis magyar társadalmunknak az a legnagyobb baja, hogy van egy akármilyen szöveg, és vannak emberek, akik nem a szöveget figyelik, nem is próbálják megérteni, hanem pusztán a szavakat, ezekre ugranak és háborognak - általában ok nélkül - és sértegetik a másikat. És akkor már nem arról van szó, amit a másik mondott, hanem arról, hogy a másik használt egy szót, ami egyébként nem bántó gúnynév.

Szólottam :)
 
Fehér lovon
Már mikor a TV-ben meghallottam először akkor is a két világháború közötti kormányzati módszerek és rendelkezések jutottak eszembe

Ehhez a felelevenítéshez hozzájárult hogy nem régen vetítették a Dunán az Abigélt-t
Csak hogy pontosítsak megint, az Abigél nem egy kifejezetten polgári/jobbos/fideszes/stb darab. Erősen kommunista/szocialista indíttatású mű, ami igazából alkalmatlan a két világháború közötti kormányzati módszerek reklámozására, és nem is arról szól.

Ja, valahol leadtál a Bors-ot is, és az sem jobbos reklámfilm...
 
Felesleges pontosítani.
A darabot se kell értékelni.
Szabó Magda eléggé klasszikus műve
És most a Duna tévén adták le
Nagyon galád vagy ha a Bors propaganda műt össze akarod mosni és egy üzeneten belül említened se szabad az Abigéllel
 
Pontosítok megint:

A "műt" az azt jelenti, hogy műtétet végez, operál.
Amit írnod kellett volna, az pedig az, hogy "művet".
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,308
Tagok
615,644
Legújabb tagunk
boborján2
Oldal tetejére