HIT, szeretet, meg Honvédelmi Intézkedési Terv

Tisztelt Emberi Erőforrások Minisztériuma!

Mi, akik itt élünk Himlőhelyen, immár saját bőrünkön érezzük a településünkre nehezedő, szinte elviselhetetlen migrációs nyomást, ezért tiszta szívből üdvözöljük az Önök által szigorúan megkövetelt Honvédelmi Intézkedési Terv kidolgozását. Talán még nem késő!

Reméljük, az esetlegesen bevezetendő különleges jogrend végre lehetőséget biztosít arra is, hogy végképp leszámoljunk az országunkban garázdálkodó sorosista-bandákkal. A választások után mindenképpen célszerűnek tartanánk ezt az „esetlegesen”-t jó alaposan konkretizálni.

Községünk az Önök áldásos uralma alatt dinamikusan gyarapodott, emiatt úgy érezzük, mi is kiemelt, potenciális célpontnak számítunk. Úgy 80-90 százalékra becsüljük egy terrorcselekmény bekövetkeztének lehetőségét itt, Himlőhelyen. Mivel településünket eddig még egyetlen külső támadás sem érte – a belsők pedig nem tartoznak másra, főleg ha nőket ér ilyesmi –, a 10-20 százalékos biztonságunkat már minden bizonnyal alaposan feléltük.

Az Önök által küldött kiváló Honvédelmi Intézkedési Terv-minta függőlegesen van írva. Ha lehetséges, mi maradnánk a vízszintes írásmódnál, bár ha ez biztonsági kockázatokat rejt magában, haladéktalanul áttérünk a vízszintes laptájolásra.

34 oldal megfelelőnek látszik, hiszen a Barbarossa hadművelet útmutatási része is csupán 10 számozott oldalból állt. A HIT-hadművelet a Szovjetunió lerohanásánál mindenesetre jóval komolyabb feladatnak tűnik.

A terv kidolgozásának haladéktalanul neki is láttunk, de mindenképpen szeretnénk Önöket tájékoztatni az eddig elért eredményeinkről, hátha ennek más településeken is hasznát vehetik. A feljelentéseket külön mellékletben csatoltuk a dokumentumunkhoz, kérjük ezek alapján tegyék meg a megfelelő óvintézkedéseket, meg amit csak jónak látnak.

Mivel nem tudhatjuk, hogy levelünk nem kerül-e ellenséges kézbe, a honvédelmi műveletekben részt vevő személyeket fedőnevükön szerepeltetjük.

Elsőként településünk iskoláját tettük migránsellenessé. Az épület stratégiailag fontos helyen, településünk főutcája mentén helyezkedik el, közvetlenül a 314. számú italbolt mellett. Ha az iskola elesik, a támadók könnyűszerrel hatalmukba keríthetik a himlőhelyi Hotel Flamingót, azaz a község színvonalas és erényes kocsmáját. A kereszténység és Európa fennmaradása ez esetben komoly veszélybe kerülhet, mivel az említett vendéglátóipari helyiség értékes és bőséges készletekkel rendelkezik.

Az iskola főút felé néző része könnyen védhető, mivel az első emeletről a környék hosszan belőhető. A lakosokat köteleztük a házuk előtt álló fák kivágására, mivel így az ellenség nem használhatja azokat fedezékül. A biztonság kedvéért egy-két gyalogsági aknát is leraktunk imitt-amott.

Az épület védelmét kellőképpen megerősítettük. Az udvar sarkaira gépuskafészkeket telepítettünk. Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében a homokzsákokat a későbbiekben masszív, vasbeton objektumokra kívánjuk lecserélni és a bennük elhelyezett fegyverzetet is szeretnénk modernizálni.

Az iskola tetején kialakítottunk egy helikopter-leszállóhelyet, így a sebesültek gyors elszállítása nem okozhat problémát.

A hamarjában megerősített födém 3 méter vastag vasbeton szerkezetből áll, így könnyedén el tudtunk helyezni a tetején egy légvédelmi állást. A kezelőszemélyzetet az iskola takarítónőiből állítottuk össze. Célzónak „Ma Barker” nevű ügynökünket képeztük ki, aki kiváló jártassággal rendelkezik agyaggalamb-lövészetben, valamint macskák kövekkel való elűzésében.

A gyermekek megfelelő kiképzéséről egy tapasztalt, Csehszlovákiát megjárt, 68-as veterán gondoskodik. Fedőneve „Budweiser”, néha „Kozel”, illetve „Staropramen”. Hozzáértő irányításával a régi TSZ-iroda padlásán talált RPG-7-es kézi páncéltörő gránátvetőkkel a gyerekeknek sikerült pillanatok alatt lebontaniuk egy használaton kívül álló istállóépületet, valamint nyomtalanul eltüntetniük a polgármester úr Mitsubishi Pajeróját.

A felső tagozatos osztályok tanulói a kötelező testnevelés órákon tökéletesen elsajátították a gyalogsági közelharc különböző módozatait. Ügyesen képesek bárkinek átvágni a torkát, illetve kiontani a belét, ha valami miatt idegennek tűnne a számukra. Postás azóta sajnos nem nagyon merészkedik a környékünkre.

A Nemzeti Kulturális Alap pályázatának segítségével sikerült beszereznünk néhány AGM–114 Hellfire, lézeres félaktív önirányítású páncéltörő rakétát. Ezekkel gyakorlatilag atomjaira bonthatjuk azokat, akik arcátlanul menedéket merészelnek kérni nálunk. Egyet ki is próbáltunk. Úgy tapasztaltuk, vaddisznóvadászatra sajnos nem alkalmas, mivel viszonylag nagy területet perzsel fel, a zsákmányt pedig eltünteti.

Településünkön bármikor elrendelhetjük az éjszakai kijárási tilalmat, amely alól egyedül „Rózsás Gödény” nevű mélységi felderítőnk kaphat felmentést, mivel ő sötétedés után mindig tökéletesen részeg, ezért könnyen az ellenség bizalmába férkőzhet, majd értékes információkat szedhet ki belőlük. Sajnos képtelen értelmezni és azonnal el is felejti ezeket, de ha szükséges, akkor „Rózsás Gödényt” bedrótozhatjuk, illetve megbabrálhatjuk a pacemakerét.

Úgy véljük az iskolát 24 órán keresztül még nehézfegyverek ellen is tartani tudjuk. Bízunk abban, hogy ennyi idő bőségesen elegendő arra, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma légi támogatást küldjön a felmentésünkre.

A harcoló csapatainkkal való kommunikációt egy kicsit megnehezíti az, hogy bár a gyerekek már mind kiválóan harcolnak, sajnos sokuknak közülük nem volt ideje rendesen megtanulni írni és olvasni. Ez azonban nem okoz gondot, mivel mobiltelefonokon keresztül az információkat szóban is eljuttathatjuk hozzájuk. A készülékek közötti adatforgalom titkosításában számítunk a minisztérium hathatós segítségére.

Ha az ellenség esetleg a virágzó Himlőhelyet nézte ki célpontjául, valószínűleg keserű csalódásban lesz része. Mi nem adjuk olyan olcsón a bőrünket, mint azok elpuhult burkusok.

Tisztelettel:

"Bloody Mary", igazgatónő, megbízott hadosztályparancsnok

a-felaldozhatok-3.jpg
 
Ha gumicsont is, annyi mindent lenyomtak már a torkunkon, de:
Mondja meg valaki, hogy amikor egy iskolás csoport múzeumba/színházba/... más EMMI intézménybe látogat melyik HIT-et kell alkalmazni az iskoláét vagy az meglátogatott intézményét?
Mi van, ha ütik egymást? (a tervek)
Melyik az erősebb?
Vagy mindenki mindenkivel egyeztetni fog?
Ez egy minősített anyag lesz? (bizalmas, titkos, szigorúan titkos, különösen fontos)
Akkor ki, hogyan egyeztet?
Ha meg nyilvános, akkor minek? (mindenki megismerheti, az is akik ellen készült)
 
Nem kell felfújni semmit ami nem tetszik elsőre hisz nagyon jó
Igen nemzeti véderő egylet is jó a gittegylet is jó
és az álkereszténység is jó
A két háború között is volt ilyen
Ilyen köntösbe kell csomagolni
Hisz ez volt már mindenütt.Mindenütt ahol sok embert keltett egy járomba hajtani ál-eszmékkel
Nem veszed észre és Itt van a történelem újraismételve
Alakítsunk: A Véderő Honvédei Nemzeti Felszabadító Frontot
Vagy HIT et

Kedves Tornádó,... érezni vélem az iróniát a szavaidban, de azért megkérdezem: Az álkereszténység miért jó? És főként kinek?
És akkor is "ál"-e ha nem tudja magáról, hogy "ál", (mert az igazival sajnos még nem találkozott - és így nincs megbízható összehasnlítási alapja) vagy inkább akkor, hogyha tudja magáról, hogy nem az " igazi" - vagy legalábbis "hát, nem az igazi", csak úgy csinál, más meg látja ezt a megjátszott "úgycsinálást"? Vagy ez a kettő egyszerre is igaz tud lenni? Kb így: "Nem tudom, hogy tudom-e , de szeretném tudni, ezért elhiszem, hogy tudni vélem, és e vélekedésnek megfelelően - a lényegi meggyőződés hiányában - elsősorban bizonyos ?utánozható? külsőségnek eleget téve - úgy csinálok... Mert jónak látszik. Vagy "biztos, ami biztos..." Ha a keresztény hitünkért még nem volt sohasem "lelkiismeret-furdalásunk", "képességünk" és "időnk" kicsit sem szenvedni - ha másért nem, "arcunk pirulása miatt" , hogy mennyire égő tud lenni az, amilyenek voltunk vagy vagyunk éppen "istengyermekségünk teljes tudatában", és hogy nem érdemeljük meg, és mégis itt van és a miénk már a lehetőség, hogy krisztusibbá, isten gyermekévé, azaz kereszténnyé váljunk - és mégis használunk bizonyos külsőségeket egyéb külső célok elérése érdekében, akkor valószínűleg álkeresztények vagyunk... Esetleg - és ez lehet, hogy még rosszabb, valami furcsa, köztes állapot... 'sem hideg, sem hév"... De várom a pontosabb értelmezést. Mert körülbelül tudjuk, hogy a képmutatásról van szó. És a lelkünk mélyén viszont azt is tudjuk, hogy gyakran igaz az, hogy valami "nem (egészen) az, aminek látszik...
 
Köszönöm, hogy figyelmesen olvastok... Azt hiszem itt valóban nincs értelme, hogy valaki valamiről véleményt nyilvánítson... Tessék elgondolkozni azon, hogy amikor a strucc a veszélyt látva a homokba dugta a fejét, s élve már nem jutott el a sütőig....Az pedig, attól még van, ha nem beszélünk róla.. A magyar miniszterelnök helyettes a keresztényi szeretet jegyében európai szabadkőművesekről beszél... Egy jelenségről szólni nem ugyanaz, mint azonosulni vele... Boldog Újévet! ( S szép új világot, ahol azt nem kérjük ki, amit ki kéne, s attól nem határolódunk el amitől el kéne..)
Na mármost, ha mindez igaz, akkor nézzük, mi következik abból, amit állítasz! (1) Ha a darwini és spenceri elvek igazak (én kétlem, de ez most teljesen lényegtelen), akkor a szűkülő források növekvő népesség mellett egyre több és erősebb erőszakos konfliktust indukálnak. (2) Ha a másik túl akar élni, és nincsenek a rendszerben etikai megfontolások - márpedig Darwin és Spencer szerint nincsenek -, akkor tökéletesen mindegy, hogy azért akar megölni, mert éhes, vagy azért akar megölni, mert az ellenségének hisz. De mondhatjuk akár azt is, hogy azért néz az ellenségének, mert éhes. Vagy másképp: tökéletesen lényegtelen, hogy az ellenségkép kreált vagy valós, hiszen a feltételezés szerint a világot a darwini és spenceri elvek mozgatják, ergo: a konfliktus elkerülhetetlen. (3) Felvethetném, hogy egy ilyen helyzetben felelős magatartás-e nem felkészülni a háborúra, vagy az egyetlen védhető álláspont az erőszakmentesség és az áldozatszerep felvállalása, de ez a kérdés már kivezet a szociáldarwinizmus világából. Szóval: jó reggelt!

? A reálkapitalizmus világába? ... ahol a nagy hal zabálja a kis halat, mert megteheti, hiszen a kis hal kicsi, sovány és élhetetlen... ???!!! És ha elfogynak a kis halak, akkor a nagy halak - melyiknek mennyire sikerült magát felhízlalni a lúzer kishalon - majd farkasszemet néznek egymással, és összemérik erőiket - vagy egyszerűen csak leülnek megbeszélni a következő lépést, és megnyomják a gombot "Sophián" vagy más kéznél lévő " "érző szívű" roboton, aki mosolyogva viszi a békepipát és a jeges whiskyt, és beszámol róla, hogy lényegében nincs is olyan munka, amit ne tudnának bárki helyett bármikor a kívánt minőségben elvégezni... Csak azt nem tudom, hogy akkor a nagy halak, majd kivel fognak packázni... ha egymással már nem lesz értelme, hiszen dolgozni nekik már így sem, úgy sem kell, megmenteni pedig legfeljebb a bolygót kell, de ahhoz meg adott lesz a szűk réteg, aki érti a dolgát (remélhetőleg) és hozzá is fér az információhoz... Egyszer valakinek valószínűleg eszébe jutna, hogy "szapoítsunk embert" ... És akkor a génbankból egy országnyi területen majd "szaporítanak" egy országnyi embert - ez egy magas szintű szociális gesztus lesz a részükről, a maradék lelkiismeret megnyugtatására, de nem teljesen önzetlenül, mert a nosztalgiázás és a szórakozás reményében is - olyan ideális körülmények között, hogy azt öröm lesz majd nézni... Okostelefonok és beszédfelismerő algoritmusok nélkül, higiénikus körülmények között biotojást tojó kerti tyúkokat tartó, fákat, virágokat plántáló falusi iskolákkal és az udvarokon telefonok nélkül fogócskázó, focizó (bár ezt lehet, hogy kerülik, mert aránytalanul magasra emeli egyeseknél az adrenalin szintet),, na jó, kidobósozó gyerekekkel ect, ect.
Jó rendszert nem látni... - Eddig, ha jól értesültem, minden élő szervezet és rendszer középpontjában önmaga (vagyis az adott, már kialakult létforma folytatása volt a középpontban - de az embernél ez valahogy kapzsisághoz és rákszerű elburjánzáshoz vezetett... - emiatt egy "természetellenes" - de mégis szellemibb megközelítést kéne talán magunkévá tennünk. Azt, hogy alárendeljük az érdekeinket az (szent) ügynek... A helyreállítás, a megmentés, a megmenekítés ügyének... De ki mondja ki a végszót, hogy ki, mit,, és hogyan mentsen meg? Előbb önmagunkat kéne önmagunktól megmenteni... Önmérséklet??? Minimalizmus??? Euforikus, mazohisztikus aszketizmus???... Nem tudom... Különben úgy járunk, legjobb esetben is, mint az öreg halász... JESUS HOMINUM SALVATOR...
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,832
Tagok
615,672
Legújabb tagunk
AntonioSoimi
Oldal tetejére