Hogyan szoktatod a cicát szobatisztaságra?

Moebius

Állandó Tag
Állandó Tag
szia

Én csak ráfeküdtem.Akkor került hozzám,mellettem alszik kezdettől fogva,de akkor még nem voltam hozzászokva.Fordultam,nyekergés.Azt sem tudtam,mi az?Hát Ő.1 óra körül játszhatnékja van,4-kor beleharap az orromba,úgy ébreszt.És az az érdekes,hogy nem tudok rá haragudni,sőt vidámabban ébredek.Pedig néha sírhatnékom van,amikor kelni kell!
nyugi,néhány nap alatt megtanul veled mozogni,párszor mi is igy jártunk,ha nem tetszik neki vmi odébbáll majd visszatér:cool:
 

Bosnyák

Új tag
cica-mica

Valamiféle ösztönösségből szeetem a cicákat. Gyerekkoromban, épp amikor megtanultam járni, átszöktem a szomszédba, ahol az anyacica egy használaton kívüli kutyaólba szülte meg a cicáit. Na én oda bebújtam és órákig néztem a piciket. Szüleim persze már az egész falut riasztották, hogy eltűntem... Azóta is sok cica van körülöttem, csodálom az ösztönüket és szeretem ahogy szeretnek.
 

Novelyn

Állandó Tag
Állandó Tag
Igen-igen, ez már nálunk is megvan. Szinte mindig az ágyamban alszik a macska. Az elején, amikor még nem mocorgok úgy, mellettem van azt, aztán reggel amikor kelek, már az ágy végében alszik, ahová a lábam se ér el.
A másik dög viszont... az valami hihetetlen egy macska. Ő ritkán alszik a szobámban, viszont átlagban háromszor látogat meg az este folyamán. Az első még nem gond, az akkor van, amikor lefekszem, a második hajnali 3 körül (és majdnem percre pontosan szokott jönni), és reggel 6-7 között. Ilyenkor mindig azt akarja, hogy simogassam és van annyira zsarnoki, hogy ha éjszaka nem ébrednék fel pusztán a nyávogására, akkor elkezd a mancsával bökdösni, a hajamat tépni és addig le sem áll, amíg fel nem kelek. Hosszú ideig kénytelen voltam behódolni neki, de nemrég rájöttem a titok nyitjára: halottnak kell magam tettetnem. Ha nem mozdulok, bármennyire is fáj, ha épp karmol és tép, ha nem pislogok és levegőt is halkan veszek, akkor viszonylag hamar fel szokta adni. Ennek az az egy hátránya van, hogy nem egyszer karmolásokkal a nyakamon, homlokomon keltem.
 

lenny

Állandó Tag
Állandó Tag
Igen-igen, ez már nálunk is megvan. Szinte mindig az ágyamban alszik a macska. Az elején, amikor még nem mocorgok úgy, mellettem van azt, aztán reggel amikor kelek, már az ágy végében alszik, ahová a lábam se ér el.
A másik dög viszont...
Jó ötlet,én már próbáltam,de akkor a szemem akarja kiharapni,azt meg ugye egy halott sem bírja:).Az a "szerencse",hogy 4 óra körül kezdi,így amikor dolgozni megyek 3 után kelek,elkéste,ha otthon vagyok,mindegy.:p
 

Novelyn

Állandó Tag
Állandó Tag
Igen-igen, ez már nálunk is megvan. Szinte mindig az ágyamban alszik a macska. Az elején, amikor még nem mocorgok úgy, mellettem van azt, aztán reggel amikor kelek, már az ágy végében alszik, ahová a lábam se ér el.
A másik dög viszont...
Jó ötlet,én már próbáltam,de akkor a szemem akarja kiharapni,azt meg ugye egy halott sem bírja:).Az a "szerencse",hogy 4 óra körül kezdi,így amikor dolgozni megyek 3 után kelek,elkéste,ha otthon vagyok,mindegy.:p

Ahh, a szemem nekem is próbálta kikaparni. De rájöttem, hogy olyankor óvatosan a fejedre kell tenned a karod, vagy az arcod elé, hogy ne férjen a szemedhez. :D
 

bellucia

Új tag
cica gyerekek

Aranyos díjnyetes cicánknak lett 5 kismacskája akik már kis dundi játékos szeretett állatok lettek.Kislányom allergiás lett a cica szőrre ezért kimentünk velük a piacra hogy elajándékozzuk őket de nem jártunk sikerrel.
Álaltmenhely nem tudja befogadni túlterheltésg miatt.Leánykám nyaralását kihasználva gondoltam lesz elgendő idő ahhoz hogy megoldódjon a kiscica kérdés, de mivel néhány nap múlva letelik a pihenő a cicák még mndig otthon várják őt.
Mit tanácsoltok mit lehet tenni ilyen esetben 5 édes kismacskával?
[email protected]
 

lenny

Állandó Tag
Állandó Tag
Ahh, a szemem nekem is próbálta kikaparni. De rájöttem, hogy olyankor óvatosan a fejedre kell tenned a karod, vagy az arcod elé, hogy ne férjen a szemedhez. :D


Én elbújok olyankor a takaró alá,de a galád rászokott,hogy olyankor elkezd dorombolni,szelíden befurakodik a takaró alá és amikor már azt hiszem szeretgetni akar,akkor támad a takaró alatt.:DEgyébként,ha nem tud harapni a kezemtől, belecsíp a felkaromba,ahol a legvékonyabb a bőr és tépi,mint a kutya!Hát volt már jobb érzés is az életemben!
 

Pyt

Állandó Tag
Állandó Tag
Elveszett cica

Tegnapelőtt költözés közben kiszabadult a hordiból és leugrott a teherautóról Csögi a 7 éves herélt kandúr maine coon cicánk. Az m7 mentén Balatonszárszó és Budaörs között bárhol lehet. Az úton visszamentem keresni, de nem találtam, talán nem sérült meg... Csögi barna színű cirmos, kis termetű (mint egy házi macska), hiúzra emlékeztető a füle és nagy lompos farka van. Ha valaki látta kérem szóljon.
 

b.drea

Állandó Tag
Állandó Tag
Szomorú történet a költözés közben elveszett cica. Sajnos, ha ilyen helyen veszett el szinte bárhol lehet, és elég kicsi az esélye, hogy meglesz. :-(
De ne add fel, reménykedj és próbáld meg fényképes hírdetés alapján valahogy keresni(plakátok, iwiw üzenőfal,stb...). Lehet, hogy valaki felvette, vagy megtalálta és szívesen visszaadná. :)
 

real ladik

Állandó Tag
Állandó Tag
Nekünk is van telken macskánt nőstény és múltkor hozott a világra egy db félszemű cicát! :D

Nem nyílt ki a szeme kis korában, aztán már úgymaradt, de egész ögyesen navigál azzal az egy szemével. :D
Tiszta aranyos. :)
 

siriusB

Állandó Tag
Állandó Tag
sziasztok!azt szeretném kérdezni, hogy ki mivel fürdeti a cicáját?
előre is kösz!

A "mivel" kérdésre nincs ötletem, mert én csak kefével és sűrű cica-fésűvel fésülöm és nem fürdetem (csak ha elkap valami nyavalyát a kóborlása közben), de a hogyanra tudok válaszolni. Íme:

<object width="425" height="344"><param name="movie" value="http://www.youtube.com/v/_dSToExy4yA&hl=en&fs=1&"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="http://www.youtube.com/v/_dSToExy4yA&hl=en&fs=1&" type="application/x-shockwave-flash" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" width="425" height="344"></embed></object>

vagy:

1. Alaposan tisztítsd ki a WC-t.
2. Adj megfelelő mennyiségű sampont a WC vizéhez, majd nyisd fel mind a két fedelet.
3. Keresd meg a macskát és csillapítsd le, miközben a mosdóba viszed.
4. Egy gyors mozdulattal tedd a macskát a WC-be, és zárd le mindkét fedelét. (Lehet, hogy szükséges lesz a fedélre állnod, nehogy kiszökjön.) A macska önmagától fel fogja kavarni a vizet, bő habot fog verni. Ne törődj a zajokkal, amik a WC-ből jönnek, a macska valójában nagyon élvezi ezt!
FIGYELEM! Vigyázz arra, hogy a testednek semelyik része ne kerüljön közel a WC széléhez, mert a macska karmai majd kinyúlnak, hogy bármit elkapjanak!
5. Öblítsd le a WC-t 3-szor vagy 4-szer. Ez egyben az "Erőteljes mosás" és az "Öblítő" fokozat is, amiről azt találtam, hogy nagyon hatékonyak.
6. Valakivel nyittasd ki a külső ajtót és biztosítsd, hogy senki ne álljon a WC és a külső ajtó között.
7. Állj a WC mögé, olyan távol, ahogy csak tudsz, és gyorsan nyisd ki mind a két fedelet.
8. A most már tiszta macska kivágódik a WC-ből, kirohan, ahol is magától megszárad.

 

szevike55

Állandó Tag
Állandó Tag
A fürdetéshez:
ha a cica nem kijáró,akkor szerintem nincs szüksége a fürdésre, hiszen naponta több órát tölt a bundája rendezgetésével, tisztitásával.
Persze előfordulhat baleset, például magára borítja a zöldbabfőzeléket, akkor esetleg nekifuthatsz a feladatnak, de készülj fel az előbbi tortúrára. Ilyenkor a boltokban kapható cicasamponnal próbálkozz.
 

szevike55

Állandó Tag
Állandó Tag
Kimaradt: időnként nem árt kifésülgetni a bundáját, igy egyrészt esetleg megbújó szennyeket kitakaríthatsz, másrészt, kevesebbet fog benyelni és ezáltal kevesebbszer fog szőrkigyót hányni
 

Enzo10

Új tag
Sziasztok!
Nekem egy kutyám és egy macskám van. A jelenlegi macsek 3 hete került hozzám az utcáról. Lehet vagy 3 hónapos. A kutya 6 éves. Szerintetek van esélyem összeszoktatni őket?
 
Oldal tetejére