Hollandia nem tárgyal a törökökkel

Ameddig a török kormány fenyegetőzik, nem tárgyalunk Ankarával - jelentette ki Mark Rutte holland miniszterelnök Rotterdamban tartott sajtótájékoztatóján.

Rutte elmondta, ahogy Törökország büszke ország, Hollandia is az, ezért fenyegetések nyomása alatt nem fog tárgyalóasztalhoz ülni. Úgy vélekedett ugyanakkor, hogy Törökország nem kíván beavatkozni a holland választásokba. A Hollandiában élő törökök holland és nem török állampolgárok - tette hozzá.

Ömer Celik európai uniós ügyekért felelős török miniszter hétfőn kijelentette, biztos, hogy lesznek Hollandiát érintő török szankciók.
Beszédében a miniszterelnök reális veszélynek nevezte Geert Wilders, a bevándorlásellenes holland Szabadságpárt (PVV) vezetőjének választási győzelmét. Arra hívta fel a figyelmet, hogy az iszlámellenes nézeteiről ismert párt szerdai győzelme esetén Hollandia káoszba fulladhat.

Rutte azt kérte a szavazóktól, voksaikkal járuljanak hozzá ahhoz, hogy Hollandia legyen az első ország Európában, amely véget vet a "rossz populizmus trendjének".
Hollandiában szerdán parlamenti választásokat tartanak. A kampány egyik központi témája a holland identitás kérdése, valamint az állam viszonyulása a bevándorlókhoz és az iszlámhoz. Mark Rutte kormányfő pártjának legfőbb riválisa a PVV.


Közben Angela Merkel Münchenben tett nyilatkozatában teljességgel elfogadhatatlannak minősítette, hogy Recep Tayyip Erdogan török államfő "náci maradványnak" nevezte a holland kormányt, amiért megakadályozta török miniszterek kampányrendezvényeit.

Az összehasonlítás a nácizmussal mindig félrevezető és egyáltalán nem helyénvaló - szögezte le a német kancellár.
Előzőleg Berlinben Steffen Seibert kormányszóvivő tájékoztatóján kiemelte: a német kormánynak nem feladata értékelni a holland kormány intézkedéseit, "azt azonban a holland népet és kormányát Törökországból érő mértéktelen kijelentésekre tekintettel világossá kell tennünk, hogy szolidaritást vállalunk Hollandiával".

MTI

Merkel2.jpg
 
-
Ne haragudj de te alig birod kivárni, hogy ne legyen valahol balhé.
Már öszintén, honnan a fenéböl vetted, hogy 3 millio extremista török lenne nállunk?
-
Egészeen biztos vagyok benne, hogy tudatosan heccelsz. Aki enyit jár a canadahunra annak ismernie kéne a tényeket is. ;)

Állítólag németországban élsz, ha ez valós jobban ismerheted a helyzetet mint én.
Hány ezer török vonult az utcára, hogy tiltakozzanak a puccskísérlet ellen, ezek szerinted extremisták?!
Néhány óra leforgása alatt, egymástól látszólag függetlenül több ezer török vonult utcára Németország nagyobb városaiban, szóval minden városban vannak török extremisták?
Tudod ki szervezte a tüntetéseket?
A németországi törökök inkább Erdogant tekintik vezetőjüknek, mint Angela Merkelt?
Van olyan, hogy Paralellgesellschaft?
 
Utoljára módosítva:
Állítólag németországban élsz, ha ez valós jobban ismerheted a helyzetet mint én.
Hány ezer török vonult az utcára, hogy tiltakozzanak a puccskísérlet ellen, ezek szerinted extremisták?!
Néhány óra leforgása alatt, egymástól látszólag függetlenül több ezer török vonult utcára Németország nagyobb városaiban, szóval minden városban vannak török extremisták?
Tudod ki szervezte a tüntetéseket?
Van olyan, hogy Paralellgesellschaft?

A pucskisérletet a német kormány is elitélte, nem azért mert Erdogán-fan lenne hanem azért mert az nem demokratikus modszer.
-
De maradjunk a számoknál, honnan veszed a 3 millio extremista Törököt aki állitolag Erdogán-hivö lenne?
-
Ha pedig tévedtél mértnem vonod vissza amit mondtál.
Ez az ami engem nagyon bosszant, ezért nem tartalak téged egy öszinte embernek.

-
Bizony nem ártana ha nézegetnéd a német TV-müsorokat, olvasnád a német sajtot, beszélgetnél emberekkel.
-
Van rengeteg Török családol származo Német képviselö, politikus,
akik nagyon sokat tesznek ezért az országért, a demokratikus fejlödésért. Különössen a figyelmedbe ajánlom a nök magas számát.
Rengeteg aktiv törökszármazásu politikus nö találhato No.-ban aki exelent demokrata.
-
Minden kétséget kizároan vannak problemák extremistákkal is de "állam az államba" az egy tulzás.
Ugyan ilyen alapon vehetném a keresztény hitközösség "tizenkét törzs" tagjait is. ;)
 
Azért ha a szivünkre tesszük a kezünket, amikor Orbán megy ki romániába szabadaegyetem cimén kampányolni, az nem valami hasonló helyzet?

de, nagyon hasonló ... a külömbség ott van, hogy a törökök bevándoroltak és utána alakítottak ki párhuzamos társadalmat, romániában meg a területeket csatolták el és próbálják eltüntetni (beolvasztani) az ott élő magyarokat ezért alakul ki a párhuzamos társadalom. De valószínüleg a németországi törökök, török TV műsorokat néznek és töröknek érzik magukat, ahogy a romániai magyarok a magyarországi híreket nézik és magyarnak érzik magukat.
 
De maradjunk a számoknál, honnan veszed a 3 millio extremista Törököt aki állitolag Erdogán-hivö lenne?
-
Ha pedig tévedtél mértnem vonod vissza amit mondtál.
Ez az ami engem nagyon bosszant, ezért nem tartalak téged egy öszinte embernek.

tulajdonképpen nem haragszom rád, nem aggatok rád semmiféle jelzőt, mint ahogy Te teszed velem ...pédául legutóbb seggfejnek neveztél, de voltam már szociáldarwinista is.

De hidd el, valóban szövegértelmezési problémáid vannak, pontosan ezt mondtam: a németeknél már vagy három millió "Erdogan-fanatikus" van
az "Erdogan-fanatikus" azt jelenti, hogy személyes meggyőződésből rajong, lehet hogy nem pontos a szám de miért lennének ezek extremisták. Szerintem, ha egy felhívásra 30.000 ember kimegy az utcára, akkor az csak a jéghegy csúcsa, a velük szimpatizáló bázis óriási. De te állítólag ott élsz, valószínüleg tisztában vagy vele mit skandált a harmincezres tömeg.
 
Sae , lassan , lassan a dolgokkal ! Tutti szerintem , hogy ez az egész egy nagy szindarabb melyett szépen megrendeztek . Hiszen Rutter, Merkel , Erdogan mind mind rávan otthon szorulva a szavazatokra , Rutternek pontokat kell szerznie Vilders-el szembe mert akkor ha Ö nyer vége van Europa álmainak ! Merkelnek meg szüksége van a majd 1,5 millió kettös állampolgárságu Török szavazataira Schulz ellenében ! Erdogánnak meg az új törvényhez az összes nem Törökországban élök szavazatára , hogy a törvény változatott megtudja csinálni !! Ez kérlek csak ködösités , mint szokás a politikus körökben ! Aztán majd mennek együtt az új kecskéhez !:hurra:
 
Sae , lassan , lassan a dolgokkal ! Tutti szerintem , hogy ez az egész egy nagy szindarabb melyett szépen megrendeztek .

Van benne valami, de azért jó tudni mekkora befolyása van Erdogannak, Európában. Hollandiában kb, 400.000 török van és pillanatok alatt össze lehet hozni egy utcai harcot, de van ahol 3.000.000 török van.

P.S. ráadásul a törökök biztosítják az európai határt.
 
Utoljára módosítva:
Én is aggódom sok dolog apropóján a hazámért - mármint az USA-ért. Meg is kaptam emiatt többször, persze csupa magyartól, hogy náci vagyok. Érdekes dolog a szélsőségesek részéről, hogy még olyan nézetekre is ráhúzzák a náci jelzőt, ami szöges ellentétben áll a szó eredeti jelentésével. Ők maguk a nácik, s ezt úgy próbálják leplezni, hogy a másik oldalat akarják ezzel felcímkézni. Jó példa e magatartásra egypár illető e fórumon is. Gyakorlatilag pedig egész Magyarország az ami lassan, de gyorsuló ütemben, s mind biztosabban sodródik a nácizmus felé. Eléggé lesápadva figyelem, hogy mind több olyan jelszó kerül elő arrafelé, s tartják szalonképesnek, amit utoljára korábban a nyilas uralom idejében használtak. Persze tudom, most beleköthetsz hogy az nem is nácizmus volt hanem „hungarizmus”, de számomra tökmindegy: ugyanis a szememben az is nácizmus, csak magyar változatban. Az biztos hogy semmi köze azokhoz az eszmékhez amiket felvilágosultnak tartok, s amelyek fő védelmezője a szememben az USA.
 
Én is aggódom sok dolog apropóján a hazámért - mármint az USA-ért. Meg is kaptam emiatt többször, persze csupa magyartól, hogy náci vagyok. Érdekes dolog a szélsőségesek részéről, hogy még olyan nézetekre is ráhúzzák a náci jelzőt, ami szöges ellentétben áll a szó eredeti jelentésével. Ők maguk a nácik, s ezt úgy próbálják leplezni, hogy a másik oldalat akarják ezzel felcímkézni. Jó példa e magatartásra egypár illető e fórumon is. Gyakorlatilag pedig egész Magyarország az ami lassan, de gyorsuló ütemben, s mind biztosabban sodródik a nácizmus felé. Eléggé lesápadva figyelem, hogy mind több olyan jelszó kerül elő arrafelé, s tartják szalonképesnek, amit utoljára korábban a nyilas uralom idejében használtak. Persze tudom, most beleköthetsz hogy az nem is nácizmus volt hanem „hungarizmus”, de számomra tökmindegy: ugyanis a szememben az is nácizmus, csak magyar változatban. Az biztos hogy semmi köze azokhoz az eszmékhez amiket felvilágosultnak tartok, s amelyek fő védelmezője a szememben az USA.

Mesélj már, milyen jelszavak? Én itt élek, de nem jut eszembe egy se.
 
Gyakorlatilag pedig egész Magyarország az ami lassan, de gyorsuló ütemben, s mind biztosabban sodródik a nácizmus felé. Eléggé lesápadva figyelem, hogy mind több olyan jelszó kerül elő arrafelé, s tartják szalonképesnek, amit utoljára korábban a nyilas uralom idejében használtak.

úgy tudom a nácizmus a német nép felsőbbrendűségén alapult

de azokra a bizonyos jelszavakra én is kíváncsi lennék
 
Mesélj már, milyen jelszavak? Én itt élek, de nem jut eszembe egy se.

Ne idétlenkedj, úgyse hiszem el hogy ne lenne tudomásod olyan esetekről, hogy például:

—könyvégetés (ugye az utoljára kb a fasizmusban volt).
—egykori nyilasok és/vagy kifejezetten fasiszták újratemetése, rehabilitálása (vagy legalábbis arra való kísérlet)
—Ilyenekről utcák vagy terek elnevezése
—A kormány szemet húny az antiszemita megnyilatkozások fölött, hagyja hogy ilyenek megjelenjenek a médiákban. Ha ezt a szeméáre hányják, kész a válasz hogy „sajtószabadság”. Bezzeg ha őt a kormányt kritizálja egy ellenzéki média, azonnal ellehetetleníti.
—Félkatonai szervezetek alakulhatnak büntetlenül, antiszemiuta és/vagy náci ideológiával. Már nem is leplezik, például az irodáikban antiszemita plakátok lógnak.
—Egyes kormánytagok maguk is antiszemita megnyilatkozásokra ragadtatják magukat, a nagy nyilvánosság előtt, és ennek láthatólag SEMMIFÉLE következménye nincs rájuk nézve.
—Revizionista törekvések, mint a náci korszakban: már ott kezdődik hogy ugye „valaki” azt állította hogy 15 millió magyar miniszterelnöke. (nincs is annyi magyar...)
—Csurka odáig ment ezzel hogy szerinte Magyarország keleti határa: Japán.
—A szocializmus idejében kb nem volt olyan, hogy zsidó temető meggyalázása. Mostanában egyre gyakoribb, s nem tudok róla hogy a tetteseket gyakorta elkapnák vagy elítélnék.
—A történelemkönyveket kezdik baromságokkal teletűzdelni, gyakorlatilag meghamisítani, hogy szebb színben tűnjön fel az állítólagos dicső magyar múlt.
—Kormánytagok is büntetlenül ragadtathatják magukat olyan tudományellenes kijelentésekre, melyek megkérdőjelezik a finnugor nyelvrokonságot, csak azért, mert azt nem tartják eléggé „méltónak” és dicsőségesnek a magyarsághoz. Gyakorlatilag tehát a magyarok szisztematikusan nekiálltak egy elképzelt történelmet kreálni maguknak, és ez is dettó ugyanaz amit a náci németek műveltek annak idején.
—A kormány egyre jobban összefonódik az egyházakkal, megvette őket kilóra, azért, hogy azok is ezt a népnemzeti mocsokságot propagálják. Nem számít a kormánynak hogy ez minden csak nem demokrácia, és pláne nem szekularizmus. Nos, ugyanezt művelték annak idején a nácik is. (igen, amelyik egyház pedig erre nem vevő, azt üldözni kezdték. A magyar kormány is ezt teszi, csak még nem erőszakkal üldözi, hanem csak simán rásütik hogy az nem egyház hanem szekta, megbélyegzik, stb...)
—Ellenségképet kreál, hogy ezzel elterelje a figyelmet önmagáról, a kormányról, s a reális problémákról. Ellenségként egyrészt teljesen légbőlkapott fantomokat nevez meg: EU, USA, Világbank, Soros György, zsidók, akárkik; másrészt olyasmiket amik bár valós problémák, de ezeket mértéktelenül felnagyítja, mert ezek ellen könnyebb küzdeni, azaz szalmabáb-érvelési technikát folytat. Ez utóbbi csoportba tartozik szerintem például a menekültkérdés is.

Márpedig mindez nekem nagyon ismerős a történelemből, pont a nácizmus idejéből.
 
Nem kell ehhez kormánytagnak lenni. Nyelvészek és történészek tucatjai is így gondolják már régóta. Nyelvcseréről/ nyelvátvételről van szó, ami a pusztai nomád népeknél igen gyakori volt.
Mint például a bolgárok akik egy török nép volt de átvették a szláv nyelvet?
 
Aztán a Hollandok meg inkább lapitsanak mint az a bizonyos a füben !! Mi is történt az Ö hozzájárulásukkal Sebrenicában 1995-ben ?? Vagy azt már mindenki elfelejtette ?!:rolleyes2:
Nos a törökök nem felejtették el......
Az 1995-ös srebrenicai mészárlás felelősei hollandok, mondta ma egy beszédében Recep Tayyip Erdogan török elnök.

A vérengzés óta tudjuk, milyen romlott a hollandok jelleme,

mondta. Mark Rutte holland miniszterelnök szerint ez undorító történelemhamisítás, és hozzátette, nem fog erre a szintre lealacsonyodni.
Srebrenicában nyolcezer embert, főleg iszlám vallású bosnyákokat öltek meg Ratko Mladic boszniai szerb katonái, miközben holland ENSZ-katonák voltak a közelben, és nem sikerült megakadályozniuk a vérontást. (Ez akkora szégyen Hollandiának, hogy egy kormányuk, aminek semmi köze nem volt az 1995-ös eseményekhez, 2002-ben lemondott.)
 
Setni , igen az a kormány lemondot majd egy másik a "hös" katonákat meg ki is tüntette ! Aztán megmutatta becsületét , emberségét Den Haag birosága amikor jól megszivatta a bosnyák özvegyeket akik beperelték Hollandiát !! Na erröl enyit mert még bajlesz ;)
 
Utoljára módosítva:
Egy ideig biztosan egyfelé laktak, hatottak is egymásra.( Ezt a hatást ma a magyarban kb. 500 szó őrzi. Nem túl sok. ) Aztán a finn(ugoro)k északnak vették az irányt, mondhatni elugrottak észak felé... De, hogy megint a Mari nénivel jöjjek: attól, hogy átveszem a szomszéd Mari néni szavajárását, még nem lettem a rokona. :)
Az is lehet...
De, mi a baj a finn-ugorokkal?
Szegény rokonok?
Az 500 szó nem sok....de nem is kevés.
 
Márpedig mindez nekem nagyon ismerős a történelemből, pont a nácizmus idejéből.

Amiket felsorolsz, nagyan-nagyon messze állnak a nácizmustól ... kezdetnek nem ártana elovasni a nemzetiszocialista (röviden náci) párt 25 pontos programját. Például a 4. pont "Csak a nemzet tagjai lehetnek állampolgárok. Csak német vérűek, bármilyen hitűek lehetnek a nemzet tagjai. Zsidó nem lehet a nemzet tagja."

ilyesmit remélem nem hallasz Magyarországon.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,657
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére