Hollandia nem tárgyal a törökökkel

Ameddig a török kormány fenyegetőzik, nem tárgyalunk Ankarával - jelentette ki Mark Rutte holland miniszterelnök Rotterdamban tartott sajtótájékoztatóján.

Rutte elmondta, ahogy Törökország büszke ország, Hollandia is az, ezért fenyegetések nyomása alatt nem fog tárgyalóasztalhoz ülni. Úgy vélekedett ugyanakkor, hogy Törökország nem kíván beavatkozni a holland választásokba. A Hollandiában élő törökök holland és nem török állampolgárok - tette hozzá.

Ömer Celik európai uniós ügyekért felelős török miniszter hétfőn kijelentette, biztos, hogy lesznek Hollandiát érintő török szankciók.
Beszédében a miniszterelnök reális veszélynek nevezte Geert Wilders, a bevándorlásellenes holland Szabadságpárt (PVV) vezetőjének választási győzelmét. Arra hívta fel a figyelmet, hogy az iszlámellenes nézeteiről ismert párt szerdai győzelme esetén Hollandia káoszba fulladhat.

Rutte azt kérte a szavazóktól, voksaikkal járuljanak hozzá ahhoz, hogy Hollandia legyen az első ország Európában, amely véget vet a "rossz populizmus trendjének".
Hollandiában szerdán parlamenti választásokat tartanak. A kampány egyik központi témája a holland identitás kérdése, valamint az állam viszonyulása a bevándorlókhoz és az iszlámhoz. Mark Rutte kormányfő pártjának legfőbb riválisa a PVV.


Közben Angela Merkel Münchenben tett nyilatkozatában teljességgel elfogadhatatlannak minősítette, hogy Recep Tayyip Erdogan török államfő "náci maradványnak" nevezte a holland kormányt, amiért megakadályozta török miniszterek kampányrendezvényeit.

Az összehasonlítás a nácizmussal mindig félrevezető és egyáltalán nem helyénvaló - szögezte le a német kancellár.
Előzőleg Berlinben Steffen Seibert kormányszóvivő tájékoztatóján kiemelte: a német kormánynak nem feladata értékelni a holland kormány intézkedéseit, "azt azonban a holland népet és kormányát Törökországból érő mértéktelen kijelentésekre tekintettel világossá kell tennünk, hogy szolidaritást vállalunk Hollandiával".

MTI

Merkel2.jpg
 
Ne idétlenkedj, úgyse hiszem el hogy ne lenne tudomásod olyan esetekről, hogy például:

—könyvégetés (ugye az utoljára kb a fasizmusban volt).
—egykori nyilasok és/vagy kifejezetten fasiszták újratemetése, rehabilitálása (vagy legalábbis arra való kísérlet)
—Ilyenekről utcák vagy terek elnevezése
—A kormány szemet húny az antiszemita megnyilatkozások fölött, hagyja hogy ilyenek megjelenjenek a médiákban. Ha ezt a szeméáre hányják, kész a válasz hogy „sajtószabadság”. Bezzeg ha őt a kormányt kritizálja egy ellenzéki média, azonnal ellehetetleníti.
—Félkatonai szervezetek alakulhatnak büntetlenül, antiszemiuta és/vagy náci ideológiával. Már nem is leplezik, például az irodáikban antiszemita plakátok lógnak.
—Egyes kormánytagok maguk is antiszemita megnyilatkozásokra ragadtatják magukat, a nagy nyilvánosság előtt, és ennek láthatólag SEMMIFÉLE következménye nincs rájuk nézve.
—Revizionista törekvések, mint a náci korszakban: már ott kezdődik hogy ugye „valaki” azt állította hogy 15 millió magyar miniszterelnöke. (nincs is annyi magyar...)
—Csurka odáig ment ezzel hogy szerinte Magyarország keleti határa: Japán.
—A szocializmus idejében kb nem volt olyan, hogy zsidó temető meggyalázása. Mostanában egyre gyakoribb, s nem tudok róla hogy a tetteseket gyakorta elkapnák vagy elítélnék.
—A történelemkönyveket kezdik baromságokkal teletűzdelni, gyakorlatilag meghamisítani, hogy szebb színben tűnjön fel az állítólagos dicső magyar múlt.
—Kormánytagok is büntetlenül ragadtathatják magukat olyan tudományellenes kijelentésekre, melyek megkérdőjelezik a finnugor nyelvrokonságot, csak azért, mert azt nem tartják eléggé „méltónak” és dicsőségesnek a magyarsághoz. Gyakorlatilag tehát a magyarok szisztematikusan nekiálltak egy elképzelt történelmet kreálni maguknak, és ez is dettó ugyanaz amit a náci németek műveltek annak idején.
—A kormány egyre jobban összefonódik az egyházakkal, megvette őket kilóra, azért, hogy azok is ezt a népnemzeti mocsokságot propagálják. Nem számít a kormánynak hogy ez minden csak nem demokrácia, és pláne nem szekularizmus. Nos, ugyanezt művelték annak idején a nácik is. (igen, amelyik egyház pedig erre nem vevő, azt üldözni kezdték. A magyar kormány is ezt teszi, csak még nem erőszakkal üldözi, hanem csak simán rásütik hogy az nem egyház hanem szekta, megbélyegzik, stb...)
—Ellenségképet kreál, hogy ezzel elterelje a figyelmet önmagáról, a kormányról, s a reális problémákról. Ellenségként egyrészt teljesen légbőlkapott fantomokat nevez meg: EU, USA, Világbank, Soros György, zsidók, akárkik; másrészt olyasmiket amik bár valós problémák, de ezeket mértéktelenül felnagyítja, mert ezek ellen könnyebb küzdeni, azaz szalmabáb-érvelési technikát folytat. Ez utóbbi csoportba tartozik szerintem például a menekültkérdés is.

Márpedig mindez nekem nagyon ismerős a történelemből, pont a nácizmus idejéből.

De hol vannak azok a jelszavak, amiket emlegettél? E hosszú litániában sehol nem látom őket.

Továbbá: mostanság hol égettek könyvet minálunk?
Az az ellehetetlenített ellenzéki média ehhez képest elég vehemensen köpködi a kormányt, van platformjuk bőven.
Vagy: antiszemita megnyilvánulások, meg temetőrongálás? Úgy látszik, nem olvasod a jelenlegi hazád híreit. Pedig lehet, hogy azt is kéne, nem csak a magyarokkal foglalkozni. Ja, arról nem lehet beszélni, bocs.
Ellenségkép-kreálásban sem mi vagyunk a bajnokok. Igaz, erőnk sincs koholt vádak alapján országokat megtámadni.
 
Nem kell ehhez kormánytagnak lenni. Nyelvészek és történészek tucatjai is így gondolják már régóta. Nyelvcseréről/ nyelvátvételről van szó, ami a pusztai nomád népeknél igen gyakori volt.

Zavar van nálad az Erőben. Ha nyelvátvételről van szó, akkor is az van hogy a mai magyar nép finnugor nyelvet beszél, hiszen átvette azt a nyelvet (vagy legalábbis annak egy ősibb változatát) vagy nem?!

Mikor értitek már meg hogy a nyelvrokonság nem okvetlenül jelent genetikai rokonságot is?! Általában persze igen, de nem feltétlenül?!
 
mondjuk ha jól emlékszem a fin -ugor kettéválás valamikor Krisztus előtt 26-22 századra tehető
az ugor nyelvcsalád felbomlása pedig most már úgy tartják, hogy nem a Krisztus előtt ötödik században hanem Krisztus előtt 12 -13 században bomlik fel
a honfoglalás kori magyarság antropológiai arculata pedig a Krisztus előtt 12 és 2 század körül alakul ki.
 
Nos akkor mondok mást, mi finn-ugorok voltunk csak egy török harcos réteg telepedett a törzseinkre és ők lettek a vezető réteg tagjai így a honfoglaló törzsek vegyes voltak hét magyar/türk és három magyar/kabar...így keveredhetett is a nyelvünk.
Na én is épp ezt tartom a legvalószínűbbnek, épp írni akartam valami effélét de megelőztél.

Köztudott hogy van egy „királylista”, ami visszamegy Mao-tun -ig ami még Kínával hadakozott. És megírta a kínai császárnak, hogy „Ezek most mind hunok, s valamennyi íjfeszítő nép egyesült”. Azaz az hogy „hun”, akkoriban nem vérségi egységet jelentett, hanem hogy egy törzsszövetségnek (bár ebbe sokan csak kényszerből tartoztak bele) egyetlen uralkodója van. Ami népbe az az úr tartozott, onnantól minden alattvalója annak kellett tartsa magát. Mert ha nem, megnézhette magát...

Eképp, szerintem így lehetett ez a „magyarsággal” is. A magyar-hun rokonság meg annyiból igaz hogy el tudom képzelni, régen a magyarok ősei is a hunok uralma alá tartoztak, mint afféle csicskásaik, szolgáik... hasonlóképp mint később a magyarok uralma alá tartoztak a székelyek... mint meghódított nép. E tényt igazolja hogy mint az szokásban volt, őket küldték előre a csatákban. Mindig a meghódoltatottakat küldték előre, hogy azok pusztuljanak s ne az urak, a hódító nép.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,893
Tagok
615,339
Legújabb tagunk
Dorki000
Oldal tetejére