Holnaptól nemzeti színű zászlót kap a tojás

A vásárlók és az ágazati szereplők pozitív visszajelzései alapján az Agrárminisztérium január 1-jétől újabb termékköröknél teszi kötelezővé a származási információk jelölését. A jövőben már a nem előre csomagolt tojást is zászlóval kell ellátni.


A nem előrecsomagolt élelmiszerek tekintetében az utóbbi egy évben folyamatosan bővült azoknak a termékeknek a köre, amelyek esetében az értékesítés helyén jól láthatóan fel kell tüntetni a származási ország nevét, bizonyos esetekben pedig a zászlóját is. A jogszabály-módosítást minden esetben az érintett szakmai szervezetek kezdeményezték az Agrárminisztériumnál.


Mint ismert a tojások esetében mind az előrecsomagolt (dobozos), mind a nem előrecsomagolt (ömlesztett) termék esetében a tojáshéjon fel kell tüntetni az ISO országkódot tartalmazó termelői kódot, amely jelentésének magyarázatát a csomagoláson, ömlesztett tojás esetében pedig az értékesítés helyén jól láthatóan és könnyen olvashatóan fel kell tüntetni.

A tojás származási országára vonatkozó információ a fogyasztók számára így eddig csak közvetetten jelent meg jól láthatóan és egyértelműen.
A január 1-jén hatályba lépő – 36/2014. (XII. 17.) FM- rendelet újabb módosítása értelmében viszont az ömlesztett formában értékesített tojások esetében, a származási országot szövegesen is fel kell tüntetni a termék közelében. Illetve az ország zászlaját (legalább 50 mm x 30 mm méretben) is kötelező megjeleníteni az eladás helyén.
A jelölés kiterjesztésével a vásárlók lényegesen könnyebben tudnak majd tájékozódni a termék származásával kapcsolatban, és ezzel a hazai termelők pozíciója is megerősödhet a piacon.

tojas.jpg
 
Megértem azt aki bizalmatlan paprika ügyben.
Hamisítani nemzetiségtől függetlenül mindenki tud.
Mi magyarok is hamisítottuk.
A téglaporos keverést idehaza is alkalmazták, becstelen termelők vagy tövább-eladók.
(Ólommal kevert paprika is volt)
A fagyállós bor is részben magyar találmány.
Persze kiderült később az osztrák gazda is így növelt cukorfokot.Ott is csak az ügyeskedő fajta
 
Nos , a kisboltok a 70-es években bezártak..majd a 1990-es években jöttek a garázsboltok.
Közben az ÁFÉSZ működtetett ABC-ket...
De, lassan lesz ez megvalósítva hisz először termék is kell a boltokba.
Először szorongatni fogják őket...több panasz fog érkezni...különböző szabályozások jönnek..PL. több eladó...
Éveket tévedsz a kisboltok nem zártak be a 70 években.A hipermarketek és diszkontok után zártak be.
Ami azt hiszem első volt a Penny kb. 1996 (diszkont)

A garázsboltok a mégnagyobb élelmiszerdiszkont pillanatától jelent meg mint továbbították a diszkont termékét
Metro stb
Ez kb 1994-ben 2 áruházzal(ebben nem tévedtél)
Áfész még bizony működött
De, lassan lesz ez megvalósítva hisz először termék is kell a boltokba.
Ezzel egyetérthetek.Épp csak drágulást fog hozni először
És bejön a magánimport Szlovákiából. A határ menti ingázás újra beindul
A nemzetközi kereskedelem nem fog leállni úgy sem
 
Utoljára módosítva:
Éveket tévedsz a kisboltok nem zártak be a 70 években.A hipermarketek és diszkontok után zártak be.
A környékünkön 70 évek végéig úgy ahogy működtek a kis sarki boltok amik még a 40-es évek óta nyitva voltak csak kihaltak a tulajék a következő nemzedéket meg már nem érdekelte az árusítás.
 
A környékünkön 70 évek végéig úgy ahogy működtek a kis sarki boltok amik még a 40-es évek óta nyitva voltak csak kihaltak a tulajék a következő nemzedéket meg már nem érdekelte az árusítás.
Ezt nem nevezheted országos közgazdasági tendenciának.
Hisz sokkal későbbig működtek állami kisboltok.
Lehet te maszekra gondolsz én pedig az Áfészen belüli kis sarki vagy nem sarki(mindegy)
Kisboltokról beszélek.
Amiről most látszik te beszélsz a magántulajdonú és államosítással szövetkezetbe nem kényszerített magán boltot.országosan az 1960-s évekre átalakították Áfészen belülire volt hol még élt a 45 előtti tulaj.
Olyan is volt hogy pont Ő maradt boltvezetőnek.
De már nem magán
 
Biztos volt marakoi is ha te mondod, de mivel magyar papirkat hasznalunk es azt vontak be mert teglaporos volt lehet hogy csak kis resze de itt levettek a polcokrol a magyar uzletek ,mert senki nem akart kiserleti nyuszi lenni , tuleli vagy nem.
 
Biztos volt marakoi is ha te mondod, de mivel magyar papirkat hasznalunk es azt vontak be mert teglaporos volt lehet hogy csak kis resze de itt levettek a polcokrol a magyar uzletek ,mert senki nem akart kiserleti nyuszi lenni , tuleli vagy nem.
Kívülálló vagy a téglaporos és a marokkói paprika ügyben különben is marokkói paprika ügyet attól kérdeztem ki felhozta ide témának.
És csak annyit mondtam rá nem emlékszem hogy a téglaporos hamisítás kapcsán Marokkó milyen viszonyban volt vele.
A pontos választ attól várom ki azt írta.
Azóta megtaláltam 2010 ben volt.És az importunk fele származott onnan.
És nem téglaporos volt hanem túlvegyszerezett
 
Utoljára módosítva:
az értékesítés helyén jól láthatóan fel kell tüntetni a származási ország nevét,
Ezt meg külön támogatom. unom hogy csupán betűkóddal és csupán származási hely EU megjelenéssel vannak a termékek.
1610889033614.png

Pont ez nem jó(nekem)

Nekem ez a rendelet tetszik, csak át ne essenek a ló másik oldalára.
A Fideszt nem támogatom sőt a nagy nemzetieskedést sem.
De ezt igen ,mert nem arról szól, hanem a termékbiztonságról.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,886
Tagok
615,339
Legújabb tagunk
Dorki000
Oldal tetejére