Hospice Alapítvány: A magyarok számára a halál tabu

Néhány támogatóra még szüksége lenne a Magyar Hospice Alapítványnak ahhoz, hogy sikeres legyen éves jótékonysági vacsorájuk - mondta a növekedés.hu-nak Kovács Anita. A Magyar Hospice Alapítvány jószolgálati nagykövete azt is elmondta, hogy Magyarországon még mindig tabu a halál, a gyógyíthatatlan betegek hozzátartozói nehezen néznek szembe az elkerülhetetlen véggel.


A Magyar Hospice Alapítvány Nárcisz Asztaltársaság programjában Budapest kiemelt és neves éttermei havonta támogatják az alapítványt. A program nyolc éve működik sikeresen. Néhány éve az Alapítvány hangulatos kertje átvátozik és az éttermekkel együtt jótékonysági vacsorát rendeznek, amelyre minden étterem egy-egy étellel készül.

Az idei rendezvényen kilenc étterem kínál egy-egy fogást, a séfek személyes bemutatásával. A jegy ára 25 ezer forint és nyolcvanan vehetnek részt a vacsorán. A program rendkívül sikeres volt eddig, amely néhány éve kulturális programmal is bővült. Idén Polcz Alaine és Mészöly Miklós levelezéséből olvas fel Balsai Móni és Trill Zsolt.

A Covid-19 idén miatt kisebb az érdeklődés - mondja Kovács Anita - szükségünk lenne néhány jegyvásárlóra, akik a részvétellel egyúttal az alapítvány munkákáját is támogatják. A 25 ezer forint 15 óra betegellátást jelent számunkra. Nagyon szeretnénk, ha a tervezett 80 jegy elkelne - mondja Kovács Anita.

Financiálisan egyelőre nem érintette az alapítványt negatívan a koronavírus.

Azt viszont tapasztalták, hogy a kórházi ágyak leépítése miatt, többen keresték meg a Hospice Házat. Jelenleg 10 betegnek tudnak helyet adni, de Budapest 14 kerületében orvosaik, ápolóik házhoz is mennek és segítik a végstádiumú betegeket.

A hospice ellátást akkor lehet igénybe venni, ha daganatos betegség esetén az orvosok már lemondtak a betegről, abbahagyják a gyógyító kezelését. Ilyenkor jövünk mi - mondja a nagykövet asszony.

79be07c40a22cf7bb58a0a9ce7da6f119d543a94.jpeg
MTI fotó: Czeglédi Zsolt

Attól az időponttól, amikor valaki megkapja ezt az orvosi véleményt, a az élet befejezéséig még sok idő van hátra. Mi abban segítünk, hogy ezt az időt az emberi méltóságát megtartva tölthesse el a beteg és a hozzátartozók is a legkevésbé megterhelőnek éljék meg ezt az időszakot.

Legfontosabb feladatunk a fájdalomcsillapítás, a lelki támogatás a betegnek és a hozzátartozóknak egyaránt, a felkészítés az utolsó útra.

Az alapítványt 1991-ben Polcz Alaine írónő alapította. Az elmúlt közel 30 évben rengeteg munkát végeztünk el. Nagyon sokat foglalkoztunk az edukációval, növeltük az ismertségét a rendszernek, mégis az ápolásban eltöltött napok száma a nyugat-európaihoz képest jóval kevesebb Magyarországon - emeli ki Kovács Anita. Majd hozzáteszi:

nálunk, átlagosan 8-10 napot töltenek a betegek. Nyugaton ez közel egy hónap. Sokan az utolsó pár napra jönnek be a Hospice Házba, miközben mi korábban is rengeteget tudtunk volna tenni azért, hogy a végső stádiumban az életminőséget javítsuk és a beteg ne fájdalomban éljen.

A hozzátartozók nehezen néznek szembe a szomorú valósággal, hogy a szerettüket elveszítik. Mi mindig javasoljuk, hogy ahogy megkapják a diagnózist lépjenenek velünk kapcsolatba, mert csak az utolsó napokban már mi sem tudunk csodát tenni - mondja a nagykövet asszony.

eb4ea24ef64cf424bfaf95e33134aa79fce37aa5.jpeg


Ha enyhül a beteg fájdalma, jobban érzi magát, van módja felkészülni a halálra, a családtól való búcsúra, el tudja rendezni a dolgait és nem az állandó fájdalommal foglalkozik.

Beszélnünk kell a halálról. Legyünk nyitottak arra, nézzünk szembe azzal, hogy az élet része az elmúlás is, de addig rengeteg stáció van és tudunk benne segíteni. Sajnos Magyarországon a halál tabu, még mindig nem beszélünk róla eleget.

Az alapítványnál nagyjából 50 orvos, ápoló, gyógytornász és pszichológus dolgozik, de 80 önkéntes is segíti a munkájukat, akik a megfelelő vizsgákat letéve, betegeket is látogathatnak, beszélgetnek, bevásárolnak, sétálnak, felolvasnak nekik. Önkéntesnek csak az jelentkezhet, akinek közvetlen hozzátartozója nem halt meg két éven belül. A feldolgozatlan halál ugyanis zaklatottá tud tenni bárkit és ez sem a betegnek sem az önkéntesnek nem tesz jót.

A Magyar Hospice Alapítvány évente 170 millió forintból gazdálkodik. A betegek számára minden ingyenes, a gyógyszerektől az orvosi ellátásig.

A 170 millióból 35 milliót kapnak az államtól vizitdíjként, a többit az alapítvány teremti elő. Derekasan helyt állunk, mert évi 100 millió forintot rengeteg munkával, de előteremtünk magánadományokból, az adó egy százalékából, szemléletformáló és adománygyűjtő programjainkból - mondja Kovács Anita.

De így is van minden évben 20-30 millió forint hiányunk, amelyet görgetünk magunk előtt. Ezért is lenne fontos, hogy a szeptember 3-án lévő eseményünkre még jelentkezzenek azok, akik a remek program meghallgatásával, a kiváló ételek elfogyasztásával segítenének is nekünk - teszi hozzá Kovács Anita.
 
"A magyarok számára a halál tabu" - nagyon ugy néz ki mert péntek ota még senki nem szólt hozzá. :rolleyes:

Ha a cikk arrol szólna, hogy már 1000 éve ebben az országban élünk, hogy Fiume "magyar tenger" akkor tele lenne az oldal. :)
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,307
Tagok
615,644
Legújabb tagunk
boborján2
Oldal tetejére