Hová menekülnek a magyarok?

Az ENSZ menekültügyi szerve (UNHCR) havi bontásban kirakja, hogy az adataik alapján a magyarok milyen más országokban adtak be menekültkérelmet az elmúlt 20 évben. Ez alapján több hullámban több mint 26 ezer honfitársunk adott be menekültkérelmet az elmúlt 20 évben. Döntően Kanadába mennek azok, akik Magyarországon veszélyben érezték magukat, de voltak egészen fura próbálkozások is, mint mondjuk a 2006-os nagy, svédországi kaland.

Adatok
Ezek azok a menekültkérelmek, amikről az ENSZ tud, tehát a nemzeti hivatalok adatai kissé eltérhetnek tőlük. Emellett újabban az ENSZ nem adja meg pontosan menekültkérelmek számát, ha egy hónapban 1-4 közötti menekültkérelem érkezett adott országból. Ezeket az eseteket 2 menekültkérelemként számoltuk, hogy csak egész számú kérelmek legyenek. Az USA-ban két fő csatornán keresztül is be lehet adni a kérelmet, ezeket összeadtuk, de nem kizárt, hogy valaki mindkettőt megpróbálja, ezért az adatok itt kissé felülbecsültek lehetnek.

Az adatokat úgy érdemes nézni, hogy ezek csak a beadott kérelmek, általában kérelmek elég kis hányadát fogadják el tőlünk, hiszen itt például nem volt polgárháború az elmúlt 20 évben. De olyasmit is nehezebb bizonyítani, hogy Gyurcsány vagy Orbán alatt szisztematikusan üldözték őket, esetleg mondjuk az állam nem védi meg őket a származásukból adódó hátrányos megkülönböztetéstől.

Nagy vonalakban az látszik, hogy Kanada volt messze a legnépszerűbb célpont, több mint 23 ezer honfitársunk próbálkozott az amerikai országban. A második Svédország szinte labdába se rúg mellette az alig több mint félezer próbálkozóval.

Hozzá kell tenni azt is, hogy az egyes országok eltérő menekültügyi szabályokkal bírnak, ezek ráadásul az elmúlt 20 évben általában komolyan változtak is. Ez utóbbit Kanada példáján érdemes eggyel részletesebben is megnéznünk.


Megnyomtuk Kanadát
A kanadai kérelmekről rögtön látszik, hogy több nagy hullámban mentek oda az emberek. Egyrészt 1999 és 2002 közt, második körben szinte pont tíz évvel később, 2009 és 2012 közt. Ez nem véletlenül alakult így. Az első Kanadába irányuló menekülthullám igazából 1998-ban indult, többségében cigányok kértek menedékjogot Ottawától. Ez a vízumkényszer 2001 decemberi visszaállításáig tartott, de az addig eltelt közel négy év alatt majdnem 9 ezren jelentkeztek a repülőtereken, elsősorban a cigány népességen belül tanultabbnak és mobilisabbnak számító, magyarul beszélő romungrók.


A vízumkényszer viszont visszavetette a menekülthullámot, onnantól lényegében csak az utazhatott Kanadába, aki bizonyította, hogy turista, üzletember, diák, legális munkavállaló vagy a munkaerő-piaci elvárásoknak megfelelő kivándorló. Magyarország évekig a top háromban volt a Kanadába érkező menekültek forrásországainak listáján, a legtöbbször olyan országokat magunk mögé utasítva, mint Kína vagy Kolumbia, amely országok se az emberi jogok, se a demokrácia érvényesülése szempontjából nem vethetők össze Magyarországgal.

Az USA-ba mi nem menekülünk
2004-től az USA és Kanada azt is bevezette, hogy egymás területéről érkező harmadik országbeli menekültjelölt nem adhat be menekültkérelmet, ha igen, akkor visszafordítják. De ez még kisebb szigorítás lehetett a Magyarországról érkezők számára, inkább azt akadályozhatta, hogy ha valakit visszadobnak Kanadában, akkor egyből átmenjen az Egyesült Államokba is beadni egy kérelmet. Bár az USA-ban a menekültügyi szabályozás korábban is több szinttel keményebb volt, sosem vált igazi célországunkká. Hasonló a helyzet Ausztráliával vagy Új-Zélanddal, bár ezekre helyekre eljutni is jóval drágább.

2012-re viszont Kanada egyik legnagyobb embercsempész-botránya, a brutális emberkereskedelemben utazó Dömötör-klán lekapcsolása hatására is komolyan szigorodtak a menekültügyi eljárások Kanadában. Az ügyről itt olvashat bővebben.

Bűnbanda miatt haragszik ránk Kanada
A csicskákat tartó Dömötör-klán esete Kanada legsúlyosabb emberkereskedő bűnügye. A több milliárd dolláros szociális segélyek mellett részben emiatt küldi vissza Kanada a roma menekülteket.


A Kanadába irányuló menekülthullámoknak biztosan volt egy olyan ága, ami a nagyvonalú, és a kérelmeket rendkívül lassan elbíráló kanadai menekült-ellátórendszer által megszerezhető előnyökre ment rá. A 2012-es szigorítás előtt átlagosan 20 hónap alatt bírált el Kanada, ami alatt elég bőkezű ellátást biztosított a kérelmezőknek és munkavállalási engedélyt is kaptak. Ráadásul ha minden jogorvoslati lehetőséget igénybe vett a kérelmező, akár 4,5 évig is elhúzhatta a kitoloncolást.

Semjén tanácsadója és Kertész Ákos is menekültkérelmet adott be
Kanadában kért menedékjogot Kamarás István, Semjén Zsolt cigányügyi tanácsadója. Az egyik KDNP-közeli cigány szervezet elnöke családjával együtt 2011 júniusában hagyta el az országot, mert nem akarta a nevét adni a kormány cigányokat megnyomorító intézkedéseihez. A KDNP szerint már 2010-ben megszakították vele a kapcsolatot, amikor kiderült, hogy férfi korábban a Jobbikban politizált. 2014-ben viszont már itthon volt, nem kapott állampolgárságot. 2012 elején Kertész Ákos író is Kanadába távozott, menedékjogot kért és kapott is. Ő azután érezte veszélyben magát, miután extrém durva hangvételben ment neki általánosan a magyaroknak az Amerikai Népszava nevű portálon.
Sok esetben (de nyilván nem mindig) valószínűleg a hazai uzsorarendszert is exportáltuk, ahol kiérkezőkkel beadatták a menekültkérelmet, aztán szolgaként dolgoztatták őket vagy épp elvették tőlük a kanadai szociális juttatásokat. De önmagában is vonzó lehetőség volt, hogy akár csak pár évig, de normális bérért dolgozhasson valaki, miközben megtanul egy világnyelvet. Ahogy a megelőző évben kitelepült több ezer honfitársunk kapcsolati hálója is előnynek számít ilyen helyzetben.

A kérelmekről döntő Immigration and Refuggee Board (IRB) a beérkező magyar kérelmeknek csak 1-2 százalékát találta megalapozottnak, azok több mint 90 százalékát visszavonták vagy nem vitték végig, illetve az is gyakran előfordult, hogy eltűnt a kérelmező. Ez egyrészt arra utal, hogy a kérelmezők döntő többsége maga se hitte, hogy valaha meggyőzheti kanadai államot arról, hogy otthon rendszerszerűen üldözik és az állam nem tudja megvédeni.

A visszaélésektől függetlenül az sem lebecsülendő, hogy Kanada évente akár több tucat magyar állampolgárnak ítélte meg úgy a helyzetét, hogy valóban olyan veszélyben van nálunk, hogy menekülnie kellett. A National Post adatai szerint 2011-ben és 2012-ben évi több száz magyar állampolgár menekültkérelmét fogadtak el.

Az Abcúg frissebb adatai szerint tavaly összesen 116 magyar állampolgár adott be Kanadában kérelmet. Viszont a tapasztalataik alapján az IRB elutasító döntése ellenére is vannak legális lehetősége tovább maradni, akár 6-7 évig is kinn lehet lenni az igazán végleges döntésig. Itt olvashat bővebben arról, hogy élnek a torontói romák.

index

30095805_ee22b5e398fa5c17240baaad3bf2e93a_wm.jpg
 
Nem én, hanem Ernő, akinek válaszoltam!
Azzal a különbséggel, hogy szerinte a rasszizmus a fehér ember kiváltsága, az összes többi csak elszenvedője lehet.
De ha megnézed kinek válaszoltam kit idéztem.Láthatod Ernőnek szól.Megtévesztő mert az idézet a te neveddel kezdődik de nem neked írtam azt ernő írta neked
De én nem helyeseltem neki hanem cáfoltam.
Megtévesztő belátom.Ki kellett volna törölnöm az idézetből a te neved .Neked meg észre kellett volna venni kit idéztem.
És igen a rasszizmus neki vesszőparipája.
Én meg a mérleg nyelveként jöttem.
pl az elégtétel kiabálásánál rád mutattam nem különb mint a liszkai elégtétel.
De te az elégtételt a bíróságtól követeled várod.Mint minden ember
De a lakosság is bosszúért kiált.
Kikövetelné a halálbüntetést is gyakran.
Most vissza a rasszizmus kérdésére
Az van mindkét irányú.
Épp úgy mint a diszkrimináció.
Hányszor de hányszor halottam cigánytól: mert én cigány vagyok
Ez például a visszaélés a rasszizmus létével.
A pozitív diszkriminálás pedig, a nem cigány találmánya.a liberális jogvédőké
És erre rájátszanak a cigányok is rasszizmust kiabálnak amikor nincs.És a beszűkült jogvédők is túloznak.
És ez az érzésem Ernővel: mindenhová belelátja.
Az általad említett nem a fehér ember találmánya
az a liszkai esetnél szerintem nincs bizonyítva, érzésem szerint nem is az.
Ám elképzelhető a gyűlölet olyan foka hogy valamelyik résztvevőnél ott volt egy régi sérelem a fehér ember a iránt.
Ami ott konkrétan a magyart jelöli.
Bár ezt soha nem tudjuk meg a bíró se tudja.
Ha csak egyetlen de másik mozzanatot ragadunk ki az hogy miért kiabálta azt a nő
És most csak mint nő és anya nézzük
Láttam én már vérért kiabáló artikulátlan nőt.
Ezek a vérszomjasok megjelentek 56-ban is a lincselők közötti felbujtók.
Láttam képeket miként leköpik az áldozatot.
Néha az az érzésem hisztéria keltésben előrébb vannak mint más emberek.Véresszájúak és felbújtók.
És ez sem rassz.
Magyarországról a közelmúltból tudnám említeni a Demszky Gábor elleni tüntetések vénasszony arcait, nyáladzanak köpködnek dobálnak.
Nos épp csak megemlítem a hisztéria fokozó embetípust éppen most a nőket.
Liszkára visszatérve az ott cigány asszony volt.
Azok épp olyan visítozó uszító és vért követelőek lehetnek mint a fent említett egyéb eset.
Összességében a mozgató rugókat soha az életben nem fogjuk megtudni mennyi volt a rasszizmus és mennyi a bárki típus általi uszítás.
 
Utoljára módosítva:
És most csak mint nő és anya nézzük
Láttam én már vérért kiabáló artikulátlan nőt.
Ezek a vérszomjasok megjelentek 56-ban is a lincselők közötti felbujtók.
Láttam képeket miként leköpik az áldozatot.
Néha az az érzésem hisztéria keltésben előrébb vannak mint más emberek.Véresszájúak és felbújtók.

Mint anya, nézzük? Hát nézzük! 1000 anyából 999 (vagy még több) hasonló esetben a gyerekkel foglalkozik! Megsérült? Mennyire sérült? Mit tegyek, hogyan tudok leggyorsabban segítséget hívni?
Ő nem! Hiába kiabálta a kislány, hogy anya semmi bajom! őt nem érdekelte sem a gyerek, sem az, hogy mit mond, csak a bosszú: öld meg a magyart, mert meghalt a gyerek!
Én megkockáztatom a rasszista elemet is a cselekményben.
 
Azért ilyen szerencsére nem történik naponta, 10 évente az az egy is sok.
Kettőre emlékszem összesen, ami ekkora port vert fel, az egyik az olaszliszkai, a másik a Cozma-ügy volt.

Nem tudom, hogy a brutalitást milyen kritérium szerint szortírozzam. Ha valakit előretervezett módon becserkésznek, 70 késszúrással kivégeznek, a tetemet körülnyes módon eltüntetik az szerintem nagyobb kriminális energiára vall mit valakit agyonütni aki a gyerekedet a szemed láttára elgázolja. Ilyen gyilkosságból van elég csak üssed be a rendőrség címét.
-
Én emlékszem milyen idők voltak azok, a Balaton környéke és Budapest számos kerülete "Cigánymentes övezet" feliratokkal volt tele.
-
A cigány-édesanya beszólását meg nem kell 100%-nak venni, én éltem már abban országban, ott ez a szójárás.
Ha a lovagkereszt birtokosának a hecceléseit valaki végre akarná hajtani, akkor reggeltől estig mészárolhatna.
-
Németországba el sem kell ütni valakik, ha elveszed a parkolóhelyét valakinek hát megtörténhet, hogy előszedi a puskáját és lelő.
-
"A 15 éves M. Apollo két hajléktalan férfit vert meg tavaly Tatabányán olyan brutálisan, hogy mindketten azonnal meghaltak. Miután megölte őket, az egyiktől elvette a telefonját és a táskáját, a másikról pedig levette a cipőjét, amit egyből fel is vett. A gyilkosságok után pedig hazament, és lefeküdt aludni. A fiú korábban beismerő vallomást tett, amit később visszavont. Állítása szerint azért gyilkolt, mert megfenyegették."
-
Ennél sokkal brutálisabb gyilkosságok listáját tudom neked prezentálni.

Ne érts félre, a gyilkosságot a leg legmesszebbmenőbb elítélem de sokkal nagyobb aggodalmat érzek ha egy egész ország az utána következő szisztematikus "cigány irtást" méltó megtorlásnak találja, falaz, védelmez, relativizál ...
 
Ne érts félre, a gyilkosságot a leg legmesszebbmenőbb elítélem de sokkal nagyobb aggodalmat érzek ha egy egész ország az utána következő szisztematikus "cigány irtást" méltó megtorlásnak találja, falaz, védelmez, relativizál ...
Te nem egy másik országban, hanem egy másik bolygón éltél, amikor az eset történt. Mindenki, cigány és magyar egyöntetűen ítélte el őket, de az, hogy véres megtorlásért vagy viszont lincselésért kiáltottunk, az túlzás.
Megelégedtünk a jogerős ítélettel.
Mint ahogy a másik esetnél is, még akkor is, ha él bennünk a gyanú, hogy nem mindenki került a vádlottak padjára, akinek ott lett volna a helye.
 
nem tudom miket hallucinálsz, miféle felbújtókról hadoválsz .... olvass újságokat, állítólag tudsz angolul, lehet a német média nem említette ... France deported 10.000 romani back to Romania and Bulgaria ... és ez nem második világháboruban volt


Ez természetesen rendben van, kis politikai csörte? Hát az olaszországi állapotokról mi a véleményed?


Az olaszországi szélsőjobboldal brutális támadását, aminek a kiváltó oka egy fake-news volt mélységesen elítéltem.
A te kepédről kéne, hogy leégjen a bör, hogy ott demonstráltál az Olasz követség előtt a nácik mellett.
-
Neked van problémád sorozatosan a nyelvekkel. A film amit betettél magyarul volt mégsem érteted meg.
Az EU vizsgálóbizottság elnöke egyértelműen megmondta a Francia belügyminiszterének, hogy:
"Mindenkinek joga van az EU-n belül oda költözni ahova akar, függetlenül attol, hogy cigány vagy nem"
"A belügyminiszter pedig jobban tenné ha az EU-s pénzeket amiket a Romák integrálására kap ügyesebben használná"
-
Hallatlan ez a rasszizmus amit itt izzadsz magadból. A hir egykébbként majd 10 esztendős.
 
Te nem egy másik országban, hanem egy másik bolygón éltél, amikor az eset történt. Mindenki, cigány és magyar egyöntetűen ítélte el őket, de az, hogy véres megtorlásért vagy viszont lincselésért kiáltottunk, az túlzás.
Megelégedtünk a jogerős ítélettel.
Mint ahogy a másik esetnél is, még akkor is, ha él bennünk a gyanú, hogy nem mindenki került a vádlottak padjára, akinek ott lett volna a helye.

A "mindenki elítélte" az egy túlzás, az emberek a mai napig félnek, vagy falaznak. Menjél el egy évfordulóra ahol a cigányok megemlékeznek még 10 év múlva is ott ólálkodnak a naci szimpatizánsok és zavarják az emlékezést.
 
A "mindenki elítélte" az egy túlzás, az emberek a mai napig félnek, vagy falaznak. Menjél el egy évfordulóra ahol a cigányok megemlékeznek még 10 év múlva is ott ólálkodnak a naci szimpatizánsok és zavarják az emlékezést.
Te meg arról ne feledkezz meg, hogy sem az elmúlt évtizedben, sem a mostaniban nem neonáci párt volt hatalmon.
 
Egy rosszarcú heccelő vagy barátom semmi más.

Egy jegyzőkönyvbe mindent bele lehet írni. Teljesen mindegy, hogy valakit hogy szólítanak meg,
Mindenesetre a cigányoknak nincs fegyveres, nacionalista csapata olyanok amikkel a nem cigányok rendelkeznek.

Egykébbként hány "nem cigány" volt a tetthelyen és azokat miért nem akarták agyonütni?
Ügyészségi jegyzőkönyvbe nem lehet bármit beleírni.
 
Kanada 2012-ben a biztonságos országok közé sorolta Magyarországot, ahonnan nem túl valószínű, hogy valódi menekültek érkeznének. Bevezette viszont az ún. "színlelt menekült" fogalmát is ezzel egyidejűleg. A pozitívan elbírált kérelmek száma néhány száz évente, rendszerint roma származású , üldöztetésre hivatkozó személyek nyújtják be.
 
A videóban felsoroltakon kívül egy sor járulékos kiadást, mint a börtönök költségeit, a különféle segélyeket, programokat és sok sok mást lehetne kiváltani vele.
Vélhetően a megélhetési bűnözés is jelentősen visszaesne - szóval kész win-win szituáció lenne!
Az autonómia mégis sokkal jobb lenne, csak nem nevezzük szegregációnak... a támogatások nem oldanak meg semmit.
Szerintem összességében kell nézni a dolgokat, ilyesmi a helyzet a környezö országokban

Szóval évszázadok óta élnek együtt a többi etnikummal és mégis ez a helyzet.
 
A tánchoz kettő kell.
Ha a másiknak béklyót kötsz a lábára, ne mondd, hogy nem tud táncolni.
Miféle béklyórol van szó? Egyáltalán honnan lehet tudni valakiről, hogy roma, hogy le lehessen láncolni a munkakedvét?
Én csak szociális támogatásokról tudok, garantált helyekröl az oktatási intézményekben, például a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat.
 
Utoljára módosítva:
Casaloma és köztem legalább 6-8 idézettel válaszolás volt.
főleg azt hiányolom ami a nőnemű felbujtó uszítóról szólt
Ahol anyatigrisnek neveztem az uszítót vért kívánónak.
Hiszen valószínű mindenki ismeri a jelenséget a hisztéria keltő visítozó asszonyszemélyeket.
Igaz csak filmből de a beduin nők uszító visításait ismerjuk. Főleg a légiós filmben mutatták be.Vérszomjasok de nagyon.
Nem akarnék több példát hozni de itt a CH-n is olvastam már hozzászólást mit tennének ezzel vagy azzal.
Latens gyilkolási kegyetlenségi hajlam létezik.Persze nem kell mindent szó szerint venni.
Meglep mennyire nem szelíd-lelkű minden szépség.A vecsési örvbódés rendőr brutális meggyilkolását is két kamasz lány követte el. És naponta mutatnak diáklányok által elkövetett lánytársaik elleni kegyetlenséget.
Meglep hogy gyenge nőből miként és miért bújik ki a latens kegyetlen vérszomjas
És fontosnak tartottam a példámat a csőcselék megmozdulásainál egyik volt az 56-s lincselők hangadói.
A másik a Demszky Gábor elleni közelmúlt tüntetéseinél a idős nők viselkedése rikoltozása
artikulátlan viselkedése.
Ezek fontosak megérteni a Liszkai uszító típusát.
És hogy felbujtásért 10 évet kapott.
Az még nem is sok hiszen nélküle uszítása nélkül nincs vérengzés.
De ismétlem ez a viselkedés, nem rasszizmus miatt lehetett.Bár nem tudhatjuk
A Liszkai lincselés egy brutális tett.
És jellegzetes a statáriális ítélkezésekre, amit felbujtott lincselő tömeg követ el.szocializáltsági foktól függően
rögtönzöttsége indulati elszabadsultsága miatt, teszi mássá mint a romagyilkosságok rasszizmus vezérelt tetteit
 
Utoljára módosítva:
Az autonómia mégis sokkal jobb lenne, csak nem nevezzük szegregációnak... a támogatások nem oldanak meg semmit.
Szerintem összességében kell nézni a dolgokat, ilyesmi a helyzet a környezö országokban

Szóval évszázadok óta élnek együtt a többi etnikummal és mégis ez a helyzet.


Szerinted miért?

Ha nem akarod lejáratni magadat embertelenségből, vagy akár biológiából akkor tartózkodj a rasszista érvektől.
Ahogy látom, nem tudod magad mögött hagyni a stereotyp előítéleteidet amit az anyatejjel szívtál magadba.
-
A cigányok a leginkább kirekesztet és a leg intenzívebben diszkriminált nemzeti kisebbség.
A Sinti-k és Romák nem otthontalan nomádok. Már évszázadok óta élnek Európában, nomádok Kelet-Európában sincsenek.
-
A Sinti-k és Romák a történelem folyamán nem számíthattak a többségi társadalomra,
permanens üldözésnek voltak kitéve, ami a kisebbségen belüli szolidaritást erősítette.
A cigányok olyan értéket is megőriztek amik nálunk veszendőbe mentek.
Így például az idősekkel szembeni respektus és a családi összetartás.
-
Minden tiszteletem Kanadának és azoknak az országoknak akik segítenek cigányoknak,
Akik elismerik, hogy Kelet Európában, a cigányok politikai, rasszista üldözésnek vannak kitéve.
Egy nem cigány, sokkal kisebb atrocitásokra hivatkozva már régen elszaladt volna Gulyás-kommunizmusból is.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,873
Tagok
615,673
Legújabb tagunk
Hontalan1967
Oldal tetejére