Hurrá! Nyaralunk! - Irodalmi pályázat

GJodie

Állandó Silver Tag
Állandó Tag
nyaralas


Hurrá! Nyaralunk! – Irodalmi pályázat



Végre itt a nyár, a nyaralások időszaka. Egész évben arra várunk, hogy – lehetőségeinkhez mérten – élményekben gazdagon, kellemesen tölthessük el jól megérdemelt szabadságunkat. Hogy ezek a napok mennyire szórakoztatóak, sokszor nem is rajtunk múlik, hanem a környezetünktől, a szituációktól.

Pályázatot hirdetünk kizárólag állandó tagjaink számára, humoros írások beküldésére, melyek ezekről a felhőtlen napokról szólnak. Pályázónként maximum 3 történetet.

A történetek 5000 karakternél (szóközök nélkül) nem lehetnek hosszabbak, képeket, csatolásokat nem tartalmazhatnak.


Beküldési határidő: 2011. szeptember 15.

Eredményhirdetés: 2011. szeptember 18.


A díjak odaítélése a már szokott módon történik, a Köszönöm gomb megnyomásával, a legtöbb szavazatot kapott pályázatok írói részére.



Fődíj: 3 DVD-ből álló ajándékcsomag (Apja lánya, Megérzés, Csak szex és más semmi)

II. hely:Tűzachát (sárkányszem) ékszerszett - Jodie Art Fashion kollekcióból


III. hely: Celtic Ladies: 3 CD eredeti fém díszdobozos



(A díjak pénzre nem válthatóak. A pályázók a művek beküldésével egyúttal elfogadják a CanadaHun általi kiírás feltételeit.)
 

Csatolások

  • a214.jpg
    a214.jpg
    195.8 KB · Olvasás: 5
  • m679.jpg
    m679.jpg
    311.5 KB · Olvasás: 6
  • c189.jpg
    c189.jpg
    231.6 KB · Olvasás: 6
  • 010.jpg
    010.jpg
    931.2 KB · Olvasás: 12
  • 51uEDLjeTlL._SL500_AA300_.jpg
    51uEDLjeTlL._SL500_AA300_.jpg
    16.9 KB · Olvasás: 10

Kufirc

Állandó Tag
Állandó Tag
Mandre

Évek óta rendszeresen járunk a Horvát tengerpartra a barátainkkal.
Amikor először nekiindultunk, a Pag sziget felé vettük az irányt, még nem volt autópálya. Több mint tíz órát autóztunk, mire a szigetre értünk.
A komp felé mentünk, akkor még a Velebitet is megmásztuk és Karlobag fölött, majd egy km-es magasságban jöttünk át a hegyeken.
Nem semmi látvány volt abból a magasságból, megértettem Radnótit: "térkép e táj". Megállt bennünk minden, mert a szigetek szárazföld felöli oldala inkább volt hasonlatos a holdhoz, mint egy élettel teli szigethez.
Amikor átértünk a komppal, csak romlot a helyzet, mert már kézzel is foghatóvá vált a sok kő, amely volt sárga és fehér... zöld sehol.
Azután, amikor a második dombon is átautóztunk, kiderült, hogy a sziget közepe és a tenger felöli oldala már buja zölden virul. Az később tudtuk meg, hogy a bura, a hideg bukószél a Velebitről, elintéz minden élőt a magával hordott sós permettel.
Már sokadik nyarunkat töltöttük Mandrén, a Pag szigeti kis faluban, amikor a szokásos esti kirándulásaink egyikén Novaljára mentünk, a sziget fővárosába.
A kikötő és a környéke nyáron kirakodóvásárrá alakul át. Sátrak, bodegák, sütödék és teraszok kavaldádjává.
Van egy halas bolt, ahol reggelente a nyers halat a halászoktól, délután-este pedig sült halat, tintahahala, rákot lehet sörrel és más üdítőkkel kapni.
Nálunk a ligne (tintahal frituban kisütve) és a kis sült szardéniák frissen egy-egy sörrel, üdítővel viszatérő program volt. Vacsora helyett, vagy előtt.
Barátom Péter, két leáygyermekkel meg a zasszonnyal megáldva, szintén szerették a sült halat-lignét, de a sokadik alkalommal már igényeik voltak...
Sósnak találták a sült halat, ezért szóltak az apjuknak, hogy kérje, ne sózzák meg a sült halat.
Péter persze szokása szerint ugrott is és amikor rákerült a sor, horvátul nem tudott egy szót sem, bekiabált magyarul, jó hangosan, ahogy a siketeknek szoták: Ne sózd meg!!! És még mutatta a kezével is a sózás műveletét... Persze a szakács rögtön tudta miről van szó, mert ugye az összemorzsolt ujjait mutogatja a túrista és kiabál vmi érthetetlen nyelven is hozzá, jól belemarkolt a sóba és bizony egy fél kilót biztosan rászórt a sülthalra. Péter nem szólt semmit... valószínűleg beugrott neki is, mennyire mást érthetett a dologból az embere... vitte a kaját a lányoknak, akik persze egy szemet nem ettek belőle, így neki kellett mind megennie.
Még jó hogy én vezettem, ihatott sört amennyit akart.
Szállóigévé vált azóta, ha nem tudták megértetni magukat: Ne sózd meg!! :D
 

dorotea

Állandó Tag
Állandó Tag
<!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:punctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <o:shapedefaults v:ext="edit" spidmax="1026"/> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <o:shapelayout v:ext="edit"> <o:idmap v:ext="edit" data="1"/> </o:shapelayout></xml><![endif]--> Hurrá! Nyaralunk!



Szeretem a nyarat, a napsütést. Sátorozni indultunk a Rába folyó mellé. Kezdődhet a pihenés, a kikapcsolódás. Feri bácsi, a szomszédom testvére hívott meg bennünket. Korán reggel útra kelt a kis csapat. Barátaim Ők, mindannyian. Virágos falvakon haladtunk át. A mezőn égőpiros pipacstenger a ringó búzatábla között. Elvarázsolt, rabul ejtett ennek az egyszerű mezei virágnak a látványa. Távolabb őzek legelésztek békésen. Az útszéli, faágon ölyv pihent, zsákmányra lesett. Imádom a természetet. Egyre közelebb értünk az úti célunkhoz. Ismerős már a környék A táj vadregényes, néhol még háborítatlan. A folyó a fák között kanyarog. Béke, csend honol mindenütt. Egyik legkedvesebb helyem. Mindig töltünk itt pár napot. Feri bácsi a kapuban várt bennünket. Köszöntöttük egymást. A fiúk az udvaron felverték a sátrakat. Az idő is kedvező. Szikrázóan sütött a Nap. Alig vártuk már, hogy megmártózzunk a hűsítő folyóvízben. A gátnál, a fürdésre kijelölt helyen, a parton leterítettük a plédeket. Kényelmesen elhelyezkedtünk. A fiúk közül többen is szenvedélyes horgászok voltak. Most sem maradhatott otthon a felszerelés. Majd felkaptuk a labdákat, és futás a vízbe. Élveztük a játékot, a labdacsatát. Messze hallatszott a nevetésünk. A szokásos csínytevések sem maradhattak el. Pár fiú víz alá bukva lopakodott… kezükben vízinövényekkel. Lábunkra csavarták, vagy egyszerűen csak megérintettek a víz alatt. A célpont Kata volt. Ő most jött velünk először. Óvatosan körbefogták, sikított. Nem tudta mi történik. Rémült volt az arca. Nevetve felbukkantak a fiúk, ő hadonászott a kezével. Józsi száját véletlenül megütötte. Kiesett a fogsora. Mi dőltünk a nevetéstől. Kata, akkor jött rá, hogy csak tréfa volt az egész. Józsi többször alábukott, de nem járt sikerrel.
- Ne törődj vele, a sodrás már messze vitte. Úgysem találod meg. Majd, ha horgászni mentek, megtörténhet a csoda. Horgodra akadhat egy csuka. Büszkén viseli a prodkódat. Nem adja már vissza soha! – így vigasztaltuk.
Azóta is, ha találkozunk, mindig megkérdezzük tőle, hogy sikerült-e kifogni az értékes, protkós halat.
Örökké emlékezetes marad számunkra ez a nyaralás.
 

gizirozi

Állandó Tag
Állandó Tag
Bicikliúti pedagógia


Micike és Jenőke- a nagy leárazási hullám hülyítő reklámjainak bedőlve- vásároltak két pár egysoros görkorcsolyát. Bár Jenőke tudta, hogy Micikétől távol áll a testedzés minden formája - melyet jól meg lehetett figyelni Micike gömbszerű alakján – mégis reménykedett, hogy párját Pamela Anderson szerű vizuális élménnyé edzi a görkori.
Nekiláttak tehát az új szerzemények beüzemelésének a bicikliúton, amely a Duna partján tekergőzött. Szépen haladtak, a látóhatáron sehol senki, a déli nap tűzött rájuk, Micike hősiesen kínlódott, hogy centiméterekkel előrébb jusson és egyre nehezebben látta Jenőkét, aki deli tartással hasított a végtelenbe.

Jenőke nem is érezte Micike jelenlétének hiányát, mivel egyre nehezebben vette a levegőt és azon tűnődött, hogy honnan is érkezik ez a penetráns bűz, amelyet egy ideje szagol. Mivel a szag egy idő múltán – és miután elhagyta az ipari övezetet – megszűnt, ismét a természet szépségének és önnön ragyogó sportteljesítményének szentelte gondolatait. De megzavarták! Szemben az úton nagy sebességgel közeledett egy robogó, rajta két bukósisak nélküli fiatal szervezettel. Ahogy a távolból meg lehetett ítélni tizenéves fiatalok voltak fiú-lány összeállításban. Jenőke szívét jeges félelem bénította meg és lelki szemei előtt már látta, ahogy Micikét elgázolják a féktelen motorosok, és neki kell a hátán hazáig cipelnie. A tettek mezejére lépett és a párra kiáltott:

- Hé, lassabban!

A robogó lelassított, Jenőke félmosollyal az ajkán már éppen folytatni akarta az útját, amikor a fiatal motortulajdonos utána kiabált:

- Mi a f……. t ugatsz?

Jenőke értetlenül meredt a fiatalra, nem is igen hitte, hogy neki szóltak. A srác ismét kommunikációra adta a fejét és így szólt:

- Na mi van b…. meg, most meg nem ugatsz?

Jenőkének vörös köd úszott szemei kékjébe és visszafordult a fiatalokhoz azon szent céllal, hogy mostan itt gyermeknevelés lészen. A srác mikor meglátta a felé közeledő mázsás, kétméteres Jenőt, már-már kezdte meggondolni magát, de a mögötte ülő lány megacélozta elveszni látszó bátorságát és szembeállt a kerekeken közeledő ellenféllel. Ütésre lendült öklét Jenőke játszi könnyedséggel elkapta és jómodorra nevelő monológjába kezdett volna, amikor elvesztette az egyensúlyát, egy darabig, mint kecses balerina próbált egyensúlyozni, majd egy pillanat alatt elfogyott az aszfalt a lába alól és a zöldbe zuhant. Szerencsétlen esés volt, az ifjonti agresszor Jenőke alá szorult, csak imitt amott látszott ki, de még mindig nem hagyta a férfibüszkesége (és az ifjú hölgy közelsége), hogy feladja harcát, amikor levegőhöz jutott hörögve üvöltötte Jenőkének, hogy: - Megöleeeeeeek, megöleeeeek!

Eközben Micike a helyszínre érkezett, csak ámult és bámult, még soha nem látott fényes nappal ilyen perverz balettot, még nagyobb volt a meglepetése, amikor Jenőkéjét ismerte fel az egyik fetrengőben.

Feleszmélt a kis hölgy is és mivel felismerte, hogy az imént érkezett gömbölyded élménynek köze lehet a görköris rémhez, rákiabált Micikére:

- Szólj már a barátodnak, hogy szálljon le róla!

Micike szomorú arccal nézett a lányra, széttárta kezeit, vállát megemelve válaszolt:
- Szólnék én édesem, de ez már a férjem!

Majd, szemöldökét összevonva tovább vánszorgott az úton és azon tűnődött mikor is érkezett el Jenőkéjének életében az a pillanat, hogy átgondolja nemi identitásának kérdését. Nemsokára megérkezett Jenőke, nadrágján zöld fűfoltokkal és nem értette, hogy Micike hogyan is érthette félre a jelenetet.

Azóta nem görkoriztak.
<O:p</O:p
 

GJodie

Állandó Silver Tag
Állandó Tag
Minden jó, ha a vége jó!

Lassan cammogtunk a Mecsek kanyargós útjain egy teherautó karaván mögött. Dezső, drága kis Trabantunk is utálta ezt az iramot, bár a két hengere 100-nál többre sohasem tudta felpörgetni magát, de ez a vánszorgás, már neki is sok volt. Néha nyüszítő hangokat hallatott. A gyerekeimet ez nem zavarta, mert a reggeli friss levegő, és a kocsi mozgása, álomba ringatta őket. Máté még csak alig 1,5 Olivér pedig 8 éves volt azon a nyáron. Naná, hogy a Balatonra igyekeztünk, első közös nyaralásunkra, hármasban. Elhoztuk magunkkal a fél házat, ezért nem csak a csomagtartó volt tele, hanem a kocsi tetejére is került egy bőrönd. Még sohasem használtam „pókot” (rendszerint csak partvissal hadonásztam ellenük) így a rögzítés sem sikerült jól. Egy hirtelen fékezést követően, a piros kis bőröndünk repülő üzemmódra váltott, és sietősen lehagyva a Trabit, először a motorháztetőre, majd onnan többszörös guruló átfordulással egy árokban landolt. Kikerekedett szemekkel bámultam a mutatványt. Nem hagytuk, hogy ez az incidens elvegye a kedvünket, ezért a bőrönd árokból történő kicibálása után, gyerekdalokat énekelve száguldottunk tovább.
Balatonfenyvesre érve, megkerestük a vasútállomást, mert ott kellett volna megkapnunk a bérelt faház kulcsait. Be is kopogtam a jegypénztároshoz, aki készségesen kérdezte, hogy: hová? Én mondtam, hogy köszi, megérkeztünk, csak a kulcsot szeretném elkérni. Szépen bemutatkoztam, mert a tulaj azt mondta, csak a nevemet kell bemondanom, és ők már tudni fogják. Valószínűleg helyettesíthetett a vasutas kolléga, mert ugyan kaptam egy kulcsot, de közölte, hogy ha végeztem, hozzam vissza, és hogy nincs papír. Mondom neki, hogy mi tíz nap múlva szándékozzuk csak visszahozni, és hogy minden van nálunk. A válaszom nagy megrökönyödést váltott ki a férfiban, mert visszakérdezett, hogy nem a WC-kulcsát akartam elkérni? Na, akkor esett le a papír probléma, és elkezdtem gurgulázva nevetni. Amíg a könnyeimmel és a rám jött csuklással hadakoztam, megtalált egy leragasztott borítékot a nevemmel, és a címmel. No, innen már sínen voltunk, és gyorsan megtaláltuk. Valóban faház volt, és valóban vízparti, de azt elfelejtette mondani az öreghölgy, hogy ez egy ikernyaraló egyik fele. Mivel nem láttunk mozgást, gondoltam, egyedül leszünk. A gyerekek addigra már nagyon be voltak sózva, hogy azonnal menjünk le a vízhez, ezért nem pakoltunk ki semmit a Trabiból, hanem leügettünk mindhárman a jó hosszú mólóra. Kiskacsák úszkáltak nem messze. Máté ennek nagyon megörült, és a kezében lévő kis gumilabdáját feléjük hajította, majd elkezdett bömbölni, amikor rájött, hogy a játéka a vízben ringatózik. Én, mint jó anyuka, azonnal a labda megmentésére igyekeztem, és a mólóra letérdelve próbáltam elérni a vízből. Fiacskám, valószínűleg nem bízott a sikerben, mert pont abban a pillanatban lökött meg, amikor már majdnem elértem, és ettől elvesztve az egyensúlyomat, arccal beleplaccsantam a vízbe. Az én kedves csemetéim ezen a térdüket csapkodva nevettek, amíg meg nem látták villámokat szóró tekintetemet, minek következtében nagyiramú futásba kezdtek a part felé. A rövid farmernadrágom, és a világoskék pólóm, mondanom sem kell, hogy jó vizesen rám cuppant. A hajamat pedig hínár és egyéb meghatározhatatlan törmelék díszítette. Nem voltam jókedvemben, pedig akkor még nem is sejtettem, hogy ennél nagyobb probléma várt rám. Dezsőnk ugyanis, szőrén-szálán eltűnt az utcáról, mindenestől. Nem akartam hinni a szememnek. Talán 15 percig voltunk csak távol tőle, de valaki azonnal élt a kínálkozó lehetőséggel, ugyanis a kocsi kulcsát a csomagtartó zárjában felejtettem siettemben, amikor a gyerekek megiramodtak a víz felé. Mobiltelefon híján valamit kellett tegyünk, hiszem a ruháink és a nyaralásra hozott kajánk is a kocsiban volt. Szerencsémre az övtáska rajtam, így az irataink és a pénz legalább megmaradt. Minden bajunk ellenére, nagy mázlink volt, mert pár perc múlva egy rendőrjárőr kocsi fordult be az utcába, akiket azonnal meg is állítottam. Csak akkor vettem észre, hogy a ruházatommal akár indulhatnék is egy vizes-póló versenyen, ugyanis a rend őreit elsőre jobban érdekelte a kinézetem, mint a kocsi ellopás ténye. Annyira kétségbe voltam esve, hogy már semmi sem érdekelt, még ez sem. Szép komótosan kitöltöttek egy jegyzőkönyvet, melyet gondosan aláírattak velem, majd elköszöntek, jól megnézve még egyszer, és elhajtottak. A kezemet tördeltem, hogy mit csináljak. Annyi pénzünk természetesen volt, hogy vonattal hazautazzunk, és talán egy-két napi élelemre is, de a sírás kerülgetett, ha arra gondoltam, hogy minden értékünk oda. Talán csak 20 perc telhetett el, amikor a rendőrök visszajöttek, és már az autójukból kiabálták, hogy rátaláltak két utcával arrébb a kocsinkra. Hálát adtam a Mindenhatónak, mert a gaz tolvajoknak mégsem kellett Dezső. Csak a rádiós-magnót buherálták ki, és a gondosan kulcsra zárt piros bőröndöt vitték magukkal, ami ágyneművel és takaróval volt csak tele. Az amatőrök. Azért megnéztem volna a képüket, amikor meglátták a tartalmát. Tehát boldogság, happy… mégis csak indulhatott a nyaralás, ami ezután már rendes mederben folyt tovább… de örökre emlékezetes maradt.
 

dorotea

Állandó Tag
Állandó Tag
<!--[if gte mso 9]><xml> <w:WordDocument> <w:View>Normal</w:View> <w:Zoom>0</w:Zoom> <w:HyphenationZone>21</w:HyphenationZone> <w:punctuationKerning/> <w:ValidateAgainstSchemas/> <w:SaveIfXMLInvalid>false</w:SaveIfXMLInvalid> <w:IgnoreMixedContent>false</w:IgnoreMixedContent> <w:AlwaysShowPlaceholderText>false</w:AlwaysShowPlaceholderText> <w:Compatibility> <w:BreakWrappedTables/> <w:SnapToGridInCell/> <w:WrapTextWithPunct/> <w:UseAsianBreakRules/> <w:DontGrowAutofit/> </w:Compatibility> <w:BrowserLevel>MicrosoftInternetExplorer4</w:BrowserLevel> </w:WordDocument> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <w:LatentStyles DefLockedState="false" LatentStyleCount="156"> </w:LatentStyles> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 10]> <style> /* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:"Normál táblázat"; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:""; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:"Times New Roman"; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;} </style> <![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <o:shapedefaults v:ext="edit" spidmax="1026"/> </xml><![endif]--><!--[if gte mso 9]><xml> <o:shapelayout v:ext="edit"> <o:idmap v:ext="edit" data="1"/> </o:shapelayout></xml><![endif]--> A történet, kicsit régebbi, de szeretettel hoztam olvasni.



Ha mi egyszer elmegyünk nyaralni!

…mindig történik valami. A nyaralás első napján, esett, dörgött, zengett az ég. Hatalmas hullámokat korbácsolt a szélvihar a vízen. Lili békésen játszott, én bámultam a szűnni nem akaró zivatart. Hááát… ez a mi szerencsénk. Háborgott a Balaton: szeretem a „magyar tengert”. Pár napot itt töltöttünk. Aznap a fürdés elmaradt, sétáltunk a parton. Lányom, hol előre szaladt, hol lemaradt. Láttam, le-lehajolt, kicsi kezével rakosgatott a zsebébe valamit. Vajon mit? Közelebb mentem. A nedves fűben rengeteg nyálkás, barna csigát láttam. Pfúj, de csúnyák. Lili csak szedte, és zsebébe rejtette őket.
- Mit csinálsz? Engedd el, tedd le a fűbe a csigákat! Rám nézett, szája sírásra görbült, összeszorította kicsi kezét.
- Anya, jönnek a nénik és a bácsik, rálépnek és meghalnak a csigáim. Elviszem őket a bokor alá. Ugye megengeded? Hatalmas könnycsepp gördült le az arcán. Tudtam, hogy szereti az állatokat, no de ilyet? Türelmesen megvártam, amíg biztonságba helyezte kis kedvenceit.
- Mehetünk anya, köszönöm. Boldogan szaladt a parton a békésen úszkáló hattyúpár felé. A kiálló kőbe megbotlott, hasra esett. Rohantam oda, visított éktelenül. Szája csupa vér volt. Felkaptam, elharapta a száját, beütötte a fogát. Körénk gyűlt, sok ember. Segíteni akartak. Orvoshoz siettünk. Reménykedtem, hogy nincs nagy baj. Doktor néni megnyugtatott, bennünket. Elől mozgott és csúnya szürke lett két foga. Szerencsére ezek tejfogak, nő helyettük idővel majd új. Indultunk haza, ennyi elég volt mára. Gondoltam, ma már semmi rossz nem történhet.
Leültem az udvaron levő padra. Lili az ölembe vackolta magát. Olvastam a kedvenc meséjét. Belemerültem az olvasásba, valami érintette a kezemet. Odanéztem, lánykám csigája araszolgatott az ujjamon. Egyet elrejtett a zsebébe és haza hozta.
 

majuli

Állandó Tag
Állandó Tag
Nyaraltunk!

Hurrá! Megyünk nyaralni! Az egész családunk. A családunk három tagból áll: a nyolc hónapos kislányunk Csilla, férjem és én. Gyönyörűen összejött minden, vagyis elhárult minden akadály. Utazhatunk Magyarország délvidékére. Ott lakik apám az újdonsült feleségével, akivel még nem találkoztunk, de nem tudtunk ellenállni a szíves invitálásának. Telefonbeszélgetésünkben Mariska elmondta, hogy van a házukban egy üres szoba, az lesz a miénk, nyaralhatunk, nem is kell fizetnünk a szállásért. De jó! Lesz két csodálatos hetünk.
Összecsomagoltunk, túl nagyok voltak a csomagok. Nehéz lesz utaznunk a gyerekkel meg a sok cuccal. Emiatt kiraktunk mindent, ami nélkül meg tudunk majd lenni. Mariska többször elmondta, hogy használhatunk nála mindent, amire szükségünk lesz.
Végre el tudtunk indulni. Csak egyszer szálltunk át, de az utazás borzalmasan kimerített bennünket. Kezdett már esteledni. Csilla aludt egy keveset utazás közben, azonban ő is elfáradt, nem tudta abbahagyni a sírást. Szokatlan volt számára a környezet.
A pályaudvaron szálltunk ki az autóbuszból és kerestük apukámat. Megigérte, hogy kocsival jön és elvisz bennünket a községbe, ahol új házat vettek nemrég a feleségével. A férjem Lajos most hiába próbálkozott a telefonálással, nem válaszoltak neki. Kikapcsolták?
Magatehetetlenül ücsörögtünk a váróteremben, és eltelt fél óra, mire megtalált bennünket egy Nagy János nevű férfi, aki elmondta, hogy apám nem tudott kijönni értünk, mert egy nagyon fontos személyiség látogatta meg őket. Apáméknak kellett megszervezni a fogadtatását. ezért ő Nagy Jánost a szomszédot küldte értünk.
"Szép házuk van apáméknak, nagy fűves udvar is tartozik hozzá, majd Csilluskával itt fogunk játszani," - gondoltam, mikor megérkeztünk.
Bementünk a házba, Mariska néni fogadott bennünket. "Ne haragudjatok, a szobátokban most megbeszélés van. " És bevezetett bennünket egy helyiségbe, ahol a sarokban egy rakás használhatatlan holmi volt. A másik sarokban egy régi franciaágy volt, telerakva párnákkal, takarókkal. "Hát akkor helyezkedjetek el, úgye, elfértek?" - és itt hagyott bennünket. Mivel már sötét volt, be akartuk kapcsolni a lámpát. Nem sikerült. Csak a folyosó másik végében volt világítás, onnan szivárgott át egy kis fény. Csak annyit tudtunk tenni, hogy megettük azt, ami megmaradt az úti elemózsiánkból, azután ledobtuk magunkról a felső ruházatot és lefeküdtünk. Csilla hamar elaludt, de mi ketten a férjemmel sokáig nem tudtunk elaludni. Behallatszott a beszélgetés, azután járkálások a folyosón. Végre minden lecsendesedett. Azt, hogy apám benyított egyszer hozzánk, már nem hallottuk.
Másnap arra ébredtünk, hogy nyűzsgés, rohangálás volt a házban. Mariska néni két lányával hozzáfogott sütni-főzni. A mélyentisztelt vendéget ebédre várják! Mikor Mariska néni meglátott bennünket, szolt az egyik lányának, hogy hozzon nekünk reggelit. Tálcán kaptuk a reggelit, de az ágyunk szélén ülve kellett elfogyasztanunk, mert nem volt hová letenni a tálcákat. Hasonló körülmények közt telt el az első napunk. Végtelenül hosszú volt. Apámmal még beszélni sem tudtam, mert mindig szaladt valahová, intézkedett. Idegen emberek jöttek-mentek.
Az az ötletem támadt, hogy másnap látogassuk meg a városi barátnőmet. Mikor Klárika megtudta, hogy meglátogatjuk, nagyon megörült. A férjével várt ránk a buszállomáson. Kiderült, hogy szabadságon vannak mindketten. Szerencsénkre. Mikor megtudták, hogy apáméknál milyen körülmények vannak, felajánlották, hogy töltsük velük együtt a szabad időnket. Beleegyeztünk.
Klárikáék egy első emeleti kis lakásban laktak, azonban mi hárman teljes komfortban éreztük magunkat. És csodálatos programot kináltak nekünk az új vendéglátóink. Az apám házába csak az ottmaradt holminkért mentünk el. Következő évben mi fogjuk Klárikáékat vendégül látni. Velük éreztük jól magunkat. Lehet, hogy Mariska néniék haragudni fognak ránk...
 

majuli

Állandó Tag
Állandó Tag
Nyári kirándulás

A Nagyságos Nagytaréjos Úr felszállt a magas kerítésre és kihirdette a népes családja számára, hogy egytől egyig mindenki részt vesz a mai kiránduláson. A szárnyas család meglátogatja a falu széli óriási szemétdombot. Az a hír terjedt el, hogy a szemétdombot kukacok és hasonló csúszómászók lepték el. Fel kell velük venni a harcot. Ez egyúttal egy bőséges ebédet is jelent a családnak. A Nagytaréjosnak 12 felesége van, mindegyik kapott szervezési feladatot. A legkedvesebb Gyöngyöskének odasúgta: - Te pedig gondoskodj a finom innivaló útravalóról! Gyöngyöske pedig utasította a két kis szolga kakast, hogy töltsék meg a vizes hordót jó hideg kúti vízzel, a hordót tegyék a kocsira ( ez a kocsi újkorában baba kocsi volt, a szárnyas sereg birtokába vette azután,miután az ember kidobta az udvarra). Úgy is tett a két kakas, ahogy az asszonyság megparancsolta.. Tolták a kocsit a vízzel a falu szélére. A kiscsibék is segítettek, némely a hordó tetején helyezkedett el. Végre mindenki ott volt a gyönyörűséges domb közelében az ízletes ebéd megszerzése érdekében. Már fenték a csőrüket. Sokan már nagyon éhesek voltak. A nap pedig szórta a meleg sugarait. A tyúkok és a kakasok jól el is fáradtak a menetelésben. 100 lépésnyi távolságra volt egy nagy fa, amely kellemes árnyékot vetett a füves talajra. Okos Nagytaréjos elrendelte: - Negyedórányi szendergés, pihenés. Utána - munkára! A szárnyasok sietve letelepedtek a fa alá és elszundikáltak. A Nagytaréjos családfő is. Már fél óra is eltelt. Csak csendes szuszogás hallatszott. Az útravaló italnak pedig nagyon megörültek a csúszómászók, ellepték a hordót, megitták a vizet és irányt vettek egy másik szemétdomb keresésére. Hiszen közel szundikáltak a legnagyobb ellenségeik. A szárnyas család éhen-szomjan maradt, azonban alaposan kipihente magát. A szolga kakasok pedig kedvetlenül tolták hazafelé az üres hordót.. És itt a vége.Nem a mesének, hanem a napnak. Kukurikú! Kot-kot -kodács!
 

majuli

Állandó Tag
Állandó Tag
A nyelvtanulásról

Egy bulgár családnál vendégeskedtünk a párommal két hétig. Mi felnőttek, a bulgárok és magyarok a kerti asztalnál ültünk, beszélgettünk, kerestük az ismerős orosz, angol, bulgár szavakat, kézzel-lábbal is magyarázkodtunk, elővettük a német "nyelvtudásunkat" is. Így csevegtünk, nevetgéltünk, szórakoztunk.
A bulgár gyerekek az udvaron játszottak, ők is elmerültek a saját játékaikba.
Mi felnőttek folytattuk a társalgást az utazásainkról, országokról, később a magyar nyelvről is beszélgettünk. Jöttek a vélemények a nyelv nehézségeiről, hogy milyen érdekes ez a nyelv stb. És végül a bulgár barátainkat tanítottuk kiejteni a "megegészségesedésünkre" szót és néhány hasonló nehézségű kifejezést. Hiába ismételtettük velük sokszor, nem sikerült hibátlanul kimondaniuk. A gyerekek arra szaladgáltak, itt-ott hallgatóztak, felfigyeltek a felnőttek kinlódására. Elvonultak a nagy kert egyik sarkába. És egyszer csak mind az öt gyerek megjelent előttünk, felsorakoztak a lurkók, egyikük intésére jó hangosan kórusban 3-szor kimondták a "megegészségesedésünkre" szót hibátlanul és tökéletes kiejtéssel. Szóhoz sem tudtunk jutni.
Hát, ebből az a tanulság, hogy az idegen nyelvtanulást érdemes elkezdeni minnél fiatalabb korban.
A bulgár házaspár, ahol laktunk, mindent megtett azért, hogy jól érezzük magunkat országukban. Bemutattak nekünk sok nevezetességet, addig utaztattak bennünket, amig az autójuk el nem romlott. Ismerkedtünk a kultúrával, népszokásokkal. Csodálatos két hetet töltöttünk Bulgáriában, hála Dimitrának és Nyikolának. Ők kimutatták őszinte szeretetüket a magyarok iránt, nagyszerű embereket ismerhettünk meg bennük.
Eljött a búcsúzás pillanata. A házaspár kikisért bennünket a pályaudvarra. Kedves párom az orosz nyelvtudását akarta villogtatni, miután átestünk a vámellenőrzésen. Ezt a tényt akarta közölni a vendéglátóinkkal. Megkerestük a vasuti kocsiban a helyünket és kinéztünk az ablakon. A házaspár ott állt és barátságosan integetett, mosolygott. És a párom ilyenkor komoly képével oroszul kijelenti: Vám konyec! Ez azt jelenti, hogy: VÉGETEK VAN! Szegény Dimitra és Nyikola! Azonnal elkomolyodtak, sápadozni kezdtek. Miért? Azért lesz végük, mert nagyon kedvesek voltak hozzánk?! Megmagyaráztam nekik, hogy a férjem csak azt akarta velük közölni, hogy vége van a vámellenőrzésnek. Így sikerült megnyugtatni a házaspárt. És végül jót nevettünk az eseten.
 

Egry Artúr

Állandó Tag
Állandó Tag
Rögbi

RÖGBI
(Murrayfield, Edinburgh)

ünnep a szeptemberi délutánban
kék lángot lobban Skócia
virága a zöldellő gyepen
ahogy teli torokból kiáltja:
'tae think again!'

már a másik oldal; járja a hakát
a harc ősi, maori ritmusát
és hosszú sóhaj az 'all blacks'
ahogy a tüdőkből kiszakad a jó szex

itt van! itt van a csapat!
enyém, tied, övé és fenn a zászló
célt ért a játék , ott az a nagy tojás!
micsoda elfutás!
tolongás, bedobás, – egyéb dolgok
és van aki boldog.

sört iszunk. se barna se szőke.
MEN, – sorban állunk előtte.

mint otthon,
mégis olyan hihetetlen,
'De, tényleg itt vagyok a meccsen!'
mobilozom haza a szünetben
 

Zsazsa61

Állandó Tag
Állandó Tag
Megy a gőzös, megy a gőzös ......

Pár éve történt, amikor a Balatonnál nyaraltunk. Üdülési csekkemet beváltottam 10 napra, 4 főre egy kis üdülőfaluban a déli parton egy két szobás házra félpanzióval. Gyerekemmel, keresztlányommal és anyámmal utaztunk. Akkor megfogadtam, hogy a keresztlányomat soha többé nem viszem sehová. Borzasztóan viselkedett a vonaton, míg odautaztunk. Hangoskodott, énekelt, izgága volt, nem kötötte le a kártyázás a fiammal, 13 éves volt, a fiam 12. Kifogtuk a legrosszabb hetet abban az évben a Balatonnál. Minden nap esett az eső, ha nem akkor is hideg volt, még a legelszántabb német turisták sem merészkedtek a vízbe, a gyerekek is csak egyszer. Mit lehet csinálni egy ilyen kis üdülőhelyen? Tévét nézni egy közös helyiségben, ahol körben le lehetett kuporodni az agyonhasznált ülőalkalmatosságokon, több semmi. Javasoltam utazzunk el Keszthelyre hajóval, ahol nem járt még sem anyám, sem a gyerekem. Keresztlányom már volt ott hajóval, nem akart hajókázni. Valahogy mégis rábeszéltem a társaságot, hogy utazzunk akkor vonattal. Egy borongós délelőtti napon el is indultunk. A vonaton vettük meg a jegyeket, mert az állomáson nem volt jegyárusítás. Kényelembe helyezve magunkat figyeltük a tájat, az üdülőhelyeket, amelyek mellett elhaladtunk. Nem jártam még a Balatonnak ezen a nyugati felén. Hosszú idő telt el, már vártuk, hogy mikor érkezünk Keszthelyre. Hosszú ideje nem láttunk állomást, a Balatont sem, csak nádasokat. Kezdett kicsit gyanús lenni a helyzet, a vonatfülke meg eléggé üres. Végre megkérdeztem valakit, hogy messze van-e még Keszthely. Azt mondta, hogy nagyon messze, mert ez a vonat Nagykanizsára megy, át kellett volna szállnunk valahol. Először nagyon ledöbbentem, szólni sem bírtam, majd közöltem a hírt a többiekkel: Keszthely törölve, Nagykanizsára megyünk. A kezdeti sokk után, egészen jó kedvünk lett. Végre elénekelhettük az üres kocsiban jó párszor, hogy „Megy a gőzös, megy a gőzös Kanizsára.....”. Még jó pár kilométert kellett utaznunk, szerencsére a jegykezelő is későn jött, nem büntetett meg minket. Megnéztük mikor megy vissza vonat, s addig busszal beutaztunk a városba, ahol egyikőnk sem járt még. Kicsit nézelődtünk, majd miután éhesek voltunk, beültünk egy nagyon hangulatos, jóféle pizzázóba. Óriási pizzákat kaptunk, alig bírtuk megenni. Jól éreztük magunkat, de láttuk, hogy már eléggé késő van. Az utcán taxit fogtunk, s kivitettük magunkat az állomásra, hogy még elérjük az utolsó vonatunkat az üdülőhelyünk felé.
Azóta, ha a város nevét meghalljuk vagy a dalt, nagyon vidámak leszünk, s eszünkbe jut az a nyaralás.
 

kispillangó

Állandó Tag
Állandó Tag
Azannyát, szalonnát!

A történet, amit elmesélni szándékozom, jó hat éve esett meg. De inkább hét. De ez lényegtelen... A fontos az, hogy július közepe volt, 30 fok és én meg a férjem egy lepukkant harmincéves Dacia márkájú autóban (a Trabant unokatestvére!) épp a Paradicsomba tartottunk egy két hetes álom-kikapcsolódásra, távol minden civilizációtól. Vagyis hát, az, hogy tartottunk, az egy kis nagyzolás részemről... Mivel a kocsink dugig volt pakolva csomagokkal, mert hát két hét elszigeteltség az erdő közepén, arra mégiscsak fel kell készülni... és mivel a hely tényleg távol esett a 21. századtól, aszfaltnak nyomát sem lehetett találni, minek következtében válogathattunk a gödrök között, hogy melyikbe menjünk bele.... Isteni út volt, mondom, az autóban percenként csattant valami, koppant, rázkódott és olyan hangokat produkált, mintha ott helyben készülne kilehelni a lelkét. Mert az autónak lelke is volt, ezt elfelejtettem említeni. Nem indult csak úgy kulcsfordításra, mint egy élettelen gép, simogatni kellett és kérlelni, hogy melegedjen. Szerintem nőnemű volt, ez egyértelmű...
Tehát, tombol a júliusi nyár, szakad rólunk a víz, az autó nyög-morog alattunk és közben száguldunk óránénti 10 km-es sebességgel, amikor a semmi közepén meglátunk két stoppost. "Te, mondom az uramnak, álljunk meg, kérdezzük meg hova tartanak ezek". "Én meg nem állok ebben a hőguttában, hogy majd megint masszírozzam a kocsi farát, hogy indulni méltóztasson!" dörögte keményszívű párom. "Te nem vagy kiváncsi rá, hogy hogy kerülnek ide? Meg sajnálom is őket..." kötöttem az ebet a karóhoz. "Jóvanna..." puhult emberem, én pedig időben elkezdtem cibálni a kocsi ajtaját, hogy mire odaérünk a két agyonizzadt, integető emberpéldányhoz, ki tudjak szállni. Mikor odaértünk, láttuk, hogy kissé megviseltek, de azért jóféle emberpéldányok: olyan 22-23 éves forma fiú és lány. Nehezen állták meg, hogy a nyakunkba ne ugorjanak örömükben amikor kiderült, hogy elvisszük őket félutig, ráadásul angolul is társalgóképesek vagyunk, ők ugyanis nem beszélték a magyart, minek következtében Székelyföldön igencsak csökkent a túlélési esélyük. Amikor kiörültük magunkat, hogy lám milyen szépen összehozott a sors, rájöttünk, hogy az autóban egy stoppos macska sem férne el, nemhogy két, multivitamin tablettákon felnevelt svájci emberpéldány... Rövid és preciz mérnöki tervezés emberem részéről és probléma megoldva: kötelekkel felerősítettük a csomagok nagy részét az autó tetejében, minek következtében olyan összhatást értünk el, hogy Kusturica nyomban elalélt volna a gyönyörtől és leszerződtetett volna a következő lepukkant életeket bemutató filmjéhez. Igy zötyögtünk tovább négyesben. Fél óra múltán jött az elágazás amelynél nekünk jobbra, újdonsült ismerőseinknek pedig balra kellett térniük. Nem tartottuk valószínűnek, hogy a nap folyamán autó járna arra, úgyhogy felajánlottuk: jöjjenek, aludjanak meg a mi erdei házikónkban, aztán másnap elvisszük őket a közeli kisvárosba. És lőn!
Vacsorára persze magyar módra sült szalonnát készítettünk és a répán meg káposztán nevelkedett koleszterinmentes fiatalok nem hitték, hogy tényleg "zsírt sütünk és megesszük azt." Megsült a szalonna, óvatosan megnyalták... Utána úgy elkezdték befelé nyomni, hogy levegőt is alig kaptak! A fiú kétpercenként megjegyezte, hogy ha az apja megtudja, hogy sült zsírt evett, többet nem engedi Romániába. De közben olyan szaporán termelte be a szalonnát, hogy komolyan kezdtem attól félni, nehogy másnapra megbetegedjen.
Másnapra szerencsére kutya baja sem volt egyiknek sem és indulhattunk zajos-rázkódós utunkra, hogy elvigyük őket a közeli kisvárosba és ott búcsút vegyünk tőlük. A búcsú végül is csak három nap múltán következett, de ez már egy másik történet....
 

GJodie

Állandó Silver Tag
Állandó Tag
Pályázat lezárása

A pályázatot a mai nappal lezártuk. Köszönjük a részvételt.
Eredményhirdetés: szeptember 18-án (a kiírásnak megfelelően).
 

GJodie

Állandó Silver Tag
Állandó Tag
Eredményhirdetés


Kedves Írók és Olvasók!


A Hurrá Nyaralunk! c. pályázatunkon 11 humoros történetet olvashattatok.
A szavazatok alapján az eredmény a következő:


I. hely

dorotea

<table class="tborder" align="center" border="0" cellpadding="6" cellspacing="1" width="100%"><tbody><tr><td class="alt2" style="padding:0px">27 tag köszönte meg dorotea üzenetét: </td><td class="alt2" style="padding:0px" align="right" nowrap="nowrap"> A köszönet visszavonása </td></tr><tr><td class="alt1" colspan="3"> adni mindent, AndiC, atomvakond, Belső Hangok, cipófej, Claire 959, Csillagözön, daniel0201, Drentys, elke, fgbn, GJodie, Grentar, kocor, Kufirc, majuli, manocska80, Melitta, Nelli72, nmarie, Noci87, szilagyi ildiko, szmargo, TH6777, Zsazsa61, zsuzsanna03
</td></tr></tbody></table>


II. hely

kispillangó

<table class="tborder" align="center" border="0" cellpadding="6" cellspacing="1" width="100%"><tbody><tr><td class="alt2" style="padding:0px">21 tag köszönte meg kispillangó üzenetét: </td><td class="alt2" style="padding:0px" align="right" nowrap="nowrap"> A köszönet visszavonása </td></tr><tr><td class="alt1" colspan="3"> adni mindent, atomvakond, Bandi1960, Belső Hangok, biju, cipófej, Claire 959, daniel0201, Drentys, elke, fgbn, GJodie, Grentar, Kufirc, Melitta, múinteoir, szmargo, TH6777, Zsazsa61, zsuzsanna03
</td></tr></tbody></table>


III. hely

majuli

<table class="tborder" align="center" border="0" cellpadding="6" cellspacing="1" width="100%"><tbody><tr><td class="alt2" style="padding:0px">19 tag köszönte meg majuli üzenetét: </td><td class="alt2" style="padding:0px" align="right" nowrap="nowrap"> A köszönet visszavonása </td></tr><tr><td class="alt1" colspan="3"> adni mindent, AndiC, atomvakond, Belső Hangok, biju, cipófej, daniel0201, dorotea, Drentys, elke, fgbn, GJodie, Melitta, múinteoir, nmarie, TH6777, Zsazsa61, zsuzsanna03
</td></tr></tbody></table>


GRATULÁLUNK A NYERTESEKNEK!


Köszönjük mindenkinek a részvételt és a szavazatokat!



 

kispillangó

Állandó Tag
Állandó Tag
Ejha, micsoda meglepetés!
Köszönöm a lehetőséget, a "köszönöm"-öket és mindenekelőtt köszönöm a többi pályázónak a humoros történeteket!
És mindenkinek gratulálok, hiszen minden történetben ott van a derű, az önfeledt vagy épp megkönnyebbült pillanat, ami nyertessé tesz azáltal, hogy ilyesmit átélhetünk.
Szeretettel,
pillangó
 
Oldal tetejére