Huszonegy gramm csupán a lélek?

Mira*

Állandó Tag
Állandó Tag
Köszi Flamingo majd megpróbálom a második verziót, mivel saját mappában van. kimásoltam a pointba tettem, elmentettem, feltöltésre katt, de nem töltötte fel.Most már nincs rá időm.

Szia Radványa!
Megadnád a könyv elérhetőségét még egyszer! Nekem nem nyit rá, illetve hibát jelez. Köszönöm előre is, nagyon érdekes, hasonló írással még nem is találkoztam. kiss Mira
 

Keján

Állandó Tag
Állandó Tag
A lélekről szóló írás megtalálható egy másik honlapon is a http://esemenyhorizont.uw.hu/ alatt a 2001. évi írások között. Az is a Feri honlapja. :) Ezt egyszer már én is kiraktam a "Tanít a szellemvilág" című fórumba, a 799. bejegyzésbe. Ajánlott anyag még a témához Kisfaludy György: A lélek zengése című könyve. Talán a legjobb, ami eddig megjelent.
 

Radványa

Állandó Tag
Állandó Tag
A lélekről szóló írás megtalálható egy másik honlapon is a http://esemenyhorizont.uw.hu/ alatt a 2001. évi írások között. Az is a Feri honlapja. :) Ezt egyszer már én is kiraktam a "Tanít a szellemvilág" című fórumba, a 799. bejegyzésbe. Ajánlott anyag még a témához Kisfaludy György: A lélek zengése című könyve. Talán a legjobb, ami eddig megjelent.
Ezekszerint ott találtam! Mert amit ma találtam a rákereséssel még nem láttam.Azt hittem az Kisfaludié.A könyv meg van nekem is!Nagyon jó, ha az elején átrágja magát az ember.
 

FLAMINGO

Ne kérj hozzáférést! Ha jár, a rendszer ADJA.
Fórumvezető
Kormányos
Off topic/tájékoztatás

[
1, Csatolás megtekintése 119647

2, Csatolás megtekintése 119648

3, Csatolás megtekintése 119649

Flamingo köszi , sikerült:p Sajnos a szövegbe már nem tudom beilleszteni.
Nem értem? Ide is betettél 3 képet (Igaz csatolásképp).
Ahogy javasoltam ne a copy/paste (másolás/beillesztést) használd, hanem a linkelést.
A kép ikonra kattintva a http://valami.hu/kep.jpg -t .
(Akkor nem a csatolás/attach jelenik meg, hanem maga a kép
 

Radványa

Állandó Tag
Állandó Tag
[
Nem értem? Ide is betettél 3 képet (Igaz csatolásképp).
Ahogy javasoltam ne a copy/paste (másolás/beillesztést) használd, hanem a linkelést.
A kép ikonra kattintva a http://valami.hu/kep.jpg -t .
(Akkor nem a csatolás/attach jelenik meg, hanem maga a kép
Segitségedet felhasználva elküldtem magamnak emailbe, lekicsinyitve, elmentettem, és igy saját gépről sikerült beraknom a 3 képet! :p
 

Mira*

Állandó Tag
Állandó Tag
Azt nem értem, hogy egy szellem (azaz nem fizikai lény) hogy tud fizikai erőt kifejteni, tárgyakat mozgatni, ajtót nyitni stb.? Az, hogy átmegy a falon, tárgyakon kevésbé lep meg. Ilyen alapon egy embernek fizikai fájdalmat is okozhat?
 

pitti

Állandó Tag
Állandó Tag
Elnezest, hogy beleszolok Mira. Szerintem a valasz: Igen...sot..
Ugyanis amikor azt mondod "nem fizikai" ez az 4/1 szazalekat kepviseli a valosagnak.
A fizikai vilagegyetem csak kb. 4%-a valosagnak, vagy metafizikai vilagegyetemnek (osszehasonlitas mint az ember es az arnyeka), es mi az ot erzekszervunkkel csupan 1%-at erzekeljuk a fizikai vilagnak muszerek nelkul.
A metafizika mar bebizonyitotta, nincs ANYAG csak mi eszleljuk tevesen az ot erzekszervunkkel. Az anyag nem mas mint ugyanaz az energia mas frekvencian valo rezgese ami ugy a fizikai, mint a metafizikai vilagot felepiti.
Lehet, hogy ez zavaro. Elnezest.:oops:
Karsai Pista, ha most elkezdesz oldalas cikkeket berakni ide akkor megzargatlak egy nikkelezett csoretoltott szivlapattal.:33:
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
A harmadik rend – tökéletlen szellemek.<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
Jellemvonásaik: az anyagnak a szellem fölött való uralkodása, a rosszra való hajlandóság, tudatlanság, gőg, önzés, és az ezekkel járó rossz szenvedélyek
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
10. osztály. Tisztátlan szellemek.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Ezek a rossz szándékú szellemek. Mint szellemek rossz tanácsokat adnak, egyenetlenkedést és bizalmatlanságot sugalmaznak, mindenféle álarc alá rejtőznek, hogy minél jobban csalhassanak. Olyanokat környékeznek meg, akik gyenge jelleműek arra, hogy sugalmazásaikra hallgatván a saját vesztükbe rohanjanak; mert nagy megelégedésükre szolgál, ha látják amint sikerül hátráltatni a haladásban mindazokat, akik a kísértések alkalmával elbuknak.
Mikor szellemi közleményeket kapunk, a beszédeiről ismerjük fel őket, ocsmány, durva, erkölcstelen beszéd, közleményeik elárulják a hajlamaikat. Ha pedig „okosra” váltják a beszédjüket, akkor sem tudják sokáig tartani azt, leleplezik magukat.
Testetöltés után ezekből lesznek a bűnözők, csalók, minden bűnre hajlandók, a rosszat minden ok nélkül cselekszik, mert kedvük telik benne. Valóságos ostorai ezek az embereknek.
<o:p> </o:p>
9. osztály. Felületes szellemek.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Tudatlanok, incselkedők, következetlenek és gúnyolódok ezek. Mindenbe beavatkoznak, mindenre felelnek, mit sem törődve az igazsággal. Szeretnek csekély bajokról, és örömökről beszélni, bosszúságot okozni és rejtélyeskedés, vagy tréfa által félrevezetni.
Ezeket a szellemeket gnómoknak és lidérceknek és szokták nevezni. Függenek a magasabb szellemektől, akik gyakran használják fel őket, mint szolgálattevőket!
Többnyire tartalmatlan, amit mondanak, csípősen, gunyorosan fejezik ki magukat, és sokszor használnak tréfából álneveket!
<o:p> </o:p>
8. osztály Áltudós szellemek.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Meglehetősen tág az ismeretük, de sokkal többet tartanak magukról, mint amennyit tudnak. Beszédük komoly jellegével tévedésbe ejtenek mindenkit. Beszédeik a földi fennálló rendszerek tükrözései, tévedések keveréke, némi igazsággal keverve. Jellemző rájuk a gőg, a magas önbecsülés, féltékenység, önfejűség, amit még nem bírtak levetni magukból.
<o:p> </o:p>
7.osztály. Semleges szellemek.
<o:p> </o:p>
Ezek se nem elég jók, se nem elég rosszak arra, hogy rosszat cselekedjenek. Egyformán hajlanak úgy az egyik, mint a másik felé, erkölcsi és értelmi tekintetben. Ragaszkodnak a földi dolgokhoz és sajnálnak megválni a durva földi örömöktől.
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
6.. osztály. Kopogtató és békeháborító szellemek.<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
Ezek a szellemek személyiségüket illetőleg helyesen külön osztályba nem sorolhatók, mert a harmadik rendnek bármelyik osztályába tartoznak.
Jelenlétüket gyakran érzékelhető és fizikai hatások árulják el. Ilyenek a kopogások, mozgások és a szilárd testek rendkívüli helyváltoztatása, valamint a levegő megmozgatása, stb. Ezek a szellemek sokkal erősebben vannak az anyaghoz kötve, mint a többiek.
Nagyon sok fizikai jelenséget ők idéznek elő, amire nincs normális magyarázat.
Minden szellem képes ilyen jelenségeket előidézni, de a magasabb szellemek átengedik azok kivitelezését az alárendelt szellemeknek, kik sokkal ügyesebbek az anyagi, mint az értelmi munkák elvégzésében. Mikor a magasabb szellemek a fizikai jelenségeket szükségesnek találják, akkor segédletül felhasználják ezeket a szellemeket, kik ebbe az osztályba tartoznak.
Ezek okozzák a megmagyarázhatatlan, de szellemileg irányított fizikai jelenségeket, melyek valamilyen cél elérése miatt következnek be.
<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Második rend – Jó szellemek.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Jellemvonásaik: a szellemük uralkodik az anyagi részük fölött, és a jót óhajtják. Hogy milyenek, és mennyi erejük van a jó véghezvitelére, az attól függ, hogy milyen magasra emelkedtek ebben a fokozatban. Megértik Istent, és élvezik már a jók üdvösségét. Boldogok ha jót tehetnek, és ha magakadályozzák a rosszat.
<o:p> </o:p>
5.osztály. Jóakaratú szellemek.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Uralkodó jellemvonásuk a jóság, szeretnek az emberek szolgálatába állni és támogatni őket, tudásuk azonban korlátolt. Nagyobb haladást tettek erkölcsi tekintetben, mint az értelem dolgában.
<o:p> </o:p>
4.osztály. Tudós szellemek.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Ami őket jellemzi: mély tudásuk. Kevésbé foglalkoznak erkölcsi kérdésekkel, mint a tudományosokkal. A tudományt azonban mint csupán mint hasznos dolgot veszik számba, mentesek minden olyan szenvedélytől, ami a tökéletlen szellemek tulajdonsága.
<o:p> </o:p>
3.osztály. Bölcs szellemek.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
A legmagasabb fokú erkölcsi minőség a kiváló jellemvonásuk. Anélkül, hogy határtalan ismeretekkel bírnának, rendelkeznek oly értelmi képességgel, melyeknél fogva úgy az emberekről, mint egyebekről ítéletet mondhatnak.
<o:p> </o:p>
2. osztály. Magas szellemek<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Ezekben együtt van a tudás, a jóság, a bölcsesség. Beszédjük csakis jóindulatot árul el és állandóan méltóságteljes, emelkedett, sőt gyakran fenséges. Magas voltuknál fogva a többi osztálybelieknél sokkal inkább hivatottak, hogy az emberekkel a másvilágról helyes fogalmakat közöljenek, természetesen csak azon korláton belül, ameddig az emberek ebbeli ismeretének terjednie szabad. Szívesen közlekednek azokkal, akik hittel keresik az igazságot, és akiknek a lelke a földi köteléktől eléggé felszabadult, hogy megértse őket.
Ha kivételesen testet öltenek, akkor az emberek haladását segítő küldetést kapnak.
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
<o:p> </o:p>
Első rend – A tiszta szellemek.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Jellemvonásaik: Az anyag rájuk semmilyen befolyást sem gyakorol. Értelmi és erkölcsi felsőbbségük a többi fokozatba tartozó szellemekkel szemben határtalan.
<o:p> </o:p>
1.osztály. Tiszta szellemek.<o:p></o:p>
<o:p> </o:p>
Végigjárták a szellemek a lépcsőzet minden fokát és levették magukról az anyag minden tisztátlanságát. Miután elérték azt a tökéletességet, amit valaha teremtett lény elérhet; nem kell már megpróbáltatásokat szenvedniük, sem bűnhődniük, fel vannak mentve a testetöltés kötelezettsége alól.
Istennek követei és szolgái ezek a szellemek, akik egyetemes összhang fenntartásában teljesítik Isten parancsolatait. Minden alájuk rendelt szellemnek parancsolnak, segítik őket a tökéletesedésben, és kijelölik küldetéseiket.
Kedves foglalkozásuk, hogy az embereket megsegítsék, a jóra indítsák, vagy arra bírják őket, hogy vezekeljenek bűneikért, melyek távol tartják őket az üdvösségtől.
Az emberek néha angyaloknak, arkangyaloknak, vagy szeráfoknak nevezik őket. Az emberek érintkezhetnek velük, de merészül képzelődnék, aki azt állítaná, hogy azok állandóan rendelkezésre állanak!
<o:p> </o:p>
 

Mira*

Állandó Tag
Állandó Tag
Köszönöm szépen! A hogyanra ez a válasz? Nagyon sok fizikai jelenséget ők idéznek elő, amire nincs normális magyarázat. :confused: :)

Igazából ebben a témában nem vagyok jártas, úgyhogy mindenképpen tanulmányozom. Volt egy-két tapasztalatom, de igazából nem bántó volt egyik sem. Kicsit ijesztő, ha olyannal találkozik az ember, amiről nem sokat tud, de szerencsére mindig van "fórum" és "felsőbb fórum is" ahova fordulni lehet és a segítség megérkezik időben! :p
 

Ivan

Kitiltott (BANned)
Mira!
Keresd fel a Táltosiskolát (Kovács Andrásékat). Ők beszélgetnek a szellemekkel.
Vagy nézd a Zenit tv-t keddenként, este.
Én nem hiszek ebben a sok zagyva hablatyban, de mindenki kínlódhat a saját szellemével..ha hiszi a létét és erre vágyik.
 

alberth

Állandó Tag
Állandó Tag
Én nem hiszem, hogy a szellemeket ennyire meghatározott csoportok és hierarchia szerint lehet osztályozni. Ráérős egyházfik és egyházatyák agyalhatták ki mindezt a klastromok, zárdák folyosóin, rotondoin körözgetve, ájtatos léptekkel, esetleg az íróasztal előtt sok-sok ráérős óra alatt.
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
Erről olvastam, de nem érzem bizonyítottnak. Szerintem ez olyan mint a vallás: hit kérdése.

Az aszerencse, hogy itt nem téritünk, és senkinek se tiszte a másik átformálása, akinek van már gyakorlati tapasztalata az ugyis tudja, hogy létezik, akinek nincs, az meg mindegy.
Adok cimet, el kell menni, utánanézni, eltölteni egy kis időt, ha kell külföldröl bekérni a mérési adatokat, és lehet azonnal például a lélek súlyát ellenőrizni.
Utána kell menni..
ilyenek a szellemfényképek, jegyzőkönyvek, kell egy pár hónap energia, és egy kis pénz, és lehet ellenőrizni a gyakorlatban is...

A Szellemi Búvárok Pesti Egyelet 1874 óta foglalkozik ilyen dolgokkal, világhírű, és nagyon sok adat birtokában vannak...

Épugy nem kell hinni Istenben, de elgondolkoztató, hogy minden vallási ágazatnak van Istene, a Manitutól kezdve Allahig! :mrgreen:
 
Oldal tetejére