Huszonegy gramm csupán a lélek?

Efike

Állandó Tag
Állandó Tag
Huszonegy gramm csupán a lélek?

A lélekről beszélünk, megnevezzük ilyen-olyan cselekvésekkel, érzésekkel kapcsolatban: azt mondjuk durva, megbocsátást nem ismerő társunkra, hogy lelketlen; ha valakit nagyon szeretünk, így szólítjuk meg: lelkem.

21 gramm a címe Alejandro González Inárritu (Amores Perros) filmjének. Három emberről szól, akiknek érzelmi és fizikai értelemben egyaránt magasfeszültséggel telített sorsát egy baleset váratlanul egymásba fonja. Ellentmondásos figurák, a film pedig - meditáció az ő sorsukról. Az emberi élet néhány elemét kutatja: a veszteség, függőség, szerelem, bűntudat, bosszú, kötelesség, hit, remény, halál, megváltás és a túlvilág kérdéseit. A címben szereplő 21 gramm nem jelenik meg vizuálisan. De a filmben szereplő figurák mind vagy közel vannak a halálhoz, vagy hozzájuk közel álló emberek haltak meg. A halál az, ami az életük eseményeit mozgatja. A halálon keresztül fedezik fel az életet.
"Van benne lélek"

A lélekről beszélünk, megnevezzük ilyen-olyan cselekvésekkel, érzésekkel kapcsolatban: azt mondjuk durva, megbocsátást nem ismerő társunkra, hogy lelketlen; ha valakit nagyon szeretünk, így szólítjuk meg: lelkem. Lelkére kötjük a másiknak, hogy ne feledkezzen meg erről-arról, lelkes az, aki örömmel végez valamit. A hanyatlókat és vonakodókat lelkesítjük és a lelkünket is kitesszük azért, akit szeretünk. Lélekszakadva rohanunk a munkába vagy oda, ahol fontos és sürgős dolgainkat kell elintézni. "Van benne lélek, nem is kevés. Mélyre ás a lelkekben ez a dráma" - mondja a 21 grammról Benicio Del Toro, a jó útra tért exfegyenc, Jack szerepére kiválasztott Oscar-díjas színész is.
Csak feltételezhetünk valamit
De mi a lélek? Esetleg csak sejthetjük. Feltételezhetünk valamit. Megmondani, definiálni nem tudjuk. Értelmünk ki van szolgáltatva látásunknak, hallásunknak, egyszóval érzékelésünknek, és csak azt tudja elképzelni, ami tapasztalásának körébe esik. A lélek nem testi valóság, így sajátos ismeretünk nincs róla.
Az ateisták szerint nem létezik
Az ateisták természettudományos megközelítésből mondják ki, hogy a hagyományos értelemben vett lélek nem létezik. Az evolúció által kialakított agyműködés hozza létre az öntudatot, és ez az, amit a vallásos emberek léleknek neveznek - állítják. A vallás viszont arra tanít, hogy van lélek, amely a halál beállta után elhagyja a testet. Benne tovább élünk. Arról is hallottunk, hogy az emberből halála után megmarad valami sajátos, a jövőben esetleg újratestesülő szubsztancia - ez a valami lehet a lélek. De hogy a lélek mérhető, és 21 gramm a súlya?
Nem új téma, nem új találmány. Csupán a korábbi tudományos kutatások eredményei merültek feledésbe. Duncan MacDougall massachusettsi orvos már 1907-ben megdöbbentő eredményeket hozó kísérleteket végzett. Ágyastul mérlegre tette a haldoklókat, s minden egyes esetben ugyanaz volt az eredmény: kómában lévő páciensei haláluk percében 21,3 grammot vesztettek a súlyukból. A folyadékvesztést (izzadással, légzéssel, vérvesztéssel, vizelettel stb.), mint lehetséges okot kizárta, ám magyarázatot nem talált. Feltételezése szerint csak a lélekről lehetett szó.
Látható bizonyíték nincs
Duncan MacDougall ismereteire alapoztak a Pennsylvania Egyetem kutatói, akik röntgenfelvételek segítségével próbálták megörökíteni, lefényképezni az elszálló lelket. Ez a próbálkozás nem járt sikerrel, azóta sincs látható bizonyíték a lélek létére.
Francia tudósok EEG-készülékre (az agyi elektromos aktivitást mérő elektroencefalográf) kapcsolták a haldoklókat, s a kutatások során arra a következtetésre jutottak, hogy "az emberi lélek a halál pillanatában valószínűleg egy ismeretlen energia segítségével elhagyja a testet". Dr. Milan Ryzl, a cseh származású amerikai biokémikus azt állítja, hogy az egész emberi lét valamilyen "eszszenciája" marad fenn. Ryzl kísérleti alanyokat hipnotizált, egy halálközelihez hasonló állapotba juttatta őket. Az eredmény: "az egyik csoport köd, füst, felhő alakjában látta lelkét, a második csoport világító, csillogó testalakú, nagyon vékony ballonszerű anyagról beszélt. Egy harmadik csoport lapos, füstszerű, testmagasságú, ám anyag nélküli képződményt észlelt. "
A halál és a halál közeli élmények kérdésével foglalkozó svájci Elisabeth Kühler-Ross úgy véli, nem beszélhetünk halálról, csak egy gyönyörű élmény és egy másik létbe való átmenet létezik, ez az átmenet az, amikor a lélek elhagyja az enyésző testet.
Mit érez az ember a halál, vagy ha úgy akarjuk, az "átmenet" pillanatában? Fokozatosan megszűnik az érzékelés, a belégzés ideje lerövidül, és három hosszú kilégzés jelzi a véget. Boldogsághormonok szabadulnak fel - megjelenik a sötét alagút, majd a fehér fény. Érezni az isteni békét. Mindezt a túlvilágról, azaz a klinikai halál állapotából visszatérő emberek beszámolóiból tudjuk. (a-lle, hf, n-r)
forrás:Új szó
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
Szia!

és még annyit hozzátennék, hogy régen az emberek amikor meghaltak - általában -otthon, virrsztók mellett történt a haldoklás, és megfigyelték, higy amikor egy utolsót sóhajtott és meghalt a haldokló, akkor egy icipici kis fégypont ment ki a testéböl. Ezt a sötét szobában a gyertyák fényénél látható volt!

Ma egy kivilágitott szobában fénycsövekkel és müszerekkel karöltve maghalunk, és közben ha meghal valaki a növérke felkiáll, hogy "meghalt a ketteske", és egy óra múlva egy másik halkokló veszi át a helyét az ágyon...

szerencsére az orvosok nagy része is már hisz ebben, egyszer egy boncmesterrel volt vitám, hogy ö már sok embert szétszedett, de nem talált benne lelket! :ugras: :p
no comment!
 

moira

Állandó Tag
Állandó Tag
Nálunk a halálnak nincsen kultúrája, az emberek rettegnek tőle, ahelyett, hogy megismernék. Félelmükben magukra hagyják szeretteiket egy kórházban, aztán meg rettegnek a szellemektől. Ha jobban megismernék és tudnánk hova megyünk kevesebben ragadnának itt, és kevesebben húznák őket vissza ragaszkodásukkal. Persze lehet, hogy valaki nem hisz a halál utáni életben, egyszer majd kiderült, hogy kinek van igaza, de ha tévedek, akkor azt már nem fogom megtudni, és addig is nyugodtan éltem, nem halálfélelemmel.
 

Efike

Állandó Tag
Állandó Tag
Nálunk a halálnak nincsen kultúrája, az emberek rettegnek tőle, ahelyett, hogy megismernék. Félelmükben magukra hagyják szeretteiket egy kórházban, aztán meg rettegnek a szellemektől. Ha jobban megismernék és tudnánk hova megyünk kevesebben ragadnának itt, és kevesebben húznák őket vissza ragaszkodásukkal. Persze lehet, hogy valaki nem hisz a halál utáni életben, egyszer majd kiderült, hogy kinek van igaza, de ha tévedek, akkor azt már nem fogom megtudni, és addig is nyugodtan éltem, nem halálfélelemmel.
Én nem félek a haláltól. Addig féltem, amíg éltem :shock:
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
Nekem van egy anyagom a honlapomon a Barátom a Halál cimmel, bár könnyü pofáznom, egy pár alkalommal már voltam odaát..... :fuck:

Már az a furcsa, hogy élek még! :confused:

Ha érdekel valakit az anyag letölthető az ezoterika részből.....
 

myszty

Állandó Tag
Állandó Tag
Khalil Gibran: Önismeret

"Szívetek némán ismeri a nappalok és éjszakák titkait.
De fületek hallani vágyik azt, amit szívetek tud.
Szavakban vágytok tudni azt, amit gondolatban mindig is tudtatok.
Ujjaitokkal érinteni vágytok álmaitok meztelen testét.
És ez így van jól.
Lelketek rejtett kútforrásának fel kell fakadnia, és mormolva a
tengerbe kell futnia;
És végtelen mélységeitek kincsei feltárulnak szemetek előtt.
De ne legyen kezetekben mérleg, melyen ismeretlen kincseteket megmérnétek;
És tudásotok mélységét ne fürkésszétek mérőléccel, se függőónnal.
Mert az egyén tenger: határtalan és mérhetetlen.
Ne mondjátok: "Megtaláltam az igazságot"; mondjátok azt: "Találtam egy igazságot".
Ne mondjátok: "Megtaláltam a léleknek útját". Mondjátok: "Találkoztam
a lélekkel, mely az én utamon jár".
Mert a lélek minden úton jár.
Mert a lélek nem egyenes vonalon jár, sem úgy nem nő, mint a nádszál.

A lélek kibomlik, mint a megszámlálhatatlan szirmú lótuszvirág."


 

Fenyolori

Állandó Tag
Állandó Tag
A lélek létét sokan akarják bizónyítani de legalább annyian cáfolják.
Sajnos az Efike által említett kisérletet, az ember halála pillanatában történő súlyvesztésről, csak 48 alkalommal végezték el.(legalábbis az én tudomásom szerint) és éppen ezért nem fogadják el hitelesnek.
Pedig állaton is elvégezték és ott nem mutatott semmit a mérleg, csak kizárólag embernél.
 

Karsay István

Kitiltott (BANned)
A lélek bizonyítása a tudmány (és a szkeptikusok) számára lehetetlen, mert:

1. nem is akarnak tudomást venni róla
2. ezeket a dimenzókat más dimenzóbeli müszer nem tudja soha se kimutatni, és ennek komoly magyarázata is van, a dimenzók lefelé hatással vannak ehymásra, de felfelé nem tudnak semmiféle hatást kifejteni, így a hátomdimenzós földi sik képtelen felnyúlni a többi dimenzióba.

Látók képesek erre, de kevés van belőle, így sok esetben lehet támaszkodni a tanításokra, amik különbözö forrásból ugyanazt mondják.

Szellemi tanítások beszámolnak arról, hogy lesz egy utolsó időszak, amikor teljes lesz a kapcsolatfelvétel amásik világgal, de ez annyira az utosló pillanatban lesz, hogy aki eddig (addig) nem hit benne a számára már késő lesz elkezdeni hinni - és eszerint élni az életét - amit sokan elpazarolnak, mert nem ismerik fel a lényeget!




Az elnyugvás, amikor kiszáll a testből, és igazi alakját felvéve a legfőbb fénybe száll, ez a lélek, a rendíthetetlen, örök Hatalmas. …….<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p></o:p>
<o:p></o:p>
A szél, a felhő, a menydörgés és a villámlás testetlenek. Feszállnak ők a világból a legfőbb fénybe, így öltik fel igazi alakjukat.<o:p></o:p>
Hasonló módon száll ki a testből a lélek, a mélyálomban.<o:p></o:p>
A legfelsőbb fénybe száll, így ölti fel alakját. Itt kószál a legfőbb lélek, asszonyokkal, kocsikkal, barátokkal mulat, játszik, örvendezik és nem törődik a testtel. ….…<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
Tudd meg hát: a lélek a kocsiban ül, a test pedig a kocsi.<o:p></o:p>
Az ész a gyeplő csupán, a kocsit az eszmélet vezeti.<o:p></o:p>
Az érzékek a lovak, az út az érzékek érzéklete,<o:p></o:p>
az élvező a lélek, az ész és az érzékek együttese.<o:p></o:p>
Ki értetlenül él, mindig csapongó gondolattal,<o:p></o:p>
úgy küszködik az érzékekkel, mint kocsis a rossz lovakkal.<o:p></o:p>
Ám ki értőn él, mindig fegyelmezett gondolattal,<o:p></o:p>
messzire jut az érzékekkel, mint kocsis a jó lovakkal.<o:p></o:p>
Hisz ki értetlenül él, nem gondolkodón, tisztátlanul,<o:p></o:p>
az nem jut a túlsó partra, s a forgatagba visszahull.<o:p></o:p>
<o:p></o:p>
Upanisadok<o:p></o:p>


 
Myszty 7

Valahol azt írják erre a szétválasztásra (talán a Tabula Smaragdinában), hogy a nehezet el kell választani a könnyűtől érzéssel, akarattal. Gondolom, valamilyen vízió sem árt. Aztán végképp reménytelen: vidd le a földbe, pörgesd meg, aztán vidd fel az égre és megérted. De én nem értem, talán azt sem, mit nem értek:)
 
Karsay István 9

Kedves István,

Gyönyörű részt idézett az Upanisádokból. Melyik, Isa vagy más? Engem teljes mértékben a tarot-kártya 7-es lapjára emlékeztet. De hogy melyik másik két lapot kell befogni a szekér elé, nem tudom. Mert ugye itt a szekér húzza a lovakat, ha jól értem, a "valósággal szemben".
 

Efike

Állandó Tag
Állandó Tag
Karsay István 9

Kedves István,

Gyönyörű részt idézett az Upanisádokból. Melyik, Isa vagy más? Engem teljes mértékben a tarot-kártya 7-es lapjára emlékeztet. De hogy melyik másik két lapot kell befogni a szekér elé, nem tudom. Mert ugye itt a szekér húzza a lovakat, ha jól értem, a "valósággal szemben".
Kedves János,
valójában a ló nem húzza a szekeret, hanem a szekér tolja a lovat. Ez azért van, mert a kocsis a szekéren ül, irányítja a szekeret és a ló innen tudja, hogy merre kell mennie. Megfigyelték, hogy ha jól meg van faggyúzva a kerék, akkor a kocsi könnyebben tolja a lovat, ha nincs megfaggyúzva akkor nehezen tolja, lassan halad előre és kínjában csikorog. Ez nagyon fontos dolog. Az evilág és a túlvilág tervezői elárulták nekem, hogy a zsiradékon áll vagy bukik minden. Ezért tettek a tejbe is tejzsírt, hogy a tehén ne csikorogjon, amikor fejik. Mert ha csikorogna, akkor megijedne a saját csikorgásától és felrúgná a sajtárt és a fejőnőt a fejőszékkel és akkor mehetne táppénzre, de az orvosnál neki is fizetnie kellene a vizitdíjat, mert a tehénre még nem kötelező biztosítást csinálni. A tehén biztosítás nélkül is résztvehet a tejforgalomban. Nekem álmomban megjelent a Krausz Samu bácsi és azt mondta, hogy odaát minden szép és jó, és gyulai meg csabai kolbászból van fonva a kerítés és téliszalámi a kapufa, csak azt nem értik odaát, hogy ideát annyi ember hisz a szellemekben, de mégsem akar odakerülni az istennek sem.
 

alberth

Állandó Tag
Állandó Tag
Ki vágyik Szent Péterhez?

Ami biztos az életben az az, hogy egyszer odakerülünk.
Akkor meg minek azt elkapkodni?
Utána már hiába akarok itt tovább tevékenykedni, félbehagyott dolgaimat elvégezni, újabba kezdeni.
Mert az idő lejárt - visszafordíthatatlanul - Nos ez az amire nem vágyik az ember.
,,Hass, alkoss, gyarapíts, s a haza fényre derül..!"
A szellemek nem fognak helyettünk tenni semmit mostanság, legyen az Kölcsey, Vörösmarty, Széchenyi, Rákóczi, vagy akár Mathias Rex, Stefanus Rex szelleme is. Itt és most, testben! Ez a lényeg... nemigaz? :55:
 
Oldal tetejére