Huszonnégy éves korra akarják kitolni a felnőttkor kezdetét

Huszonnégy éves korra kellene kitolni a felnőttkor kezdetét, mivel a fiatalok ma már tovább tanulnak, későbbre halasztják a házasságot és a gyermekvállalást, ráadásul a fejlődési folyamatok sem érnek véget a 19. életév betöltésével - fejtették ki véleményüket szakemberek a The Lancet Child & Adolescent Health című folyóiratban.

A kamaszkor kezdetén a hipotalamusz nevű agyterület fokozott működésének hatására megnő a hipofízis (agyalapi mirigy) növekedést serkentő hormonok mennyisége és működésbe lépnek a nemi mirigyek is. Ez régen nagyjából 14 éves kor környékén következett be, ám az egészségügy fejlődése és a táplálkozás megváltozása nyomán a fejlett világ nagy részén ma már nagyjából 10 éves kor környékén kerül rá sor - olvasható a BBC News honlapján.

Ennek következményeként a Nagy-Britanniához hasonló iparosodott országokban a lányok első menstruációja átlagosan négy évvel korábban jön meg, mint 150 évvel ezelőtt. Ez azt jelenti, hogy a nők felénél 12-13 éves korban jelentkezik először a havi vérzés.

A szakemberek szerint biológiai érvek is szólnak a serdülőkor definíciójának - intervallumának - módosítása mellett. Az emberi agy "érése" például 20 éves kor után is folytatódik: gyorsabban és jóval hatékonyabban dolgozik. Sokaknak pedig még a bölcsesség foga sem nő ki 25 éves kora előtt.

A fiatalok ezen kívül később házasodnak és később vállalnak gyereket. A brit Nemzeti Statisztikai Hivatal Angliára és Walesre vonatkozó adatai szerint az először házasodó férfiak átlagéletkora 32,5 év, a nőké 30,6 év volt 2013-ban, ami nyolc év növekedést jelent 1973-hoz képest.

"Noha a felnőttséggel járó jogok nagy része 18 éves kortól illetik meg az embert, a felnőtt szerepek és a felnőttséggel járó kötelezettségek beépülése általában később alakul ki" - mondta Susan Sawyer, a melbourne-i Királyi Gyermekkórház serdülőkori egészséggel foglalkozó központjának igazgatója, a tanulmány vezető szerzője.

A szakember szerint a partnerválasztás, a szülővé válás és a gazdasági függetlenség eltolódása azt jelenti, hogy a kamaszkorra jellemző "fél-függőségi állapot" időtartama meghosszabbodott. Ehhez a társadalmi változáshoz pedig a különböző irányelvek szintjén is alkalmazkodni kell, például a fiatalokat támogató szolgáltatások felső korhatárának kitolásával.

Sawyer szerint a különböző életszakaszokra vonatkozó meghatározások ugyan szabadon értelmezhetőek, mégis, a serdülőkor jelenlegi definíciója túlságosan szigorú. Mint fogalmazott: "manapság a 10-24 éves kor közötti időszak jobban lefedi a serdülőkort".

MTI

24.jpg
 
Nem, nem mondok semmit a "saját lábon állásról".
a kamaszkorra jellemző "fél-függőségi állapot" időtartama meghosszabbodott
Kicsit az az érzésem hogy vívódnak a nemi érettség, a szellemi érettség, és a gazdasági önállóság között. Valahogy nem érzem fairnek, hiszen az általános vagyoni eloszlás sem a fiataloknak kedvez, sem a gazdasági helyzet. Közgazdászok kijelentették már, hogy a most fiatal generáció nem fog tudni anyagilag gyarapodni. Nyilván minden generációnak mások (voltak) a problémái, mások voltak az erkölcsök (a fogamzásgátlás és a hatékony védekezés megjelenése előtt esély sem volt rá hogy a fiatalok "kipróbálják magukat" ilyen téren családalapítás előtt).
A kérdésfelvetést azért nem értem, mert nem oldja meg azt a problémát, hogy egyre később kezdenek el gazdaságilag aktívak lenni a fiatalok. A politikának nyilván közömbösek az olyan (magánéleti!) kérdések mint a család -> lakhatás -> gyerekvállalás, ugyanakkor elvárás a gazdaságilag szükséges szaporulat (ld. nyugdíj).
 
a gazdasági önállóság között. Valahogy nem érzem fairnek, hiszen az általános vagyoni eloszlás sem a fiataloknak kedvez, sem a gazdasági helyzet

Az a baj, hogy sok fiatal úgy képzeli az életet, hogy kilép a mamahotelből és a kinti világban egy berendezett lakás várja kifizetett rezsivel, ahová már csak az imádott párt kell felcipelni. Ez nem feltétlenül így néz ki, még akkor sem, ha egyeseknek megadatik.
Sok embert ismerek, aki már felnőtt és önálló életet él, saját lakással, rendezett anyagiakkal, méghozzá úgy, hogy nem az élet "dobta" neki a körülményeket. Vannak, akik huszonéves koruk elején úgy hagyták el a szülői házat, hogy más hasonló fiatalokkal költöztek össze, mert nyilván egyedül nem tudtak volna fizetni egy bérelt lakást, közösen azonban ment. Hogy ez kellemetlenségekkel és alkalmazkodásokkal járt? Igen. De ezek az emberek úgy tudtak elkezdeni egy párkapcsolatot, hogy ezen a leckén már túl voltak. Az igényeket a lehetőségekhez kellene igazítani nem a sebeket nyalogatni, hogy a világ igazságtalan.
 
a felnőtt szerepek és a felnőttséggel járó kötelezettségek beépülése általában később alakul ki
Ennek az oka én azt gondolom a túlzott gondoskodó szerepvállalás.
Nagyon sok szülő nem hagyja, hogy a gyerek az élet nagy kérdéseivel és problémáival szembesüljön vagy egyáltalán mindennapi feladataival. Középiskolás gyereke helyett még ügyeket intéz, korábban kel, hogy megkenje neki a szendvicset és még ellenőrizze, hogy be van-e pakolva a táska és a többi...egyszerűn nem hagyja a gyereket felnőni. Szegény nem azért szorul gondoskodásra huszonévesen, mert genetikailag problémája van, hanem mert a szülő mélyen elszúrta a nevelését, ezzel kitolva a gyerekekkel és önmagával, nem utolsó sorban a társadalommal.
 
Utoljára módosítva:
Nagyon igazad van, és ez meg is látszik a születési statisztikán.

?

Élveszületések száma Magyarországon: 2005 - 97.496; 2010 - 90.335; 2016 - 95.361

Egyébként születések számának nem minden esetben van egy az egyben köze az anyagi lehetőségekhez, érdemes szétnézni a világban. Még csak Etiópia szintjére sem kell lemenni, látható hogy a "megfelelő körülmény" mindig relatív.
 
Mi magyarok gyorsabban élünk, gyorsabban fejlődünk.
A kormányunk szerint a kötelező iskolába járás felső határa 16 év. továbbá, ha a gyerek betölti a 16-t, azonnal kidobják az utcára. Ha júni 15-én született, akkor már júni 20-án már nem kap záró bizonyítványt, hisz nem iskolás.
Így kell eztet kérem csinálni! Nem pedig pénzt költeni rá még 8 évet és pár napot!
 
Aham. Tehát az agy gyorsabban érik, biológiailag a szervezet gyorsabban fejlődik, tehát tovább kell róla otthon gondoskodni.

Fuck logic, ahogy a művelt francia mondaná :)

Értem hogy mit mondasz, és ez nekem is azonnal eszembe jutott a cikk olvasása során. Ennek ellenére, sok igazságot látok a cikk mondanivalójában is. Szerintem az hogy „az agy gyorsabba érik”, előszöris nem igaz. A test gyorsabban fejlődik, főleg a nemi érést illetően, az agy tehát annyiból valóban gyorsabban érik, hogy AZOK A TERÜLETEI melyek ezen dolgokkal kapcsolatosak a testben, például a nemi érést irányítják, netán a szexuális vonzalmat gerjesztik, szerelmessé tesznek stb, na AZOK a részei az agynak biztos gyorsabban érnek, és előbb is kezdenek érni.

Ez azonban nem azonos a teljes aggyal... Egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy az agy ezen érése ugyanúgy vonatkozik mondjuk a logikai „áramköreire” is!

Sőt. Egészen biztos vagyok az ellenkezőjében. De még ha úgy is volna: a mai világunk sokkal bonyolultabb mint akár 40 évvel ezelőtt is! TOVÁBB TART KIISMERNI. Több benne a veszély (nemcsak fizikai), a csapdák, a csalások, a hamis értékek, tovább tart felismerni a demagógiát, és egyáltalán, a szegény ifjúnak ahhoz is idő kell hogy ÖNMAGÁT megismerje!!!

Én emlékszem, nagyon vágytam már rá hogy mielőbb felnőtt lehessek, a 18 évet is túl soknak tartottam. Ennek ellenére, most felnőt fejjel azt mondom, kizárólag csak a hasznomra vált volna, ha 24 éves koromig nem lehetek felnőtt hivatalosan. De annyira hogy még házasságot se lett volna jogom kötni addig! Meg semmit se úgy általában.

Rengeteg hibás döntést elkerülhettem volna úgy.

@udvarfy azzal viccel hogy kitolná 120 éves korra... Beszéljünk komolyan: én vicc nélkül azon morfondírozok, hogy a kerek 30 év egy jó megoldás volna. A 24-et azonban semmi esetre se tartom túl soknak.

Még ha igaz is hogy az agy minden tekintetben előbb KEZD érni, ez nem jelenti azt hogy az érés előbb is fejeződik BE! Ugyanis egyszerűen annyi minden többletet kell elsajátítania, hogy hiába kezd bele előbb, úgyis tovább tart neki mint régen.

Mondjuk azt: a mai gyerekek fejében kétszer hatékonyabb biológiai processzor van, de az adathalmaz amit fel kell dolgozniuk, hatszor akkora. Persze hogy tovább tart, még akkor is ha a „boot-idő” lerövidült...
 
Utoljára módosítva:
Ügyvédem , persze vicceltem , de könyörgök mint CasaLoma is irta nemolyan régen még 30 fölött is otthon laknak a mama "szállodájában" mert az nekik semmibe sem kerül és elöl - hátul kivannak szolgálva ! 40 évesen is keresi "magát" a fene sem tudja már hanyadik szakon jár az egyetemre mert eggyik sem hozzávaló . Itt meg ott bele kezd , jár 1-2 szemesztert majd eszébe jutt , hogy hát mégsem !;):mad2:
 
Az öregeknek kellene korlátozni a szavazási lehetőséget és nem a fiatalokét kitolni.
Az öregek csak pillanatyi előnyüket nézik, vagy a régi szokások rabszolgái.
Magamonn tapasztaltam.;)
Amikor 38 éves voltam népszavazás volt svájcban, hogy nem 50 hanem 40 éves kortol legyen az öt hét szabadság kötelező a munkavállalóknak.
Amikor a kricsmikben az öregek beszélgetését hallottam, tudtam hogy bukott dolog. (Bezzeg nekünk csak 2 hetünk volt. A maiak lusták lettek. Nem tudják ezek mi az hogy dolgozni. A gazdaság tönkremegy, stb.)
Kérlekszépen leszavazták. A pipátol nem láttam.:D

A fiatalokat kellene tudatosabban a politikai felelőségükre előkészíteni.
Svájcban már korán verik a gyerekek fejébe az állam működését.
Jogaikat, (initiativa és referedum mit népjog), az állammal szembe mint felelős polgárok.
 
Az öregeknek kellene korlátozni a szavazási lehetőséget és nem a fiatalokét kitolni.
Az öregek csak pillanatyi előnyüket nézik, vagy a régi szokások rabszolgái.
Magamonn tapasztaltam.;)
Amikor 38 éves voltam népszavazás volt svájcban, hogy nem 50 hanem 40 éves kortol legyen az öt hét szabadság kötelező a munkavállalóknak.
Amikor a kricsmikben az öregek beszélgetését hallottam, tudtam hogy bukott dolog. (Bezzeg nekünk csak 2 hetünk volt. A maiak lusták lettek. Nem tudják ezek mi az hogy dolgozni. A gazdaság tönkremegy, stb.)
Kérlekszépen leszavazták. A pipátol nem láttam.:D

A fiatalokat kellene tudatosabban a politikai felelőségükre előkészíteni.
Svájcban már korán verik a gyerekek fejébe az állam működését.
Jogaikat, (initiativa és referedum mit népjog), az állammal szembe mint felelős polgárok.
Ui.
Bocsánat. Elfelejtettem, hogy otthon nem közvetlen demokrácia van.
Sőt, kopasz verő emberekkel lehet népszavazást megakadályozni.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,719
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére