"Ide figyelj Orbán, nem kell a hiteled! Van rá 10 nyomós okom" Egy nő kiosztotta Orbán Viktort

Ha most, huszon-harminc éves lennék, jó állással, szerető partnerrel, tartós kapcsolatban és éppen a saját otthon megteremtése,majdan a családalapítás foglalkoztatna, hát bizony nagyon ígéretesnek találnám a családpolitikai intézkedéseket.

Elgondolnám, hogy négy gyerek, sőt akár öt. Elgondolnám, hogy CSOK és ábrándoznék a hétszemélyes autóról. Karnyújtásnyira érezném a saját lakot, benne a férjemet és a számtalan ivadékot. Valószínűleg megpróbálnám kihasználni az összes lehetőséget és ennek jegyében elzálogosítanám a méhemet is az államnak.

Eltelne tizenöt, húsz év és ott állnék négy, öt, hat gyerekkel, egy lepusztult hétszemélyes autóval, felújítandó lakással, és húsz- harmincmillió hitellel. Ott állnék hulla fáradtan, és nem látnék kiutat. Nem tudom, hogy a férjem ott állna-e, és nem lépett volna le egy nyugodtabb, trendibb életbe. Nem tudom én nem léptem volna le.

Állásra semmi lehetőségem nem lenne, hiszen gyereket neveltem “karrier” helyett, hogy ne legyen majd adóm. Viszont ez teljesülne,mert ha nincs jövedelem, annak nincs adója.

A gyerekeim éppen bejelentenék, hogy lelépnek ebből a pokolból, vagy már egy-kettővel pszichológushoz futkosnék.

Ha most huszon- harminc éves lennék nem tudnám még azt, amit most tudok. Nem tudnám, hogy a terhesség és a gyerek nem csupa móka, kacagás.Nem tudnám – ahogy most sem tudom – hogy három, négy, öt ...sok gyerek mekkora teher, és azt sem tudnám, hogy akartam-e én ezt igazán? Nem tudnám még, hogy leginkább az állam akarta ezt tőlem. Mivel az egész jövőmet lakásostul, autóstul, a szaporodásra építeném, vagy megszülném a számtalan gyereket, vagy vállalnám egy után, hogy visszafizetem amit lehetetlen. Mindkét esetben pusztulna a párkapcsolatom,ami a lehető legnagyobb ígéretként indult, ha most huszon-harmincéves lennék.

Most, hogy nem vagyok huszon sem és harminc sem már, látom: a nőket végérvényesen tenyészetre szánja a kormány. A pedigrés, hitelképes nőket, csakis.

Ha most huszon, harmincéves lennék,munka nélkül, vagy közmunkán, Borsodban, anyámék fél szobájában, nem érdekelne mit pofázik a kormány a családtámogatásról. Lenne nekem szerető párom,aki heti hét napot dolgozna feketén, vagy félfeketén. Esélyünk sem lenne hitelre, CSOK ide vagy oda. Nem lenne öt-hat milliónk egy hétszemélyes autóra, ami nem is kellene, mert hiába vágynék, vágynánk nagy családra, egy gyereket sem tudnánk vállalni anyámék fél szobájába.

A tízmilliós hitelt felvehetném, hogy húsz éven át fizessük. Tíz millióból,Borsodban akár egy lyukat is vehetnénk lakásként, és így maradna az egy gyerekes eltervezés.

Végül rögzítem: semmi bajom a sok gyerekkel. Azzal van bajom, ha a sok gyerek azért kell, hogy legyen pénz, paripa, fegyver. Ettől undorodom.

És az örök kérdés: az,aki sok gyereket szül, biztosan többet érdemel a közösből? Szóval, tényleg nekem kell kifizetnem az ő adóját? Az egészen biztos, hogy sok gyerek az valami különleges teljesítmény? A háziállatoknál igen, tudom. Sok kölyök, sok ivadék sok haszon. Az embernél is így van? Szülni, szaporodni nem egy nagy cucc. Emberré válni, embernek maradni....az igen. Akár gyerek nélkül is.

Ha a gyerek a fontos,miért nem őket támogatják? Jó iskola,jó óvóda, jó egészségügy. Jó táplálkozás, jó ruhák. Bordosban éppúgy, mint Budapesten.

Ha most huszon, harmincéves lennék nem gondolkodnék ilyesmin. Elhúznék innen a francba, mielőtt beköszönt itt Gilead

1.jpg
 
Belinkeljem még egyszer a "hét pontot"? :rolleyes:
Ott pontosan le van fektetve a 40-es szám, az első házasság, a jol fizetett munkahely obligatorisch... Most azon nevetek, hogy miért éppen "hét"?
Miért NE "hét"?
Baszki, hát szabad úgy törvényt kiadni, hogy név szerint megnevezik, kire vonatkozzon, a többinek meg kuss? Nem szabad.
Szabad viszont olyan gondosan megfogalmazni a feltételeket, hogy a szapora házinyulakon kívül senkire se kelljen alkalmazni, mert nem tudnak megfelelni a feltételeknek.
 
Ad egy: 15-20 év alatt illene visszafizetni a hitelt, és nem azért siránkozni, mert még mindig a teljes hitelösszeg van a nyakadban.
Ad kettő: 15-20 év alatt illene lecserélni az autót - ez a támogatás nem a támogatott valamennyi problémáját oldja meg, élete végéig, "csak" élete néhány anyagi jellegű, komolyabb kiadásában segíti.
Ad három: Azért panaszkodni, mert lehetőséget kapott egy lakás/ház vásárlására, amit 15-20 év múlva illene felújítani, és ezzel azt sugallni, mennyivel jobban járt volna, ha nem kap semmilyen segítséget, nem lenne lakása/háza, é azért nem kellene felújítani, durván marhaság.
A cikket komolyan gondolni pedig szellemi sötétség. Aki ezt írta, ne is legyen gyermeke, lehetőleg egy sem, nehogy ilyen marhának nevelje, mint amilyen ő maga lett.
A szólásszabadságra hivatkozva most bannolva leszek?
Megmondom, nekem mivel van gondom.
Orbán lop. Mészáros Stróman Lőrinc 381 milliárdos vagyonnal rendelkezik. Egy vidéki gázszerelő.
Matolcsy lenyúlt 250 milliárdot a Nemzeti Bankból.
Elvették egy laza tollvonással a nyugdíjmegtakarításokat - potom 3000 milliárd.
Tiborcz milliárdos, 32 éves. Már 5 éve is milliárdos volt. Éljen az apósa! Alájuk nyúlt egy kicsit. Csak nem fognak a sarjak nélkülözni?
https://24.hu/kulfold/2019/02/18/elios-sbgk-tiborcz-istvan-bajkai-istvan-eu/

Nem sorolom, mert még nem vacsiztam, viszont szeretnék.

Lopnak, csalnak, hazudnak - ez a gond, kedves vitatárs!
Ezek vezetik Magyarországot! Szégyen! Ez a gond!
 
Belinkeljem még egyszer a "hét pontot"? :rolleyes:
Ott pontosan le van fektetve a 40-es szám, az első házasság, a jol fizetett munkahely obligatorisch...
...
Szerinted nem rasszizmus ha Orbán azt mondja “Nekünk nem számok kellenek, hanem magyar gyerekek”
Te ismersz olyan lányokat akiknek az az álmuk, hogy 4-5 gyereket szüljenek? Nem sokan vannak talán 1%.
-
Siebensitzer-474x316-3bab2c08c1db7aca.jpg

-
Az 5 gyerekes családnak csak 4 bőröndre telt a pénzükből.
-
A 40-et egy neked szimpatikus hölgy írta - olvasd már el, honnan indult az a beszélgetés, amibe beleszóltál. (Viktor is mondott negyevenet, de a mostani beszélgetésbeli 40 ... áh, olvasd, vagy ...)
Az lenne a nem rasszizmus, ha csak számokat támogatnánk, mindegy, hogy mozdony, nyúl, vagy gyerek?
Egy autó flexibilitását bemutató képből meg arra következtetni, hogy ha sokan ülnek benne, nincsen pénzük bőröndre - hát, van a szellemi mélység (vagy annak látszani akarás)... mindig meglepődöm, pedig nem kellene... Ha lenne munkásőrság, tutira beleillenél.
 
Megmondom, nekem mivel van gondom.
Orbán lop. Mészáros Stróman Lőrinc 381 milliárdos vagyonnal rendelkezik. Egy vidéki gázszerelő.
Matolcsy lenyúlt 250 milliárdot a Nemzeti Bankból.
Elvették egy laza tollvonással a nyugdíjmegtakarításokat - potom 3000 milliárd.
Tiborcz milliárdos, 32 éves. Már 5 éve is milliárdos volt. Éljen az apósa! Alájuk nyúlt egy kicsit. Csak nem fognak a sarjak nélkülözni?
https://24.hu/kulfold/2019/02/18/elios-sbgk-tiborcz-istvan-bajkai-istvan-eu/

Nem sorolom, mert még nem vacsiztam, viszont szeretnék.

Lopnak, csalnak, hazudnak - ez a gond, kedves vitatárs!
Ezek vezetik Magyarországot! Szégyen! Ez a gond!
Beindult a fröcsögő propaganda! Remek.
 
A 40-et egy neked szimpatikus hölgy írta - olvasd már el, honnan indult az a beszélgetés, amibe beleszóltál. (Viktor is mondott negyevenet, de a mostani beszélgetésbeli 40 ... áh, olvasd, vagy ...)
Az lenne a nem rasszizmus, ha csak számokat támogatnánk, mindegy, hogy mozdony, nyúl, vagy gyerek?
Egy autó flexibilitását bemutató képből meg arra következtetni, hogy ha sokan ülnek benne, nincsen pénzük bőröndre - hát, van a szellemi mélység (vagy annak látszani akarás)... mindig meglepődöm, pedig nem kellene... Ha lenne munkásőrság, tutira beleillenél.
Akkor nagyképűsködhetnél, ha erkölcsileg megütnétek a minimumot.
Mindaddig azonban, amíg egy tolvajt támogattok, aki meglopja a saját hazáját, jobb, ha nem döngetitek a melleteket.
Orbán lop.
Majd ha összedobjátok neki és a telhetetlen családjának, baráti körének a pénzt, akkor mehet a szöveg a kisköpcös nagyságáról.
Amíg a mi pénzünket is használja imázsépítésre, amíg úgy szórja, mintha nyert volna a lottón, ráadásul olyanokra, aminek semmi értelme nincs, addig sem Te, sem a haverok, egy szót se szóljanak itt senkire.

Kedves Hoppsza! Éppen tönreteszitek és eláruljátok ezt az országot! Jól fizet érte Döbrögi?
 
Fröcsögő propaganda?
Cáfolj, ne személyeskedj!
Hadd lám! Mit tudsz ellen felhozni?
Mit cáfoljak? Hogy hazaárulózol?! Az argumentum ad hominem nem érv. De mindegy... Ernoe hülyeségei legalább kreatívak. Végy példát, ahelyett, hogy széttrollkodod a topicot! Az ország tönkremenéséről meg kérdezd a hitelminősítőket.
 
By the way: Melitta, miért kell éket verni a világ magyarsága közé a topikindító és hasonló cikkekkel? Egyáltalán: bármilyen politikai (bármilyen oldalra húzó, vagy akár középen egyensúlyozni próbáló) cikkel?
Respekt, amiért a CanadaHun oldalt kialakítottad, működteted, de az ilyen cikkek csak összeugrasztják az embereket.
Kinek, miért jó ez?
Mivel magyarnyelvu oldalt uzemeltetunk igen nagy aldozatok aran a Ch tamogatoival egyutt nem hiszem mi verunk eket a vilagmagyarsaga koze, ugy hogy nincs olyan orszag szinte ahol ne elnenek tagjaink.
Mi nem vagyunk fidesznyikok, legalabbis a ch nem az, es nem is lesz az. Minden demokratikus ellenzeki ujsagironak , bloggernek akar amator ironak vagy profinak mi orommel helyt adunk, nem csak azert mert otthon szinte mar nincs felulet ami nem a fidesz ural.
A medianak van egy sajatos mukodese ,hogy nem osszeugrasztani akar hanem vitainditonak szanja azokat a cikkeket amik hozzaszolasra kenyszeritenek meg teged is.
Respekt, mi 100% mindenkinek megadjuk de ha vendegsegbe josz hozzank akkor toled is elvarjuk a respektet.
Akinek nincs politikai vita kulturaja azzal nem tudunk mit kezdeni, mert sem osszeugrani nem akarunk senkivel se mindenaron lenyomni a velemenyunket, de nem art ha mas szemszogbol is megvizsgalod a helyzetet vagy mas szempontokat is eloterbe kerulnek.
 
Döbbenetes marhaságokat hordanak össze az emberek; egy segélyből élő, de azért dohányzó és rendszeresen italozó vidéki emberke zúdította múlt héten a nyakamba, hogy Mészáros a kínaiak pénzén veszi meg a gyárakat az országban, amit a kínaiak az afgánok közvetítésével, az oroszokon keresztül küldenek el neki, és a kárpátaljai magyarok, meg a migránsok hozzák be az országba ruha alatt, azért is támogatja őket annyira a kormány; és ezért nem tud az itt élő magyar ember boldogulni, ő is azért nem kap munkát, pedig amikor két évtized után másfél hónapra visszavonták a rokkantnyugdíj jogosultságát, már majdnem keresett állást, de éppen kórházba került, és mire kijött, már megint megkapta a rokkantnyugdíjat, még szerencsére, mert a kínaiak miatt nincs olyan gyár, ami őt érdekelné.
Kapkodtam a fejem, és eleinte még próbáltam felhívni a figyelmét, hogy az oroszok és az afgánok háborúztak, biztosan nem dolgoznak össze; aztán hagytam a témát.
Itt is valami hasonlót érzek: sírás helyett dolgozni kell, jól és szorgalmasan. Nem ismerek olyan (magának dolgozó, vállalkozó) tetőfedőt, klímaszerelőt, háztartási gépjavítót, akinek a napi száz nettó ne lenne meg. Lehet persze panaszkodni, hogy ő mást gondolt az életről, és nem klímaszerelő stb. akar lenni, de akkor tessék vállalni annak a következményeit is.
Aki fehérgalléros példát keres: munkaviszonyban levő informatikus, mérnök stb. szintén közelebb kap a millióhoz, mint a feléhez, már öt év gyakorlat után is. 10+ év gyakorlattal simán hétszámjegyű a fizetés. Ismerősöm most vált KATA-ra, mert ameddig csak évi 8M volt az ÁFA-mentesség határa, nem érte meg neki. Most 12M, most már meglépi, aztán lehet, alapít még egy bt-t (azért, hogy a további jövedelmét is kellemesen adózva tudja megtermelni). Negyedik éve programozó, heti négy napot dolgozik, mert inkább a szabadnapot választotta, mint a fizetésemelést.
A környékbeli háziorvosok (legális) bevétele havi 2M felett van, önálló magánpraxist vivő szakorvos havi 3M feletti bevételt termel.
Igen, panaszkodni könnyebb, és adott körben belül népszerűbb is. Azért lehet máshogyan (eredményesen) is dolgozni, élni.
 
Minden demokratikus ellenzeki ujsagironak , bloggernek akar amator ironak vagy profinak mi orommel helyt adunk.
Igen, azt érzem, hogy a (jelenleg) ellenzéknek nevezett újságírókat, bloggereket támogatjátok. Így féloldalas a tájékoztatás.
2010 előtt a jelenlegi kormányoldalnak (akkori demokratikus ellenzéknek) adtatok ugyanilyen örömmel helyt? Komolyan kérdezem.
 
Hiába az okostelefon, a tablet, a számítógép, ha azon nem, vagy csak alig olvasnak a gyerekek. Nagyon sok gyereket egyáltalán nem lehet az olvasásra rávenni, a szövegértést pedig csak ezzel lehet fejleszteni.
Amiket sorolsz az tudod mi?
Készülék kezelési képesség.
Az nem az életnek okosság az kezelési képesség
Hogy tud bankozni meg rendelőben várakozva hüvelyk ujjával lökdösni az nem igazi tudás.
Az olvasási és szöveg értési képesség az tesz képessé tudni még többet.
A probléma megoldási képességük rendkívül gyenge a Pisa felmérésből látszik még
Ne meg az együttműködés csoportban.
 
Beindult a fröcsögő propaganda! Remek.
A köztudott és már közhellyé silányult dolgok elfásítanak
S attől még nem fröcsögő propaganda
Csak ha te nem akarod tudomásul venni a Fidesz pénzügyi taktikát a korrupciót

A Mészáros vagyonát mérték a gazdagodását tudják
Az Ő funkciója a rá kiosztott stróman szerep
A Simicska helyét vette át

Gazdag de az nem az övé csak névleg.
Neki abból médiát kellett venni és szállodát

Mint az Vajnának a TV2
Ő neki saját komoly esze és haszna is volt
De szerencsejáték koncessziókkal törlesztették a TV2 kormánypártiságát

Rogán antal gazdagodása épp úgy színtiszta korrupcióra alapuló bújtatott lopás mint ahogy az elios pályázatok Tiborc Istvánon

A Lévai Anikó által futtatott gazdagodás ami az erdélyi kastélyprogramra átutalt nemzeti vagyonunkból megy le
És a saját szoros baráti köréhez tartozók magánvagyonát gyarapítja ez is korrupciós pénz lopás beburkolva
Erdélyi mázba.
És inkább szemet hunysz és fröcsögés szóval sepernéd a szőnyeg alá
 
Ameddig a talpig becsületes (de felette már kevésbé) lári-fári "hazudtunk reggel, délben meg este" Fletó vezette az országot, nőtt az államadósság, másfélszeresénél is többre.
Mióta nem Fletó kezében a kormány, csökken az adósságunk.
Mégis a mostani kormány a tolvaj?
???

Hallottál már a KSH-ról és annak az adatairól?
Vagy te is Matolcsy módon értelmezed és szerinted a negatív csökkenés is csökkenés.
(Ha már "Fletó"- t említetted, még mindig magasabb nominálértéken az államadósság, mint amikor Gyurcsány lemondott...)
 
A köztudott és már közhellyé silányult dolgok elfásítanak
S attől még nem fröcsögő propaganda
Csak ha te nem akarod tudomásul venni a Fidesz pénzügyi taktikát a korrupciót

A Mészáros vagyonát mérték a gazdagodását tudják
Az Ő funkciója a rá kiosztott stróman szerep
A Simicska helyét vette át

Gazdag de az nem az övé csak névleg.
Neki abból médiát kellett venni és szállodát

Mint az Vajnának a TV2
Ő neki saját komoly esze és haszna is volt
De szerencsejáték koncessziókkal törlesztették a TV2 kormánypártiságát

Rogán antal gazdagodása épp úgy színtiszta korrupcióra alapuló bújtatott lopás mint ahogy az elios pályázatok Tiborc Istvánon

A Lévai Anikó által futtatott gazdagodás ami az erdélyi kastélyprogramra átutalt nemzeti vagyonunkból megy le
És a saját szoros baráti köréhez tartozók magánvagyonát gyarapítja ez is korrupciós pénz lopás beburkolva
Erdélyi mázba.
És inkább szemet hunysz és fröcsögés szóval sepernéd a szőnyeg alá
"Orbán lop. O1G." Ennyi a mondanivaló? Hát remek! Tudod, az sem érdekel, ha történetesen igaz lenne. Mert amíg a jobboldali politika hozza az eredményeket, és ameddig az ellenzéknek röhejes performance-okon és hasonló személyeskedő frázisokon túl nulla politikai mondanivalója van, s csak azon okoskodik, hogy miként dörgölődzhetne a szélsőjobbhoz, addig számomra és a választók többsége számára nincsen reális politikai alternatíva. Ennyi! Világosan fogják ezt mutatni majd az európai parlamenti választások.
 
???

Hallottál már a KSH-ról és annak az adatairól?
Vagy te is Matolcsy módon értelmezed és szerinted a negatív csökkenés is csökkenés.
(Ha már "Fletó"- t említetted, még mindig magasabb nominálértéken az államadósság, mint amikor Gyurcsány lemondott...)
Akkor szólj a hitelminősítőknek, hogy lehetőleg ne Matolcsy bemondása alapján tájékozódjanak.
 
  • Tetszik
Reagált: 139
Amiket sorolsz az tudod mi?
Készülék kezelési képesség.
Az nem az életnek okosság az kezelési képesség
Ezekre a készülékekre is letölthető pl. a Kindle alkalmazás, így ugyanúgy alkalmasak könyv olvasásra is, mint egy ebook olvasó. Azt nem állítom, hogy a szemnek is ugyanolyan kellemes, de mindenképpen használható olvasás céljára is.
De nem csak olvasásra, nyelvtanulásban is hasznos, hangoskönyvek hallgatása szintén fejleszti a szókincset és a szövegértést is, akár idegen nyelven is.
Úgyhogy igenis tud az az okosteló okosságot is vinni a használója életébe!
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,588
Tagok
615,326
Legújabb tagunk
redbaron77
Oldal tetejére